Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-04 / 206. szám
Városlátogató Szombaton temetik a britt trónörökös tragikusan elhunyt volt feleségét. Ismeretes, hogy Diana hercegnő és dúsgazdag arab barátja Párizsban lesipuskás fotósok elől menekült, amikor nagy sebességgel egy alagútban előbb a sávokat elválasztó oszlopnak, majd a falnak ütköztek. A baleset során a hercegnő mellett életét vesztette Dodi al-Fajed, a barát, valamint Mercedes sofőrje, akinek a vérében a megengedettnél jóval több alkoholt találtak.- Nem nevezném a fotósokat gyilkosnak, az eseményeket mind a két oldalról meg kell vizsgálni. Ki mondSzalai Szilvia ta a gépkocsi vezetőjének, hogy több mint 150 kilométeres sebességgel haladjon? Miért ült ittasan a volán mögé? Ez ugye felveti a sofőr felelősségét is, aki ráadásul biztonsági tiszt volt a szállodában. Az bulvárújságok lesipuskás fotósainak is volt szerepe a tragédiában. Ha nem erőltetik mindenáron a fényképeket, nem száguldanak az autó után, elkerülhető lett volna a három áldozatot követelő baleset. Tilk József né- Rossz volt a televízióm az elmúlt hét végén, a rádióban hallottam a történtekről. Megdöbbentem. Elég szomorú, hogy ilyenek megtörténhetnek.- A halálba kergették szegényt, elítélem a fényképészeket. Kinek mi köze az emberek magánéletéhez, függetlenül attól, hogy hercegnő vagy csak egy állampolgár? Én sem szeretném, ha valaki kutakodna utánam. A tragédiáért a sofőr is felelős. Miért Vezet ittasan, amikor tudja, hogy kiket visz? Tisztában kellett vele lennie, hogy követni fogják. Műveltségi háttérvizsgálat Egy tudományos igényű felmérés szerint a 17 éves fiatalok tudásszintje több ponton elmarad a kívánatostól. A megkérdezettek mindössze 44 százaléka tudta: minek a rövidítése a NATO, és csak 50 százaléka jelölte meg helyesen, hol van az Európai Unió központja. A fiatalok nagy része, nem 100 százaléka képben volt, hogy 18 évesen szavazhat, és 90 százalékuk tisztában volt azzal, milyen gyakran tartanak parlamenti és önkormányzati választásokat. A felmérésben résztvevők egyharmada nem volt képes egyszerű kamatszámításra, és nehezükre esett három parlamenti párt megnevezése. A felmérést elemezve Vajda Lászlóné, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a kérdőíveket össze lehet állítani úgy, hogy a válaszokra köny- nyű legyen válaszolni, de egyes kérdésekkel meg lehet nehezíti a válaszadók dolgát. A NATO rövidítése és az Európai Unió székhelye egyébként nem törzsanyag, a parlamenti pártokról és a választásokról állampolgári ismeretek keretében a gimnázium negyedik évfolyamán tanulnak a diákok. A kamatszámítást pedig általános iskolában tanulják meg a gyermekek. Eképpen védte meg a középiskolásokat az igazgató asszony, aki elmondta, hogy az intézményben tanuló diákokra a közepes képesség a jellemző. A két éve indított szakközépiskolai rész emeli az iskola színvonalát. Pénzügyi és közgazdasági ismereteket tanulnak harmadik és negyedik osztályban ezek a gyerekek. A teszt eredményére visz- szatérve Vajda Lászlóné úgy látja, hogy a fiatalok műveltségi szintjét egyrészt az iskola határozza meg, de nagyon sokat számít a családi háttér is. A gyermekek nyitottságát befolyásolja a szűk környezetben az édesapa, az édesanya, és természetesen a lakóhely adottságai, kulturális háttere. Van-e a diáknak lehetősége színházba járni? Milyen műsort néznek a szülők a televízióban? Milyen újságok, folyóiratok járnak a családnak? Milyen könyvek sorakoznak a lakásban a polcokon? Mind-mind olyan kérdés, amely egy fiatal érdeklődését, ezzel együtt műveltségét befolyásolja, meghatározza. A gimnázium igazgatója tervezi, hogy a diákok között egy szociológiai műveltségi háttérfelmérést tart az említett kérdésekben. Az kis közvéleménykutatást az iskola pedagógiai programjának kidolgozásában kívánja munkatársaival hasznosítani. 1997. szeptember 4., csütörtök Egyenlőtlen pályázati pénzelosztás Tiszalök Király Sándor polgármester Döntés után Két részletben, az elmúlt hét csütörtökén és tegnapelőtt tárgyalt a város közgyűlései? napirendi pontot. A városatyák elfogadták a polgármester beszámolóját az önkormányzat első félévi gazdálkodásról. A bevételi oldalon az első hat hónap után 138 millió 990 ezer forint volt, a kiadásin 128 millió 139 ezer forint. A testület mind a bevételi, mind a kiadási oldalt 276 millió 486 ezer forintról 277 millió 786 ezer forintra emelte. A ön- kormányzat kasszája egy pénzintézetnél lekötött összeg kamatai miatt gazdagodott. Egyelőre nem aktuális a megüresedett jegyzői állásra a pályázati kiírás, ezért levették a napirendi pontok közül. A képviselők határozata alapján a Népjóléti Közlönyben pályázatot hirdetnek a családsegítő szolgálat vezetői munkakörére. A kinevezés határozatlan időre szól. Támogatta a közgyűlés a Nyíregyházi Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltóság kérelmét. Az önkormányzat 50 ezer forinttal járul hozzá, hogy a vörös kakas őrzői egy fecskendős járművet vásároljanak. A képviselők határozata értelmében a város sportegyesülete térítésmentesen használhatja az önkormányzat autóbuszát. Az intézmények önköltségi áron vehetik igénybe a járművet. A Teleki Blanka Gimnázium munkatársai és a Jóban-Rosszban Nyugdíjas Egyesület tagjai ugyancsak önköltségi áron utazhatnak a busszal, de évente legfeljebb csak 200 kilométert. Minőség Nagy fába vágták - persze csak képletesen - a Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet veztői a fejszét. Újabb beruházás kezdődik hamarosan a szarvasmarhatelepen. A gazdasági egységnél általában 500 tehenet tartanak a tejükért. A gondos és alapos munkának köszönhetően a szövetkezetben fejt tej eddig is majdnem mindig az extra minőséget kapta a felvásárlóktól. Ősszel a telep egy részét elkezdik átalakítani úgy, hogy a jószágok higi- énikusabb és komfortosabb körülmények között éljenek. Elejét veszik egyes fertőzések elterjedésének, növelve a minőségi tejtermelést. így nagyobb felvásárlási árra számítanak. Az oldalt írta: Kovácsvölgyi Zoltán A fotókat készítette: Csonka Róbert Versenyképes gyermekek A Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója, Cseres Sán- dorné meglepő örömhírrel fogad: nyolcvan első osztályos gyermek kezdte meg a tanévet, 15-tel több, mint ameny- nyien júniusban befejezték tanulmányaikat. Az intézmény tanulói létszáma így 625. A nyáron nem volt beruházás az iskolában, de kifestették az épületet. A kisdiákok 97 százaléka megvásárolta a ma már drágának mondható tankönyveket. A tudományok hordozóinak vásárlására 227 ezer forint állami támogatást kaptak, amelyet az önkormányzat is kiegészített. A gyermekek egyformán részesültek a tankönyvvásárlási támogatásban, kivéve a hetedikesek. Azon az évfolyamon a legdrágábbak a tankönyvek, így az átlagosnál nagyobb anyagi segítséget kaptak. A tankönyvellátáson próbáltak Tiszalökön is úgy segíteni, hogy a gyermekek a tanév végén leadják könyveiket, ez azonban egyelőre nem járható út. Egyes feladatoknál bele kell jegyzetelni az oktatási segédeszközökben, amelyek minősége igen gyenge, egy évet is alig bírnak ki. A könyvtár fejlesztésére az ön- kormányzat szűkös anyagi lehetőségei miatt évente csak 50-60 ezer forintot tud adni. Az igazgató asszony a jelenlegi gondok részmegoldásának tarja a művelődési tárca terveit, hogy a könyvtárfejlesztésre gyerekenkénti normatív állami támogatást adnak. Ez nemes szándék, de a tankönyveket lényegesen erősebbnek, tartósabbnak kell ahhoz elkészíteni, hogy többször használhassák a diákok. A városban egyre több szülő vállal már három gyereket is. A tankönyveket azok gyenge minősége miatt kell egy-egy családnak újra megvásárolnia. Cserés Sándomé elmondta, hogy az iskolában sikeresen alkalmazzák a képesség szerinti terhelést a magyar és az idegen nyelvnél, valamint a matematikánál. A diferenciált oktatás eredményeként minden nyolcadikos tovább tanul, néhányuk neves középiskolában. Az igazgató úgy fogalmazott; versenyképesek a gyerekek. Gondok a településpolitikában Kiemelt figyelemmel kísérték a város önkormányzati szakemberei a pályázati felhívásokat. Király Sándor polgár- mester Tiszalök-Újtelep 800 lakójának egészséges ivóvízzel ellátását tűzte ki célul, amikor pályázatot nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz. A városrészen hátrányos helyzetű roma kisebbség él. Ezt jelezték is a pályázatban, amelyet egy mérnöki iroda munkatársai készítettek. A beruházás értéke 30 millió forint, az összeg 30 százalékát az önkormányzat fizette volna. Volna, mert a tanács tagjai nem fogadták el az önkormányzat pályázatát. Talán ha a véleményezés után úgy tájékoztatták volna a polgármestert, hogy dolgozzák át a dokumentumot, módosították volna a technológiát. A polgármester szerint a pályázati rendszerben túl rövidek a határidők a szükséges hatósági engedélyek és a szakvélemények megszerzéséhez. Király Sándor a megyei terület- fejlesztési tanács pénzelosztásában azt látja, hogy Szabolcs- Szatmár-Beregben elsősorban a keleti és az északi „gócok” kapnak elsőbbséget. „Egyenlőtlenek a pénzelosztások” - mondja. Ez gondot jelent már ma, és a későbbiekben további problémákat okoz a településpolitikában. Az önkormányzat vezetője egy fórumon Kuncze Gábor belügyminisztertől kért segítséget a már említett vízellátási gondok enyhítésére. A tárca vezetője megígérte, hogy kezébe veszi az ügyet. A tanács egy kisebb igényüket sem teljesítette, pedig ahhoz saját forrás sem kellett volna. A város közvilágítását a TITÁSZ szakemberei soron kívül szerelték volna át energia- takarékos rendszerűre. A nagy kasszából erre sem jutott pénz, pedig a település energiaszámlája lényegesen csökkent volna. A polgármester nem tudja azt sem: miért nem nyert a Pénzügyminisztérium vezetőihez benyújtott pályázatuk? Az önhibájukon kívül halmozottan hátrányos helyzetű kategória ellenére egyelőre indoklás nélkül elutasították. A pénzt intézmények működésének finanszírozására fordították — sajnos megint csak - volna. Azért kisebb siker is volt mostanában. A fejlesztési tanácstól a térség öt települése igényelt pénzt az idegenforgalom és a turisztika fejlesztésére. Ti- szalöknek 2,5 millió forintot ítéltek oda. A pénzt az üdülőkörzet fásítására és a Kossuth utcán a vasúti kereszteződésben gyalagos átjáró építésére fordítják. A Népjóléti Minisztériumtól a kértnél 700 ezer forinttal kevesebbet, 2,5 millió forintot kaptak egy családsegítő iroda kialakításához, ahol a rászorultak szociális gondjain igyekeznek segíteni az év végétől. „A kicsinek is tudunk örülni” - mondja kissé szomorúan a polgármester, hiszen nagyobb reményekkel kezdték a pályázati időszakot.