Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-17 / 217. szám
Liier Informatikai nyitás Távmunka-lehetőségek tárháza Munkatársunktól A Puskás Tivadar Alapítvány Nemzetközi Technológiai Intézetének munkatársai tanulmányt készítettek a kormányzatnak és a távközlési szolgáltatóknak a hazai telekommunikáció fejlesztésének lehetőségeiről - jelentette be dr. Balassy Zsolt, az intézet informatikai igazgatója. - A projekthez szorosan kapcsolódik az Intelligens város - amely projekthez Nyíregyháza az év elejétől kapcsolódott - , Tele- falu-, Teleház-program, amelynek keretében eddig tizenhat teleház épült fel az országban, s további kilenc fejlesztés alatt áll. A teleház olyan intézmény, amely technikai felszereltsége révén biztosítja a nagyobb telekommunikációs központokkal a számítógépes, illetve a tömegkommunikációs összeköttetést - kapcsolatot teremt például az Internet- hálózattal, kábeltévékkel. De nem csak ennyit „tud”: lehetővé teszi a távmunkavégzést - ennek elődje a bedolgozás volt, a távügyintézés például az árumegrendelést, illetve a távoktatást. Az önkormányzatok is sikerrel használhatják majd e rendszereket, mert általuk jelentősen csökken az ügyintézés ideje, hozzáférhetőbbek az adatok. Molnár Ferenc, a Telefalu-projekt kidolgozója elmondta: a vállalkozókat is érdekeltté kell tenni a teleházak létrehozásában. Ezt úgy tehetik meg, ha a telekommunikáció segítségével biztosítják kis- és középvállalkozások számára az üzlet beindítását, a már működők számára pedig a terjeszkedést. Azaz: a legkülönbözőbb módokon adhatnak vállalkozásukról információt, s ezek az adatok eljuthatnak a nemzetközi piacra - következésképpen nő gazdasági versenyképességük, nagyobb esélyük lesz a fennmaradásra. Sok induló vállalkozást lehet így megmenteni. Gáspár Mátyás, a tanulmány egyik szerzője elmondta: a már működő teleházak civil szervezetek, a Népjóléti Minisztérium és a helyi önkormányzat támogatásával jöttek létre. Egy-két esetben fordult elő, hogy elsőként a vállalkozók láttak benne fantáziát, s az anyagi segítséget ők adták. Erre példa Budakeszi telcháza. A másik Pest megyei teleházat nemrég adták át Budajenőn; ez önkormányzati támogatással épült. Négy további megyei település jelezte, hogy teleházat szeretne létrehozni: Szigetbecse, Bernebaráti, Kistarcsa és Nagykovácsi. Az új telekommunikációs rendszerek kiépítésével sok minden megváltozik majd az emberek, a települések és vállalkozások életében, kinyílik számukra a nagyvilág. Ehhez egy valaminek kell változatlannak maradnia: a bizalomnak. 24 órás levegőminőségi határérték A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért szén-monoxid 24 órás átlagkoncentrációja 1997.09.08-1997.09.14. között 5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 szén-monoxid (jtg/m3) 723 747 735 817 455 .1 i n hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap l Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért nilrogén-dioxid 24 órás áüagkoncentrációja 1997.09.08-1997.09.14. között 85 75 65 60 55 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 24 órás levegőminőségi határérték nitrogén-dioxid (pg/m3) 38,1 42,0 43,7 30,3 32,2 25,1 7,1 hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap Gazdaság Lesz-e aranyérmes tró£ea? Megegyezést sürgetnek a vadgazdálkodók 1997. szeptember 17., szerda V. P. (Uj Kelet) A vadászati törvényre nagy szükség volt, az alapelve jó, de a bizonyos területeken jelentkező hiányosságait azzal próbáljuk kiküszöbölni, hogy a szabályzás adta lehetőség miatt üjonnan megalakult magántársaságokkal együttműködési megállapodásra jussunk. Ennek egy, mindenek feletti célja van: a vad érdekének érvényesítése. Mindezt Várady József, a térségi erdészet vadgazdálkodási igazgatója mondta, a megyei vadászterületek újraosztását követően, az idei őszi vadászszezon kezdetekor. A kelet-magyarországi vadászterületek állatai közül amiatt a gímet emelte ki, mert ez az egytelcn olyan nagytestű jószág, amelynek életmódjához az állandó vándorlás hozzátartozik. Lónyától, Tar- pán keresztül Baktalóránthá- záig szinte mindenhol előforduló állat. Ha csak tíz vadász- társaság éves tervében szerepel tíz darab bak kilövése, akkor a régióból eltűnik ez a nemes vad. Hogy ez ne fordulhasson elő, emiatt az állami erdészeti és vadgazdálkodási részvény- társaság szakemberei sorra felkeresik az összes vadászati joggal rendelkező társaságot, hogy együttműködési szerződés alapján hangolják össze a vadgazdálkodást. Az egymást segítő megállapodásra nem csupán a vadászokkal szükséges kialakítani, hanem a vadterületek melletti mezőgazdasági munkát folytató gazdákkal is, hogy az esetleA megyében tulajdonképpen befejeződtek az időnként heves vitákat eredményező, a vadászati jog megszerzésére irányuló egyezetések. A szakember meglátása szerint az átmeneti bizonytalanságoknak az lett a súlyos következménye, hogy helyenként, a területi eltartóképességhez képest túltenyésztés alakult ki, más helyeken ezzel ellentétes folyamatként enyhén szólva is túlhasznosítás történt. Mindkét jelenség káros hatásokat von maga után. Az előbbi esetben a mező- és erdőgazdasági károk növekednek meg nem kívánatos módon, utóbbi helyzetben a génállomány rendülhet meg alapjaiban. Ennek jelei egyértelműek, például a korábban mintegy négyszáz egyedes gímállomány mára 80-100 darabos populációra csökkent. ges vadkárt meg lehessen előzni. A Nyírerdő Rt. vadgazdálkodási szakembereinek javaslatai között szerepel például a ter- mésszerkezet-módosítás (kukoricáról tritikáléra váltás), a bekerítés, a közös járőrözés, illetve ezek költségvonzatainak megbeszélése. A károkozás közös megegyezéssel megelőzhető. A vad jelentős nemzetgazdasági hasznot hajt a bérkilövések időszakában. Az őszi vadászszezon a gímvadászattal kezdődött szeptember elején, októberben a dámkilövésekkel és az apróvadak hajtásával folytatódik, amelyekhez novembertől a vaddisznóállomány ritkítása kapcsolódik. A szakember meglátása szerint a nagyvadak szaporulatának korlátok közé szorítása és minőségi szelektálása fontos feladat, s várhatóan, elsősorban a gúthi területen lehet, hogy puskavégre akad egy újabb díjesélyes trófea. Takarékos, egészséges, környezetbarát Új Kelet-információ Mint közismert, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) és az Épületszigetelők és Tetőfedők Országos Szövetsége (ÉMSZ) a Központi Környezetvédelmi Alap támogatásával 1997. augusztus 4- étől elindította az Országos Épület-hőszigetelési Program első ütemét, amely 5000 lakást érint az idén. A program a TEK (Takarékos, Egészséges, Környezetbarát) nevet kaptp, és 60 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyújt lakóegységenként. Az erre pályázók Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében a támogatáshoz és az esetleges hitelfelvételhez szükséges nyomtatványokat a területileg illetékes Takarékszövetkezetekben, illetve a Takarékbank ki- rendeltségeiben vehetik át. Ott tekinthető meg az Ajánlott Kivitelezők a TEK Programban című lista is, amelyről a támogatást igénylő szabadon választhat kivitelezőt. Erre a listára az 1997 júliusában lezajlott pályázaton sikerrel részt vevő építőipari cégek kerültek fel. Mivel jelentős igény mutatkozott újabb vállalkozások csatlakozása iránt, a TEK Program Irányító Testületé úgy döntött, folyamatossá teszi a pályáztatást 1997. november 30-áig. A minden hónap 30-áig beérkezett pályázatokat szakmai bírálók értékelik, és az eredményesen pályázók a következő hónap 10-éig felkerülnek a pénzügyi támogatást nyújtó Takarékszövetkezetnél lévő listára. A részletes pályázati kiírás megtekinthető, valamint a pályázati információs csomag átvehető a PRIMOM Vállalko- "zásélénkítő Alapítvány, Vállalkozók Háza - Egylépés Irodájában. Napi tőzsdeinfó A hétfői, tőzsdei kereskedési hetet nyitó nap átmeneti árfolyamkorrekciója keddre úgy tűnt, hogy megállt. A piacvezető részvények közül az OTP árfolyama kissé emelkedett, a napi záróára 6590 forint volt. A Richter-értékpapír tulajdonosok is fellélegezhettek, ugyanis a részvény ára újra 20 ezer fölé került, s az utolsó kötések 20 500 forinton születtek. A TVK-részvé- nyek is drágultak, s mérsékelt kereskedelmet követően 4265 forint lett a napi záróára. A MÓL elleni vámhatósági szankció, úgy látszott, tovább éreztette a hatását, a befektetői bizalom megrendülését az árfolyamsüllyedés kedden is jelezte. A nap végére 4345 forintot ért csupán egy részvény. A kárpótlási jegy is kissé veszített az árából, az utolsó kereskedői tranzakció mindössze 825 forinton történt. Forrás: Bu-Ké Bróker Kft. Biztosítás a Sotexnek K. I. (Új Kelet) ___ Új abb megyei cég büszkélkedhet az ISO 9001-es minőségbiztosítási szabvány elnyerésével, aminek alapján termékeik az európai közösségben elfogadott legmagasabb normáknak felelnek meg. A Sotex Kft. vezetői heteken belül kezükbe kapják a napkori palackozóüzem kiváló működését igazoló minőség- biztosítási tanúsítványt. A kft. 1989-től, az üzem két éve működik. Negyven dolgozót foglalkoztatnak, citrus- és narancslevekct, alma- és szőlőitalt, valamint Zümi néven ismert mézes almaszörpöt készítenek. Évente ellenőrzik, hogy a cég továbbra is megfelel-e az ISO 9001-es szabványnak. A minőségbiztosítás három évre szól. Turizmus Kozma Ibolya (Új Kelet) Az üdülőtelep villamoshálózatának fejlesztésére több mint hatmillió forintot nyert el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács decentralizált alapjából a szatmárcsekei önkormányzat. A huszonhat hektáros Tisza-parti területet villannyal látják el, majd később folyamatosan köz- művesíteni szeretnék. A hálózat beruházásának értéke tizenegymillió forint. A fejlesztéshez szükséges további négy-öt millió forint közötti összeget saját forrásból, valamint a Titász beruházási alapjából pótolják. Sarktt- di Pál polgármester kérésünkre elmondta, a tervek szerint a későbbiekben parcellázzák, majd tulajdonba adják ezeket a telkeket. Nyaranta több száz turista látogat Szatmárcsekére a Kölcsey Ferenc-emlékház- ba, valamint a kultúrcent- rum kínálta programokon vesznek részt. A kastélyban szállást és finom ételt adnak a vendégeknek. Az iskolát nyaranta nyári szálláshellyé alakítják. Tizenhárom lakást rendszeresen kiadnak tulajdonosaik a bel- és külföldi nyaralóknak. A község vezetése azt reméli, hogy a Ti- sza-part fejlesztésével tovább tudják növelni a Szat- márcsekén nyaraló turisták számát, és növelhetik az idegenforgalomból származó bevételt. Mesterkurzus Új Kelet-információ A korszerű cégvezetés műszereiről és alkalmazásáról tartanak kerekasztal- bcszélgetést szeptember 17-én, szerdán délelőtt tizenegy órától a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány inkubátorházában (Nyíregyháza, Váci Mihály út 41.). A PRIMOM és a Magyar Business Leaders Fórum vezető beosztásban lévő üzletembereket hívott meg, akik a megye vállalkozóinak adják át eddig szerzett ismereteiket, tapasztalataikat. A Mesterek Kurzusaként elnevezett fórumon a vállalkozók tanácsot kérhetnek tapasztaltabb kollégáiktól.