Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-09 / 210. szám

1997. szeptember 9., kedd Világkrónika Meghalt egy izraeli férfi, aki a múlt héten sebesült meg Jeruzsálemben, a legutóbbi öngyilkos merénylet végrehaj­tásakor. A 40 esztendős Elijahu Markowitz jeruzsálemi la­kos halálával nyolcra emelkedett a Hamasz öngyilkos ter­rorakciója áldozatainak száma. Az AFP francia és az AP ame­rikai hírügynökség jelentése szerint a most elhunyt Markowitz 11 éves fiát kórházban ápolják, állapota válsá­gos. Rajta kívül további harmincöt embert kezelnek a rob­bantás okozta sérülésekkel. Az orosz hírszerzésnek nem okozott meg­lepetést Navaz Sarif pakisztáni kormányfő azon nyi­latkozata, mely szerint országa nukleáris potenciálja „már befejezett tény” - közölte az ITAR-TASZSZ munka­társával az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) szóvivője. Tatyjana Szamolisz szerint az orosz hír­szerzés 1993-ban készült „Új kihívás a hidegháború után - a tömegpusztító fegyverek elterjedése” című jelen­tésében már foglalkozott ezzel a lehetőséggel. Nem tit­koltuk, hogy Pakisztán vezetői meghozták a megfelelő politikai döntéseket, s a rendelkezésükre álló tech­nológia, tudományos bázis lehetővé teszi, hogy hamaro­san tömegpusztító fegyverekkel rendelkezzenek - jelen­tette ki. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester leg­újabb ötlete: nemzeti színűre festeti a városi közterületeken a padokat - jelentette hétfőn a bukaresti Adevarul. Kezdet­ként a városháza előtti két padot mázolták kék-sárga-piros- ra. Funar közölte, hogy a kezdeményezés a városháza al­kalmazottaitól ered, és később egész Kolozsvárra ki fogják terjeszteni. Eszak-Korea a szokásoktól eltérően előre figyel­meztette Dél-Koreát, hogy katonai járőrözést kezd a fegy­verszüneti vonal mentén. Mint egy dél-koreai katonai szóvivő hétfőn elmondta, Észak-Korea még augusztus­ban, az északiak szokott eszközével, nagyerejű hangszó­rókon jelezte ellenségének, hogy rendes járőrözést kezd a 4 kilométer széles fegyvermentes határövezet ráeső fe­lében. Az AP által idézett szóvivő nem volt meggyőződve arról, hogy a csapatmozdulatok előre bejelentése ezután valóban rendszeres lesz-e, de hozzátette; reméli, hogy va­lóban így lesz. A személyi kultusz elítélése jegyében Mao Celling holttestének elhamvasztására és demokratikus re­formok végrehajtására szólította fel a Kínai Kommunista Párt jövő héten összeülő kongresszusát nyílt levelében egy is­mert sanghaji ellenzéki személyiség. A 21 éve, 1976. szep­tember 9-én elhunyt Mao Cetung bebalzsamozott marad­ványai Peking központjában, a Tienanmen-léren álló mau­zóleumban nyugszanak. Pao Kö a továbbiakban követeli, hogy hozzanak létre egy legfelső ellenőrző szervet az em­beri jogok garantálására, s vizsgálják felül az 1989-es, hi­vatalosan ellenforradalminak minősített Tienanmen-téri eseményeket. Az iráni kormány felajánlotta az Európai Unió tagországainak, hogy nagyköveteik visszatérhetnek az or­szágba. Kamal Harazi iráni külügyminiszter vasárnap este a hivatalos iráni ÍRNA hírügynökségnek nyilatkozva ki­jelentette, hogy az EU-nagykövetek bármely, általuk vá­lasztott tetszőleges időpontban újra elfoglalhatják állo­máshelyüket. A külügyminiszter ezt megelőzően Paul Mertz EU-különmcgbízottal tárgyalt a diplomaták esetle­ges visszatéréséről - jelentette a dpa. Az EU-országok Gö­rögország kivételével hazarendelték teheráni nagyköve­teiket, miután egy német bíróság idén április 10-én ho­zott ítéletében a legfelsőbb teheráni vezetőket nevezte meg felelősként négy emigráns kurd politikus meggyil­kolásáért. A merényletet 1992 szeptemberében követték el a berlini Mykonos étteremben. Kényszerleszállás Tudósítónktól _________ A varsói nemzetközi légi­kikötő teljes mentő- és biz­tonsági szolgálatát mozgósí­tották, amikor a német Luft­hansa légitársaság Hamburg felől közelítő utasszállító repülőgépéről a pilóta vész­jelzéseket adott. Közölte, hogy baj van, üzemzavar tör­tént a gépen. A német repülő kényszer- leszállást hajtott végre a len­gyel fővárosban. Az utasok elhagyták a fedélzetet. Ezu­tán a gép személyzete és a varsói reptéri szolgálat repü­léstechnikai szakemberei megkezdték a tüzetes vizs­gálatot. Egyetlen négyzet- millimétert sem hagytak ki, és egyszerre csak kiderült, hogy... ...a vészjelek az utasok cso­magjait szállító raktérből ér­keztek. Megtaláltak ott egy véletlenül bekapcsolva felej­tett mobiltelefont, amely az általa kibocsátott jelekkel léptette életbe a repülőgép fe­délzeti tűzjelző rendszerét. Választások lesznek Szerbiában Gy.Z. _______________ A tavaly novemberi botrá­nyos és csalásokkal fűszerezett helyhatósági választások után három hónapig tartó diák- és egyetemistatüntetésekel még el sem felejtette a világ, máris közelednek a szeptember 21 -én megtartandó parlamenti és el­nökválasztások Szerbiában. Azt, hogy a soron következő választások demokratikusak, tiszták és csalásmentesek lesz­nek, maga Slobodan Milose­vics, a Jugoszláv Szövetségi Köz­társaság újonnan megválasztott elnöke ígérte meg Vük Dras- kovicsnak, a legnagyobb ellen­zéki párt vezetőjének. A Szerb Megújhodási Mozgalom elnökét és a közelgő választásokon részt vevő összes többi párt, illetve koalíció képviselőjét rezidenci­ájában külön-külön fogadta Kis- Jugoszlávia frissen megválasz­tott elnöke, a taktikázó, ravasz politikus, Milosevics. Az ellenzéki pártok veze­tőinek határozottan megígérte, hogy a hazai többpárti ellenőrző bizottságok mellett a választások tisztaságára a Nemzetközi Kö­zösség és az EBESZ már meghí­vott megfigyelői ügyelnek. Szerbiának a választásokig nincs államfője, mivel az eddig e tisztséget betöltő Milosevi- csel a jugoszláv parlament mint egyetlen jelöltei megválasztot­ta a kél tagköztársaság, Monte­negro és Szerbia alkotta szövet­ségi köztársaság elnöki poszt­jára. Kis-Jugoszlávia eddigi első embere, Zorán Lilies a szer­biai Baloldali Koalíciót alko­tó három párt, a Szerb Szocia­lista Párt, a Jugoszláv Egyesült Baloldal és az Ú j Demokrácia közös jelöltjeként és hathatós támogatásával indul a szerb el­nöki bársonyszékért folyó meg­mérettetésen. Lilicsnek igazá­ból csak két ellenzéki párt el­nökjelöltjével kell megküzde­nie a választók szavazataiért. Az egyik különösen a fiatalok körében népszerű Vük Drasko­vics, a másik elnökjelölt a már kevésbé népszerű Vojiszláv Seselj, a Szerb Radikális Párt fenegyerek-vezetője. Érdekes­ségként megemlítjük, hogy az egyik vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyarok Demok­ratikus Közössége saját elnö­két, Páll Sándort jelölte Szer­bia elnökének. Igaz, hogy na­gyon kevés eséllyel, de most indul először magyar jelölt Szerbiában a köztársaság leg­magasabb rangú tisztségéért. Amióta többpárti választáso­kat tartanak, azok mindegyikén részt vettek a vajdasági magyar pártok is, saját képviselőjelöltet állítva a szavazók elé. Az idei választási előkészületek nem­hogy közelebb hozták volna a két legnagyobb pártot, a Vajda­sági Magyarok Demokratikus Közösségét (VMDK) és a Vaj­dasági Magyarok Szövetségét (VMSZ), hogy közös erővel in­dulhassanak a délvidéki ma­gyarság érdekeinek és jogainak szavatolásáért vívandó további harcba, hanem az egyetlen közös megbeszélésükön mind inkább eltávolodtak egymástól. Talán a vajdasági magyarság érdekében (vagy érdekei ellen) acsarkodik egymással a Kasza József által vezetett VMSZ és a Páll Sándor kormányozta VMDK? Változik-e, egyáltalán vál- tozhat-e majd valami a Csipke­rózsika álmát alvó Szerbiában? Vajon a demokrácia útjára lép-e Szerbia? Esetleg megmarad to­vábbra is totalitarista, naciona­lista, militarista államnak? Ilyen és hasonló kérdésekre várják a választ Európa és a vi­lág régi és új demokratikus or­szágaiban. Bíráló válaszlevelek MTI ___ Re klamáló levelek érkeztek az Európai Unió tanácsához, il­letve egyes tagországokhoz a nemrégiben nyilvánosságra ho­zott országvéleményekkel kap­csolatban - tudta meg az EU- ügyekre szakosodott Agence Europe. A tagországok Brüsz- szelben állomásozó állandó képviselői várhatóan egységes válaszlevelet szerkesztenek a bírálók számára, és ezt talán már e héten elküldik a címzettekhez. A brüsszeli kiadvány szerint Lettország, Litvánia és Romá­nia panaszkodott írásban a jú­lius közepén kiadott országmi- nősílés miatt, amely Szlovákia és Bulgária mellett az említet­tek esetében sem javasolja a csatlakozási tárgyalások meg­kezdését. Törökország nyilvá­nosan juttatta kifejezésre elé­gedetlenségét, már a bővítési jelentéscsomag közzététele nyomán. Nem kizárt, hogy más országok is írtak Brüsszelbe - még a csatlakozásra érdemes­nek tartottak is - a bizottsági értékelés egyik-másik elemet vitatva. A tagországok állandó képviselői e héten döntik el, milyen formában reagálnak a panaszokra. Brüsszelben ugya­nakkor emlékeztetnek arra, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a válaszok csupán rész­legesek lehetnek. Az ország- értékelések összeállítása után ugyanis az Európai Bizottság lényegében bevégezte feladatát, a miniszteri tanács pedig még épphogy csak megkezdte a bi­zottsági anyag értékelését. A felvételi kérelmekre és minden, azokkal kapcsolatos kérdésre a soron következő hivatalos EU- csúcsértekezlet fog választ adni december 12-én vagy 13-án. Prédaleső szörnycápák Új Kelet-információ ______ Hu szonöt méter hosszú óriás­cápák tartják rémületben tíz Atlan­ti-óceán északi részén a halászo­kat és a fiirdőzőket, amint az szem­tanúk elbeszéléséből kiderül. A tízméteres állkapcsú, hatal­mas állatok eddig legalább két halászt nyeltek el. Lehet, hogy a cápák számlájára írható az új­fundlandi és az izlandi partok közelében hatfőnyi legénységé­vel eltűnt három halászhajó is. Tengerzoológusok úgy vélik, egy eddig ismeretlen halfajtáról van szó, és hogy feltehetően sokkal több is akad belőlük szer­te a tengerekben. A kanadai és az amerikai haditengerészet il­letékesei most azt fontolgatják, hogy ha a cápatámadások foly­tatódnak, rombolókkal, tenger­alattjárókkal keresik meg és pusztítják el a gyilkos állatokat. Enos Norton tengerbiológus fényképek alapján tanulmányoz­ta az óriáscápákat. Szerinte év­milliókkal ezelőtt ezek a lények uralták az óceánokat. Norton arra nem talál magyarázatot, hogyan lehetett képes az őscápafajta túl­élni ezt a hihetetlenül hosszú időszakot, de úgy gondolja, hogy egy jégtömbbe dermedve vészelték át az éveket.-Találtunk már jégbe fagyott, történelem előtti állatokat, ebben nincs semmi rendkívüli - jegyzi meg Norton. - Ennek a nagy tes­tű cápafajtának egy példányára is ráleltünk már a Bering-tenger egyik jéghegyében. De ez lenne az első eset, hogy az állat élve megúszta volna a mélyhűtést.- Martin Grcnes kanadai halász állítja: saját szemével látta, hogy a halászhajót megtámadó cápák egyike úgy nyelte le Graves két társát, „mintha csak legyeket kap­kodna”. - Menekültünk előlük, mindent beleadtunk, de kitört a pánik, a kavarodásban Harry Norton kiesett a hajóból, és még le sem ért a vízbe, a cápa már el is tüntette - borzong Graves. - Leg­alább 10 méteresre tátotta a ré­misztő pofáját. Csak a jóisten tud­ja, én hogyan maradtam életben, hogy lehet, hogy most itt vagyok, és elmesélhetem, ami történt. Ned Grant én négy másik ten­gerész egy Halifaxba tartó len- gerhajó fedélzetéről látta, amint egy óriáscápa a hajó mellett a víz felszínére emelkedett.- Akár egy tengeralattjáró a második világháborúban - idé­zi fel az emléket Grant. - Neki­vetette magát a hajótestnek. Szikrányi félelem sem látszott rajta, rémisztő látvány volt. Hírek Kárpátaljáról D. A. (Új Kelet) __ Ül ésezett az UMDSZ munkabizottsága. Ungvá­ron ülést tartott az Ukraj­nai Magyar Demokrata Szövetség választási mun­kabizottsága. Tóth Mihály, az országos magyar érdek- védelmi szervezet elnöke beszámolt a választási tör­vény elfogadásával kapcso­latos parlamenti munkáról. Megvitatták a jelöltállítás lehetőségeit is mind helyi, mind országos szinten. A jelöltek és támogatottak nevét az UMDSZ csak azu­tán hozza nyilvánosságra, hogy konzultált e kérdésben az érintett közigazgatási hi­vatalokkal, önkormányzat­okkal és társadalmi szerve­zetekkel. Hármas gyilkosság Munkácson. Borzalmas hármas gyilkosság sokkol­ta a múlt héten Kárpátalja második legnagyobb váro­sának lakosságát. Az egyik családi házba éjjel betörők hatoltak be. A háziaktól, va­lamint az asszony ott ven­dégeskedő húgától pénzt követeltek. S mert azok nem tudtak, vagy nem akartak fi­zetni. az elvetemült bűnö­zők megkötözték, majd kés­szúrásokkal meggyilkolták áldozataikat. A férfi 36. a két nő pedig 34, illetve 25 éves volt. A gyilkosoknak még arra is volt gondjuk, hogy a két alvó kiskorú gyerekre rázárják a hálószobát, nehogy megzavarják őket a „munká­ban”. A rendőrség 10 000 hrivnya, azaz több mint 1 miilió forint jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Meghiúsult az ember- csempészet. Szeptember 1- jére virradó éjjel az ungvári járási Palágykomoróc mel­lett az ungvári határőrség egyik hadnagya 20 indiai menekültet akart Szlováki­ába csempészni. Balszeren­cséjére útjukba került a he­lyi mezőgazdasági szövet­kezet éjjeliőre, akit hiába próbált a határőrtiszt 600 dollárral megvesztegetni, az riasztotta az őrséget. Ki­derült, hogy az indiaiak át- csempészéséért a hadnagy 15 000 dollárt kapott vol­na. Az előleget felvette. A határőrtisztet azonnali ha­tállyal elbocsátották, a hin­duk pedig Munkácson vár­nak hazazsuppoltatásukra. *** Dr. Béres József Mun­kácson. Munkácsra látoga­tott a Béres-csepp feltalá­lója, dr. Béres József aki 8000 hrivnya (mintegy 900 000 Ft) értékben aján­dékozott világhírű termé­kéből a Csernobil-Ukrajna Szövetség helyi szerveze­tének. Ezenkívül tárgyalá­sokat folytatott a város ve­zetőivel arról, hogy Mun­kácson Béres-termékeket forgalmazó szakosított gyógyszertárat nyitnak, ahol a csernobili kataszt­rófa elhárításának részivé- - vői és a rossz anyagi kö­rülmények között élő em­berek jutányos áron vásá­rolhatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents