Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

Labdarúgás 1997. szeptember 18., csütörtök Hiába a félidőnyi emberelőny! NB III Tisza-csoport, 2. forduló Nagykálló-Encs 1-2 (1-2) Nagykálló, 200 néző, V.: Kiss J. Nagykálló: Cziotka - Paulik, Horváth, Kaszab (Kertész), Kiss, Vass (Mészáros), Tóth, Feczkó, Dán, Kígyósi, Szabó (Vágó). Edző: Papp László. Encs: Kerényi- Kozma, Glonczi, Kövi (Molnár D.), Orosz, Varga, Radaksz (Molnár Zs.), Farkas (Sotko), Molnár Cs., Adu, Szegedi. Edző: Orlóczki Tibor. Gólszerzők: Vass, illetve Radaksz 2. Kiállítva: Molnár Cs. (Encs). L T. L. (Új Kelet) _____ 20 . p.: A bal oldalról ér­kező labda Kövi válláról Vasshoz pottyant, a káliói „hatos” pedig tizenhat mé­terről kilőtte a bal alsó sar­kot. 1-0 23. p.: A középről ívelt bőrgolyó három bizonyta­lankodó védő fölött jutott a lesipuskás Radakszboz, aki az öt és feles bal csücs­kéről a rövid sarokba pöc­költ. 1-1 43. p.: Az előnyszabály után Farkas kereste és ta­lálta Radakszot. Az aktív vendégjátékos a szoros őri­zet ellenére nyolc méterről a kapu közepébe stukkóit. 1-2 44. p.: Még a középkezdés előtt KissJ. „spori” nagy lép­tekkel a kállói kapu melletti szögletzászlóhoz érkezett, ahol a füvön feküdt fájdal­mas arccal Feczkó és Molnár Cs. A játékvezető előbbinek sárga, utóbbinak piros lapot mutatott fel. (Kiss J.: - A kállói játékos buktatott, a sértett nem hagyta annyiban az esetet és megta­posta ellenfelét.) Napra pontosan egy hónap­ja kellett volna megrendezni a bajnokit, akkor Orlóczki Tiborék kérésére a halasztás mellett döntöttek a felek. (Öten külföldön játszottak a magyar cigányválogatott színeiben.) A szeles, napsüté­ses időben a vezetést szerző nagykállóiak nem sokáig örülhettek, az abaújiak ha­marjában egalizáltak. Mi több, a játékrész hajrájá­ban fordítottak és a térfél­cserét követően megfo­gyatkozva bár, de törve nem, hősiesen védekeztek. Eredményesen zárt az encsi retesz: hiába atta- koltak Tóthék, maradt a félidei eredmény. Papp László: - Magunkat vertük meg!... Egy félidőnyi előnyt adtunk ellenfelünk­nek. Orlóczki Tibor: - Tíz em­berrel is bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk mi olyan rosszak. Jók: Tóth, illetve Kerényi, Orosz, Farkas, Radaksz, Sze­gedi. Ifi: 4-2. Ez a Paulik-„küldemény” elkerülte az encsi kaput lu. Vasmegyeri stop a Kálmánházának Megyei II. osztály, 6. forduló Elszenvedte első vereségét a Nyírmada és az eddig száz- százalékos Kálmánháza is. Előbbit a Mándok, utóbbit a Vasmegyer csapata állította meg. Bírócsere és ujjtörés „színesítette” a gólokban gazdag Hodász-Opályi mérkőzést. Barczi Róbert (Új Kelet) Megérdemelt győzelem Nyíri Fészek-csoport A vasmegyeriek megállítot­ták a százszázalékos Kálmán­háza menetelését, és a 2-1-es győzelmükkel nagy meglepe­tést okoztak. Az újonc csapat megbízott elnöke, Szabó Géza szerint nem érdemtelenül jutot­tak a három ponthoz.- Hajtós, jó mérkőzés volt, és nyugodtan mondhatom, hogy rászolgáltunk a győze­lemre. Már az első félidőben is jobban játszottunk, mégis a vendégek vezettek 1-0-ra. A második játékrész elején tizen­egyeshez jutott a Kálmánháza, amit a kapusunk bravúrosan hárított. Ez még jobban belel­kesítette a fiúkat, és ezután nemcsak hogy kiegyenlítet­tünk, de a győztes gólt is sike­rült megszereznünk. Ezzel már ötven százalékosnál is jobb a mérlegünk, és mivel az éllovas­ok többségével már játszot­tunk, megvan az esélyünk arra, hogy lassan előre lépjünk. Bírócsere és ujjtörés Hodaszon Nyír-Metál-csoport Érdekes mérkőzés volt a Hodász-Ópályi találkozó, hi­szen az 5-1-es hazai győzelem mellett bírócsere, valamint ujj­törés is színesítette a mérkő­zést. Svéda Istvánnal beszél­gettünk a találkozóról, aki há­rom hete ideiglenesen lemon­dott az ópályiak irányításáról, de továbbra is a csapat mellett tevékenykedik. — Az első negyedórában a gyorsan bekapott gól ellené­re mezőnyfölényben játszot­tunk, és több helyzetet dol­goztunk ki. A játékvezető azonban teljesen jogos tizene­gyest nem adott meg a javunk­ra, és pár perccel később egy ártalmatlan helyzetben megle­petésre a hazaiaknak ítélt büntetőt. Még a „sértett” is elismerte, hogy nem szabály­talankodtak vele szemben. Ez a tizenegyes megtörte a csa­patot, és ezután már a ho- dásziak irányították a játékot, ráadásul az utolsó tíz percre még emberhátrányba is kerül­tünk. Ettől függetlenül a csa­pat lelkesedése messze elma­radt a várakozástól, sajnos ez­zel és az edzéslátogatoltság- gal eddig is voltak gondok. Egyébként tényleg volt né­hány érdekes dolog a meccsen, hiszen megint eltörte az egyik hodászi játékos az ujját, ugyan­úgy, mint a tavaszi mérkő­zésünkön, ráadásul a pá­lyának szinte ugyanazon a pontján. Emellett a második félidő közepétől az első szá­mú partjelző vezette tovább a találkozót, mert meghúzó­dott a játékvezető és így le kellett cserélni. Hullámvölgyben a Nyírmada Kutykó Sport-csoport Egy félidőig bírták a nyír- madaiak a mándoki nyomást, ezután azonban összerop­pantak és elszenvedték első vereségüket (4-1). A meccs végén kénytelenek voltak Maricsék gratulálni a hazai­aknak.- Sajnos hullámvölgyben vagyunk, de remélem, hamar kilábalunk belőle - mondta Kosa Barnabás, a Nyírmada sportköri elnöke. - El kell ismerni, hogy jobbak voltak a mándokiak. és megér­demelten nyertek. Három ' kulcsjátékosunk is hiányzott ! vasárnap, és így közel sem tudtuk azt nyújtani, amit tu­dunk. Bár a szünetben még 1-1 volt az eredmény, de a második félidőre összerop­pantunk, és sorba kaptuk a gólokat. Remélhetőleg ha­mar felépülnek a sérültje­ink. és már a hétvégén ki­köszörüljük a csorbát. An­nál is inkább, mert az eddi­gi szerepléssel elégedettek vagyunk. A hátországból jelentjük A fehérgyarmati varoskorzeti bajnokság ered­ményei, I. osztály, felnőtt: Csaholc-Nagyszekeres 1- 1, Olcsvaapáli-Vámosoroszi 2-0, Panyola-Kölcse 2- 1, Gyügye-Botpalád 1 -0, Szatmárcseke-Tiszakóród 2-3, Kisar-Szamosújlak 1-2, Szamossályi—Méhte­lek 5-2. A bajnokság állása: 1. Olcsvaapáti 5 4­1 17-2 12 2. Tiszakóród 5 4­1 18-6 12 3. Szamosújlak 5 4­1 13-6 12 4. Csaholc 5 3 1 1 12-6 10 5. Vámosoroszi 5 3­2 13-6 9 6. Szamossályi 5 3­2 14-14 9 7. Gyügye 5 3­2 7-8 9 8. Nagyszekeres 5 2 2 1 14-8 8 9. Kölese 5 2 1 2 10-9 7 10. Panvola 5 2­3 7-14 6 11. Szatmárcseke 5 1 1 3 14-15 4 12. Méhtelek 5 1­4 7-16 3 13. Botpalád 5­1 4 5-20 1 14. Kisar 5­­5 4-25 0 Ifjúsági: Csaholc-Nagyszekeres 3-1, Olcsvaapáti- Vámosoroszi 3-3, Panyola-Kölcse 3-1, Gyügye- Botpalád 3-0, Szatmárcseke-Tiszakóród 1-2, Kisar- Szamosújlak 3-2, Szamossályi-Méhtelek 2-1. A bajnokság állása: 1. Olcsvaapáti 5 4 1­27-4 13 2. Tiszakóród 5 4­1 15-5 12 3. Gyügye 5 3 2­13-4 11 4. Csaholc 5 3 1 1 12-7 10 5. Panyola 5 3 1 1 17-13 10 6. Kisar 5 3­2 11-17 9 7. Vámosoroszi 5 2 1 2 Í6-11 7 8. Kölese 5 2 1 2 12-11 7 9. Szatmárcseke 5 2­3 41-12 6 10. Botpalád 5 2­3 7-12 6 11. Szamossályi 5 2­2 8-15 6 12. Méhtelek 5 1 1 3 8-10 4 13. Szamosújlak 5­2 3 6-30 2 14. Nagyszekeres 5­­5 3-41 0 II. osztály: Rozsály-Kömörő 2-3, Csengersima- Milota 6-1, Csegöld-Cégénydányád 2-0, Fülesd- Nagyar 3-1, Hermánszeg-Tisztaberek 1-3, Uszka- Magosliget-Sonkád 1-2, Kispalád-Nábrád0-1. A bajnokság állása: 1. Csengersima 5 4­1 22-5 12 2. Kömörő 5 4­1 13-4 12 3. Csegöld 5 4­1 12-8 12 4. Tisztaberek 5 3 1 1 12-6 10 5. Nábrád 5 3­2 24-7 9 6. Fülesd 5 3­2 13-7 9 7. Kispalád 5 2 1 2 14-8 7 8. Cégénydányád 5 2 1 2 9-8 7 9. Rozsál> 5 2- 3 12-11 6 10. Nagyar 5 2- 3 8-9 6 11. Sonkád 5 2- 3 5-13 6 12. Milota 5 1- 4 9-23 3 13. Uszka-Magosl. 5 1- 4 6-39 3 14. Hermánszeg 5­1 4 7-17 1 A vásárosnaményi városkörzeti bajnokság eredményei, felnőtt: Gyüre-Gelénes 1-3, Kisvar- sány-Tákos 1-0, Gulács-Beregsurány 2-1, Vitka- Beregdaróc 1 -2. Jánd-Nagyvarsány 3-1, Tiszaadony- Aranyosapáti 2-4. A bajnokság állása: 1. Aranyosapáti 5 4 1­14-8 13 2. Jánd 5 4­1 17-5 12 3. Beregdaróc 5 4­1 16-6 12 4. Vitka 5 4­1 10-5 12 5. Nagyvarsány 5 2 1 2 17-9 7 6. Tákos 5 2 1 2 8-4 7 7. Gulács 5 2­3 6-15 6 8. Kisvarsány 5 1 2 2 7-10 5 9. Gelénes 5 1 1 3 5-12 4 10. Gyüre 5 1 1 3 6-16 4 11. Tiszaadony 5 1­4 12-15 3 12. Beregsurány 5­1 4 5-18 1 Ifjúsági: Gyüre-Gelénes 5-0, Kisvarsány-Tákos 2-1, Gulács-Beregsurány 1-1, Vitka-Beregdaróc 9-0, Jánd-Nagyvarsány 2-2, Tiszaadony-Ara- nyosapáti 1-2. A máriapócsi városkörzeti bajnokság eredmé­nyei: Nyírgyulaj-Penészlek 5-3, Nyírmihálydi-Nyír- császári 3-3, Nyírgelse-Terem 2-2. A bajnokság állása: 1. Nyírgyulaj 5 5­­21-7 15 2. Penészlek 5 2 1 2 13-11 7 3. Terem 4 1 2 1 5-5 5 4. Nyírcsászári 4­4­6-6 4 5. Nagykálló II. 4 1 1 2 8-12 4 6. Nyírmihálydi 4 1 1 2 5-11 4 7. Nyírgelse 4­1 3 6-12 1 A kisvárdai városkörzeti bajnokság eredmé­nyei, I. osztály, felnőtt: Tiszakanyár-Tiszaszent- márton 3-0, Kékcse-Pátroha 4-0, Lövőpetri-Döge 4- 0, Gégény-Nyírtass 3-1, Mezőladány-Laskod 1-0, Rétközberencs-Petneháza 1 -1, Zsurk-Tiszabezdéd 2- 0, Pap-Fényeslitke 3-0. A bajnokság állása: 1. Pap 6 6 ­- 25-3 18 2. Kékese 6 5 ­1 16-7 15 3. Gégény 6 5 1 10-4 15 4. Mezőladány 6 4 2­13-6 14 5. Zsurk 6 4­2 12-8 12 6. Lövőpetri 6 3 1 2 15-10 10 7. Fényeslitke 6 3­3 12-12 9 8. Pátroha 6 2 1 3 8-14 7 9. Dögé 6 2 1 3 8-16 7 10. Petneháza 6 1 2 3 11-12 5 11. Nyírtass 6 1 2 3 12-14 5 12. Rétközberencs 6 1 2 3 10-12 5 13. T.szentmarlon 6 1 2 3 11-15 5 14. Tiszakanvár 6 1 1 4 8-16 4 15. Tiszabezdéd 6 1 1 4 3-13 4 16. Laskod 6 _ 1 5 7-19 1 Ifjúságiak: Tiszakanyár-Tiszaszentmárton 5-0, Kékcse-Pátroha 3-2, Lövőpetri-Döge 7-2, Gégény- Nyírtass 2-2. Mezőladány-Laskod 4-0, Rétközbe­rencs-Petneháza 1 -1, Zsurk-Tiszabezdéd 0-6, Pap- Fényeslitke 7-2. A bajnokság állása: 1. Mezőladány 6 6­­30-5 18 2. Pap 6 5 1­23-9 16 3. Lövőpetri 6 4 2­26-6 13* 4. Gégény 6 4 1 1 21-8 13 5. R.berencs 6 4 1 1 21-12 13 6. Nyírtass 6 3 2 1 17-10 11 7. Tiszakan vár 6 3 1 2 20-17 10 8. Pátroha 6 2 2 2 14-12 8 9. Kékese 6 2 2 2 11-14 8 10. Fényeslitke 6 2 1 3 16-17 7 11. Dögé 6 2­4 12-21 6 12. T.szentmárton 6 2­4 7-19 6 13. Tiszabezdéd 6 1 — 5 10-19 3 14. Petneháza 6­1 5 8-17 1 15. Laskod 6­1 5 6-28 1 16. Zsurk 6­1 5 4-32 0* * -1 -1 büntetőpont levonva II. osztály: Benk-Nyírlövő 8-0, Tuzsér II.— Tomyospálca 5-0, Berkesz-Eperjeske 1-0, Szabolcs- veresmart szabadnapos. A bajnokság állása: 1. Tornyospálca 4 3­1 9-9 9 2. Tuzsér II. 4 2 2­10-3 8 3. Sz.veresmart 4 2 1 1 12-6 7 4. Nyírlövő 5 2 1 2 9-17 7 5. Benk 4 2­2 14-4 6 6. Berkesz 4 1­3 3-15 3 7. Eperjeske 5­2 3 5-8 2 A közép-szabolcsi városkörzeti bajnokság ered­ményei, I. osztály: Bököny-Tiszadob 1-0, MGFC­Buj 2-2, Nyírlét-Tiszabercel 0-0, Mag\-Nyírpazon> 0-2, Tiszatelek-Oros 2-1. Tiszadada-Belegrád 4-2, Kék-Bashalom 6-1. A bajnokság állása: 1. Kék 6 5­1 27-4 15 2. Nyírpazonv 6 4 1 1 19-13 13 3. Nyírbogdány 5 4­1 17-7 12 4. Tiszadada 6 4­2 21-14 12 5. Tiszabercel 6 3 1 2 10-12 1(1 6. Tiszadob 6 3­3 10-7 9 7. Belegrád 5 3­2 9-9 9 8. Tisztelek 6 3­3 9-19 9 9. Nyírtét 6 2 2 2 10-10 8 10. Bököny 5 2­3 7-7 6 11. Mg. főiskola 5 1 2 2 8-12 5 12. Oros 5 1 1 3 8-12 4 13. Magy 6 1 1 4 4-15 4 14. Bashalom 5­2 3 8-17 2 15. Búj 6­2 4 8-19 2 Ifjúságiak: Magy-Nyírpazony 2-6. Bököny- j Tiszadada 1-4, Tiszatelek-Oros 5-1. Tiszadada- I Belegrád 3-2. Kék-Bashalom 3-0. A bajnokság állása: 1. Tiszatelek 6 5­1 28-4 15 2. Kék 6 5­1 17-4 15 3. Nyírpazonv 6 4 1 1 16-11 13 4. Tiszadob 6 5­1 27-5 12 5. Tiszadada 6 3 2 1 16-15 11 6. Nyírbodgány 4 3­1 14-3 9 7. Oros 5 2 1 2 16-15 7 8. Nyírtét 5 2­3 6-20 6 9. Tiszabercel 6 1 1 4 11-18 4 10. Bashalom 5 1 1 3 9-17 4 11. Búj 5 1­4 15-21 3 12. Bököny 4 1­3 6-12 3 13. Belegrád 5 1­4 5-12 3 14. Magy 6 1­5 7-30 3 II. osztály: T. és T. Tréning-Érpatak 3-2, Frimex- Borzsova 4-1, Nyírtelek-Beszterec 4-2, Ramocsa- háza-Székely 6-2, Sényő-Tiszaeszlár 2-1. A bajnokság állása: 1. Sényő 6 5­1 20-6 15 2. Nyírtelek 6 3 1 2 17-13 10 3. Borzsova 6 3 1 2 17-16 10 4. Ramocsaháza 6 3 1 2 18-18 10 5. Tiszaeszlár 5 3­2 14-5 9 6. Beszterec 5 3­2 11-5 9 7. T. és T. Nagyszáll. 5 2 2 1 10-7 8 8. Frimex 5 2 1 2 8-9 7 9. Geszteréd 5 1 1 3 11-17 4 10. Érpatak 6 1 1 4 10-21 4 11. Székelv 5 V­5 5-30 0

Next

/
Thumbnails
Contents