Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

Labdarúgás tin Usil-ú 1997. augusztus 30., szombat 11 Százszázalékosok Soroksáron Hévvel hajtva a Hévízi úton NB II Keleti csoport, 4. forduló Szombat, 17.00, V.: Krista (Dubraviczky, Birincsik). Egymás elleni ered­mény: a fővárosiak a másod-, a demecse- riek a harmadosztály­ban szerepeltek tavaly, ezért nem találkozott egymással a két, most százszázalékos csapat. Soroksári TE-Demecser Soroksár Hiányzó: Szeitl, Vikukel, Szán­tó, Simon J. (sérültek). Gálvölgyi István edző: - Ismer­jük a demecserieket, láttuk is az egyik meccsüket. Jó felépítésű, erőszakos játékosokból álló, egy­séges csapat, úgyhogy nagyon ne­héz mérkőzésre számítunk. Éppen ezért úgy gondolom, hogy három­esélyes a találkozó, és talán a hazai pálya jelenthet számunkra előnyt. Demecser Hiányzó: nincs Eszenyi Dénes edző: — Bízom a fiúkban és abban, hogy be­csületesen helyt tudunk állni. Egyértelműen a hazaiak a talál­kozó esélyesei, de mi szeret­nénk folytatni a jó kezdésünket. Több mint valószínű, hogy a múlt heti összeállításban lépünk pályára egy döntetlen remé­nyében. Vasárnap, 17.00, V.: Márta (Kispál, Sallai). Egymás elleni ered­mény: nem lépett még egymás ellen pályára a két csapat, hiszen a harmadik vonal külön­böző csoportjaiban szerepeltek. Dunakeszi VSE-Nyírbátori FC Dunakeszi Hiányzó: Tóth Gy. (sérült). Lukács Ferenc szakosztályel­nök: - Feltétlenül nyerni szeret­nénk, hiszen a célunk változatlan, vagyis a dobogón szeretnénk vé­gezni. Az ellenfelet nem nagyon is­merjük, de hazai pályán így is győzni kell. Valószínűleg a kupa­meccsen pályára lépő tizenegy kezd Nyírbátor ellen. Nyírbátor Hiányzó: Csapos, Szabó (be­teg), Kertész (sérült). Baracsi János edző: - Újabb ne­héz mérkőzés előtt állunk, hiszen a Dunakeszi is bajnokként került az NB 11-be. Sajnos tetézi a gondjainkat, hogy Csapos, Kertész és Szabó sem tudja vállalni a játékot, helyükre Mar­ton, Gubányi ás Erdei kerül. így is bízom az egy pontban. Hullámvasút a baktai „vidámparkban” NB III Tisza-csoport, 4. forduló Szombat, 16.30, V.: Nagy Cs. (Kiss János, Kiss József). Egymás ellen: 1-2, 0-2 (1995/96), 1-2. 5-1 (1996/97). Baktalórántháza-Mád B akt alórán t háza, Kozma./ózsef edzó':-„Hullámvasutazunk. Talán most. fenn leszünk... Nagyon össze keli szedniük magukat a játékosok­nak. Előtérbe kerülhet Szabó R., Virtás ás Kozma J. szerepeltetése. Németh S. bajlódik sérüléssel,Barczi pedig belázasodott.” Mád, Oláh Ferenc edzó': „Kor­rektjátékvezetésre számítok. Eddi­gi egyetlen idegenbeli meccsünk Szikszón kedvezően sült el, bízok a pozitív folytatásban. Elvileg minden játékosra számíthatok, tehát nincs akadálya annak, hogy egy jót játsszunk.” Vasárnap, 16.30, V.: Vásárosnamény-Miskolci VSC Puskás (Soós, Kóti). Egymás ellen: a Na- mény most került ebbe az osztályba, emiatt a két csapat a közelmúlt­ban elkerülte egymást. Az MVSC két éve még az NB ll-ben szerepelt... Vásárosnamény, Farkas Béla edző:-„Ránk fér a siker, hiszen itt a negyedik forduló, és mindössze egyetlen pontunk van. Két hete Baktán láttam a Miskolcot: fiatal, szimpatikus csapat. Szombathynak fáj a térde, ezért nem játszik, Tuza viszont újra kezd a kapuban.” Miskolci VSC, Huszák Géza edző: - „Hétközben Sárospatakon nyertünk 2-0-ra, de ez nem mérv­adó. Becsülettel készülünk, termé­szetesen nyerni akarunk. Kristonra eltiltása miatt nem számíthatok. Bí­zok az egyenlő feltételekben, ez eset­ben nem lehet rossz a meccs.” III. Kerületi TVE-Nyíregyházi FC V.: Megyebíró (Kincses, Bába). Kezdési idő: vasárnap 17.00. Ez, kérem szépen, rangadó. Mondhatnónk: veretlenek egymás közt. És a tradíció okán is fajsúlyos meccsre melegít a Nyíregyházi FC. Mégpedig csendes derűlátással zajlik a hangolás. Ha az Oze-csapat úgy futballozna, ahogy legutóbb... Nos, akkor különösebb baj nem lehet a Hévízi úton. Amúgy a pénteki tréningen Kántor Csaba megtette szo­kásos tippjét: a gyúró 1-1-es eredményt fundált ki. Koncz Tibor (Új Kelet) Eme edzés végén Őze Ti­bor kissé gondterhelt ábrázat- tal bandukolt le a pályáról. Sajna, a Rákóczi Kaposcuk- rot tönkreverő társulatból három kulcsfigura „esett ki”. Czctp krónikus nyirokérduz- zanat miatt a III. Kerület el­leni összecsapás helyett az immáron elkerülhetetlennek tetsző operációra készül. Hal­vány az esély, hogy résztve­vője lesz a vasárnapi derbi­nek. Miként a hétvégére ágy­nak eső, belázasodott Koltai neve mellett is kérdőjel ágas­kodik. A langaléta Takács könnyebb húzódásról tett jelentést, ő rápihent a mace- rásnak ígérkező találkozóra.- Ilyen a futball. A bajnok­ság legerősebb csapatához látogatunk, erre fel három alapember hiányára kell megoldást találni - tolmá­csolta nyűgeit Őze Tibor edző. — Ez persze nem jelen­ti azt, hogy kétségbeesnénk, bármilyen összetételben uta­zunk, nem teszünk le a pont szerzés lehetőségéről. Ugyan­akkor a realitás az mondatja velem: nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Megíté­lésem szerint a jelenlegi III. Kerület jobb gárda annál, amely tavasszal kiesett az NB NB I B, 6. forduló I-ből! A nyáron érkezett Kecs­kés, Korolovszky, Wukovics tri­óval alaposan megerősödött el­lenfelünk. Én már azt is nagyra értékélem, hogy eljutottunk odáig: mindenki rangadóként tekint erre a kilencven percre. Miként a mester, Kirchmáyer Tibor sem számít holmi laza hancúrozásra. — Háromesélyes a mérkőzés - hangoztatta- az NYEC támadó­ja. - Talán még attól is több kell, amit a Kaposvár elleni meccsen kihoztunk magunk­ból, abban azonban biztos vagyok: az akarattal és a lel­kesedéssel ezúttal sem lesz probléma. S ez egy ponthoz feltétlenül elegendő lehet. A tervezett kezdő csapat: Vadon - Szatke, Barna, Kiss Gy. - Lábos vagy László, Karkusz. Kondora, Göncz vagy Koltai - Takács vagy Németh, Kirchmáyer, Janics. *:}; Az NB I 6. fordulójának további párosítása: Tiszaúj- város-Csepel, Matáv SC Sopron-Komló, Rákóczi Kaposcukor-Szeged-Do- rozsma, Salgótarján-Dorog, Érd-Pécs (szombaton), Szol­noki MÁV-Neusiedler-Kecs- keméti TE, Paks-Nagykani- zsa (vasárnap). Megbékélés Óbudán Óbudán nyíltan kimondták: vissza az NB I-be! Méghozzá mihamarabb. És a csapat - legalábbis eddig - nem sokat vacakolt ellenfeleivel. Példának okául elég utalni a III. Ke­rület előző vasárnapi fellépésére: a Gergely-alakulat Kom­lón játszott, könnyedén zsebelte be a három pontot (1 -5). Más kérdés, hogy a futballisták zúgolódnak - elma­radt juttatásukat kérik számon a klubtól. A keddi edzés­re le sem öltöztek a fiúk...- Nem csak mi tartozunk, hanem nekünk is tartoznak, amint megérkezik a hiányzó pénz, természetesen tel jesítjük a játékosok igényét - reagált Kovács János szakosztály ve- I zető. - Egyébként labdarúgóink csupán figyelemfelkeltés­nek szánták akciójukat, semmiféle sztrájkról nincs szó. Tü­relmet kértünk tőlük, amit elfogadtak. Megbékéltek a hely­zettel olyannyira, hogy a szerdai. Soproni FAC elleni kupa­meccsen ugyancsak kitettek magukért. Fölényesen, 5-1-re nyertünk, ez pedig jó ómen a hét végi rangadó előtt. Mert­hogy a Nyíregyháza és a III. Kerület az a két csapat, amely még őrzi veretlenségét. Számunkra amúgy is vízválasztó lesz az elkövetkező három találkozó, hisz feljutásra esélyes együttesekkel mérkőzünk. Nyilvánvaló, hogy hazai pályán mindent elkövetünk a győzelemért. A keret egyetlen sérült játékosa Király, a többiek ké­szek a bevetésre. Szombat, 16.30, V.: Pecze (Kálmán, Jak­kel) Egymás ellen: 2-0,1-1 (1993/94). Püspökladány-Rakamaz Püspökladány, Lazányi Lász­ló ügyvezető: - „Ahhoz képest, hogy mit tud csapatunk, húsz szá­zalékos hatásfokkal játszik hétről hétre. Több sebből vérzünk, talán a győzelem kárpótol bennünket. Bár­mi lesz az eredmény, vacsorával várjuk a rakamaziakat...” Rakamaz, Veigli Géza edző: ­„Karóczkai távol lesz a csapattól, emiatt Rckasi kezd. Előtérbe kerül Szekrényes játéka is. Vargának fáj a lába, ő ezúttal is kimarad. Láttam a bekecsi kupameccsen a Ladányt... Szeretnénk megőrizni veretlensé­günket.” Szombat, 16.30, V.: Németh (Csonka Kiss, Dobi) Egymás ellen: 1-1, 0-0 (1995/96), 1-2, 1-0 (1996/97). Szikszó-Ki s vár da Szikszó, dr. Boholy György ügyvezető elnök:-„A Mád elleni „kútból” kikászálódtunk, igaz, nem éppen erős ellenféllel szemben. Re­mélem, a mátészalkai 4-0 erőt ad az eredményes folytatáshoz. Ottho­nunkban mindenképpen győznünk kell!” Kisvárda, Kocsis János tech­nikai vezető:-„Érthetően letörtek a játékosok a szerény ponttermés miatt, ugyanakkora Rakamaz elle­ni játékkal nem volt gond, csak éppen a gólszerzéssel maradtunk újra adósak. Jó lenne már végre nyerni...” Vasárnap, 16.30, V.: Horváth (Ortó, Dávid) Egymás ellen: 3-1, 1-0 (1994/95), 7-1, 1-0 (1996/97). Karcag-Nagykálló Karcag, Antal István edző: ­„Kevesen vagyunk, de legalább az akarás annál nagyobb. Tudjuk, hogy minden sorozat, így a jó is egyszer megszakad. Nem szeretnénk, ha így lenne, hiszen eddig a Nagykálló „kel­lemes” ellenfél volt. Kíváncsi vagyok, hogy mostmilyen lesz.” Nagykálló, Papp László edző: - „Három játékosunkat (Cziotkát, Dánt & Horváthot) láz gyötri, Vágónak pedig fáj a talpcsontja. Nem tudni, közülük ki játszhat. Keserűek a karcagi emlékek, feledtetni kellene a múltat. Szerdán Hajdúnánáson 0-0- ra végeztünk, ami biztató...” Vasárnap, 16.30, V.: Somossy I. (Vitányi, Márton) Egymás ellen: 1-2, 1-0 (1995/96), 3-4, 4-0 (1996/97). Balmazújváros-Mátészalka Balmazújváros, Gutái Sándor edző: - „A lehető legjobb csapa­tunkkal léphetünk pályára. Csakis a győzelmet képzeljük el, javuló já­tékunk elég lehet erre. Láttam a Mátészalkát a Püspökladány ellen, van képem vasárnapi ellenfe­lünkről...” Mátészalka, dr. Ungvári Zsig- mondszakosztály vezető: - „Nem összecsiszoltak még a csapatrészek, és technikailag is nagy a lemaradá­sunk. Elszántabban kell fociznunk, ha javul a küzdeni tudásunk, már örülünk. Az eredményre viszont szinte lehetetlen tippelni...” További mérkőzések: Ózd-Edelény, szombat, 16.30, V.: Resán (Éva, L. Tóth); Encs-Hajdúböszörmény, szombat, 16.30, V.: Tomasovszki (Veres A., Takács). „Lelkesebbnek, kezdeményezőbbnek kell lenni” Alkaloida SE Tiszavasvári-Soproni FAC Kezdési idő: szombat 17 óra. Vezeti: Sápi (Mohácsi, Marcsók). Szombaton kora este a pár éve még NB l-ben szereplő Soproni FAC látogat Tiszavasváriba. Nagy kérdés: négy döntetlen és egy vereség után vajon megszerzi-e vég­re első győzelmét a hazai csapat? A felkészülésről és az esélyekről Kiss Miklóssal beszélgettünk. Száraz A ttila (Új Kelet)- Sikeres kupamérkőzésen vagyunk túl, akár maradékta­lanul is boldogok lehetnénk, ha... Ha nem azon kellene tömi a fejem, hogy a sok sérült és beteg miatt ki lépjen majd szombaton pályára a Soproni FAC ellen - mondja elgondol­kozva a szakvezető. — Öröm, hogy Bohács letöltötte az el­tiltását. Nagy gond viszont, hogy Erdei és Szemán sérültek. Szamosit, Verest és Have lantot vírus támadta meg, ők lázas bete­gen otthon fekszenek. Remélem, nem nő a maródiak száma. Hét .közben az is kétséges volt ben­nem, hogy megfelelő csapattal ki tudunk-e állni a soproniak ellen?- Milyen csapat a Sopron?- Három éve estek ki az NB I- ből, de ez a csapat már nem az a csapat. Jelentős átszervezésen mentek keresztül, hírmondó is alig maradt az akkori együttes­ből. Az NB I B-s bajnoki idényt jól kezdték, kétszer nyertek, ami jót tett az önbizalmuknak. Most azonban hullámvölgybe kerül­tek, amit jelez az is, hogy hét közben kiestek a Magyar Ku­pából. Arra számítok, hogy el­lenünk is ugyanazzal a takti­kával lépnek pályára, mint ed­dig idegenben. Azaz beállnak védekezni, és onnan próbálnak kontrákat indítani. Pécsett pél­dául Ti kosi egy ilyen kontrából szerezte meg a győztes gólt. Tikosi mellett Mikóczira kell majd odafigyelnünk. Jó közép­csapatnak tűnik a Sopron. — Sok sérült és beteg után milyen összeállításban lépnek majd pályára?- Egyelőre csak keret van, még gondolkodnom kell a leg­jobb megoldáson. A Szabó L., Szabó A., Sinka, Fige, Szenes, Hegedűs, Lenkei, Szarka, Ba­logh, Kovács, Magyari, Bohács, Lőrincz, Rosu, Kocsis keretből kerül ki a kezdő tizenegy. A sok gondunk ellenére is győzelmet várok a csapattól. Úgy érzem, elsősorban akarati tényezők fog­nak majd dönteni. Nekünk kell lelkesebbnek, kezdeménye­zőbbnek lenni, nekünk kell job­ban akarni a győzelmet.- A névsorból is látszik, hogy valószínűleg egy-két olyan labdarúgó is kezdőként léphet majd pályára, akik ed­dig kevés lehetőséget kaptak. Elbírják-e majd a tét súlyát, hiszen ez az a mérkőzés, ahol csak a győzelem elfogadható a Vasvári számára? — Azért vannak a keretben, hogy elbírják a terhet... Győz­nünk kell... Kanizsán már megjárták Az utóbbi két hétben kétszer is négy góllal maradt alul a Soproni FAC, ami bizonyítja: esetenként ala­posan el lehet náspángoini a „hűség városának” kép­viselőit: Nagykanizsán, NB I B-s meccsen 0-4, most szerdán, a III. Kerület otthonában kupameccsen 1-5 lett a zakó nagysága. Ez utóbbi vereséggel a SFAC kizúgott az MK-bóI. Supka Attila edzőnek az a leg­főbb feladata, hogy a hétközi mélyrepülésből felráz­za a társaságot. A határmentiek góltermése is szerény: két találatot értek el, szemben a vasváriak egy góljá­val. Vajon melyik fél szakít az ebbéli ínséges hagyo­mánnyal?

Next

/
Thumbnails
Contents