Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

ingyen! Nem volt kommandós kényszerítés 2. oldal Ára: 28 Ft Német katonai ellenőrök Német katonai szakértők érkeztek kedden Magyarország­ra, hogy az 1994. évi Bécsi Dokumentum alapján ellenőrizzék a Magyar Honvédség tevékenységét. Mint a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztályán elmondták: az európai hagyo­mányos fegyveres erőkről szóló szerződés végrehajtása so­rán a négy tagú német szakértői csoport magyar kísérők köz­reműködésével Eszakkelet-Magyarországon légi és földi ellenőrzést hajtanak végre az elkövetkező négy napon. HAZAI rEBR __ Ma gyar Távirati Iroda Géczy Dorottya Izraelben Géczy Dorottya Jászai-díjas szíművésznő Izraelben turné­zik. Az MTI kérdésére vála­szolva elmondotta: a jegyek elővételben elfogytak, s a leg­több városban telt házak előtt megy a műsor, amelyben iz­raeli kollégák is fellépnek. Géczy Dorottya tervei szerint az év második felében Paudits Bélával tér majd vissza újabb öt fellépésre Izraelbe a Pest megér egy estet című műsor részleteivel. Az izraeli kritika, amely a könnyű műfajjal ál­talában nem bánik kesztyűs kézzel, a magyar művésznőt s izraeli kollégáit ezúttal is elragadtatással fogadta. Kampányfogás Kósáné Kovács Magda te­lefonon konzultált Afűr/ró Bé­lával. Az RMDSZ elnökét a szocialisták ügyvezető alelnö- ke tájékoztatta arról, hogy az MSZP megerősíti álláspont­ját: a határon túli magyarok ügyét nem tekinti a választási kampányban, illetve a honi belpolitikai küzdelemben előnyszerzéshez felhasználha­tó kérdésnek. A szocialista párt vezetése szomorúan álla­pította meg, hogy több más magyarországi parlamenti párt és vezető politikus, köztük a Fidesz és az MDF elnöke, hosszabb ideje ezzel a szem­lélettel ellentétesen jár el. Az MSZP úgy véli, hogy nem a határokon túl, hanem a hazai politikai fórumokon kell meg­oldani az ellenzéki vezetők ál­tal felvetett kérdéseket. Az A BC-termékek adóztatásáról Az ABC-termékek adóztatá­sának újraszabályozását áttö­résnek nevezte a feketepiac el­leni küzdelemben Miklós Lász­ló (MSZP) képviselő keddi parlamenti ülésen. A törvény- javaslat jelentőségét kiemelve elmondta: az 1998-as költség- vetés 450 milliárd forint bevé­tellel számol a jövedéki adók­ból. Az adóbeszedés hatékony­ságának 1 százalékos javulása tehát 4,5 milliárd forintot je­lenthet az államháztartás szá­mára. Zöldség, gyümölcs Moszkvába Biztos és kiszámítható kapcsolatok Hamarosan szabolcsi almát is esznek a moszkvai iskololások, és megyénkben gyártott gyógyszerek is vá­sárolhatók lesznek az orosz fővárosban. A távlati tervek között szerepel a közös Túró Rudi-gyártás és zöldség­gyümölcsfeldolgozás. Mindez a moszkvai és a megyei közigazgatási, gazdasági szakemberek Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei tárgyalásainak eredménye. Kovácsvölgyi Z. (Új Kelet) Kétnapos tanácskozásai után együttműködési megállapodást írt alá tegnap Nyíregyházán ValerijlvanovicsKuzin, a Moszk­vai Kormányzóság Külgaz­dasági Hivatalának vezetője és Zilahi József, a megyei közgyű­lés elnöke. A dokumentum alap­ján Moszkvában és vélhetően Nyíregyházán egy-egy szervezet fogja segíteni a kölcsönös keres­kedelmet, a piacra jutást, a ter­mékek értékesítésének növelé­sét. A kormányzóságban minisz­teri posztot betöltő V. I. Kuzin és a kereskedelmi szakem­berekből álló küldöttség me­gyénkben tárgyalt gazdasági egységek és a kamarák veze­tőivel. Az orosz küldöttség lá­togatásának előzménye: Zilahi Józsefet és vele az oroszországi szakembereket az oroszországi Permből hazatérőben a Moszk­vai Kormányzóság vezetői is fo­gadták. A megbeszéléseken szó volt a gazdas'ági tárgyalások bővítéséről. Ez már csak azért is indokolt, mert Magyarország gazdasági kapacitásának 35 szá­zalékára Oroszország volt a vevő 1988-ban, jelenleg ez az arány az ötödére csökkent. A szabolcs- szatmár-beregi termelés 60 száza­léka talált gazdát 9 évvel ezelőtt a volt Szovjetunió orosz térségében, ez a legfrissebb számítások szerint negyedére csökkent. Az együttműködési megállapo­dás előtt tartott sajtótájékoztatón Zilahi József elmondta: az utóbbi három évben a piaci viszonyok rendeződése miatt lényegesen fejlődtek a megye külkapcsolatai. Cél, hogy tőkebevonással növe­kedjen a térségben a gazdasági ka­pacitás. Magyarország és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg szeretné el­érni, hogy a nyugati piacok meg­tartása, növelése mellett lényege­sen több termék jusson az orosz fogyasztók asztalára. (Folytatás a 3. oldalon) Apróhirdetését 4 megyébe. akár 270 000 emberhez is eljuttathatja! ' BÖRSOMBAUJ' ZEMPLÉN EdaMny Sátora tjaújhaty ^ Sárospatak q MlodössM 20»ftett Közeledik a hágai döntés ; Kazincbarcika Q ’ 0,(10 SajóazaMpator © Miskolc © Vásárosnamény ^SZABOtCS-SZATMÁR- • BEREG Ti.uvftmrí Nyír.gv,áj. Mátéááilká o HEVES N VáC 7 _ I o Sj ^ _) Gyöngyöi naHkMyXOMMkM J 9 < P I Ujisnano V Siantandra A"* ) Hatvan __ O DllMkMZi V® f\ r Havai J j--, O Gödön« y~\ • ) Szigotizantmiklós Dabai Akik lakossági apróhirdetést adnak fel az Új Keletben, azok hirdetését továbbra is ingyen közöljük a beérkezés sorrendjében — kivéve az expressz fizetett hirdetéseket. Kívánságra viszont 200 forintért leközöljük további 3 megyei lapban {Borsodban a Déli Hírlapban, Hevesben a Heves Megyei Napban és a Pest Megyei Hírlapban). így hirdetését négy megyében mintegy 270 ezer ember olvashatja, és még hatásosabban ér célba. A befizetést igazoló csekket a hirdetésszelvényhez kérjük mellékelni! MTI Jelen pillanatban nehéz lenne megjósolni, hogy a bősi jogvita kérdésében a hágai Nemzetközi Bíróságon mi­lyen ítélet születik - nyilatkozott a Práca című pozsonyi lap keddi számában Peter Tomka, a szlovák felet kép­viselő küldöttség vezetője. Tomka szerint a testület „igen sok kérdéssel átszőtt” jogvitában fog dönteni. Az egykori Csehszlovákiának, majd Szlovákiának sikerült el­érnie, hogy az ügyben hang­súlyt kapjanak a nemzetközi szerződésekből eredő kötele­zettségek, tehát a bíróság az 1977-es szerződés érvényessé­gének vagy érvénytelenségé­Szabolcsiak a döntőben Új Kelet-információ Debrecenben a BM Tűz­oltóság Országos Parancs­noksága szervezésében hét­megyés területi döntőn re­mekeltek a szabolcsi tűzol­tók. A sofőrök versenyében gépjárművezetésből, elméle­ti, műszaki ismeretekből, valamint az IFA fecskendős tűzoltóval az ügyességi ve­télkedőn az első helyet a mátészalkai Szőke Miklós zászlós szerezte meg. A tűz­oltást irányító kategóriában a dobogó legfelső fokára a nyíregyházi Gruppi István főhadnagy állt fel. A vörös kakas két őrzője képviseli Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét október 9-én Tatán az országos döntőn. Átkelőbővítés Új Kelet-információ A Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Pa­rancsnoksága helyettes veze­tőjétől, Tóth János százados­tól kapott tájékoztatás szerint szeptember 22-én, hétfőn 10 és 15 óra között a hajdúsági Artánd határátkelőhely te­herforgalmi termináljának ünnepélyes átadása miatt forgalomkorlátozásra kell számítani. A pénzügyőrök a torlódások elkerülése miatt javasolják, hogy személyau­tóval Csengersimánál, kami­onnal Gyulánál vagy Nagy­laknál keljenek át a Románi­ába tartók. Artándnál a be­ruházás átadása után ünnepi beszédet Hans Beck, az Euró­pai Unió magyarországi nagy­követe és Medgyessy Péter pénzügyminiszter mond. Az ártándi vámhivatalnál jelenleg 101 hivatásos pénz­ügyőr és 14 közalkalmazott dolgozik. Valamivel több mint 4 millió utas lépte át a határt az átkelőn 1996-ban. A vá­mosok 170 szabálysértést és 21 bűncselekményt fedtek fel, amelyek során lefoglal­tak 39 millió forint értékű árut. Ez év első hat hónap­jában 1 millió 636 ezeren keltek át a haláron. A pénz­ügyőrök 305 jogellenes cse­lekményt derítettek fel, és a raktárai 40 millió forintnyi csempészáru gazdagította. KÉT hirdetés áráért HARMAT jelentetünk meg! Keresse munkatársainkat! Benke Mariann 20/582-334 Kocsis Enikő 42/431-498 Révész Csaba 30/536-338 Tóth Tibor József 42/431-498 Ujváry László 30/587-464 r nek kérdésében mindenképpen állást kell hogy foglaljon - jelen­tette ki Tomka, aki szerint ezen múlik majd, hogy a szlovák C-vál- tozat megépítésének helytállósá­gát védő érvelést a bíróság elis­meri-e. A szlovák jogi szakértő feltételezi, hogy „az ítélettel a bíróság a felek együttműködésé­nek felújítását igyekszik szolgál­ni, hiszen az együttműködés elve a nemzetközi folyamatokban az egyik alapelvnek számít.”

Next

/
Thumbnails
Contents