Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

1997. szeptember 18., csütörtök Riport ...mi szem-szájnak ingere... 101. Budapesti Nemzetközi Vásár Az elmúlt hét péntekén százegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Korábban évente kétszer is megtelt a kőbányai vásárváros. Ta­vasszal a beruházási javak vásárát tartották, míg ősszel a fogyasztási cikkeké volt a kiállítási terület. A korábbi évekhez képest a kiállítók részéről érzékel­hető volt a változás, misze­rint elébe kívánnak menni a fogyasztói igényeknek. Volt itt minden, mi szem­szájnak ingere. Nemcsak a kiállítási épületek teltek meg, hanem a sétányok két oldalára is jutott a portékák­ból. Korábban egy-egy je­lentősebb hazai vagy világ­cég nagyobb területet bé­relt, most azonban sok apró stand várta a látogatókat. A hazánkban meghonosodott világcégek szinte kivétel nél­kül jelen voltak a csarnokok­ban. A legnagyobb és egyben leglátogatottabb kiállítóterem most is az A pavilon volt. Volt itt minden. A bútortól a sző­nyegig, a zöldségdarálótól a tűzhelyig mindenki láthatott kedvérevalót. A választék va­lóban lenyűgöző. A hűtő­ajándékot osztanak ki, mini­sem elapróznák a propagan­dára szánt összeget. Azért a gyerekek nem maradtak lufi nélkül, de most már nem volt öngyújtó- és golyóstoll-osz- togatás. Prospektusokból is kevesebbet lehetett látni az idén, mint a korábbi eszten­dőkben. Megyénkből mindössze tíz kiállító jelent meg a vásáron, és érdekes, hogy nem éppen a legismertebb cégek vállalták a megmérettetést. Kivétel talán ez alól a Fimex Fair Bt., amely igazán sikeresnek mondhatja a megjelenést. Mint azt Lend- vai István ügyvezetőtől meg­tudtuk, azon kívül, hogy konk­rét szerződéskötésekre is tör­tént, a jelenlétük legalább annyira fontos. Akik a mai vi­lágban talpon akarnak marad­ni, azoknak nemcsak reklá­mozni kell önmagukat, hanem minden ilyen alkalmat ki kell használni a propagálásra. Az ügyvezető igazgató szerint nemcsak az számít sikeres ki­állítónak, akinek a standja előtt sokan nézelődnek, ha­nem akik be tudják csalogat­ni a szakmai érdeklődőket. Ejtsünk néhány szót az árakról. Felnőtteknek ötszáz, gyermekeknek és más ked­vezményezetteknek négyszáz forintot kellett fizetni. Ezért az összegért csak jogot lehe­tett szerezni a belépésre. A vendéglátóhelyeken nem sza­badárak, hanem elszabadult árak voltak. Egy szelet töltött pulykamell körettel, savanyú­sággal ötszáz forintba került. Egy korsó sörért 180-220 fo­rintot kértek. Elvileg a vécé­használatért nem kellett vol­na pénzt kiadni, de a taka­rítónéni olyan provokálóan állt őrt posztján, hogy elke­rülhetetlenné vált a fizetség. Sokféle újmódi huncutságra is alkalma volt a látogatónak. Kétszázötven forintért komp- juterrel jósoltak tenyérből, és a vásári kikiáltóknak is neve­zett „cséphadarók” is egész nap mondták mondókájukat. Kaphattunk „ingyen” parfü­möt, csak előbb vásárolni kel­lett többszörös áron valamit. A trükk régóta ismert, mégis találtak palimadarat bőven. Ők a modern kor legújabb vásári zsebesei. Elvileg hat órakor zártak a kapuk, de még negyed hét­kor is nagy volt a nyüzsgés. A hatalmas kínálatot szinte lehetetlen egyetlen nap alatt végignézni, inkább csak sze­mezgettünk a látnivalókban. (A vásár vasárnap este hatkor zárja kapuit.) rr ---------------A Az oldalt írta: Fekete Tibor, fotók: Lázár Zsolt v— _______v sz ekrények úgy sorakoztak egymás után, mint a gyerekek a tornasorban. A legkisebb hatvan, a legnagyobb három­száz literes volt. Legnagyobb választékban a kombinált hűtőszekrényeket állították ki a gyártók. A fagyasztólá­dával kiegészített szekrények valóban ízlésesnek és prak­tikusnak tűntek. A legtöbben a pezsgővízű kádak mellett nézelődtek. A legkülönbözőbb módon va­riálható sugárfejek és a mé­retválaszték impozáns volt, de az ára is a luxus kategóri­ába sorolható. A négy méter hosszú és másfél méter széles kád egymillió-háromszáz­ezer forintba került. Még jó, hogy a vásár idejére tíz szá­zalékot engedtek az árból. Jelentős számban vettek részt az építőipari gyártók a vásáron. A legkorszerűbb falazóanyagoktól a tetőfedő lemezeken át egészen a Haj­dúsági Iparművek lapradiáto­ráig minden építkező talált magának látnivalót. Jellem­zőnek mondható, hogy már nem annyira az apróbb aján­dékokkal akarják odacsalo­gatni a látogatókat, hanem kérdőíveken tudakolják a vevők igényeit és tájékozott­ságát, majd a kitöltött szel­vények közül sorsolnak. In­kább csak három, de értékes

Next

/
Thumbnails
Contents