Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-03 / 231. szám

1997. október 3., péntek Világkrónika NEMZETKÖZI Magyar Távirati Iroda Tömegesen menekülnek a cseh hadseregből a pilóták, mert nincs pénz a kiképzésükre, s gyakorló repülések helyett nagy részüket a parancsnokság pótfoglalkozásokra, több­nyire nyelvtanfolyamokra kénytelen járatni. A cseh légvéde­lem példa nélküli válságos helyzetben van - állítja Ladislav Klíma tábornok, a cseh hadsereg légvédelmi erőinek parancs­noka abban a bizalmas jelentésben, amelyet a héten terjesztett a parlament védelmi és biztonsági bizottsága elé. A bizalmas jelentést a Právo című baloldali ellenzéki napilap ismertette csütörtöki kiadásában. A több évi csökkenés Után Németországban az idén ismét nő a szélsőjobboldaliak által elkövetett bűncse­lekmények száma. A Die Welt című lap csütörtöki beszámolója szerint Manfred Kanther belügyminiszter a konnány számára készített beszámolójában különösen aggasztónak minősítette a bőrfejűek számának növekedését a keleti tartományokban. Miközben a lakosságnak csak egyötöde él a volt szocialista német állam területén, a szélsőjobboldali beállítottságú bőrfejűek több mint felét ott tartják nyilván. Az idei év első felében több mint négy százalékkal, 4829-re nőtt a szélsőjobb- oldali indíttatású bűncselekmények száma. Ezen belül megdöbbentő mértékű, majdnem 15 százalékos növekedést tapasztaltak az erőszakos bűncselekményeknél. A 353 erőszakos bűntett 51 százalékát a keleti tartományokban követték el. Az Indiai-óceán felől érkező szél régen várt esőt hozott Indonézia és Malajzia több körzetében, és va­lamelyest megtisztította az erdőtüzek füstjétől szennyezett tér­ség levegőjét. A Maláj-félsziget déli csücskén fekvő Szinga­púrban viszont csütörtökön jóval az egészségre káros szint fölé -161-re-emelkedett a légszennyezettségi mutató. A szél Jáva sziget felől az északra fekvő Jáva-tenger irányába sodorta a füsttakarót. Az előrejelzés szerint a megváltozott irányú szél újabb, ennél is jelentősebb mennyiségű csapadékot hozhat ok­tóber vége felé. Az igazi megváltást hozó monszun érkezését azonban csak novemberre jósolják. A malajziai tűzoltóknak sikerült megfékezni a Pahang tartományban égő bozóttüzet. , A tüzet elszigeteltük, de még napokig tarthat, amig sikerül a lángokat teljesen kioltani a vastag aljnövényzet miatt” - mondta a tűzoltók szóvivője. A cseh kormány elutasította Washington azon ajánlatát, hogy a hadsereg védelmi rendszereinek korsze­rűsítését egy, az amerikai kormány által garantált kölcsönből fedezze - adja hírül a Lidové Noviny című prágai lap csütörtö­kön Stefan Fiilére, a külügyminisztérium biztonsági osztályá­nak igazgatójára hivatkozva. Füle szerint a visszautasítás ide­iglenes, s legfőbb oka az, hogy az amerikai ajánlat elfogadása esetén több törvényt módosítani kellene, amit csak a parlament tehet meg. Washington 242 millió dollár értékben az amerikai kormány által garantált kölcsönt ajánlott fel Lengyelország­nak, Csehországnak és Magyarországnak védelmi rendszereik korszerűsítésére a jövőbeni NATO-tagsággal kapcsolatosan. Hatalmasnak nevezte az országára nehezedő amerikai nyomást a horvát külügyminiszter. Csütörtöki zágrábi sajtójelentések szerint Mate Granic miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter egy szamobori fórumon tartott előadásában ki­fejtette, hogy Washington e nyomással háborús bűnökkel vá­dolt boszniai horvátok kiadatását akarja elérni Zágrábnál. Granic kifejtette: Zágráb azt várja az Egyesült Államoktól, hogy nyilat­kozatban vállaljon kezességet arra, tisztességes és gyors bírósági tárgyalást tartanak a horvátok ügyében, perüket 3-5 hónapon belül megtartják azt követően, hogy a gyanúsítottak önként a hágai Nemzetközi Törvényszék elé állnak. Szigetköz érdekében A hagai döntést követő tárgyalásokon a Szigetköz érdekeinek érvényre juttatása érdekében négy or­szággyűlési képviselő és négy helyi politikus levél­ben fordult a miniszterelnökhöz - közölték a csütör­tökön Győrött tartott sajtótájékoztatón. MTI Pozsgai Balázs és Szabó Sándorné MSZP-s, Rab Ká­roly független és Szentkuti Károly SZDSZ-es ország- gyűlési képviselő, továbbá Simon István, Győr város al­polgármestere, Tamás Lő- rincné, a Szigetközi Önkor­mányzatok Szövetségének (SZÖSZ) elnöke, valamint Cserhalmi József, a győri ön- kormányzat és Kovács Ottó, a Győr megyei közgyűlés tagja a Horn Gyulához inté­zett levélben rögzítették: a Duna problémájának rende­zésénél fontosnak tartják a Szigetköz átfogó rehabilitá­ciós és fejlesztési programjá­nak megvalósítását és az eh­hez szükséges források meg­teremtését. A szakmai tárgya­ló küldöttségbe a levélírók Győr-Moson-Sopron megye részéről a SZÖSZ képviselő­jét javasolják, hiszen a tér­ség önkormányzatai több­ször kifejezésre juttatták igé­nyüket, hogy az őket érintő döntésekbe beleszólhassa­nak. Az aláírók úgy látják: a régió érdekelt abban, hogy hat hónapon belül megegye­zés szülessen a kétoldalú tár­gyalásokon. amelyeken a szakmai érvekre alapozó stra­tégiát tartanák helyesnek a politikai elemek előtérbe ál­lítása helyett. A sajtótájékoztatón el­hangzott: a tárgyaló delegá­ciónak kívánnak olyanfajta támogatást adni politikai ho­vatartozástól függetlenül, ami a régió érdekeinek is megfelel. Ez lesz a feladata a rövidesen megalakuló Szi­getköz Bizottságnak is. Belgiumban és Dániában jártak Bagoly Albert ■«■■■■■■I * Molnár István Ritkaságnak számít, hogy egy oktatási intézmény vezető­je és helyettese egyszerre vesz részt - külön-külön - egy nyugat-európai szakmai úton. A közelmúltban pedig ez így volt a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium és Szakképző Intézményben. Molnár István megbízott igaz­gató Dániában, Odense körzetében ismerkedett az ok­tatási rendszerrel, azon belül a mezőgazdasági szakkép­zéssel, amely szerinte is a világon egyedülálló. rén a nyugati szakemberekkel, mert az említett időszakban hazánk ingyen juthat az Euró­pai Unió országainak módszer­tani anyagaihoz, amelyért a későbbiekben, a csatlakozás után már fizeni kell. Bagoly Albert a lehetőséget kihasznál­ta, egy teljes tantervét hozott a falusi turizmus szakág oktatá­sához. A dokumentum egy ré­szét már ez évben beépítik a Vay Ádám Gimnázium és Szak­képző Intézmény képzési rend­szerébe. Az igazgatóhelyettes szakmai tapsztalatait felkérés alapján továbbképzéseken to­vább adja a későbbiekben. A belga falusi turizmust egyéb­ként a múlt iránti nosztalgia jellemzi, amelyet kiegészít a városi kényelem. Az ágazatot szigorúan ellenőrzik az illeté­kes szervezetek munkatársai. 1| * %*. Munkatársunktól Az oktatás modulrendszerű, a tanulók a 7. és a 10. osztály között igényeik szerint léphet­nek át magasabb képzési for­mákba, amelyeken elsősorban a gyakorlati foglalkozásokra helyezik a hangsúlyt. Dániában egy bizonyos végzettségi fok­hoz kötik a földvásárlást, annak művelését és az ahhoz szüksé­ges támogatásokat. Az igazga­tó a dán oktatási szervezeti rend­szer érdekességei közül kiemel­te: a hazai gyakorlatnak megfe­lelően a helyi önkormányzat képviselő-testülete dönt az is­kolák vezetőinek személyéről, pályázatát a szülők és a diákok is véleményezik. Az iskola ugyanis elsősorban értük van. Az oktatás technikai felszerelt­sége jóval fejlettebb a hazainál, azt egyelőre nem lehet megva­lósítani a településen. A tanul­mányút egyes tapasztalatait azonban Molnár István alkal­mazni fogja az oktatási intéz­ményben. Gondolt a szervezési kérdésekre, a tanárok munkájá­nak segítésére, az oktatási se­gédeszközök készítésre. Bagoly Albert igazgatóhe­lyettes Belgiumban, Nyugat- Flandriában ismerkedett az ok­tatással, azon belül bővebben az idegenforgalmi szakember­képzéssel. Úgy látja, még egy­két évig érdemes intenzív kap­csolatokat ápolni a képzés te­Montenegro válaszút előtt Kis-Jugoszlávia déli tagköztársaságának választópol­gárai október 5-én járulnak a szavazóurnák elé, hogy megválasszák az Adria-parti köztársaság új elnökét. A fejletlen kis Montenegro kedvező fekvése miatt geo-stra- tégiai jelentőségű, érzékeny és destabil pontja lett a két tagköztársaság alkotta államszövetségnek. Tudósítónktól A jelenlegi államfő, Momir Bulátovics, aki a Szocialisták Demokratikus Pártjának az első embere, élvezi a nagy testvér, Szerbia és annak volt elnöke (aki mára Jugoszláv Szövetsé­gi Köztársaság első számú em­bere) korlátlan, hathatós és nél­külözhetetlen támogatását. Bulátovics fenntartások nélkü­li híve Szerbiának és a szövet­ségi Jugoszláviának, melynek keretein belül szilárd szövet­ségben tudja csak elképzelni a kis tengerparti állam jelenét és jövőjét egyaránt. Mondani sem kell talán, hogy a mostani államfő eszményképe az utób­bi években a békegalamb sze­repét sikeresen eljátszó Szlobo- dán Milosevics, Szerbia volt - s már Jugoszlávia - köztársa­sági elnöke. Bulátovics. vakon követve a belgrádi hivatalos politikát, sok kellemetlenséget okozott hazájának, és még több ellen­séget szerzett magának a he­gyek országában, Montenegró­ban. A jelenlegi elnök ellenfele a mostani választáson az első számú közellenségnek tartott egykori elvtárs,Milo Gyukáno- vics mostani kormányfő lesz, akit, akárcsak az elnök Buláto- vicsot, a két táborra szakadt Szocialisták Demokratikus Pártja jelölt a fontos tisztségre. Gyukánovics változásokat ígé­rő, már-már a szélsőséges radi­kalizmus felé hajló politikus, akinek nézetei gyökeresen el­térnek a hivatalos Podgorica megmásíthatatlannak és leg­jobbnak vélt politikájától. Ő még olyan szentségtörést is el­követett, hogy léplen-nyomon, beszédeiben azt hangoztatta, amire a polgárok még álmuk­ban sem mertek gondolni. Gyu­kánovics lazítani szeretné a számára kényelmetlenül szoros szövetséget Jugoszlávián belül. Szerinte Montenegro akár füg­getlen állam is lehetne. A ko­szovói puskaporos hordó meg­szüntetésére is van ajánlata, mégpedig az, hogy Koszovo legyen köztársaság, amiért a kétmilliónyi albán már hosszú évek óta küzd, és amiről Szer­bia hallani sem akar. A kormányfő-, elnökjelölt a parlament és a rendőrség hat­hatós támogatását élvezve, többször megkísérelte eltávo­lítani tisztségéből a jelenlegi államfőt. Az, hogy ezek a kí­sérletek sikertelenek voltak, elsősorban az elnököt támoga­tó Szerbia és Milosevics érde­me. Milo Gyukánovics eddigi „sikere” a számtalan tüntetés és a rengeteg, politikai töltetésű sztrájk. Az elmúlt hetekben, hónapokban szinte már a pol­gárháború peremére sodródott Montenegro. Több megfigyelő már a jugoszláv hadsereg be­avatkozását jósolta. Bár az indulatok mindkét tá­borban elszabadultak, valami­lyen módon mégis sikerült azo­kat kordában tartani. Eddig sze­rencsére a józan ész, a higgadt, kellő felelősséggel átgondolt jövőkép győzedelmeskedett. Azt pedig, hogy melyikjelölt kerüljön a Ribnica folyó part­ján álló elnöki palota „trónjá­ra”, szerencsére majd a válasz­tók fogják eldönteni. És ez így a helyes, így a jó. A rossz szellem Magyar József ___ Go ndolom, sokan érte­sülhettek a híradásokról, a Szlovák Nemzeti Párt elnö­kének, Jan Sióiéinak a ki­jelentéséről, amely szerint: „az Európában megtelepe­dett magyarok tekintendők Európa szerencsétlenségé­nek”. Őseink „természete­sen” kóborló barbárok, ke­gyetlen harcosok voltak, akik gyermekeket és terhes anyákat gyilkoltak. Szóval se Istent, se embert nem is­mertek. Slota úr torzításának van egy finomabb olvasata. Frantisek Palacky (1798- 1876), a cseh nemzeti tör­ténetírás úttörője írta a ma­gyarok honfoglalásáról: „évszázadokon át nem érte még egy ilyen csapás a szláv világot”. A cseh tör­ténész azt fájlalja, hogy a letelepedő magyarok elsza­kították az északi szlová­kokat Bizánctól. Erről az­tán őseinknek halvány fo­galma sem volt. A történelemben jártasak tudják: a liberalizmus mel­lett a nacionalizmus volt a múlt század egyik uralkodó eszméje, de nem volt véres- szájú, mint a XX. századi sloták őrjöngése. Bizony, még a XIX. században élt Palacky sem mondott volna olyat, amit az ezred végén üvöltöznek a szlovák sové- nek. Ezekre és J. A. úrra a tel­jes tudati visszafejlődés és a lesüllyedés jellemző. Úgy ad elő 1100 évvel ezelőtti nem bizonyítható eseményeket, mintha tényleg tegnap tör­téntek volna. A burkolt vagy a fékte­len magyarellenesség nem új a környező országok szélsőséges politikusainak részéről. így volt és van Szlovákiában és Romániá­ban is. A gyűlölet fokát mindig a hatalom stabilitá­sa, ingatagsága, vagy ép­pen a hatalmi harc dönti el. Az úgynevezett „magyar kártya” bármikor kijátsz­ható a kormányzat részéről, ha esik. ha fúj. ha süt a Nap. S az pedig már a történe­lem közhelye s az alantas politika célja, hogy mindig egy kisebbséget - jelen esetben a magyart - tesz­nek meg bűnbaknak. Világosan látható, mi bosszantja J. A. urat és tár­saságát: egyszerűen az, hogy még magyarok élnek szülő­földjükön, hogy történelmi, irodalmi és rokoni szálak fűznek oda egy népet, hogy parlamenti és önkormány­zati képviseletük működik, hogy élő kulturális intézmé­nyeik vannak, de mondhat­nám azt is, Slota urat dühíti, hogy a magyarok magyarul beszélnek. Célja: ország-világ előtt bemocskolni egy türelmes kisebbséget s az állandó fe­szültség fönntartása a szlo­vák és a magyar nép közti. A Slota-féléknek, mivel nem demokraták, totális hatalom kell! Illyés Gyula mondta: „Hazafi, aki jogot véd, na­cionalista. aki jogot sért.” Slota úr szlovák hazafinak is rossz.

Next

/
Thumbnails
Contents