Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
Megyei krónika 1997. szeptember 1., hétfő Az utolsó fogadalom Határőreskü volt Nyírbátorban K. Z. (Új Kelet) _______ Ut oljára fogadták meg szombaton a nyírbátori laktanyában a határőrök, hogy a Magyar Köztársaságot híven szolgálják, állampolgárainak jogait és szabadságát akár életük árán is megvédik. A határőrségnél a jövő évben már csak hivatásos és szerződéses tisztek és tiszthelyettesek teljesítenek szolgálatot. A szervezetnél a II. világháború óta több mint félmillió sorkatona teljesített szoolgálatot. Az ünnepélyes fogadalomtételen jelen lévő dr. Bakondi György vezérőrnagy, a Határőrség Országos Parancsnoksága szervezési főigazgatója beszédében elmondta: a jövőben nagy kihívás lesz a csatlakozás után az Európai Unió keleti határán lenni. Az ebből és a jogszabályokból adódó feladatokat csak a hivatásos határőrség képes ellátni. A szervezetnek továbbra is az átkelőhelyeken a kulturált és a biztonságos ellenőrzés, valamint a bűnözés visszaszorítása a feladata. A Nyírbátori Határőr Igazgatóságon a több mint 300 sorkatona az eskü után hétfő estig eltávozást kapott. Fotó: Racsko Tibor Nyíregyházától Afrikáig A köztársasági elnök részvételével (Folytatás az 1. oldalról) Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere a megye- székhely múltját elemezve elmondta: a város lakóit a függetlenség vágya, az ösz- szefogás és a kockázatvállalás jellemezte a történelem során. A 211 éve mezőváros és 160 éve szabad királyi város korábban és most is elfogadja, befogadja, segíti a betelepülőket. Az önkormányzat vezetője kérte a köztársasági elnököt és az ünnepségen részt vevő Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert: segítsenek abban, hogy autópálya vagy autóút kösse össze várost Budapesttel, utal arra, hogy Nyíregyháza az elmúlt évszázadokban is meghálálta a központi segítséget. Az ünnepi beszédek után a polgármester az államfőnek és a miniszternek a privilégiumlevél újranyomott hasonmását és két, Nyíregyházát bemutató kiadványt adott át. Göncz Árpádnak Gajdos László igazgató mutatta be a Sóstó-erdei Szabadidő Park egy részét, majd az elnök felavatta azt a kéthek- táros területet, ahol az afrikai kontinensről szánnazó állatok élnek. Baja Ferenc miniszer megnyitotta a népi kézműves mesterek kiállítását, és felavatta a Szabolcs-Szatmár- Bereg megye halászatát, vadászatát és mezőgazdaságát bemutató kiállítást. A köztársasági elnök a vadasparkban tartott sajtóbeszélgetésen elmondta: nem lehet egyértelműen az ország kettészakadásáról beszélni, ugyanis Nyíregyháza fejlettségének nincs szégyellni- valója például Szombathellyel szemben. Ösztönzik a multinacionális vállalatokat, hogy az ország keleti térségében telepedjenek le. Úgy látja, hogy a politikai csatározások nem a lényeges kérdések körül zajlanak. Göncz Árpád örömét fejezte ki, hogy a kormány hazánk NATO- csatlakozása ügyében az állampolgárok véleményére ad, és véleménynyilvánító helyett ügydöntő népszavazást ír ki e kérdésben. Templomavató Nyírpilisen A felvételeket Racskó Tibor készítette Ünnepélyes hálaadó mise keretében vették birtokba a hívek Nyírpilisen a frissen felújított görög katolikus templomot. Tóth Tibor címzetes esperes elmondta, hogy sok egyéb adomány mellett a falu apraja- nagyja is kivette részét a templom renoválásában. Ki pénzzel, ki munkával, ki idős kora miatt csak imádsággal, de szinte mindenki bábáskodott az építkezés körül. A szertartáson részt vettek a környező falvak papjai és azok a görög katolikus egyházi személyiségek, akiknek volt valaha valami köze a kis, Nyírbátor melletti faluhoz. Az ünnepélyes birtokbavétel után a falu polgármestere, Bélteki Gyula ebédet adott a meghívott vendégek tiszteletére. Uj iskolaév, új igazgatóval A nyíregyházi Hunyadi Mátyás Általános Iskola az idén kezdi nyolcadik tanévét egy új igazgató, Rehó Lajos vezetésével. Hatházi Andrea (Új Kelet)- Huszonnyolc éves pedagógusi pályafutásom első olyan évét kezdem, amelyben egy iskola élén állok. Nyíregyháza város közgyűlése öt évre szavazott nekem bizalmat. Nemcsak az igazgató személye lesz új az iskolában, hanem jó néhány oktatási forma is. Csak címszavakban: a friss első osztályosok részére Step by step („lépésről lépésre”) programot, emelt óraszámú angol-német nyelvi osztály indítottunk. Idén francia anyanyelvű tanárnő érkezett az intézménybe. Szeretnénk a város logopédiai centrumává válni. Lakótelepi iskola vagyunk, ebből következően nagyon sok szociálpe- dagógiai problémával állunk szemben, ezért szeptember l-étől szociálpedagógust is alkalmaztunk. A hatékonyabb tanulmányi munkát segíti a tantárgycsoportos oktatás a 3-4. évfolyamon. A napköziben kineziológus-pedagógus foglalkozik a gyerekekkel, aki oldja bennük a tanulással, a tanárokkal és egymással szemben összegyűlt szorongást, a stresszhelyzeteket. A Hunyadira jellemző hagyományos programok ebben az évben is tovább élnek, mint például a megyében egyedülálló néptáncoktatás és a sport területén a leányröplabda. Összegezve tehát: a hagyományokra alapozva új igazgatóként szeretnék lendületet adni a szakmai és pedagógiai munkának. Záhonyi hírek Tudósítónktól ___ A balassagyarmati kistérségi társulás közelmúltbeli látogatását viszonozza szeptember elején a Záhony székhellyel működő Felső-Szabolcsi Térségi Fejlesztési Társulás. A 11 települést tömörítő szervezet képviselői a kétnapos szakmai program keretében a Nógrád megyeiek munkáját, eredményeit tanulmányozzák, de lehetőség nyílik a szlovákiai ipolysági önkormányzat tevékenységének megismerésére is. *** Szeptember 6-án a határvárosban rendezi meg a hatoslottó-sorsolást a Szerencsejáték Rt. A sorsoláshoz gálaműsor kapcsolódik a Szféra Kft. szervezésében, melynek keretében 16 órától népszerű művészek lépnek fel a helyi művelődési központ színpadán, és a lottózó érdeklődők között ebből az alkalomból külön jutalomsorsolást is rendez a Szerencsjáték Rt. területi igazgatósága. A határátkelőhely bővítése miatt a korábbi gátőrház helyett újat építettek Záhonyban. A tízmilliós nagyságrendű bemházás keretében szertárat, gazdasági épületet és lakást egyaránt magába foglal a korszerű objektum melynek kivitelezési munkálatait a megyei vízügyi igazgatóság fedezte. *** Mintegy két és félszáz őstermelői igazolványt állítottak ki eddig a határvárosban működő kistermelők, háztáji gazdálkodók számára. A térség gazdajegyzője egyébként minden kedden 11 órától tart tanácsadást, ügyfélfogadást az érdeklődő helyi polgárok számára. *** Nemrégiben a helyi Európa Panzióban megtartotta alakuló ülését a Záhonyi Vállalkozók Egyesülete. Á szervezet, melynek bírósági bejegyzése folyamatban van, a határváros vállalkozóinak szakmai érdekvédelmét, a gazdaság életével-működésével kapcsolatos információcserének a segítését tűzte ki egyebek mellett feladatául. *** A közelmúltban az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Rt. is irodát nyitott a határvárosban. A munkanapokon 8-12 óra között működő iroda látja el egyebek mellett a külföldiek bevándorlásával. munkavállalásával, honosításával kapcsolatos okiratok fordítását, illetve hitelesítését, de különféle hatóságok, államigazgatási szervek ügykezelésébe tartozó iratok hiteles fordítását is vállalják a helyi OFFI Irodában. *** A tanévkezdésre való tekintettel szeptember 15-éig meghosszabbították annak a természetvédelmi rajzpályázatnak a határidejét, melyet a 3-18 éves korosztály számára hirdettek meg a felső-szabolcsi kistérségi társulás és a záhonyi nevelési intézmények temiészetbarát szakkörei. A kistérség természeti érdekességeit ábrázoló pályamunkákból a későbbiekben vándorkiállítási anyag összeállítását tervezik a szervek.