Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-13 / 239. szám
frí LtC:LAjI Falujáró 1997. október 13., hétfő Békésen, egymás mellett A faluba érve az egymás mellett álló hatalmas családi házak sora az első dolog, ami megragadja a figyelmünket. Szinte valamennyit cigány családok építették, ami a „cigánysorokhoz”, lepusztult telepekhez szokott utasnak újszerű élmény. Olyan falu Kántorjánosi, ahol bebizonyosodottjaién mégsem kibékíthetetlenek a cigány és magyar kultúra közötti különbségek. Az asszimilálódás, a 2170 lakos 40 százalékát kitevő cigányság kulturális, gazdasági „felemelkedése” nem egészen spontán módon következett be. Közel három évtizede kezdődött az a munka, amelynek mára beérett a gyümölcse. A munkát Hodász, Nyírkáta és Kántorjánosi közös községi tanácsa kezdte el l/aradi Lajos tanácselnök irányításával. Az eredményekről, a falu fejlődéséről és aktuális dolgaikról kérdeztünk Váradi Lajost, aki 1960-ban községi vb-titkár, majd a három falu tanácselnöke volt, 1990-től pedig Kántorjánosi polgármestereként dolgozik.- A rendszerváltás után megalakult saját önkormányzatunk, ahol korábbi munkatársaimból csapatmunkára képes, hatékony gárda állt össze. Kevés település dicsekedhet ilyen jó apparátussal. Az induláskor sem állt rosz- szul a település, voltak intézményeink, iskolánk, mozink, orvosi rendelőnk, kul- túrházunk, cs rendbe tettük ezt a hivatali épületet. A falu a múlt században kimaradt a vasútfejlesztésből, mert az itteni nagygazdák nem engedték a síneket lefektetni, mondván, hogy a gőzmozdony felperzseli a határt. Két út vezetett a faluba, mindkettő elég rossz minőségű, az egyik Őr felől, a másik Hodász irányából. A falu elzártságának felszámolását elsődleges feladataink közé soroltuk. Vasutat nem hozhattunk ide, de elkészült három bekötőút, egy Nyírderzs, egy Baktalórántháza, egy pedig Vaja felé. Portalanítottuk a belterületi utakat, mindösze két kilométernyi szakaszon kell még ezt a munkál elvégezni. Tavaly készült el az orvosi rendelő, most bővítjük 12 négyzetméteres váróval. Saját orvosunk van 24 éve, mégpedig ugyanaz az orvos dolgozik itt kezdettől fogva! Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk ma is működik a mozi, támogatjuk a vállalkozót, hogy minden héten tudjon egy-két filmvetítést rendezni. A másik büszkeségünk a házasságkötő termünk. Nagyon szépre sikerült, egyre többen választják házasságkötésük színhelyéül a környező városok helyett. A kultúrház- ba is szerveztünk programokat, voltak diszkók korábban, de a nagy szórakozóhelyek „elviszik” a fiatalokat. Idősek klubja működik, ahol tízórait, ebédet, uzsonnát kapnak az emberek, de gondozóink 23 családhoz ki is hordják az ebédet, ha kell, tüzet raknak, rendbe teszik a házat és kimosnak az idősekre. Időben elkészült a telefonhálózat, ugyanis akkor 13 600 forintért kötöttek be egy vonalat, ma ugyanez 37 500 forintba kerül!- Említette, hogy magas a cigány lakosság aránya!- Korábban itt is volt „cigánytelep”, ahogyan sok helyen még ma is, de 1967-től megkezdődött felszámolása. A jánosi cigányok dolgoznak, üzletelnek, vásárokra járnak, meg tudnak állni a saját lábukon. A falu szélén 118 putri állt, a helyén most szántóföld van, az emberek építkeztek, beköltöztek a faluba. Megváltozott az életvitelük, gondolkodásuk, igényesebben akarnak élni, és tesznek is ezért. Nincs olyan cigánycsalád a faluban, ahol legalább egy disznót ne vágnának minden évben! Az országban itt épült fel az első cigány templom, és megalakult a kisebbségi önkormányzat is. Sajnos a munkanélküliség az egész lakosságnál nagy gond, 37-en kapnak jövedelempótló támogatást, adunk rendkívüli segélyeket, és van még egy nagy szám a támogatások között, 260 fő részesül közgyógyellátásban! Nincs pénze az embereknek még élelmiszerre sem, ezt jelzi, hogy hiába adunk 40 százalékos támogatást a napközis díjba, még így sem sokan veszik igénybe a szolgáltatást.-A félreesőfekvésnek többnyire egyenes következménye az elöregedés, lélekszámcsök- kenés.- Vannak ilyen gondjaink, de kezd helyrebillenni az egyensúly. A lakásépítések száma is jelzi a változást, 1995-ben öt, 1996-ban harminc, idén harminchét épült. A születések száma is hasonlóan alakult, két éve 24, tavaly 34, idén eddig 22 gyerek született a faluban, de sajnos a halálozások száma eléri a születésekét.- Milyen fejlesztési elképzeléseik vannak a közeljövőre?- Egy nagyobb beruházásba kezdünk rövidesen. Vaha gesztorságával pályázati pénzből indul a szennyvízhálózat építése. Terveink között szerepel még önálló közforgalmi gyógyszertár kialakítása a régi téeszirodában, amelyet megvásárolt az önkormányzat. Ha nem muszáj, nem szeretnénk csatolt gyógyszertárat nyitni, inkább önállót, mert megvannak hozzá a tárgyi és személyi feltételek. Minden azon múlik, hogy engedélyezik-e egy 2000 fős településen a nyitást, mert most az alsó határt 3000-res lélekszámnál húzzák meg. Iskola nélkül nem megy! A kisebbségi önkormányzat léte szinte törvényszerű egy olyan faluban, ahol a lakosság közel fele a cigány etnikumhoz tartozik. Annál meglepőbb azonban, hogy a kisebbségi önkormányzat vezetője, ahogy a köznyelv sok helyen emlegeti: „cigány polgármester” - magyar. Zolcsák István, a falu görög katolikus lelkésze vállalta el a kisebbségi ügyek intézésének feladatát. Arról kérdeztük, hogyan csöppent bele ebbe a munkába, és mire jutottak az elmúlt évek folyamán.-Mióta ide kerültem, 1986- tól, megismerkedtem a cigányok életével, gondjaival. Cigány értelmiségi kevés van, egyetlen érettségizett él a faluban. Az értelmiségi cigányokat a többiek nehezen fogadják el, mert úgy érzik, kiaz embereknek, hogy alakítsanak kisebbségi önkormányzatot, erre ők azt válaszolták, akkor nekem is benne kell lenni! Legyek szószólója az érdekeiknek. Szűk anyagi és jogi mozgásterünkhöz mérten igyekeztünk bebizonyítani. Zolcsák István a cigánytemplom előtt rekek továbbtanulását, felzárkóztatási programot indítottunk pályázati segítséggel, Ki mit tud?-ot szerveztünk magyar és cigány gyerekeknek. Sajnos több szakmával rendelkező magyar fiatalok is munkanélküliek, ezért sokan azt mondják, nem látják értelmét a tanulásnak. Most öten tanulnak középiskolákban, őket támogatjuk, de többet számít a családi háttér, hogy ösztökélik-e a szülők a gyeretörtek, eltávolodtak tőlük. Akik tehetnének valamit, azokat kivetik maguk közül, nincs, aki öszefogja őket és érdemben képviselhetné az ügyeiket. Kevesen tanulnak tovább, a fiúk többsége megpróbája, de ritkán végzik el a szakmunkásképzőt. Próbálom rávenni a cigányokat, hogy álljanak ki az érdekeikért, vállalják fel saját ügyeik intézését. A kisebbségi önkormányzat életre hívásának gondolata is ezért merült fel bennem. Mondtam van értelme a kisebbégi ön- kormányzatnak. Elsősorban kulturális és oktatási területen próbáltunk erdményeket elérni, a községi önkormányzattal öszefogva. Cigány gazdaasszonyképző tanfolyamot szervezünk, később pedig tervezünk cigánygazda-oktatást, és hat osztályt végzetteknek tanfolyamot, hogy befejezhessék az általános iskolát. Javasoltuk konkrét szakmai képzés, festő-, kőművesoktatás indítását is. Támogatjuk a gyeket?! Nehezen tudnak elhelyezkedni, és ennek ellenére nem látják be, hogy munkához jutási esélyük szinte nulla, ha még az általános iskolát sem végezték el. A szemlélet- változás lassú folyamat, bízom benne, hogy munkánknak köszönhetően már elindultunk ezen az úton. Igazi eredményről majd akkor beszélhetünk, ha lesznek munkahelyek, és a kereseti lehetőség is ösztönözni fogja a gyerekeket a tanulásra. Akik elmentek közülünk A falutörténetben már olvashatták, hogy az iklódi településrészen a lakosságon belül a zsidóság aránya elérte a 20 százalékot. A főút mentén hét hentesüzlet állt, és volt zsinagóga is a faluban. A második világháború idején szinte valamennyiükei elhurcolták, és alig néhány ember tért vissza. Sokan meghaltak, mások kivándoroltak Kanadába, az Egyesült Államokba, Izraelbe. Az egykori jánosi zsidó családokból hírmondónak mindösze két ember maradt. Az elhurcoltak emlékére az önkormányzat emlékoszlopot állíttatott fel a falu főterén. Az emlékhelyet messziről érkezők is felkeresik, ide látogatnak az egykor itt élők leszármazottai, és gyertyák fényénél emlékeznek az elpusztított vagy emigrációba kényszerített kántorjánosi zsidókra. Jánosi kántor faluja Kántorjánosil lakói és a kornyéken élők többnyire csak Jánosiként emlegetik. Ez a névrövidülés ma betudható a könnyebb kiejthető- ségnek, de a település történetének kezdetén egyszerűen Jánosi volt a i'alu neve. Neve először egy 1272- es iratban, Hodász határjárásának dokumentációjában tűnik fel, mégpedig két, egymás mellett létező azonos, Janus nevű faluról is említést tesz az irat. Az egyiknek korán épült plébániája, középkori tulajdonosai a Kántor család tagjai közül kerültek ki. Ezek a kisnemesi családok aktívan részt vettek a megyei közéletben. A másik települést 1326-ban, Fehértó határjárása során Kisjáno- siként említik. A falut Kis- jánosinak, Balognak, Ba- logjánosinak és Iklódnak egyaránt nevezték. A mai Kántorjánosi belterületének déli részén volt ez a falu. A településrész egykori nevéti az Iklódot ma is használják az itt élők. Iklód sorsa a XV. századtól kezdve elválaszthatatlan Kántorjánosi történetétől, de önállóságát sokáig megtartotta, csak 1917-ben olvadt bele hivatalosan a testvérközségbe. Jánosi 1323-ban a őa/og család János nevű tagjáé volt, aki a váradi egyháznál kántorkanonoki tisztséget töltött be. Valószínűleg innen kapta a település végleges nevét, amely ezentúl a család neve is maradt. A birtokot 1408-ban Zslemond király a Jánosi Kántor családtól elvette, és a Báthoriaknak meg a Császáriaknak adta, 1417-ben azonban újra a régi tulajdonosok kezébe került. Később itt telepedett le a huszita származású Ko- morowsky család, amely Mátyástól magyar nemességet és adományt kapott. Utódaik a mai komoró- czyak. A falu utolsó birtokosai a XX. század elején a gróf Károlyi, báró Uray és Mándy családok voltak. A két település lakói a középkorban magyarok voltak, később idegen népelemek, ruténok és zsidók telepedtek itt le. Különösen az iklódi részen éltek sokan, a XIX. század elején itt az összlakosság 45,7 százaláéka rutén, 22 százaléka zsidó származású volt. A lakosság vallásilag is megoszlott, reformátusok, római és görög katolikusok, valamint izraeliták egyaránt gyakorolták vallásukat. Az oldalt írta és fotózta: Dojcsák Tibor
