Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
Egy katona meghalt és három megsebesült a kolumbiai Medellin elővárosában elkövetett merényletben, amelyet egy ló közvetítésével hajtottak végre. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a merénylők két, egyenként 15 kiló dinamittal megtöltött tejeskannál erősítettek a ló hátára, és úgy küldték a laktanya főbejáratához, ahol működésbe léptették a robbanószerkezetet. A robbanás apró darabokra tépte az állatot. Egy évvel ezelőtt Sucre tartományban hasonló módon követtek el merényletet, de akkor szamarat használtak a terroristák. A lengyel hadsereg számára katonai és gazdasági szempontból is az F—16-os harci repülőgépek jelentenék a legjobb megoldást - jelentette ki pénteken a lengyelországi Mielecben Richard Stevenson, az amerikai Lockheed Mariin International elnökhelyettese. Stevenson nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Lockheed a mieleci repülőgépgyárban gyártaná le a vadászgépeket, mégpedig nem csupán a lengyel légierő, hanem a kelet-európai térség valamennyi megrendelője számára. Orosz-örmény barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írt alá pénteken Moszkvában Borisz Jelcin orosz és Levon Ter-Petroszjan örmény államfő. A 25 évre kötött megállapodás a még 1991-ben kötött kétoldalú megállapodást váltja fel, s a két ország szoros együttműködését írja elő politikai, biztonsági, katonai és gazdasági kérdésekben. A szerződés értelmében Moszkva és Jereván kölcsönösen támogatja egymást szuverenitása, területi épsége és biztonsága szavatolásában, s katonai fenyegetés esetére konzultációkat, illetve közös fellépést helyez kilátásba. Emellett ilyen veszély esetén a két hadsereg kölcsönösen használhatja egymás létesítményeit. Egyeztetik a katonai fejlesztés kérdéseit is. Ausztrália hazatoloncolt 135 kínai bevándorlójelöltet, aki egy embercsempész vállalkozás keretében jól felszerelt hajón érkezett felségvizeire, s némelyiküktől dollártízezrcket csaltak ki. A 135 „csónakos” csütörtökön már visszaérkezett Kínába, de négy társuk még maradt, hogy az ausztrál bűnüldözők segítségére legyen a nagyszabású szélhámosság földerítésében - írta a Reuter. Egy kishajón bukkantak rájuk a Torres-szorosban Ausztrália és Pápua Új-Guinea partjai közölt június 13-án. Ám ez modern, jól fölszerelt vízibusz volt, nem rozzant bárka, mint amilyeneket a korábbi embercsempész-akciókban használtak. Egy nő életét vesztette több mim 30 személy pedig megsérült pénteken, amikor két osztrák vonat összeütközött a burgenlandi Nagymarton (Mattersburg) közelében, Bécstől 50 kilométernyire délre. A szerencsétlenség reggel 7 óra 20 perckor történt Lipótfalva (Loipersdorf) és Fraknónádasd (Rohrbach) között - írta az APA. A Reuter szerint húszán sérültek meg súlyosan. A sérülteket helikopterrel és tucatnyi mentőautóval szállították környékbeli kórházakba, főleg Bécsújhelyre - jelezte a Reuter. Nepál hétköznapi életét pénteken általános sztrájk bénította meg, amelyet baloldali pártok hirdettek, tiltakozásul a katmandui kormány terrorellenes törvény- tervezete ellen, amely kiterjedt hatáskörökkel ruházná föl a rendőrséget. Nepáli lapok szerint a mérsékelt irányzatú kommunisták vezette kormány azért akarja elfogadtatni a törvényt, hogy lesújthasson a himalájai királyság távoli zugaiban lévő szélsőséges maoista felkelőkre. Legalább 113 embert öltek meg az elmúlt másfél évben, amióta az alkotmányos királyságot ellenző maoisták beindították mozgalmukat. Világkrónika Lemészároltak 300 embert MTI Muzulmán terroristák péntekre virradóra meggyilkoltak több mint 200 polgári személyt az algériai fővárostól mintegy 20 kilométernyire délre elterülő Szidi Musza térségében. Az AFP fényképésze, aki tucatnyi áldozat egymásra dobált holttestét látta pénteken reggel egy falu főterén, azt mondta, hogy az áldozatok száma elérheti a százat. Más szemtanúk azonban kétszáz halottról számolnak be. A tömeggyilkosság áldozatainak száma elérheti a 300-at -közölte a mentőszolgálat egy név nélkül nyilatkozó munkatársa. Néhány áldozatot lelőttek, sokat szúró- és vágófegyverekkel gyilkoltak meg. Pénteken - a muzulmánok heti nagyimája napján az állami rádió és televízió nem adott hírt a tömeggyilkosságról. Egy taxisofőr elmondta azonban, hogy feltűnően sok mentőautó tett meg több fordulót is az egyik algíri kórház és a gyilkosság színhelye között. A hadsereg jelentős csapaterősítéseket küldött a térségbe. Hivatalos adatokat egyelőre nem lehet kapni - írta az AFP, hozzátéve, hogy mindenképp az öt éve tartó polgárháború egyik legszörnyűbb tö- mcgmészárlásál vitték végbe a vérgőzös, fanatikus támadók. Magyarok a Szaharába MTI _____________ Sa ját rekordjuk megdöntésére készülnek a gyulai Maka- dám világjáró kerékpáros klub tagjai, akik negyven nap alatt több mint 7 ezer kilométert kerekezve a Szahara egy részét kívánják bejárni. Az ötfős csapat vezetője, Kovács István pénteken az eddig megtett útról és a további útitervről tájékoztatta az MTI római tudósítóját.- A csapat, amelynek rajtam kívül Búi Mihály, Gáti Tamás, Rotár György és Szabó Tamás a tagja, augusztus 19-én indult Gyuláról. Horvátországon és Szlovénián egy-egy nap alatt keltünk át, majd Olaszországban Velencét, Pisát és Grosettót érintve érkeztünk Rómába. Innen Nápolyba megyünk, hajóval átkelünk Szicíliába, majd onnét ismét hajóval Tunéziába. A tervek szerint hétfőn érkezünk Tuniszba. Felkeressük Karthágót, majd nekivágunk a Szaharának - mondta el az útvonalat Kovács István. A CDU-t aggasztja a koalíció MTI A német kormánykoalíció legerősebb pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) a vezetését komolyan aggasztja a keresztény-liberális kabinet sorsa. Pénteken több lap is arról számolt be, hogy a CDU elnökségének szerdán az éjszakai órákba nyúló tanácskozásán Helmut Kohl pártelnök és kancellár, valamint a tanácskozás több más résztvevője is aggasztónak minősítette a bajor testvérpártban, a Keresztényszociális Unióban (CSU) zajló hatalmi harcot és a kormánykoalíció jövőjét. Az elmúlt hetekben éles belső vita zajlott a bonni koalícióban azután, hogy Theo Waigel pénzügyminiszter, a CSU elnöke bejelentette: mielőbbi kormányátalakítást tart szükségesnek, s a nehéz és hálátlan pénzügyminiszteri tárca helyett más miniszteri tisztséget szeretne. Az interjú nyomán a koalíciós pártok között durva civakodás tört ki a miniszteri posztok újraelosztásáról, és a pengeváltások Kohl többszöri rendreutasítása után kezdtek csak alábbhagyni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a zárt ajtók mögött tartott tanácskozás résztvevőire hivatkozva azt írta, hogy a CDU vezetését nem annyira a CSU és a liberálisok szóváltásai, mint inkább a bajor párt belső helyzete, illetve a két keresztény párt egymás közti viszonya izgatta. A délszláv térség törékeny békéje A boszniai Szerb Köztársaságban hamarosan megkezdődnek a választások. Hatalmi harcok, belső ellentétek és etnikai villongások újraéledése várható. Régóta nehéz itt rendet teremteni, szinte lehetetlen. A katonai erő alkalmazása nemzetközi jogi problémákat okozhat, a békefenntartók sem igazán tudják kezelni a problémát, a diplomáciai út pédig túl rögös, és a jelek szerint járhaF. Sipos József A békefenntartó egységek igyekezte nap mint nap kudarcba fullad Boszniában. Ez nagyon sok pénzbe kerül, főleg akkor, ha nem éri cl a célját. A „rendcsinálás” valahogy nem megy az amerikaiaknak. Választani kell: vagy tétlenül nézik a riválisok villongásait, és csak jelenlétükkel próbálják elrettenteni őket a komolyabb fellépéstől, vagy valamelyik oldalra állva támogatják a hatalmi előretörést. Ez már meghaladná missziójuk célját, hiszen félő, hogy újra megszólalnak a fegyverek. Fs akkor kezdődhet a magya- I rázkódás: „...úgy kezdődött, : hogy visszaütött”. tallan... Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet munkájának sem lehet nagy jövőt jósolni. Bejelentették, hogy negyven megfigyelőt küldenek a térségbe hosszabb időre a szeptemberben tartandó parlamenti és elnökválasztás ellenőrzésére, sőt ezt még ki is egészíti százötven rövid távú megfigyelővel. Talán a Szerbiához fűződő rokonszenv miatt, Szergej Ka- raganov orosz külpolitikai szakértő kijelentette, hogy halódik az EBESZ, majd kissé játékosan így értékelte: „kedves kis szervezet". Az EBESZ még nem fűzött megjegyzést szavaihoz, hiszen a külpolitikai szakértőnek nincs hivatalos szerepe. Arról sem hallottunk, hogy az orosz politikusok elhatárolták volna magukat szakértőjük véleményétől. Csupán egy meg nem nevezett diplomáciai forrást állíthatunk szembe vele, mely arról szól, hogy az oroszok nagyon is meg vannak elégedve a szervezettel, és munkájának igenis nagy jelentőséget tulajdonítanak. Nem fontolgatják a kilépést annak ellenére, hogy,„szakértőjük” már múlt. időben beszél a tagságról: ,,... hosszú időn át egyetlen olyan európai intézmény volt, amelyben Oroszország képviseltette magát”. Gyanítható, a Karaganoé-nyi- latkozat hátterében az áll, hogy az orosz vezérkar tagjai nem értenek egyet az EBESZ boszniai szerb köztársasági választások idejére vállalt szerepével, ezért egyes körök jelezni kívánják: a jelenlétet nem kell komolyan venni... Ez már látszik az érintettek magatartásán is, mert csak akkor engedélyezi a szervezet megfigyelőinek jelenlétét, ha az rendezi Jugoszlávia státusát, mivel a szerb, montenegrói állam: követség tag iga 1992 ő<u rendezetlen. Villahegyen a feleség MTI Több villaszúrással „tanította móresre” asszonyát egy rabiátus francia férj: az asszony egyetlen bűne az volt, hogy nem ült le férjével együtt ebédelni, helyette inkább vasalni szeretett volna. A 31 éves versaillcs-i férfit félévi börtönbüntetésre ítélték. A vérmes férj, feldühödve, hogy hitvese helyette inkább a vasalót választja, először a forró eszközt felkapva fenyegetőzött. Azután mégis a villával fegyelmezte meg az asz- szonyt, méghozzá úgy, hogy a 24 éves hölgy átmenetileg munkaképte- i len lett. EL \ Hírről V hírre Palotai István (Új Kelet) Csütörtökön délután örömittas kubai emigránsok tömege lepte el Miami egyik hatalmas, bevándorlók által lakott negyedének utcáit. Az ujjongó emberek ölelték, csókolták egymást, és nyilván akadt olyan közöttük olyan is, aki sietve csomagolni is kezdett. A diadalmenet aztán szép lassan elcsitult, mert a kiváltó oka - azaz a hír, hogy Fidel Castro meghalt - semmilyen autentikus (mértékadó) forrás által sem erősíttetett meg, sőt: a havannai külügyminisztérium határozottan cáfolta azt, és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a pártvezér és államfő tökéletes egészségnek örvend. Ismervén a kommunisták sajtóközleményeinek hangvételét, meglehetős biztonsággal állíthatjuk: mindez azt jelenti, hogy a vén bolsevik még akár életben is lehet, de minden valószínűség szerint komoly baja van. Az ujjongó százezrek tüntetése két gondolatsort indukál. Az egyik: az Amerikai Egyesült Államok tisztelte annyira a nemzeti szuverenitás elvét, hogy a „torkában” lévő Kubát a maga veszett militáns-kommu- nista vezetése ellenére sem rohanta le, míg minket a Szovjetunió minden teketória nélkül azonnal megtámadott, amikor külön utakat kezdtünk keresni. A másik lényeges elem, hogy a kubai emigránsok legtöbbje - várván a hazatérés lehetőségét, azaz a kommunizmus összeomlását - a közeli Floridában telepedett le, és soha sem integrálódott igazán az USA polgárságába. Milliókról van szó. Méghozzá olyan milliókról, akik a szigetország jelenlegi gazdasági állapotában meglehetősen jómódúaknak számítanának, ha hazatérnének hazájukba. Ez a tény vetíti előre a várható következményeket: Kubában a Castro-rendszcr bukása után valódi rendszer- váltás lesz, méghozzá a hazatérők kiemelkedő gazdasági szerepvállalásával! (Ne feledjük: Havannában és a városokban oly mérhetetlen a nyomor, hogy az európai ésszel szinte fel sem fogható. Evek óta jegyrendszer van, nincs élelmiszer és ruhanemű, az átlagjövedelem havi 8-10 dollár.) Eszembe jut egy hajdani vicc: Fidel Castro meghal és felmegy a mennyországba. Az Úr szigorú dorgálás után éppen cl akarja küldeni a pokolba, amikor Szent Péter odahajol hozzá:- De hát Főnököm! Nem veszed észre, hogy mennyire hasonlít ez az ember a megváltó Jézushoz? Jászaiban született, tanította az embereket, cs halála megváltása volt népének...