Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-15 / 241. szám

1997. október 15., szerda Kárpátalja !-rj® A Vöröskereszt hordja a saját keresztjét Egyre több a rászoruló Az Ybl Miklós tervezte régi megyeháza zegzugos folyo­sóin csak nehezen igazodik el az idegen. A beregszásziak többségének azonban nem okoz gondot megtalálni a já­rási foglalkoztatási központ hivatali helyiségeit. A labi­rintus mélyéről kiszűrendő zsivaj végül biztos útbaiga­zítónak bizonyul. Sötét, tekervényes, szűk folyosó. Oldalt a fal mentén néhány rozoga szék, s vagy száz-százötven tolongó. Va­lamennyien dolgozni szeret­nének, többségüknek telje­sen mindegy, hol, csak állás legyen. Nincs csúcsforga­lom. Itt mindennapos a tö­meg, a lárma, a tolongás. Naponta jönnek ide újra és újra. Beszélgetnek, szitko­zódnak, átkozzák a kort és az országot, melybe beleszü­lettek, s ellenséges pillantá­sokkal kísérik az újonnan jövőt. Nem csoda, elvégre minden érkező potenciális vetélytárs, aki tovább rontja az esélyeket.- Esélyek? - tárja szét ta­nácstalanul a karjait szűkös­re méretezett hivatali szo­bácskájábán Francz Béla, a Beregszászi Járási Foglalkoz­tatási Központ főnöke. - Mi­lyen esélyekről lehet szó ott, ahol könnyebb számba ven­ni a még üzemelő cégeket, mint azokat, melyek már le­húzták a redőnyt? Azt mi sem tudjuk pontosan, hogy hány vállalatnál folyik még a ter­melés, mert számuk naponta csökken. Azzal viszont tisz­tában vagyunk, hogy a bereg­szászi járásban nincsenek szabad munkahelyek. A járási foglalkoztatási központ egyébként egyre nehezebben állja a meg­megújuló rohamokat. Sokan, megunva a kényszerszabad­ságok keservét, inkább ön­ként mondanak fel „munkál­tatóiknál”, s a központ segít­ségére apellálva próbálnak új egzisztenciát teremteni. Az álláskeresők száma ennek megfelelően folyamatosan gyarapszik.- Az a szomorú - meséli tovább Francz Béla -, hogy a munkanélküliség mifelénk nem a szakképzetleneket sújtja, hanem egyre inkább az értelmiséget, a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket. S hogy szavait illusztrál­ja, a kimutatásokat szedi elő. Ezekből egyértelművé válik, milyen is a valós helyzet a beregszászi járás munkaerő- piacán. A hivatalosan nyil­vántartott munkanélküliek száma ottjártunkkor 3170 fő volt, 2497 személy megkap­ta a munkanélküli státust. A többiek még reménykednek, hogy talán akad valami a számukra. A hivatalos mun­kanélküliségi ráta 4,1 száza­lék, ami országos viszonylat­ban is az „élmezőnyhöz” tartozik. A központ vezetői szerint azonban a valós arány meghaladja a 32 százalékot, amivel a járás országos első lehet. Azaz egész Ukrajnában alig akad olyan járás, ahol ek­kora méreteket öltött a mun­kanélküliség. Mint Francz Béla mondta, a munkanélküliek közt az értel­miség van a legreménytele­nebb helyzetben. De legaláb­bis a szakképzettek azok, akik huzamosabb ideje képtelenek munkát találni. A hivatalosan bejegyzett munkanélküliek közül 2584 a szakmunkás, és 415 a felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatalnok. A min­denféle szakképzettséget nél­külöző munkanélküliek mind­össze 176-an vannak. Érdekes­nek, vagy inkább elgondol­kodtatónak mondható az a tény, hogy az idén a munka­ügyi központhoz fordultak zöme a 30-45 év közöttiek korosztályából került ki.- Nagyon nehéz itt bárki­nek is álláshoz jutnia - veszi ál a szót Jurij Veszelszkij, a központ osztályvezetője. - Az idei év első felének végén pél­dául csak négy szabad mun­kahely volt. Az álláshirdetők közt volt a konzervgyár, mely két segédmunkást keresett, valamint a készletezővállalal, melynek egy traktorosra volt szüksége. Kínáltak még egy elárusítói állást, s ezzel ki is merült a választék. Szinte kilátástalan helyzet­ben vannak a beregszászi já­rásban a pályakezdő fiatalok, mert gyakorlatilag sehol sem tudnak elhelyezkedni, s főleg nem a választott szakmájuk­ban. Pedig érdekükben a já­rási közigazgatás is tett bizo­nyos lépéseket. Kötelezték például a vállalatokat, hogy összességében 400 pályakez­dőnek biztosítsanak munka- lehetőséget. Amennyiben nem tesz ennek eleget a mun­káltató, úgy bírságként az egy havi átlagbér tizenkét­szeresét kénytelen befizetni a költségvetésbe.- Nem csupán az állás­keresők vannak szorult hely­zetben - fűzi tovább mon­dandóját Francz Béla. - A mi központunk is komoly bajok közepette vegetál. Megye- szerte talán itt a legrosszabb a munkavégzés s az ügyfél- fogadás körülményei. Ezt legjobban talán azzal illuszt­rálhatnám, hogy még telefon­összeköttetésünk sincs a me­gyei központtal. No persze messze nem ez az egyetlen probléma. A köz­pont ottjártunkkor 64 606 grivnya hátralékkal tartozott a segélyre szorulóknak. A sa­ját fizetésükre is hónapok óta várnak. S hogy még tovább tetéződjék a gondok sora, az egyetlen szolgálati gépkocsi forgalmi engedélyét is be­vonták a hatóságok. A köz­pontnak ugyanis annyi pén­ze sem volt, hogy a kötelező műszaki vizsgáért befizessék az illetéket. Szép, tágas épületben, hófe­hérre meszelt falak között lelte meg - remélhetőleg végleges - helyét a kárpátaljai megyei Vöröskereszt. Az ajtón belép­ve jobbra egy jókora üveg­edény áll, rajta a szervezet jel­képével, s mellette az adako­zásra szólító felhívással. Ide bárki bejöhet, s dobhat az ur­nába némi aprópénzt. Abban bíznak, hogy nem halt még ki teljesen az emberekből az ada­kozási kedv. Az előtérben tucatnyi ember ül vagy ácsorog. Csendben, szemükben valami leírhatat­lan, szomorú kifejezéssel pil­lantanak az újonnan érkezőkre.- Ma még nincs is nagy for­galom - mondja A/anay/ó Gab­riella, az intézmény igazgató­ja. — Gyakran kétszer-három- szor ennyien is várakoznak. A legtöbben csak enni szeretné­nek. Nyílik az ajtó. Félénk tekin­tetű, szinte még gyerek fiatal­ember lép be. Öltözete szaka­Többek között ezek derül­tek ki azon a sajtótájékozta­tón, amit a napokban tartott a megyei belügyi főosztály vezetője, Hennagyij Moszkal. A vezérőrnagy elmondta, hogy a lehető legjobb a kap­csolata a szomszédos orszá­gok rendőri szerveinek ve­zetőivel. Különösképpen a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyeiekkel kialakított együtt­működést emelte ki. A vezérőrnagy elmondta, pillanatnyilag nincs szó arról a korábbi tervről, hogy me­gyénk területén egy új bün­tetésvégrehajtó intézmény lé­tesüljön. Egy-két éve ugyan még élénken foglalkoztak az üggyel, s több terv is született arról, hogy hol kapjon helyet az intézmény. Mint lehetséges helyszín, szóba jött Ungvár, dozott, lábbelijének talpa vá­lófélben van a felsőrésztől. Csupán egy nejlonzsineg tart­ja őket össze. Nem először jár­hat itt, mert ismerősként kö­szön neki Gabriella. Minden rendben lesz - veregeti vállon a fiatalembert, s már intézke­dik is ügyében.- Ez a kamasz Nagyszőlősről utazott fel Ungvárra - mondja, miután becsukódik az ajtó. Az ottani bentlakásos iskola nö­vendéke, de nincsenek szülei és nincs hová mennie. Enni szeretne, mert már nagyon éhes. Az iskolában ugyanis nincs menza. Lophatna is, de ő rendes fiú. Sajnos, a hozzá hasonló „ren­des fiúk”, nem találva munkát, megélhetést, a segélyszolgála­tot keresik fel egy-egy tál me­leg étel reményében.- Vannak olyanok is, akik nem kérnek, hanem adnak - folytatja Manajló Gabriella a sarokban álló dobozokra mu­tatva. Nagyszőlős, s a kihasználatla­nul omladozó pisztraházi „lész- tagyár” is. Pénz azonban nincs, s erre a közvéleményt alaposan felháborító célra egyhamar nem is lesz. Egészében véve az idei év ki­lenc hónapja során tovább csök­kent a bűncselekmények száma. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy a belügyi szervek berkein belül folyik a tisztogatás. A nem- kívánatos, a testület tekintélyét romboló személyektől rövid úton megválnak. Jelenleg is öt volt rendőr ellen folyik eljárás. Öt másikra már ki is mondta a bíróság az ítéletet. Hennagyij Moszkal vezérőr­nagy szerint a közeljövőben alapos minőségi változáson esik át a kárpátaljai rendőrség sor- és tiszti állománya. Felül­vizsgálják a tiszti rangok jogo­sultságát, s minden bizonnyal- Többnyire használt ruhát, lábbelit hoznak. Eléggé el- nyűttek már, de azért valami­vel jobb állapotban vannak, mint azok, amelyekben a rászo­rulók betérnek ide. A rászorulók száma pedig naponta emelkedik. Kárpátal­ján már több mint tízezer el­esett, folyamatosan segélyek­re szoruló személyt tart nyil­ván a Vöröskereszt. A legtöbb­jük olyan szegény, akinek már egy ing vagy fehérnemű meg­vásárlása is megoldhatat­lan anyagi gond. Elsősorban a rahói, perecsenyi és nagyberez- nai járások lakói ezek.- A környező országokban, de a hágókon túl is nagy pusz­tításokat végeznek az idei nyá­ron az elemek. Amikor nálunk volt hasonló baj - meséli Manajló Gabriella -, sokfelől kaptak segélyeket a kárpátal­jai árvízkárosultak. Mi is sze­rettünk volna segíteni máso­kon, de nem tudtunk. A lakos­ságtól nem gyűjtöttünk, mert kevesebb ezredes, alezredes, őrnagy lesz majd rendőregyen­ruhában. Némileg bonyolította me­gyénkben a helyzetet, hogy a nyáron 300 elítélt szabadult amnesztiával, s tért vissza Kárpátaljára. Közülük 17 fő már vissza is került a rács mögé. A másik nagy probléma a ren­geteg ide vándorló hajléktalan csavargó. Ezek szinte kivétel nélkül bűnözők, s mint ilye­nekre, semmi szüksége a me­gyének. Ez év kilenc hónapja alatt Kárpátaljáról mintegy 800 személyt utasítottak ki. Elharapództak a durva, gyak­ran súlyos tettlegességig faju­ló családi konfliktusok. Mun­kácson az idén 3073, Ungvá- ron pedig 2900 ilyen perpat­varba kellett a rendőröknek be­avatkozniuk. A veszekedések során egyre gyakrabban kerül nincs a szegényektől mit. A felkért nagyvállalatok, vál­lalkozók pedig rendre eluta­sították kérésünket. A me­gyei Vöröskereszt vezetője még elmondta, hogy a kö­zelmúltban érkezett Német­országból egy 400 ezer már­ka értékű segélyszállítmány a legutóbbi kárpátaljai árvi­zek károsultjainak címére. A szállítmány, melyben gyógy­szerek, gyógyászati eszkö­zök, élelmiszercsomagok vannak, még most is raktá­ron hever. Az ukrán törvé­nyek értelmében ugyanis a humanitárius segélyek is vámkötelesek. Ezért az érté­kes szállítmányokért pedig nincs, aki kifizetné a tekin­télyes vámtarifát. Fura dolog ez, hiszen va­lahol az emberek önként, té­rítésmentesen adták össze a messze idegenben élő rászo­rulóknak a sok-sok mindent, s ezért most az állam a saját polgárait bünteti. elő lőfegyver, kés s más, gyil­kolásra alkalmas eszköz. Szólt a vezérőrnagy az év­tized bűntényének is neve­zett munkácsi hármasgyil­kosság körüli nyomozás fejleményeiről. A Latorca­parti városban egy családot irtottak ki ismeretlen tette­sek, akik áldozataikat előbb megkötözték, majd késsel halálra szúrkálták. A gyilko­sok csak a két kiskorú gyer­meknek kegyelmeztek meg. A példátlanul súlyos bűn­tény felderítésére az egész belügyis állomány bevetés­re került. A nyomozók állí­tólag közelállnak a megol­dáshoz, sőt van egy gyanú­sítottjuk is, aki ellen körö­zést adtak ki. A nyomrave­zetőnek egyébként 10000 hrivnya (egymillió forint) üti a markát. Két éve részegen Cserkasszi megye egyik elmegyógyintézetében különös pácienst kezelnek. Az egykori pálinkagyári munkás éveken át az „Egyetlen percet sem józanul” elv szerint élt. Ez juttat­ta az intézetbe. A férfi, bár már két éve egyetlen csepp alkoholt sem vett a szájába, mind a mai napig nem józanodon ki. Az orvosok minden próbálkozása kudarcba fulladt: nem sikerül kihozni az illuminált állapotból. Az oldalt írta: Balogh Csaba Fotó: Markovics Mátyás Szomszédi jókapcsolat bűnüldöző berkekben Kárpátalján nem épül börtön Álláskeresők a Vérke partján Az Ung folyó völgyében

Next

/
Thumbnails
Contents