Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
Interjú 1997. szeptember 13., szombat Kisvállalkozások a keleti végeken Ki, mire mennyit költött... ? „Az IPOSZ négyéves gazdaságpolitikai irányelvei a közel nyolcszázezer kisvállalkozó érdekében leszögezik, hogy a szervezet támogat minden olyan kezdeményezést, amely alkalmazható gazdaságpolitikai eszközökre és megoldási módokra utal. Az elmúlt időszakban több ponton is súlyos ellentmondások keletkeztek az elv és a gyakorlat között.”- Vérlázítóan felháborítónak tartom az APEH legutóbbi kérdőíves levelezgetését. Sok vállalkozótársam tulajdonképpen rákényszerült arra, hogy vállalkozzon, hogy saját lábán álljon meg. Ebben az a sértő, hogy az elismert, minősített, becsületes munkát végzőkről valahol valakik azt feltételezik, hogy közönséges adócsalók. Közlöm: nem azok. Pontosítok: nem ők azok. Százból csak tíz marad „A kis- és a középvállalkozások gazdaságban betöltött súlya jelentősen növekedett. Ma a munkahelyek hatvan százalékát ezek a vállalkozások biztosítják, a hazai össztermékhez való hozzájárulásuk az ötven százalékos arányhoz közelít. A szektor működése erőteljes visszahatással van a gazdaság egészének hatékonyságára. ”- Az országban sokan, több tízezren kézhez kapták az ön(újra)felülbírálásra felszólító, egyesek szerint már-már a vagyonnyilatkozat határát súroló levelet...- Szégyenletes és sajnálatos módon - erről ennyit. A kisiparosok által - s most nem a piaci hiénákra, a kontárokra gondolok, hanem az ipartestület önkéntes tagságának a meghatározó részét kitevő kétkezi, dolgos emberekre - kitöltött adóívek végösszege igenis a valós jövedelmi helyzetükről árulkodott. Ha ez az összeg „furcsamód” alacsonynak tűnik, az amiatt van, mert folyamatosan fejleszteniük kell, hogy a szolgáltatások iránti rendkívül megcsappant keresletet megtartsák, a lehető legolcsóbb tarifák mellett. Meglehet, hogy egyes adóbevalláson szereplő számadatokhoz képest úgy tűnik, jobban él a kisiparos, mint lehetne, de kérdem én: ha az ember már a családjára sem számíthatna, akkor ki segítené át az anyagilag megterhelő időszakon? Egyébként referenciaellenőrzés, környezettanulmány nem történt, csupán irodában elvégzett matematikai számolgatás. Hétvégi beszélgetés Gér esi Józseffel a magánszektor jelenéről és jövőjéről- Térségenkénti fejlettségi szintekhez arányított, úgynevezett szakmai limiteket állapított meg a hatóság.- Igen, igen, viszont az arányokat figyelembe véve ott bujkál a sorok között a kételkedő de. Mert például egy rendszeresen osztrák pácienseket kezelő soproni vagy körmendi magánfogorvos jövedelmét hogy lehet arányítani egy csengersimai szakorvoséhoz, aki egy frissen fogfájós mezőgazdasági munkást sürgősséggel kezel? Kozmetikusoknál is fennáll az arány? Úgy tűnik nekem, hogy a kisiparosokat letámadó adóhatósági intézkedések esetében többe kerül a leves, mint a hús. Egy-egy elhibázott kormányzati döntéssel milliárdok úsznak el. Az jól van?- Volt idő s olyan pénzügy- miniszter. aki egyenesen szándékos adócsalóknak nevezte a kisvállalkozói réteget.- Szűcs György, az IPOSZ elnöke ez ellen élesen ki is kelt, ugyanis a mniszter csupán arról feledkezett el, hogy azt a vállalkozói réteget becsmérli, aki a kormánypropagandákban a felmagasztalt multikkal szemben a legnagyobb potenciális munkahelyteremtő, a nemzeti össztermékhez való hozzájárulása és termékkibocsátása meghatározó, nem beszélve arról, hogy annak a polgári középosztálynak a tagjairól van szó, aki őt is elviszi majdan az Unióba.- A Páneurópai Unió képviseletében tavalyelőtt kelet-magyarországi tapasztalatszerzésen itt járó Báthory István gróf egy előadásában kimondta: a magyar adórendszer erkölcstelen, s megalkotása magában hordozza azt, hogy az állam felszólítja polgárait a joghézagokban rejlő lehetőségek fokozott kihasználására.- Az iparosok minden száz forintból legalább kilencvenet valamilyen címen visszafizetnek az állami költségvetésbe. Emiatt többségük küszködik, egyik napról a másikra él. Most nem panaszkodom, hanem a tényeket mondom. Képtelen arra, hogy akkora tőkét halmozzon fel, amelyet fejlesztési célokra rendszeresen visszaforgathatna. Számolatlan közterhek ,,A terhek csökkentésében elért részeredmények között kiemelkedő, hogy megszűnt a vállalkozási formák közötti diszkrimináció, lehetővé vált tartalékszámla létesítése, bevezetésre került az átalányadózás előnyös formája, valamint polgárjogot nyert a szakképzés adórendszeren keresztüli támogatása.”- Ón hányfajta adó- és járuléknemben fizeti a közös tehervállalást az állami kasszába?- Soroljam? Személyi jövedelemadó, áfa, helyi adó, iparűzési adó, épületadó, telekadó, munkaadói járulék, az üzemi gépkocsik adói, szakképzési hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, ugyanez a munkatársaim után, sztk, testületi, kamarai hozzájárulás, s ezenkívül energiafogyasztó, rezsitermelő, alapanyagvásárló és ezek adójának kifizetője vagyok. Géresi József nyíregyházi vállalkozó, aki a saját bőrén tapasztalta meg a vállalkozásbarátnak egyáltalán nem nevezhető gazdasági körülményeket. Emellett az Ipari Szolgáltató Ipartestület alelnöke és képviselője az Ipartestületek Országos Szövetségében (IPOSZ), így adott esetben döntéseinek hatását a személyes jólétén megérzi. Meglátása szerint az 1990-ben újjászerveződött érdekképviselet nagy utat tett meg, eredményeket produkált, de a tennivalók folyamatosan szaporodnak. Összefogásra inti az önkéntes szerveződésű tagságot, mert a kisiparos szektor felelőssége, fontossága egyre növekszik. A minőség drága, de kulcskérdés „Az iparostársadalom a történelem folyamán mindig is a társadalmigazdasági stabilitás egyik jelképének számított. A legújabb kori viszonyok között viszont egyenesen alapját képezi az erősödő középosztálynak. A megfelelő középosztály-politika érvényesítése érdekében az IPOSZ határozottan képviseli az iparosok, s rajtuk keresztül a társadalmi derékhad törekvéseit.”- Mindennek ellenére az Ón vállalkozása látszólag szépen fejlődik, gyarapodik. Hogyan lehet akkor ez mégis?- Régen, nem sírom vissza a rendszerváltás előtti éveket, de iparosbarátabb volt a gazdaság. Akkor is létezett adóteher, de úgy volt kitermelhető, hogy jutott is, maradt is. A megtermelt tiszta nyereség harminc (!) százalékát vissza lehetett forgatni a vállalkozásba. Itt van az egyik alapvető félreértés az állam és a kisvállalkozók között. Az iparosok, amióta létezik a fogalom, mindig fizettek adót. Tehát nem ez ellen emelik fel a szavukat, hanem amellett érvelnek jogosan, hogy maradjon is újra beruházható tőkéjük. Mivel az iparosréteg jelentős hányadát teszi ki a magyar polgárságnak, emiatt ez már nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi probléma is.- Az sem feltétlen csak gazdasági gond, hogy a nagy politikai vízválasztót követően az iparos szolgáltatások iránti kereslet alaposan megcsappant. Ma talán úgy pontos megfogalmazni, hogy a lehető legkevesebb pénzért a megkapható legjobb kiszolgálást várják el az emberek.- Korábban erőteljesebben, ma a lehetőségeimhez képest fejlesztem a vállalkozásom a fenti igények kiszolgálása miatt. Saját, egyedi, levédett technológiát fejlesztettem ki. Ezt nyújtom a fogyasztóimnak. Minőségbiztosítás garantálja minden szolgáltatásomat. Nem csupán a fogyasztó elégedettsége vagy elmarasztalása az egyedüli mérce, hanem a minősítő hatóságé is. Ha ellenőrzéskor hiányosságot tapasztalnak, bevonják az iparengedélyem. Kész, nincs tovább, beadhatom a kulcsot. Azzal az állam nem törődik, hogy a napi munkavégzéshez szükséges minősítő rendszer bevezetése több mint hárommillió forintba került, s évente-kétévente újraauditáltatnom kell a céget...- A minőség mint piaci kategória fokozottan az előtérbe kerül. Ez jó a fogyasztónak, mert garanciát jelent számára. Tudja, hogy mit kap a pénzéért...- És nem feltétlen többért, mint általában. A fizetőképes kereslet diktál. Természetszerűleg a vásárló a szolgáltatás minőségét és az ár arányát figyeli, nem foglalkozik azzal, hogy mögötte állandó technológiai fejlesztésre, a munkatársaim folyamatos továbbképzésére vagyok kötelezett. Kell az állami segítségnyújtás! „A gazdaságpolitikai prioritások új rangsora alakuljon ki, amelyben a gazdasági növekedés beindulását s a kialakuló egyensúlyi állapot bekövetkezését ne egy mesterségesen kialakított monetáris intézkedéssorozattól várják, hanem a belső és külső működőtöké-bevonás lehetőségeit kihasználó, struktúraváltáson alapuló termelésfejlesztés eredményeként. ”- A kisiparosoknak mennyire van lehetőségük a fejlesztéseikhez igénybe venni az állami pénzalapokat?- Úgy mondom, hogy a lehetőség adott és élni is kell vele. Sok más mellett a szakminisztérium támogatja például a minőségbiztosítási rendszerek bevezetését, megpályázható a mikrohitel vagy a kezdő vállalkozások támogatása. Ez jó és szükséges. De a feltételként szabott tíz-ötven százalékos önrészt sem mindenki tudja előteremteni. Mesterek, presztízs nélkül? „A foglalkozáspolitika csak akkor lehet optimális, ha megfelel mind a hazai gazdaság által kiváltott folyamatoknak, mind az uniós normákban foglalt feltételeknek. Az ehhez szervesen kapcsolódó szakképzés, továbbképzés és mestervizsgáztatás alapozza meg a jövő szakembergárdáját. ”- Ón, az elismeréseire tekintve kiváló szakiparos, aranykoszorús mester, a legrangosabb IPOSZ-díjjal kitüntetett szolgáltató. A szakma, illetve a szolgáltatásait igénybe vevők részéről érzékelhető ennek a pozitív hatása?- Régen, a világháború előtt, de még sokáig utána is ez tekintélyt kölcsönzött annak, aki nagy nehezen megszerezte. Nem „leszakizták” az öreg motorosokat, hanem érezhetően tisztelettel mondták ki, hogy mester úr. Ők alapították az iparos székházakat, a testületeket, ahova gyakran eljártak egymás gondjait megbeszélve segíteni egymást. Nos, időközben ez a presztízs elmúlt, átestünk a ló másik oldalára.- A Kézműves Kamara és az ipartestületek újjászervezték a mestervizsgáztatást, beindultak a felkészítő képzések, megvoltak az első sikeres vizsgák...- Ideje volt. De mivel teljes a vállalkozási szabadság, emiatt bárki kiválthatja az ipart. Ha ért hozzá, akkor is, ha csak a pénze van, akkor is. így nincs különbség kontár és mester között. A fogyasztók értékítélete nem preferálja ezt. Sajnos, ők a saját pénztárcájuk kényszerében leginkább az árakat figyelik.- Nincs arra lehetőség, hogy a szakma elismert képviselői - mint régen a céheknél volt - döntsenek arról, hogy ki válhat iparossá, függetlenül attól, hogy ez erkölcsi vagy piacvédelmi megfontolásból ered?- Három éve létrehozta az Országgyűlés a kamarákat, csak jogokat nem adott hozzá, hogy éljenek a kimondva szépen hangzó piacszervezési és koordinálási feladatukkal. Egyszóval ígéretből, ajánlásból, az ügy európai fontosságából volt elég -, de egyelőre mind csak írott malaszt maradt. Kossuthnak igaza volt... „A magyar termékek fogalmát, a magyar áruk fogyasztását, valamint a piacvédelem szükségességét nemzeti programmá kell tenni. Emiatt az IPOSZ kiemelten szorgalmazza a fizetőképes kereslet növelését, ezt támasztja alá a beruházáspolitika, a közmunkák szervezése és egyéb, államilag befolyásolható piacépítő eszközök is.”- A kamarai törvény legutóbbi módosítása ugyanolyan látszatintézkedésnek tűnt, mint annak létrehozása. A vállalkozók emiatt mint egy, a nyakukra ültetett nyűgre tekintenek a közjogi testületre.- Állítólag az őszi parlamenti ülésszakon a honatyák felülbírálják korábbi döntéseiket, s alkalmazható jogokkal, kötelességekkel ruházzák fel a testületet, s módosítják a vállalkozói és adózási szabályzókat. A feltételes mód annak szól, hogy az IPOSZ ugyanúgy megtette az építő jellegű módosító javaslatait, mint a kamara, s ez minden egyes alkalommal így szokott történni, de a javaslatcsomag eredményességét tekintve valamely kuka fenekén kötött ki.- Egy vállalkozásbarát gazdasági környezethez mire lenne szüksége a testületnek?- Talán a legfontosabb az lenne, hogy az IPOSZ-t és a kamarákat partnerként fogadja el a kormány. A rendszeres javaslatok nem ideák, hanem valós tények. A lakosság meghatározó részének jogos igényeit, érdekeit tolmácsolják a testületek. Közös érdekből figyelembe kell venni a véleményeiket, akkor nem lenne időnként olyan kínos politikai baki, mint az idei tb-törvény bevezetése után volt megtapasztalható. Nem pártokat fenyegető politikai hatalommá akar válni az IPOSZ vezetősége, ők talán az egyetlenek, akiknek ugyanúgy olajos és fűrészporos időnként kezük, mint azoknak, akiket képviselnek. Az oldalt készítette: Vitéz Péter és Racskó Tibor
