Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-09 / 236. szám
Magyar-francia agrárnapok Az EU-csatlakozás előmozdítására magyar-francia agrárnapokat szervez a földművelésügyi tárca és a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete október 15-én Gödöllőn. A háromnapos rendezvény előkészületeiről szerdán sajtótájékoztatón számolt be Fehér István, az FM kabinetfőnöke. Hétről hétre a kiskertekben i Mm\ Októberi nyárvég Valóban szőlőérlelő meleggel köszöntött be az október. Az időjárás legalább az egy hónappal ezelőttinek felel meg, csak a szokásos őszi csapadék hiányzik. A szüretből már csak a szilva, az alma, a szőlő és a dió betakarítása maradt hátra. MTI ________ El mondta, hogy miután Franciaországban már jól működnek azok a mezőgazdasághoz tartozó intézményi formák, amelyeket nálunk most kell megerősíteni, s előreláthatóan sokak érdeklődését felkelti a program. Előadások hangzanak majd el a francia, jól szervezett érdekképviseleti szervezetek működéséről, az elmaradott térségek és a vidék támogatásáról, a fiatal agrár- szakemberek felkarolásának gyakorlatáról. A két ország között egyébként erősödik az agrárkapcsolat, ezt jelzi, hogy tavaly 90 millió dollár értékben exportáltunk élelmiszert, MTI A korábbi évekét messze meghaladó termést takarítanak be kukoricából a somogyi gazdák, mégsem elégedettek. Eddig ugyanis még egyetlen tonnányit sem szállítottak exportra, de belföldi vevő sincs a láthatáron - tájékoztatta az MTI munkatársát Mészáros József, a Somogy Megyei Agrárkamara tanácsosa. A szakember szerint mindenképpen szükség volna a tárca támogatására. A 84 ezer hektáron rekordmennyiségben termett kukorica tárolása is nagy gondot okoz. A termésnek mintegy felét tudják csak elhelyezni, a többi feltehetően addig lábon marad, amíg a most már csak helyet foglaló búzát nem tudják eladni. Kukoricára MTI A kukoricának kedvezett a tenyészidőszak időjárása, ám a napraforgó várhatóan megsínyli a virágzás idején kapott sok csapadékot. A Földművelésügyi Minisztérium területi felmérése szerint a napraforgó betakarítását szeptember végéig már a vetésterület 90-95 százalékán elvégezték. A hektáronkénti termésátlagok jelentősen eltérhetnek egymástól, ugyanis a megporzás a sok csapadék miatt több helyen rossz volt, a megtermékenyülés hiányos lett. A termésátlag várhatóan országosan 1,2 és 1,4 ton- na/hektár között lesz. Az MTI-hez szerdán eljuttatott jelentés szerint a rövid tenyészidejű kukoricafajták betakarítása szeptember közepén megkezdődött. A jelzésekből következtethetően kedvezően alakulnak a termésátlagok, és ígéretesek a tennéskilátások. Szeptemberben elkezdődtek a cukorrépabetakarítási munkálatok. Jó ütemben halad a burgonya felszedése is. Az őszi vetésű növények közül a káposztarepce vetésének nem kedvezett az időjárás. mezőgazdasági termékeket, s 33 millió dollárért vásároltunk Franciaországból hasonló cikkeket. Több magyarfrancia közös vállalat is működik Magyarországon, főként a tej-, a növényolaj- és a takarmányiparban, ezáltal ezeknek az ágazatoknak a technológiai színvonala is fejlődik. A kapcsolatok erősítésére a magyar és a francia agrárkamarák minden megyében megszervezik a másik országa társkamaráival az együttműködést. A terv szerint a francia napokhoz hasonlóan az FM más EU-országok agrárszakembereinek részvételével is szervez majd konferenciát - elsőként olasz, holland és dán partnerekkel. eddig egyetlen vevő jelentkezett, egy hazai kft., de 16 ezer forintot ígér tonnánként, ami jó esetben csak az önköltségi árat fedezi. A termelők szorult helyzetükben még ennyiért is hajlandók odaadni a termést, csak hogy szabaduljanak tőle. A kamara és a gazdák egyaránt tanácstalanok. Ami a kalászos gabonát illeti, a megoldás a kamara munkatársa szerint az lenne, ha nem a földalapra, hanem a felhasznált vetőmagra kapnának támogatást. Ezzel elkerülhetnék, hogy a gazdák csávázatlan magot vessenek, és emiatt már eleve hátrányba kerüljenek a külföldi piacon. Jelenleg még a lengyel, s a szlovén piac minőségi követelményeinek sem tudunk eleget tenni - tette hozzá a szakember. A csapadékhiány miatt nehéz feladat volt a magágy készítés. Ennek ellenére a tervezett vetések zömét elvégezték, ám az aszály miatt elhúzódik a kelés, ami egy korai tél esetén magas kipusztulási arányhoz vezethet. A kikelt növényállományok ritkák, 2-4 leveles fejlettségi állapotban vannak. Az őszi vetésű kalászos gabonák vetéselőkészítési munkálatainál is jelentős a lemaradás az aszályos időjárás miatt. A vetőmag-forgalmazók kínálata kielégítő, vetőmaghiányt nem jeleztek. Az őszi búza és egyéb őszi kalászos gabonák várható vetésterületét még nem lehet pontosítani, mivel az alacsony árak miatt a termesztési kedv visszafogott. A szántóföldi zöldségtermesztésben az időjárás kedvezett a betakarításnak. A paradicsomot gyakorlatilag leszüretelték, ám a termésátlagok nagy szóródást mutatnak. A konzervüzemek a tervezett mennyiség 50-60 százalékát tudták csak felvásárolni. Rossz évet zárnak azonban a zöldpaprika-termelők. Az erős éjszakai lehűlések miatt a bogyófejlődés vontatott, a hozam gyenge, sok helyen nem éri el a hektáronkénti 10 tonnás átlagtennést sem. Fekete Tibor (Új Kelet) A kései szilvafajták maradék termése is már csak lekvárnak való, de a meleg, napsütéses őszben ragyogó, sűrű lekvár főzhető belőle, amelyhez már cukrot sem kell adagolni. Egyes helyeken szokás, hogy a magjával együtt főzik fel a lekvámakvalót, de magas csersav- tartalma miatt nem ajánlom. Inkább vegyük a fáradságot,és egyenként vágjuk szét a termést. Legalább nem kerül férges szem a fazékba. Ha már nem kívánjuk hasznosítani a maradék termést, akkor is rázzuk le a fáról, mert idővel csak megpenészedik, és ebben áttelelhetnek mind a gombák, mind a rovarkártevők. Az almáról mostanában sokat írtunk. A szüret a végéhez közeledik, és a még lé nem szedett termés már nem alkalmas téli eltevésre. Túlérett, tele van gombaspórával, és a többségén már most megjelentek a romlás első jelei. Leggyakoribb tünet, amikor apró pontokban elkezd bámulni a héja, vagy a kocsány tövében megjelent a hemyófé- szek. Az ilyen darabokat válogassuk külön, mert még friss, fogyasztásra alkalmas, és talán jobb ízű is, mint a két-három héttel ezelőtt leszedett termés. Tárolás szempontjából legalább ilyen kellemetlen a varrasodás, vagy ahogyan Szabolcsban mondják, a fúszikosodás. Ez még most nem tűnik olyan veszélyesnek, de néhány hét alatt, legkésőbb karácsonyig mindenképpen elindítja a romlási folyamatot. Lehetőleg ezeket a ládákat is tároljuk külön, és inkább most dobjuk piacra, akár áron alul is, minthogy végül az egész a szemétdombon kössön ki. Az almafákról még annyit: ismét megjelentek a levélatkák. Teljes szedés után érdemes még egyszer valamilyen drasztikus rovarölő szerrel lepermetezni, legalább egészségesen térnek téli pihenőjükre a fák. A szőlőnek van most igazán szezonja. A korai csemegefajták után mostanra értek be az igazán zamatos, kemény húsú fürtök. A fehér vagy sárgás színű szemek már teljesen becukrosodtak, míg a bordó és lila fajtáknak még legalább egy hét napsütés kell. Jó tudni, hogy a szőlő nem utóérő gyümölcs, ne várja senki, hogy a tárolás közben még további cukorképződés megy végbe. Sokkal inkább az erjedés és a romlás lesz a jellemző. Erre minden esély megvan, hisz a szőlő- orbánc és a peronoszpóra az idén jelentős szemrothadást idézett elő, a túlérett bogyókat megtámadták a darazsak. A sérüléseken át felszaporodtak az erjesztő baktériumok, ami még önmagában nem baj, viszont az ebből készült mustot nem ajánlatos sokáig üvegben tárolni. A szőlősgazdák többsége természetesen a bor miatt szüretel, de mind többen raknak el télére mustot. Erre a célra valóban csak a legegészségesebb ép szemeket válogassuk ki, és először ezt daráljuk le. Fejtsük le külön edénybe, és forralás nélkül nátrium- benzonáttal tartósítsuk. A tartósítószer adagolását általában feltüntetik a csomagoláson, de ha ez hiányozna, akkor tizenöt-húsz literenként számítsunk 10 gramm benzonátot. A hagyományosabb tartósítóanyag, a szalicil is elég elterjedt, de kellemetlen utóíze miatt sokan nem szeretik. Ha átlátszó üvegben tároljuk a mustot, akkor úgy egy hét múltán leszáll az aljára az üledék. Ettől nem kell félni, sokkal inkább a borvirágtól. Ez a fehér színű gomba mindig a szőlőlé tetején jelenik meg, és ha hamar észrevesz- sziik, forralással még javíthatunk a helyzeten. Igaz, ezzel minden vitamint kiölünk a százszázalékos szőlőléből, de megmenthetjük a mustot. Műanyag edényben nem érdemes hosszú ideig tárolni sem a mustot, sem a bort, mert átveheti a ílaska szagát, és akár még az ízében is megjelenhetnek ezek a kellemetlen tünetek. Maradjunk meg a jól bevált fahordónál vagy üvegedénynél. A nagyanyáink által butellának nevezett ötven literes fonott külsejű üvegtartály is ragyogóan megfelel erre a célra. Zöldségnövényeink közül már csak a káposztafélék és a gyökérzöldségek vannak a földön. A télikáposzta még nyugodtan maradhat, hisz az enyhe fagy sem árt meg neki. Hasonlóképpen a karfiol sem sínyli meg a hidegebb időt. A brokkoli, a bimbós kel vagy a kelkáposzta is sokat kibír, de már kevésbé fagytűrő. A sárgarépát, a petrezselymet csak október legvégén vagy november elején ássuk fel. Gyökérzöldségek lévén a talaj menti fagy is csak le- vélzetüket károsítja. Mint ismert, ezek a növények úgy készülnek a télre, hogy leveleikből visszaáramoltatják a tápanyagot a gyökérbe. Várjuk meg a folyamat végét, és ízletesebb lesz a termés. Tisztaság* mánia F. T. (Új Kelet) ______ A befőzéshez, de általában az élelem készítéséhez patyolattiszta környezetre van szükség. Már a legkisebb baktériumadag is elég az erjedési folyamat elindításához. Vannak, akik a „jó lesz az, hajó akar lenni” megközelítésből kezelik a higiénés feltételeket, és csodálkoznak, ha sohasem sikerül a befőzés. A lekvárfőzéssel még nincs is sok gond, hisz több órán át száz fok fölött tartjuk az alapanyagot, amitől az erjesztő- bakériumok legnagyobb része elpusztul, míg a többivel végez a szalicil. Sokkal kockázatosabb azonban az egészben vagy félben, de főzés nélkül eltett gyümölcs vagy zöldség. Jó példa erre az uborkasavanyítás. A hagyományos fajták még eléggé szőrösek, és felületük nagyon is érdes. Külön művészet tisztára sikálni. Mégis érdemes megpróbálni. A hideg uborkával telt üvegbe öntjük a forró szirupot, amitől az pillanatok alatt kézmelegre lehűl. Ha nem melegítenénk újra, és nem dunsztolnánk, kevés reményünk maradna az eltarthatóságra. A felelőtlen és trehány háziasszonyok nemigen tudnak savanyúságot eltenni télire. A másik véglet a tisztaságmániások. Ok már a válogatáshoz is fejkendőt kötnek, és a gyümölcsmosáshoz használatos tálakat is előbb kihipózzák, csak utána teszik bele a piszkos szilvát vagy barackot. Ezt követően legkevesebb három léről is elmossák a termést, de előtte még az ágnyomott szemeket is a kukába dobják. Az ilyen megszállottaknak legnehezebb feladat az üvegek tisztára sikálása. A legkisebb üveghibát is perceken át vakar- gatják, mígnem rájönnek, csak a körmük kophat, a gyártási hiba marad. Az öblögetést pótöblögetés követi, de még ezzel sem elégedettek, és állandóan attól rettegnek, hogy valamit nem csináltak jól. A celofánt háromszor is leforrázzák, míg az üveg szájára helyezik. Tudom, mosolyognak ezen, pedig vannak ilyenek. Valahol a két véglet között lenne az arany középút. Természetesen befőzés közben ne együnk mor- zsás ételeket, de azért nem kell levegőfertőtlenítővel befújni a lakást, mert éppen gyümölcsöt rakunk el télére. Kukacos, piszkos szemeket ne tegyünk a lekvárnakvalóba, de a Iöttyedt, amúgy egészséges szilvákat nem kell szemétre vetni. Sőt abból van a legédesebb lekvár. A fejfedő befőzés közben is hajánlatos, hisz három hajszál egy kopasz fejen kevés, de egy lekváros üvegben sok. Nem kell azonban orvosi gumikesztyűt húzni a szilva magvaláshoz. Rekordtermés piac nélkül Magyarországi tennéskilátások I Dióvetkőztetés