Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-29 / 201. szám
Gazdaság 1997. augusztus 29., péntek Presztízs B. L. (Új Kelet) ________ Tö rök Marianna, a Nonprofit Információs és Oktatási Központ igazgatónője három hónapos amerikai tanulmányúiról tért vissza. Azt volt módja megismerni, hogyan is viszonyulnak a nagy- és kisvállalatok a különböző célok támogatásához. Ezek lényegében az oktatás, a művelődés, a művészet, a humanitárius feladatokat foglalják magukban. Beszélgetésünk során elmondta: számára a legnagyobb tanulság az volt, hogy az Egyesült Államokban a nagyvonalúan adakozó cégek forgalmán is mérhető a vásárlók, a fogyasztók rokon- szenve. Ami azt jelenti: az adományozás, a közösségi célok támogatása, a nonprofit szektor felkarolása nem egyszerűen adózási kérdés. Ha úgy tetszik, a rokonszenvet is erősíti, ami aztán a gazdasági szférában is lecsapódik. Nos, mi ettől még messze állunk. Még a tőkeerős cégek is csak óvatosan támogatnak jó ügyeket, bár törekvések már érzékelhetőek, hogy valami változóban van. Ugyanakkor az is igaz, ezek a jó törekvések nálunk nem kapnak kellő nyilvánosságot. Ez hibája az adakozónak is, de a sajtó is ludas abban, hogy a pozitív jelenségeket nem nagyon kedveli. így aztán a közvélemény sem tud arról, hogyha valaki igazán jó szándékkal és elegánsan a zsebébe nyúl, hogy segítsen másokon. Pedig az ilyen információ igazi közügy, jogunk van tudni, hogy hasznából ki hogyan áldoz olyan dolgokra, amelyek ezreket érintenek. Ha valaki azt gondolja, hogy a hamarosan a T. Ház elé kerülő nonprofit törvény változat ezen, az téved. Ez nem törvényi ügy, ez szemlélet kérdése. Hadd tegyem hozzá, évek óta létezik egy díj is, amit a legjelentősebben szponzorálók kapnak. Kapott ilyet már az Intereurópa Bank is, de a múlt évben például egy pékségnek adományozták, mert folyamatosan segíti a szegényeket, időseket, 'hajléktalanokat. De ki hallott ezekről: ki látta a televízióban? A Török Mariannával folytatott beszélgetés során derült ki: az amerikai vállalatoknál vagy külön személy, vagy osztály, vagy éppen egy saját alapítvány foglalkozik az adományozással. Vagyis nem ötlet- szerűségről van szó, nem pillanatnyi hóbortról vagy filantrópiáról, hanem megtervezett folyamatról. És lényegében az sem baj, hogy a tisztességes adakozó ebből erkölcsi hasznot is húz, ami átváltozhat dollárokra is, ami... Szóval a dolog folytatódik, megsokszorozódik, és mindenki jól jár. A presztízs - ez talán a varázsszó. Aki ad magára, aki kívánja, hogy tekintélye legyen, az nem sajnálja a pénzt jó célokra fordítani. Tény, hitelesebbé, megbízhatóbbá tesz egy-egy vállalkozást, ha tudják róla, hogy nyereségét hajlandó megosztani a társadalom rászorulóival, a kultúra embereivel, a művészekkel, az idős emberekkel, a gyer- mekinézményekkel, az egészségüggyel. Szeretném hinni, hogy ebbe az irányba tartunk. És örvendezve olvasnám, hallanám és látnám a napi híradásokban azok nevét, akik immár ilyen szemlélettel gazdálkodnak. Adjunk teret a jónál, a nemesnek! A mi világunk lesz szebb tőle. Ültetési szezon Aratás után, szüret előtt F. T. (Új Kelet) ____________ Mi nden jó, hajó a vége, tartja a közmondás, és a gabona- betakarításra most különösen illik a megállapítás. Kései tavaszkezdet, majd korai nyár, végül éppen az aratás kezdetekor „kellemes” októberi idő jellemezte az idei vegetációs időszakot. Péter-Pállal mintha véget ért volna a nyár, és sehogysem akartak beérni a gabonaszemek. A learatott termésnek magas volt a víztartalma, a szárítók pedig nem győzték a munkát, végül sokan félbe is hagyták a betakarítást. Július utolsó hetére javult valamit a helyzet, de az idő teltével jelentősen megnőtt a gaz a táblákban. A búzában, különösen a vetőmagtermő területeken már a kalászban kezdett kihajtani a szem, és legalább tíz százalékos veszteséget okozott. Augusztus első hetére fejezték be az árpa aratását. A termésátlagok a körülményekhez képest jónak mondhatók. Megyénkben 5727 hektáron vetettek őszi árpát, és 33,3 mázsás átlagtermést regisztráltak. Tavaszi árpából 6508 hektáron átlagban 30,4 mázsa termett. A búza betakarításával csak nemrég végeztek. Az ötvenötezer hektáron alig több mint 37 mázsányit vágtak le átlagban. Természetesen az átlagtól lényeges eltérések mutatkoztak. Akik idejében elvégezték a gyomirtást, a talajerőutánpótlást, és nem mélyen fekvő területen termeltek, azok korán kezdhettek az aratáshoz. Nekik például búzából ötven mázsa feletti terméshozam mutatkozott. A gazos, vizes és gyenge termőképességű földekről pedig alig több mint húsz mázsás termést takaríthattak be hektáronként. Ekkora eltérés a nagy átlagtól korábban nem mutatkozott. A szaktárca jó-közepesnek ítélte az idei gabonatermést. Ha az elmúlt évihez viszonyítjuk, akkor körülbelül 15-20 százalékkal termett több. A termésbecslés reálisan beigazolódott. Bár jelentős gabonatermő-te- rületek vannak megyénkben, de az igazán ismert és jellemző, mezőgazdasági kultúránk a szabolcsi alma. Sajnos még mindig a léalma ára érdekli legjobban a gazdákat. Azért sajnos, mert igazán csak a léalmából nem lehet gazdaságosan termelni. Elsősorban az exportminőséget kellene megcélozni, hisz erre vevő a fizetőképes piac, és a léalmának csak kiegészítő bevételnek kellene lenni. A kivitelre alkalmas, főleg új fajtájú almáért jól fizetnek, de a néhány évvel ezelőtt megkezdett fajtaváltás jótékony hatását csak az ezredforduló tájékán érzékelhetjük. Akármilyen furcsán hangzik, de augusztus utolsó hetében kezdődik a telepítési szezon. Leghamarabb a földiepret és a málnát lehet ültetni. Már többször megírtuk, hogy mindkét haszonnövénynek sekély gyökérzete van, ezért hosszabb idő kell a megere- déshez. Csak a megerősödött növény képes átvészelni a téli fagyokat, és ezért szükséges a korai szaporítás. A vénasszonyok nyara alatt még elegendő napfényhez jutnak a növények, és kellő tápanyagtartalékot tudnak felhalmozni a kora tavaszi induláshoz. Fekete Tibor (Új Kelet) Úgy tűnik, maradt az augusztus második felére jellemző gyökeres időjárás-változás, bár ezt senki sem hiányolja. Elmaradt, mint ahogy kiesett a naptárból a júliusi nyár is. Az évszázados negatív rekordokat döntögető hideghullám nem igazolja az üvegházhatást és globális felmelegedést jóslókat. Inkább szélsőségekben jelenik meg a Föld időjárás-változása. Jót tesz ez a meleg a még érésben lévő gyümölcsöknek, és különösen a dinnyések örülhetnek az ilyenkor szokatlan harminc fokos fel- melegedésnek. Mint ismeretes, a korai palánták nagy részét elpusztította egy eddig szokatlan betegség, a későbbi magról vetett töveken pedig még nem érett be a termés. Ezért ötven forint kilója a dinnyének. Már el lehet kezdeni az örökzöld és a tűlevelű sövények metszését, alakítását. A fazonra nyírt bokrok az oldalrészen legalább annyi hajtást hoznak, mint a tetején. Arra kell csak ügyelni, hogy akár a sövény, akár a bokor formájú örökzöld lombkoronáját mindig kúposra vágjuk. A függőleges felületről nehezebben tudnak kihajtani és előbb-utóbb elszáradnak az alsó levelek, felkopaszodik a növény. Ellentétben a lombhullató növényekkel, az örökzöldeket augusztus utóján, de legkésőbb szeptember elején lehet telepíteni. Néhány napon belül várhatóan hidegebbre fordul az időjárás, és könnyebben megerednek a kis csemeték. Az örökzöldek közül a fenyőfélékre legjellemzőbb, hogy levélzetük kilenctized részét elhullatják. Az ültetést követően akár a lombfelület egyötödét is elveszíthetik károsodás nélkül. A gond akkor kezdődik, mikor már oda a levélzet fele. Ezek vízigényes növények és érzékeny a gyökérzetük. Különösen fontos, hogy legalább az ültetéskor iszapoljuk be a tövét, mert a léggyökér (amikor közvetlenül a levegővel érintkezik, a hajszálgyökérzet) komoly penészedést okozhat, ami elhaláshoz és a gyökérgomba- betegségekhez vezethet. A szőlőérés legbiztosabb jele, amikor elkezd vékonyodni a szemeken a héj, és kezd áttetszővé válni a gyümölcshús. A korai fajtákat, mint a Feri szőlő, a Csabagyöngye, esetenként a Zala- gyöngye már szedésre érett. A direkttermő fajták közül a világosabb színűek is néhány napon belül beérnek. Akiknek vegyes telepítésű a szőlőültetvényük, azok most jelölhetik ki a szaporításra szánt töveket és azokat is, amelyeket érdemesebb kivágni. A csemegeszőlők növény- védelménél gondoljunk az élelmezés-egészségügyi várakozási időre. A már lepermetezett és felszáradt fürtöket úgy véd- hetjük meg a darazsaktól, hogy necchálóval, vagy akár szimpla gézzel tekerjük be a szemeket. Kevésbé éri szürkerothadás. Arra kell csak ügyelnünk, elég szellős legyen a védőréteg, mert különben beposhad a szőlő. Embert bankjáról. (TÍT) HYPO Somogyi Imre fiókvezető HrPO-BANK Hungária Rt 4400 Nyíregyháza Kossuth Lajos tér 3. Telefon (06-42) 501-010 Telefax (06-42) 501-020 Nyíregyházát is megkoronázzuk A HYPO-BANK Hungária Rt. az egyik legnagyobb, 160 éve fennálló német kereskedelmi bank magyarországi leányvállalata. Nyíregyházán, a Kossuth téri Koronában megnyitottuk új fiókunkat, amely teljes körű banki szolgáltatást nyújt magán- személyek és cégek számára egyaránt. Válogatott, a helyi sajátosságokat jól ismerő szakembereink és szolgáltatásaink magas színvonala biztos alapot jelent a hosszú távú, eredményes együttműködéshez. Rendkívül fontos számunkra az időtálló és személyes kapcsolattartás, ezért ügyfelünk a különböző bankügyletekben mindig saját tanácsadójához fordulhat. A HYPO-BANK mindig megbízható és elérhető partner, akár egy igazi jó barát.