Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-03 / 205. szám
Kábeltévémodem részletre? Bartha László örökösföldi képviselő a nyíregyházi képviselő-testület múlt heti ülésén a Szab- l-Net Kht. beszámolója után egy javaslattal állt elő, melyet aztán támogatott a képviselő-testület is. Száraz Attila (Új Kelet)- Tudomásom szerint Nyíregyházán a már meglévők mellett egyre több magán- személy is kacérkodik is azzal a gondolattal, hogy Internet-felhasználók legyenek - mondta beszélgetésünk elején Bartha László (SZDSZ). - Aki már rácsatlakozott a világhálóra, az tudja, hogy nem is annyira a szolgáltatás díja kerül sokba, hanem a rendszeres „bolyongás” miatt a telefon- számla. Nem olcsó igazából most már az esti nézelődés sem, sok család nem tudja megfizetni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek nem ajánlott 22 óra után ébren maradniuk és a számítógép előtt ülniük. A megoldás az lenne, ha a családok kábeltévé-hálózaton keresztül használhatnák a világhálót. Ezzel olcsóbbá válna az Internet-felhasználás. Ezért képviselőtársaimnak azt javasoltam, hogy találjunk valami olyan támogatási formát, melynek segítségével a Szab-I-Neten keresztül kedvezményt tudunk adni azoknak, akik igénylik ezt a szolgáltatást, de egyelőre a drága modemet nem tudják megfizetni. Hasonló konstrukcióra gondoltam, mint a vízórák felszerelésénél vagy az utcák közműveinek megépítésénél. Szerintem ez ugyanolyan fontos és támogatandó infrastrukturális beruházás, mint az előzőek. Fő cél, hogy a gyermekeink ezen a „kapun” kilépjenek a világba, ne szenvedjenek hátrányt az információáramlásban. Az Internet segítségével a világ bármely pontjára el tudnak jutni, a látókörük ugyanúgy szélesedhet, mintha Amerikában, Angliában vagy a világ más részén, nálunk fejlettebb országban élnének.- Mennyit vállalt magára az önkormányzat az előbb említett fejlesztéseknél?- A vízóráknál a nyíregyházi önkormányzat 50, az útépítési költségnél 70, a gáznál 30 százalékot. Ezek a százalékok évente változnak. A képviselő-testület támogatta a javaslatomat. Ebből is látszik, hogy a „Nyitott város” nem csupán szlogen a számunkra, hanem igyekszünk tartalommal is megtölteni. A Szab-I-Net Kht. képviselő- testület előtt beszámoló ügyvezetője is örömmel fogadta a javaslatomat. Meggyőződésem, hogy ha 2-3 hónap múlva elkészül a megfelelő konstrukció, és azt be tudjuk építeni a jövő évi költségvetésbe, akkor a közgyűlés a szükséges pénzügyi forrásokat elő tudja teremteni. Tudom, hogy Órökösföldön sok munkanélküli és szociálisan rászorult család van, de azt is tudom, hogy az itt élő középrétegből már több családnak van számítógépe. A lakórész általános iskolái - a középiskolák után, mint a város többi hasonló intézménye - rövidesen rá lesznek csatlakoztatva a világhálóra. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy minél előbb lépjünk.- Ón pár hónapja Internet- felhasználó, merre szokott nézelődni a világhálón?-Tudományos akadémiák, műszaki főiskolák ottlapjait nézegetem előszeretettel, illetve a politikai témájú kikötőket, cikkeket, újságokat keresem. Megdöbbentő volt számomra, hogy a vasárnap hajnalban tragikus körülmények között elhalálozott Diana hercegnő balesetéről, egész életéről a CNN weboldalán vasárnap reggel nyolc óra tájban, amikor először a géphez ültem, már minden információt, beszámolót megtaláltam. Az Internet jól segíti a nyelvtanulásomat is. Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere érdekesnek találja az örökösföldi képviselő felvetését: — Érdeklődéssel hallgattam a képviselő úr felszólalását. Tudomásom szerint egyelőre 80 ezer forint körüli összegbe kerül egy olyan speciális eszköz, amely segítségével a kábeltévé-hálózatokra az otthoni számítógépekkel rá lehet kapcsolódni, és amelyen keresztül működhetne az internetes szolgáltatás. A kábeltévémodem nagyon speciális eszköz, éppen ezért az elterjedésére, folyamatos, nagy mennyiségű gyártására még várni kell. A most kapható 80 ezer forintos modem szerintem még nem piacképes, ebben a régióban csak kevesen tudják megfizetni. Meg aztán a város részéről a költségvetési finanszírozása is nehézségekbe ütközne. Természetesen magam is várom, hogy a kábeltévén keresztül nyújtott Internet-szolgáltatás minél jobban elterjedjen. A megoldás az lenne, ha egy nagyszámban készített, új, az eddigieknél jóval olcsóbb fejlesztés kerülne a piacra. Azt hiszem, az Internet-szolgáltatás hasznosságáról senkit sem kell győzködnünk, mindeki tudja, milyen előnyöket nyújt. A kábeltévé gyakorlatilag minden megyeszékhelyi lakásban ott van. Jómagam tehát támogatom az ötletet, amennyiben egy megfizethető árú kábeltévémodem kerül elénk. Bartha László javaslata most a Szab-I-Net Kht. és a képviselő-testület gazdasági bizottsága előtt van. Ezeknek a szakembereknek a feladata ugyanis, hogy a lehetőségeket számba vegyék, és javaslatot tegyenek a megvalósítás módjára. Nyíregyháza 1997. szeptember 3., szerda A Nyírség Táncegyüttes Szicíliában A háromszoros Ki mit tud?- győztes Nyírség Táncegyüttes 23 éves fennállása során a világ számos pontján megfordult. Jártak többek között Angliában, Izraelben, Spanyolországban; s eredményes versenyzéseik kapcsán Egyiptomba, Tajvanba, és az idén Mexikóba is eljutottak. Táncaikkal gyönyörködtethették majd' a fél világ közönségét. Vajdics Krisztina Ezen a nyáron Szicíliában jártak. Erről az útról, az ott szerzett élményekről kérdezem Demarcsek Györgyöt, az együttes vezetőjét.-Úgy tudom, ezúttal több lehetőség között válogathattatok. Miért ezt az utat választottátok?- Idén a tiszaújvárosi Fesztiválszervező Iroda ajánlásai között válogathattunk. A nem túl sikeres tavalyi egyiptomi utazás után szerettük volna jól választani. A Favarai Nemzetközi Néptáncfesztivál mellett döntöttünk. Az út megszervezése több mint 1 millió forintba került. Az összeg egyharma- da a táncosok zsebét terhelte, egyharmadát az egyesület állta, de jelentős segítséget nyújtottak szponzoraink, akiknek ezúton szeretnénk megköszönni, hogy együttesünk külföldön is képviselhette a magyar folklórt. Támogatóink: a Car- mo Suzuki, az Isobau, a Nyíri- hús Kft., a Kabala Kft., a Vagép Kft., az OTP Bank Rt. és a Kurcz Bt.- Milyen benyomásaitok alakultak ki Szicíliáról, a szicíliai emberekről és az általuk rendezett fesztiválról?- Favara tengerparthoz közel eső kellemes kisváros, így abban az élményben lehetett részünk, hogy télen Mexikóban fürödhettünk a tengerben, nyáron pedig Szicíliában. Mivel eléggé elszórtan szervezték a programokat, megismerhettük Szicília több városát. Egy Belpasso nevű kisvárosban például egy utcai lóverseny közepébe csöppentünk. Nagy élményt jelentett számunkra az Agrigento melletti görög romtemplomok megtekintése, Róma és Firenze nevezetességei; gondolok itt többek között a Sixtusi kápolnára, a Colosseumra, a firenzei Dómra. Csodálatos dolognak tartjuk, hogy a tánc révén eljuthatunk ezekre a helyekre, és az ott élő embereket megismertethetjük a magyar folklórral. A szicíliai emberek valóban olyan temperamentumosak, mint ahogy képzeletünkben megjelennek. Különösen érdekes volt látni, ahogy kis mobiltelefonjaikon beszélve hatalmas mozdulatokkal gesztikulálnak, robogóikon száguldanak, s ahogy estefelé, a délutáni szieszta után feléledve a férfiak kiülnek az utcákra, és csoportokba verődve élik jellegzetesen déli életüket. Favara városa egyébként első ízben rendezett fesztivált, sajnos ez meg is látszott. A szervezésben nagyon sok hiányosság akadt, szinte semmit nem lehetett előre tudni, így egy idő múlva a kezünkbe vettük a kezdeményezést. A leghosszabb műsorunk tizenöt perces volt, s bár mi egy országos szakmai fesztiválon is próbáljuk ugyanazt a színvonalat nyújtani, mint egy kis falusi fellépésen - itt is „meghaltunk” a színpadon -, de a közönség a legjobban sajátjait tapsolta meg. A táncok kiválogatásánál a külföldi fellépéseken is az vezérel minket, hogy szigorúan autentikus produkciókat mutassuk be, hiteles képet adva a magyar folklórról. Kint főleg azokat a nemrég elkészült új koreográfiáinkat adtuk elő, mint a mezőségi, vajdaszentiványi, györgyfalvi vagy erdőháti táncok.- Melyek az együttes további tervei, mire készültök most?- A közeljövőben részt veszünk számos városi rendezvényen, és teljes erőbedobással készülünk az októberi Kállai Kettős Néptáncfesztiválra, majd a novemberben megrendezésre kerülő Szolnoki Országos Néptáncfesztiválra, ahol a tervek szerint Szabolcs-Szat- már megye folklórkincséből készítünk 12 perces válogatást. Eddigi legnagyobb sikereinket a helyi anyagok bemutatásával arattuk, szeretnénk ezen az országos szintű megmérettetésen is hűek maradni megyénk táncaihoz. Ragadozók lesben Oltáséi irta Minden nemzetnek megvannak azok a sajátos jegyekkel rendelkező, mással össze nem téveszthető jelképingatlanjai. Fel sem merülhet az a kérdés, hogy ezek a nemzet tulajdonában maradjanak-e. Például Halászbástya, Operaház stb. A magyar termőföld körül kialakult ellenzéki és kormánypárti álláspontok azt sejtetik, hogy a termőföld mint „jelképingatlan” értelmezhető. Ezen értelmezés a stratégiai ágazatok kiárusítása után egyre aktuálisabb. A Mátyás király óta követő időszakok azt igazolják, miszerint a termőföld tulajdonlása a magyar emberek számára nemzeti függetlenségük jelképe. Közel 1,8 millió háztartásban végeznek valamilyen mezőgazdasági munkát, ezek többségének ez biztosít egyedüli jövedelemforrást. így ezen ágazatot stratégiainak is nevezhetjük. Sajnálatos tényként kell megállapítani, hogy a kárpótlás során a földhöz jutottak, ám azt hasznosítani nem akarók a föld eladási tilalmának föloldásáig többségében spekulatív módon keresik a megoldást földjeik hasznosítására. A rossz törvényi szabályozás miatt természetes következményként jelent meg az úgynevezett „zsebszerződés”. Jelenleg Magyarországon nincs a termőföldnek megfelelő ára, ennek okai igen összetettek. Egy biztos, hogy jelentős magyar segédlettel a tőkeerős nyugati spekulatív tőke igen hamar megjelent a hazai termőföld ingatlanpiacán. Ismeretes karvaly sztori, miszerint a külföldiek megbízásából a strómanok licitáltak az értékes területekre. így a magyarországi átalakulás, „a kapitalizmus építése” és az ehhez kapcsolódó kárpótlás igen ellentmondásos. Egyáltalán nem érte el azt a célt, hogy az igazságtalanul kifosztottaknak visszaadjon valamit. A történet arról szól, hogy a kárpótlási jeggyel való privatizáció milyen módon értéktelenítette el a nemzeti vagyont, ezzel együtt a termőföldet is. A hozzá nem értés eredménye az lett, hogy a hazai tulajdonosi réteg segítése helyett az arra sem erkölcsi, sem anyagi indokoltsággal rendelkezőket segítette. A gazdasági gyarmatosítás utolsó ütemeként a hatalmon lévő politikai elit fondorlatos törvényi szabályozással és ugyanilyen népszavazási kérdésfelvetéssel azt akarja elérni, hogy a paradicsomból kiszorultak a partvonalon belülre kerüljenek, és a korábbi tövénytelen zsebszerződések legalizálhatok legyenek, melyet nem törvényes eszközzel meg kell akadályozni. Egyetemi felkészítő Fekete Tibor (Új Kelet) A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem felkészítő tanfolyamot hirdet az 1997/98-as tanévre a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt.-vei közösen Nyíregyházán matematika-történelem vagy matematika-közgazdaságtan tárgyakból. A tanfolyamot legeredményesebben elvégző hallgatók felvételi nélkül az egyetem hallgatói lehetnek. A Kölyökvár közleménye Intézményünk 1997. augusztus 19-én, az emeleti nagyteremben bábkiállítást rendezett, amely szeptember 10-éig megtekinthető. A kiállítás naponta 9- 19 óráig van nyitva, hétvégeken is. A belépődíj: 60 forint. Egyúttal tájékoztatjuk, hogy a korábbi meghívónkban közzé tett hétköznapi báb- és meseszínházi előadások megfelelő érdeklődés hiánya és technikai okok miatt elmaradnak. A fenti vélemény alátámasztására az alábbi termőföld-átlagárak tanulmányozását javaslom: Svédország átlagár/hektár 23 000 SK 568 000 Ft Dánia 14 500 DKK 411 800 Ft Franciaország 19 000 FRF 609 900 Ft Hollandia 130 000 NGL 12 489 100 Ft Németország 29 000 DEM 3 164 500 Ft Ausztria 130 000 ATS 2 089 100 Ft Szlovénia 8 500 USD 1 687 600 Ft USA 6 500 USD 1 291 000 Ft Magyarország 110 000 Ft Szendrei József, az MSZDP városi elnöke ^Barth^^szl^^^