Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-08 / 209. szám
1997. szeptember 8., hétfő Hazai krónika Szelektív gyűjtés, kisebb szemétdíj Bármilyen támogatásszámítási rendszert is dolgoznak ki a szakemberek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye többszörösen nyertes lesz hazánk az európai uniós csatlakozásakor. A távoli jövőben esetleg mérséklődhetnek a szemétszállítási díjak. Ehhez azonban szemléleti változás és szelektív hulladék- gyűjtés szükségeltetik. „A kettő együtt nem megy” A KDNP országos elnökségének ülése A Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége meghívja a Magyar Demokrata Fórum Ügyvezető Elnökségét, hogy tárgyaljanak a két párt együttműködésének további lehetőségéről - jelentette be Mizsei Zsuzsanna választmányi elnök azon a szombati sajtótájékoztatón, amelyen a párt országos elnökségének ülésén született állásfoglalásokról számoltak be az újságíróknak. A KDNP-MDF csúcstalálkozót a közeljövőben szeretnék megtartani, a konkrét időpont meghatározásával megvárják az MDF válaszát. K.Z. (Uj Kelet) ________ Tö bbek között ezekről beszél Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter péntek este Nyíregyházán, a Magyar Szocialista Pált városi szervezetének közéleti fórumán. A tárca irányítója elmondta: a területfejlesztési törvényt, amely révén különtámogatás illeti az elmaradt térségeket, a parlamentben csak az MSZP-frakció támogatta. Sőt annak fővárosi csoportja sem értett egyet a tervezettel. Az Európai Unió az országok közötti nézeteltérések elkerülése érdekében nem a tagállamokat, hanem azok elmaradott régióit támogatja. Bármilyen számítás révén megyénk jól fog járni a fejlesztési pénzek megítélésénél. Az EU ugyanis el kívánja kerülni a szövetségen belüli népvándorlást. Szabolcs-Szat- már-Bereg megye egyes szakemberek szerint hosszabb ideig lesz az integráció keleti határa, így különjuttatásokra is számolhat e térség. A miniszter szerint az összegek elosztásánál valószínűleg lesznek érdekkülönbségek, hiszen a közös kasszába a befizetések lényegesen nem nőnek, de a pénzt több helyre kell majd elosztani. Mivel Budapest messze van Brüsszeltől, így a magyar konnányzat nem tud lobbizni a támogatások odaítélésénél, amelyről egyébként is szigorú mutatók alapján határoznak az illetékesek. A miniszter tájékoztatása szerint Magyarországon közPalotai István (Új Kelet) Nézem, nézegetem a magyar politikai palettát, és lassan elbizonytalanodom... Ez meg ez itt és itt „focizik”? Egyáltalán ki kivel van? Csak egy biztos: nem velem, a kisemberrel, az átlagpolgárral... Döntéseinket semmibe veszik, választásunkat fumigálják, holott ez az egyetlen módja beleszólásunknak ebbe a fene nagy képviseleti demokráciában. Szavazhatunk mi bárkire, bármire, ha a képviselők (vagy éppen a pártok) hátat fordítanak alapeszméiknek, és úgy cserélgetik parlamenti ülőhelyeiket, mintha a kocsmában lennének. így lesz aztán a vén kereszténydemokratából fiatal szabadelvű, a fiatal nemzeti szabadelvűből liberális internacionalista, nemzeti gondolkozásúból nacionalista soviniszta... A pártok pedig? Nos, ott sem kevésbé cifra az ábra. Mondjuk beszavazol egy szocialista pártot, mert eleged lett a maródi hangnemből és az önző individualizmusból, erre mi történik? Eltelik három év, és úgy oktatnak ki, mint egy oktalan kölyköt, és baloldali elhajlónak titulálnak, ha kinyitod a pofádat, mert meguntad, hogy éhes a gyereked... Ezek után az már igazán semmiség, hogy pártod és kormányod utazó nagykövetének kinevez egy Habsburgot, majd korrupciós balhéba keveredik (naná. hogy a Te pénzedből), vetlen környezeti egészségkárosító hatás nincsen. Régiónkban a legkevesebb a környezetvédelmi probléma. A szennyvízhálózat és a-tisztás területén van lemaradás, a szférában a fejlesztésre az uniótól közvetlen támogatásra nem számíthatunk. Ezért célszerű a környezetvédelmet és a területfejlesztést, így az infrastruktúra bővítését összevonni. így a környezetvédelem nemcsak eszme, de a jövőben egy technikai, technológiai húzóágazat is lesz. Mindig lehet ugyanis egészségesebb, környezetet jobban kímélő termékeket gyártani és vásárolni. Az országban az ipart ehhez a követelményekhez kell igazítani, különben a felét a fejlettebb technológiák leseprik a piacról. Már elkezdődött, és a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a szelektív hulladékgyűjtés. A rendszer elterjedéséhez szemléletváltás is szükségeltetik. Svédország lakói például nem fizetnek a háztartási hulladék elszállítása után díjat. Igaz, a családok hétfelé szelektálják a szemetet, azok újrahasznosításából származó bevételből a szolgáltató el tudja látni feladatát. Németországban négyfelé válogatják az ismét hasznosítható hulladékot, és csak a fel nem dolgozható szemét után fizetnek. Baja Ferenc nem tartotta kizártnak: ha a szelektív hulladékgyűjtés hazánkban is nagyobb méreteket ölt, csökkeni fognak a szemételszállítás költségei. és egyébként is úgy száguld jobbra, mint egy gyorsvonat... Koalíciós partnere ugyan nem vált irányt, csak éppen kiszáll belőle minden erő, képtelen szavazóbázisa érdekeinek képviseletére, és még a vatikáni szerződést sem tudja megakadályozni... Az ellenzék sem különb! Az átüldögélések is jelzik a pártok éles fordulatait. Az európai keresztény mozgalmak is beso- kalnak, mert megunják a magyar testvérpárt diktatórikus vezetését, nem is beszélve annak politikai irányvonaláról, a nemzeti párt szétesik, mert a második vonalból feltörekvő nemzedék kiutálja saját nagyjait, majd élesen jobbra kanyarodik, ellenségesen kezelve a nemzeti liberális eszmék hirdetőit, és egyes- egyedül a kis- és középparasztságot képviselő párt az, amely „irányban marad”, így aztán az eredmény nem is várat magára: „rájuk mászik” az egész parlament... Tisztában vagyok vele, hogy a kommunizmus évtizedei után roppant nehéz tiszta politikai struktúrát teremteni, mégis azt hiszem, hét esztendő elég türelmi idő. Igazán üdvös lenne, ha ezek után az ország dolgainak irányítói immár a dolgukkal törődnének, ás abbahagynák a további „tisztulást”, mert nagyon MTI ___________ Mi zsei Zsuzsanna kérdésre válaszolva mindehhez hozzátette, hogy az MDF és a KDNP tengelyszintű, szoros együttműködésének ötlete nem Semjén Zsolt alel- nöktől származik, hiszen még érvényben van az az 1995-ös választmányi határozat, amely a minél szélesebb körű ellenzéki együttműködést támogatja. Az országos elnökség felszólítja tagjait, hogy ne csatlakozzanak a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséghez, vagy ha ezt már megtették, lépjenek ki a szervezetből - folytatta a választmányi elnök. Rámutatott, hogy bár a KDNP alapszabálya nem tiltja tagjainak, könnyen előfordulhat, hogy így olyan erők is bekerülnek majd az ország házába, amelyeknek semmi keresnivalójuk olt! Mellesleg az egész átülős- diről, a követhetetlen kavarodásról az a hajdani színész jut az eszembe, aki elvált a feleségétől, és elvette az anyósát, és mindkettőtől gyermeke is született! így lettek aztán a féltestvérek egymás nagynénjei, illetve unokahúgai, az anyós a saját unokájának a mostohaanyja, a feleség a saját gyennekének a félteslvé- re, és így tovább... Az apa a saját gyermeke nagypapája, illetve a másik lányának sógora!!! Tehát akkor ki kivel is van? *** Ha emlékezetem nem csal, vagy egy fél éve nagy dérrel-dúr- ral bejelentette az APEH, hogy eztán „polgárbarát” lesz. A magam részéről ebben már akkor is kételkedtem, hiszen - valljuk be őszintén - ez az egész fából vaskarika. Az adóhivatalt akkor sem fogjuk szeretni, ha a kapuban mindenkit csókkal fogadnak... Mostanra aztán lassan ki is merült a nagy „polgárbarát lendület”, amit az is fényesen bizonyít, hogy ombudsmannak kellett beavatkoznia! Nem tudom, hogy kinek volt az ötlete ez a bizonyos polgárbarát szlogen, de szerintem maga sem vehette igazán hogy társadalmi szervezetekhez csatlakozzanak, de az országos elnökség meglátása szerint az egyesületet létrehozói pártként akarják működtetni, és a KDNP bom- lasztására akarják felhasználni. Az MTI érdeklődésére Mizsei Zsuzsanna elmondta: nem jelöltek meg szankciókat azok számára, akik párttagként mégis az MKSZ kötelékébe lépnek, mert szerinte a tagság látja az egyesület romboló szándékát. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a tagoknak választaniuk kell, mert „a kettő együtt természetesen nem megy”. A választmányi elnök más témáról szólva kifejtette: a tisztesség megkívánta volna, hogy a Fidesz frakcióba való komolyan. A mélyen humánus és szociálisan érzékeny adóhivatalnok ugyanis rossz munkaerő, mert alig hoz valamit a konyhára. Akár a pénztáros az ingyenuszodában... *** A személyfuvarozó cégek manapság egyre hangosabban sírnak, hogy sokan lógnak a jármű- veken. A kiesett bevételeket „természetesen” újabb áremeléssel akarják kiegyenlíteni, például a BKV 27 százalékkal... Lehel, hogy rosszul gondolkozom, de szerintem sokkal többre mennének vele, ha az eleddig fizetésre képtelenek számára kidolgoznának egy jelentősen olcsóbb bérletkonstrukciót, mert a tervezett emeléssel csak a nemftzelők számát fogják emelni, nem jövedelmeiket! Mellesleg a leghalványabb fogalmam sincs róla, hogy miért van szüksége a BKV-nak majd harminc százalékot emelnie a viteldíjakon, ha az infláció mértéke „csak” 19-20 százalék, ahogy a kormány állítja? Akármi legyek, ha itt valaki megint nem cinkelt lappal játszik... *** Nagyon nagyban emelné az egyetemi és főiskolai diákság létbiztonságát, valamint'a felvétel esélyegyenlőségét is, ha végre feltalálnák hazánkban is a spanyolviaszt, azaz bevezetnék a csatlakozás mellett döntött, a KDNP-ből még ki nem zárt képviselők lemondjanak párttagságukról. Érzékeltette, hogy ha az érintettek átülése megtörténik, fegyelmi eljárások várhatók. A KDNP Országos Elnökségének szombaton elfogadott politikai nyilatkozata leszögezi: a Horn-kormány által megkötött magyar-szlovák alapszerződés végrehajtásának teljes kudarcát bizonyítja a most kirobbant külpolitikai botrány. Az elnökség szerint a találkozóval a magyar fél csak a szlovák kormányfőnek tett szívességet, és Horn Gyula miniszterelnök kezdettől fogva félrevezette a közvéleményt azzal, hogy eltitkolta a lakosságcsere ötletének felvetését. Az elnökség elvárja, hogy a történtekről a hazai és nemzetközi közvélemény teljes körű tájékoztatást kapjon. „A jószomszédi viszony előmozdításában vagyunk érdekeltek Szlovákiával, de csak a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával”- olvasható a nyilatkozatban. kombinált támogatási rendszert. Pedig a dolog egyszerű, csupán egy perspektivikusan gondolkodó bankot kell találni hozzá. A svéd modell, a „Studiemedel” rendszer kiválóan alkalmazható lenne, még pénz sem kellene hozzá, csak némi átcsoportosítás. A megoldás lényege a diákok jövedelmének két forrásból történő biztosítása. A pénz közel negyven százalékát az úgynevezett nem visszatérítendő studiemedel (ösztöndíj) teszi ki, amely nagyjából azonos összegű a munkanélküli-segélyből kiesettek számára fizetendő szociális segéllyel. A fentmaradó hatvan százalék (a studeilan) nem más, mint állami kölcsön, amit egy, a nemzeti bank által kijelölt bank biztosít. A kölcsönt fél évente folyósítják az egyetem (főiskola) igazolása alapján. A felvett összeget addig kell visszafizetni, ameddig az illető aktív dolgozó, magyarán hatvanöt éves koráig. A kamat természetesen nem üzleti léptékű, hanem úgy kíséri a kamatlábmozgást, hogy a bank éppen csak hogy rá ne fizessen. A szerződés kötésekor a kölcsönigénylő kötelezi magát, hogy munkába lépése után is valamennyi banki tranzakcióját annál a banknál fogja foganatosítani. (Leszázalékolás esetén a kölcsönt automatikusan törlik - a bank kárát az egészségbiztosító pénztár megtéríti.) Ha ehhez még hozzáteszem, hogy 45 éves koráig mindenki jogosult erre a konstrukcióra, akkor azt hiszem, bőven van min gondolkozniuk a hazai illetékeseknek... )l M \ Hírről hírre Fekete Tibor (Új Kelet) Jövőre bevonhatják a közlarlozású adósok útlevelét, tudtuk meg a minap a Miniszterelnöki Hivataltól. A lényeg, hogy akiről bebizonyosodik, hogy több mint tízmillióval tartozik akár a tb-nek, az APEH-nak, a pénzügyőröknek, vagy más állami szervnek, és amíg nem rendezi tartozását, nem élhet az ország elhagyásának jogával. Az útlevél bevonását azok szervezetek kérhetik, akiknek tartozik az illető. A rendelkezés jövő év májusától lépne életbe. Végre valami jó, ami igazságérzetünknek is megfelel, hisz senki se tudjon csak úgy elsliccolni az adóság rendezése elől. Már-már örülhetnénk is, de van néhány szépséghibája a dolognak. Először is mi van azokkal, akik „csak” 9 millió 999 ezer 999 forinttal tartoznak? Másodszor: előbb meg kell várni, míg jogerőre emelkedik a határozat, és ismerve a magyar igazságszolgáltatás és a bürokrácia malmait, azok igen lassan őrölnek. Több év kell ahhoz, hogy valakiről jogerősen megállapítsák, igenis legalább tízmillióval tartozik. Akik értenek a pénzeltüntetés módszeréhez, azt is jól tudják, hogyan kell kimenekíteni az elorrozotl vagyont. Az útlevélbevo- nás már csak eső után köpönyeg lehet. Ezek a szélhámosok gondosan ügyelnek arra, hogy lefoglalható, elkobozható vagyontárgyuk ne legyen. Minden lefoglalható ingó és ingatlan vagyonukat élettársukra (mert időközben gyorsan el is válnak) hagyják, és csak az a bizonyos egy ágy, egy asztal és a legszükségesebb ruhaneműk képezik minden értéküket. Ezek után már miért szökne külföldre, ha itthon sem tudnak kisajtolni belőle egy vasat sem. Ez megint csak egy látszatintézkedés, a valódi megoldás ismét háttérbe szorult. A vagyonmentést nem a jogerős szakaszban lehet megkezdeni, hanem amikor valakiről legalább az alapos gyanú bebizonyosodik, az élvezeti jog meghagyása mellett egyből zárolni kellene minden ingatlanát és értékesebb ingóságát. Legfeljebb ha utólag kiderülne, mégis ártatlan a gyanúsított, egy egyszerű tulajdonlapon történő jóváírással semmissé lehetne tenni a zárolást. A másik dilemmám a tízmilliós értékhatár. Lehel, hogy a törvényalkotóknak kilencmillió nem nagy összeg, de a legtöbb magyar embernek felér egy vagyonnal. Vidéken ennyi pénzért nem lakást, de villát lehet vásárolni. Jó lenne, ha ezt a küszöbszámot leszállítanák egy elfogadhatóbb értékre. Lehet, hogy ezzel több lenne az „ügyfelek” száma, de talán nem nőne ilyen irtózatos mértékben az adósságállomány, a kinnlévőségek mértéke. Mert ennek az árát mi, becsületes polgárok fizetjük meg, de busásan. Az Alkotmánybíróság közleménye MTI Az Alkotmánybíróság szeptember 9-én, kedden teljes ülést tart. Az alkotmánybírák megvitatják azt az indítványt, anlely szerűit sérti az alkotmányt, hogy a Magyar Honvédség átalakításának irányairól országgyűlési határozat rendelkezik, miközben a fegyveres erőket érintő feladatokat kétharmados szavazataránnyal elfogadott törvényben lehet csak szabályozni. Megtárgyalja a testület azokat az indítványokat is, amelyek a szabálysértési határozatok bíróság előtti megtámadásának általánossá tételét tartják szükségesnek. Szerepel a napirenden az az indítvány is, amely szerint alkotmányellenes az a rendelkezés, mely szerint a nyugdíjasnak nem a megszerzett nettó jövedelem után kell adóznia. Az alkotmánybírák folytatják korábban felfüggesztett eljárásukat a Magyar Távirati Irodáról szóló törvény megalkotásával kapcsolatban.