Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-25 / 249. szám

Világkrónika A Kilián laktanya és Maiéter Pál ezredes (1.) Egy holland-francia a magyar forradalomban (6.) Csecsenföldön a helyi belügyi szervek ada­tai szerint jelenleg összesen 53 túszt tartanak fogva ember- rablók, köztük hat külföldit: két-két magyar, brit és török állampolgárt. A túszok között 14 orosz is van, főként a szom­szédos kaukázusi köztársaságokból. Augusztus elsején a cse­csen emberrablók még 103 túszt tartottak fogva, elsősorban a busás váltságdíj reményében. Csecsenföldön évszázados hagyomány az emberrablás. A különböző csoportok így ren­dezik vitáikat, illetve kívánnak nagyobb összeghez jutni a váltságdíj behajtásával. ÖSSZeSen 52 holttestet la\á\tak egy tavasszal elsüllyedt albán menekülthajó belsejében. Az áldozatok döntő többsége nő és gyermek, ez utóbbikak közül is sok egészen kis gyermek - közölték pénteki olasz lapok. A már­cius 28-án történt katasztrófának a hivatalosnak tekinthető adatok szerint összesen 59 halálos áldozata volt. Az Otrantói- szorosban elsüllyedt hajóról 34 túlélőt mentettek ki, hét holt­testet még a szerencsétlenség után emeltek ki a vízből. Albán részről továbbra is vitatják az adatokat: Vlorában, ahonnan a hajó végzetes útjáról kifutott, legalább 90 eltűntről beszél­nek. Szlovéniában pénteken hivatalosan megkez­dődött a november 23-ára kiírt elnökválasztás kampánya, jóllehet eddig csak Milan Kucan jelenlegi államfő szerezte meg a szükséges támogatottságot a választáson való indu­láshoz. A szlovén választási törvény szerint a jelölteknek legalább 5 ezer választópolgár vagy 4 parlamenti képviselő aláírását kell megszerezniük a választáson való részvétel­hez. Szlovén sajtójelentések szerint valószínűleg még négy jelölt szerzi meg a szükséges támogatottságot. Szlovénia 1,5 millió választópolgára mellett először voksolhatnak a kül­földön élő szlovénok. Az idő hidegre fordultával is változatlan ütemben folytatják a magyar SFOR-alakulat katonái Mostarban a Neretvába rombolt Régi híd (Stari most) marad­ványainak kiemelését. Tervek szerint november végéig az utolsó kőkockát is kiemelik a 6-7 méteres vízmélységből. A magyar katonák eddig mintegy 130 tonna súlyú hídmarad- ványt hoztak felszínre. A világörökség részének nyilvánított hidat a horvátok lőtték szét négy évvel ezelőtt a muzulmán- horvát harcok idején. A híd újjáépítése valószínűleg a jövő nyár elején kezdődik meg a Hídépítő Rt. irányításával. Pokolgép robbant pénteken egy autóbusz­ban Szrinagarban, Dzsammu és Kasmír állam fővárosában. Az utasok közül legkevesebb három meghalt, tizenketten pedig megsebesüllek. A merényletet eddig egyetlen szerve­zet sem vállalta magára. A rendőrség szerint a robbanást egya­ránt okozhatta pokolgép vagy akna. A FIT indiai hírügynök­ség úgy értesült, hogy egy ismeretlen kézigránátot dobott a járműre. Számos szervezet harcol a muzulmán többségű Kas­mír függetlenségéért. Szlovákia és Törökország szorosabbra kí­vánja fűzni katonai kapcsolatait. Erről tanúskodik a csütör­tök este Pozsonyban megkötött két katonai együttműködési megállapodás, amelyet Ismét Sezgin török nemzetvédelmi miniszter szlovákiai látogatása alkalmából írtak alá. Az egyik megállapodás kormányközi hadiipari együttműködési egyez­mény, a másik okmány pedig a szlovák védelmi minisztéri­um és török fegyveres erők vezérkara közötti katonai kikép­zési együttműködést irányozza elő: Ismét Sezgin kijelentet­te: Ankara támogatja a NATO keleti kibővítésének folyamatát.ígéretet tett arra is, hogy Törökország támogatást nyújt Szlovákiának az euroatlanti integráció folyamatában. Arab kislány szíve MTI Rim Aldzsarusi hároméves tel-aviv-i arab kislány jól van, amióta halálosan beteg szíve helyére egy 9 éves, köz­úti balesetben elhunyt zsidó kisfiú szíve került. Izraelben, ahol hagyományos az arabok és zsidók közötti ellentét, nagy visszhangot keltett a transzplantáció. Javai Kávét kilencedik születésnapja előtt alig néhány nappal egy autó gázolta el. Mikor vilá­gossá vált, hogy súlyos sérü­léseit nem éli túl, az orvosok finoman feltették a szülőknek a kérdést, hogy a kisfiú szer­veit felhasználhatnák-e má­sok gyógyítására. Juval édes­apja, David Kave elmondta: fiatal korában, amikor moto­rozott, neki is volt donor kár­tyája, s bár nem gondolta, hogy fiának kell majd fel­használnia, hozzájárul a szer­vek átültetéséhez. A lassan gyógyuló Rimet mindkét szülőpár látogatja. Az anyák néha egymás nya­kába borulva sírnak, a két apa inkább csak beszélget. A két család találkozását Juval szü­lei kérték, noha a donorok kilétét általában titkosan ke­zelik. Juval mája és egyik veséje egy 14 éves fiú életét men­tette meg, másik veséjét egy 19 éves fiatalember kapta, „így nem volt egészen hiá­bavaló a fiam halála, ha má­sok élhetnek általa”- mond­ta Juval édesanyja. Izraelben a szervátültetés meglehetősen problematikus kérdés, noha az orvostudo­mány rendkívül fejlett: mind az ortodox zsidók, mind a hívő muzulmánok úgy tart­ják, hogy a testet a halál után épségben kell megtartani, ezért sokak számára a szerv- átültetés tabunak számít - írta azAP. Budapest idősebb lakói mind emlékeznek a Kilián laktanyára. I. így szól hozzám:- Most oda kell mennünk. I. az, aki az élelemmel és gyógyszerrel megrakott kocsit Bécstől Pestig vezette. Kész volt engem magával vinni, de nem mulasztotta el, hogy figyelmeztessen a hely­zet veszélyeire. I. sohasem ha­gyott cserben. Talán azt gondolta, hogy az acélművek munkásainak két­ségbeesett harca valamilyen visszhangra talált Nyugaton, mert a bécsi utcán ő maga ta­lálkozott egy francia egyete­mistával, azaz velem. Bár az egész európai ifjúság támogat­ta a magyarok harcát, éspedig olyan tüntetésekkel, mint ami­lyen Párizsban a Chateaudun (jelenleg Kossuth) téren, a kommunista párt székháza előtt zajlott le, a Budapestre, az ese­mények helyszínére érkezett önkéntesek nagyon kevesen voltak. Az ember a két kezén megszámolhatta őket. Módom volt egy ilyen ön­kéntessel találkozni. Igazi ön­kéntes volt, mert soha nem rejtőzködött semmiféle követ­ségen. Harcolt. Egy tizennyolc éves holland fiú volt. íme a tör­ténete, melyet ő maga mesélt. „A Rákóczi út egyik épüle­tének legfelső emeletén he­lyeztek el minket, gyakorlati­lag a tető alatt. Semmi sem tör­tént... Várakoztunk. Az utcán egy felborított villamoskocsi torlaszolta el az úttestet. A vil­lamoskocsit egy tankelhárító ágyú védte. Miután hosszú órá­kon át lassította a páncélosok előrehaladását, más helyet kel­lett találni ennek az ágyúnak, hogy elkerüljék a szétlövését. A harckocsik elárasztották az utcát. Nekünk benzinesüvege­ink voltak. A páncélosokra do­báltuk, lehetőleg a hátuljukra, pontosabban a motor hűtőjét fedő lapra. Tehát egy páncélos eltalálása nagyon bizonytalan volt. Egyet találtunk el közü­lük. Lángokba borult, és a ko­csi a saját tengelye körül forog­va a széles utca közepére per­dült, akadályozva a sajátjai előrehaladását. A legénység kiszállt belőle, hogy a többi páncélos árnyékában keressen fedezéket. Ez volt az a lehe­tőség, amikor a szovjet erőknek veszteséget okozhattunk, mert mindenki a legénységre lövöl­dözött, hogy megakadályozza a fedezék alá jutásban. A szovjet válasz azonnali volt és brutális. A páncélosok ágyúi vízszintes helyzetben lőtték az épületeket, lehetőleg az alapjaikat, hogy összedől­jenek. Mivel legfeljebb negy­MTI Harmincöt évvel ezelőtt, 1962. október 22-én Kennedy amerikai elnök nyílt kihívást intézett kremlbeli ellenfeléhez, Nyikita Hruscsovhoz: elrendel­te a Kuba elleni tengeri bloká­dot. A világ lélegzet-visszafojt­va figyelte a fejleményeket. Azt azonban alighanem csak keve­sen tudták azokban a sorsdöntő napokban, hogy XXIII. János, a „jó pápa”, aki csak néhány nappal korábban nyitotta meg a II. Vatikáni Zsinatot, jelentős békéltető szerepet játszott a nukleáris háborúval fenyegető válság elsimításában. A Kathpress hírügynökség Hansjakob Stehle vatikáni új­ságíró A Vatikán keleti politi­ven méter volt az ágyúcső és a célba vett épület között, a go­lyók áthatoltak a falakon. Egyébként sok löveg hatolt át az épületeken, hogy távo­labb robbanjon fel. Csapatunk parancsnokának a fejét elvitte egy löveg... Ek­kor mind elmentünk, minden­ki eltűnt, az egész csapatunk, amelyben egyébként sok lány is volt. Én magam igyekszem hazamenni...” Még most sem tudom, mi­lyen módon térhetett vissza a hazájába, ha egyáltalán haza­jutott. Soha többé nem láttam. Igazi önkéntes volt. Szerény. Névtelen. Nekiindulunk a függőhíd- nak. Ez a Lánchíd. Mindenfelé törmelék és szilánkok. Itt-ott arrébb lökjük a lábunkkal, hogy meg ne botoljunk ben­nük. A budai oldalon lévő hídfőnél két nehéz géppuska őrködik. Homokzsákok védik, csak a csövek emelkednek fö­léjük. A fém messzire fénylik. Pest központjában, a Kálvin tér környékén valóságos csata­teret látunk: üvegcserepek, el­hagyott lábbelik, megfekete­dett vasdarabok, síneikről ki­mozdított és felborított villa­moskocsik, Kossuth-címeres zászlókkal takarva. Odébb öt alaktalan tömeget látunk, ezek Molotov-koktél- lal felrobbantott szovjet tan­kok. Az épületeket megrongál­ták, kerek lyukak jelzik a löve- gek becsapódását. A függönyök a széltől duz­zasztva lógnak az ablakokon, egy lépcsősor a helyéből kitép­ve fennakadt az egyik ablakon. I. bemutat a tankelhárító ágyú két kezelőjének. Azok az ágyúk hasznosak a harckocsik előrehaladásának- megakadá­lyozásában. Az egyik ágyú na­gyon híres, az, amelyik a Cor­vin mozi előtt van elhelyezve. Több mint egy napon át tartot­ta fel a szovjet csapatokat. Ez a nap döntő fontosságú volt, mert éppen akkor követelte az Egyesült Nemzetek Szerveze­te a szovjet csapatok visszavo­nását. Sajnos, egyetlen tankel­hárító ágyú nem tarthatja fel egy napnál tovább egy egész páncélos osztag előhaladását. A Körúton, egy zsákutca be­járatánál egy tankelhárító ágyú van neki támasztva az egyik ház kapujának. Az ágyút ke­zelő két tüzér nagyon fiatal, ti­zennyolc vagy húsz éves. Pil­lanatnyilag az ágyú csövét ola­jozzák. Meglepő a nyugalmuk. Nem is tudom, mit mondjak nekik. Az ágyú látványa mély benyomást tesz rám. A párbe­szédet megkönnyíti ennek a két fiatal magyarnak az önuralma. kája című könyve alapján is­mertette XXIII. János pápa dip­lomáciai tevékenységét azok­ban a sorsdöntő 1962. októbe­ri napokban. Amikor úgy tűnt — írja Stehle —, hogy a „klasszikus diplomá­cia” csődöt mondott a kubai válsággal kapcsolatban, akció­ba léptek a „külső erők”: Ken­nedy elnök október 23-án este felhívta telefonon egy régi ismerősét, Norman Cousinst, a Saturday Review baloldali-pa­cifista, semmilyen vallásfeleke­zethez sem tartozó kiadóját, aki történetesen éppen Andoverben (Maryland állam) tartózkodott, ahol amerikai és szovjet értel­miségiek tanácskozásán vett részt. Ugyancsak jelen volt a ta­nácskozáson egy belga domini­Hanghordozásuk nyugodt, hangjuk magabiztos, tekinte­tük majdnem közömbös. Nem lehet elképzelni nagyobb bá­torságot, mint ezét a két fiatal magyar fiúét.- Bemutatok nektek egy francia önkéntest - mondja I.- Szervusz.- Bonjour.- Maga tehát Párizsból jött? Ott van az Eiffel-torony, igaz? Igen,. Igen...- És maga segít nekünk?... Ez jó!-Izé... igen... És mondja, jól működik ez az ágyú? Nevetnek, és így válaszol­nak:-Hát, nem rosszul... Kis idő múltán hozzáteszik:- Jó, viszontlátásra és bátor­ság! Négy nappal később ez a két fiatalember majd ágyúját a Kör­úton felvonuló tankok ellen irányítja. És egyedül lesznek. Egyedül lesznek egy egész hadoszlopnyi páncélossal szem­ben. De amíg kitartanak, addig a szabad Magyarország hallat­hatja hangját. Az alábbi párbeszéd, amely Budapesten, 1956 novemberé­ben, negyvennyolc órával a szovjet tankok visszatérése előtt folyt le, teljesen autenti­kus. Nyugati egyetemista:- Jó napot! Budapesti egyetemisták:- Jó napot! Maga tehát Pá­rizsból jött? Néhány szót váltunk, min­dennapos beszélgetés ez. A fiúk tartózkodók. Ez a párbeszédtöredék leg- megrendítőbb emlékeim közé tartozik. Sőt ez tanúságtételem középpontja. Azok, akik még nyilvánosságra nem hozott szenzációra áhítoznak, csalód­ni fognak! Meg kell érteni ennek a le­rombolt házak előtt, égő gu­miszagban folytatott párbe­szédnek a tragikumát, a szöveg és a körülmények összefüggé­sét. Bizonyos körülmények között a „mentőből” „meg­mentett” lesz. Ez a magyar egyetemisták bátorságból adott nagy leckéje!!! Ézzel azt akarom mondani, hogy az a két egyetemista, aki egy körút védelmében a szov­jet páncélosok támadását vár­ta, egyedül, elszántsággal fel­fegyverkezve, igen, ők voltak a megmentői azoknak, akik csupán gondolatban segítet­tek. Az az érzésem, hogy úgy mentem ott végig, mint Fabrice a Waterlooi csatán. De a vizuá­lis emlékem élénk maradt. (Folytatjuk) kánus szerzetes, Félix Morlion, aki jó kapcsolatokkal rendelke­zett a Vatikánban. Kennedy megkérte Cousinst, hogy beszéljen az oroszokkal, akik közül kettőről tudták, hogy jól ismerik Hruscsovot. Az elnök kérte továbbá, hogy vonják be az eszmecserébe Morlion atyát is, hogy rajta keresztül közvetítésre bírják a pápát. Amikor Morlion telefo­non érintkezésbe lépett a Vati­kánnal, arról értesült, hogy ott már megtették az első lépése­ket. Október 24-én reggel az amerikai és a szovjet nagykö­vetségen átadták XXIII. János pápa békefelhívását, amelyről Hruscsov később úgy nyilatko­zott, hogy az volt az egyetlen “reménysugár”. A Vatikán és a kubai válság \ Hírről V hírre Palotai István (Új Kéjét) Kevés hülyébb embert is­merek, mint ama bizonyos bakter, aki kitekerte egyetlen tyúkja nyakát, hogy az főzes­sék másnap ebédre, aztán jól elverte az aszszonyt. mert nem volt tészta a levesben... Nos - mindazonáltal, hogy nem szokás népeket hasonló tartalmú jelzőkkel illetni -, mégis csak azt kell monda­nom, hogy az Ökumenikus Szeretetszolgálat magyar munkatársainak elrablása Groznijból meglehetősen kétséges eredményt sejtet a csecsének szellemi képessé­geire vonatkozóan. Termé­szetesen minderről nem tehet a kaukázusi nép kormánya, hiszen nyilván fegyveres ban­diták voltak a tettesek, az azonban, hogy ezek a bandi­ták a világ leghülyébb rab­lói, az minden kétséget kizár. Az persze világos; a szeretet­szolgálat által osztogatott ru­hákra és ételekre személy sze­rint nekik nincs szükségük, de az is, hogy szüleik, testvé­reik, rokonaik igenis rászorul­nak a juttatásokra - magya­rán, az ő szájukból vették ki ezáltal a falatot. A történelem során sokszor lőttek mentőautóra, kórház­vonatra a hadműveletek so­rán, azonban ez vagy vélet­len volt, vagy annak a vissza­élésnek a következménye, hogy muníciót szállítottak a Vöröskereszt lobogója alatt. A szeretetszolgálatot ellátók „begyűjtése” és a szabadulá­sukért kikövetelt váltságdíj pontosan azokat rövidíti meg, akiket ezeknek a magukat nemzetinek valló terroristák­nak kellene tűzzel-vassal vé­delmeznie. Groznij szerencsétlen, ki­bombázott földönfutói - asszonyok, gyerekek és a magukat ellátni képtelen örgek - így most egy darabig minden bizonnyal élelem nélkül maradnak, és nagyon nagy a valószínűsége, hogy az éhhalál és a fagyhalál fog­ja tizedelni soraikat. A belső és nagyon is kéz­zel fogható káron felül - és ez talán még lényegesebb kér­dés - az ilyen és ehhez ha­sonló cselekedetek magukra vonják a világ haragját, és az eddigi szimpátiát felváltja a népek antipáúája. Úgy tűnik, a csecsének sa­ját hazájukban is felfedték tehát igazi arcukat, azt az ar­cot, amelyet sajnos mi, ma­gyarok már oly jól ismerünk. A kérdés most már csak az, hogy kell-e, egyáltalán sza- bad-e olyan népekre egyetlen fillért is költenünk, akik itt is és otthonukban is csak kese­rűséget, fájdalmat és rettegést okoznak nekünk? Jól tudom, hogy nem a maffiózók felru­házása és jóllakatása a cél, ha­nem a nincstelen nőké, ma­gányos anyáké, a kisgyerme­keké, az öregeké. A történtek után azonban, azt hiszem, már nem szentségtörés kimonda­ni, hogy nálunk, Magyaror­szágon is bőven akanak olya­nok, akik segítségre szorul­nak, akiknek legalább akko­ra szükségük volna azokra a dollármilliókra, amiket a csecsenekre „eltapsolunk”. Mert szép dolog a szolida­ritás, de aki visszaél ezzel, az önmagát zárja ki a kedvez­ményezettek köréből. Legalábbis így lenne logi­kus.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents