Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-27 / 199. szám
Gazdaság 1997. augusztus 27., szerda Az energiaárakról Fiatalok a munkaerőpiacon A Központi Statisztikai Hivatal az elmúlt év második felében 13 ezer kitöltött kérdőív alapján mérte fel a több mint kétmillió 15-29 éves korú fiatal munkaerő-piaci helyzetét. MTI ____________ Jó llehet még ma is torz az energiaárak tarifaszerkezete, nem indokolt, hogy a Főtáv Rt. szeptember 1-jétől 10 százaléknál nagyobb mértékben emelje díjait, mint ahogy erről a napokban fogyasztóit értesítette - jelentették ki az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium és a Magyar Energia Hivatal illetékesei kedden sajtótájékoztatón az IKIM-ben. Hegyháti József, az IKIM helyettes államtitkára elmondta: a lakosságnak 1995 óta 190 százalékos áremelést kellett elviselni, mert korábban szociálpolitikai megfontolásokból az árak aránytalanul alacsonyak voltak. A nagyfogyasztók ugyanezen idő alatt csak 105 százalékkal megnövelt árakat fizettek. A tarifaszerkezet a szociálpolitikai okból alacsonyabb lakosMTI ___ A mintegy kétezer megawatt új magyarországi erőműkapacitás létesítésére kiírt tender elbírálásához a cég kéri az ország villamosenergia-ellátá- sának biztonságáért felelős ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi miniszter közreműködését, segítségét - többek között ezt fogalmazta meg a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatósága a tenderrel kapcsolatos állásfoglalásában, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek. Az állásfoglalás szerint az MVM Rt. igazgatósága arra számít, hogy a meghirdetett tenderre ezermilliárd forintot meghaladó, fejlesztési forrásigényű pályázatok érkeznek majd, s a döntés több mint 30 év távlatában meghatározó jelentőségű lesz a villamos- energia-rendszer fejlődésére, az ország fontos gazdaságpolitikai és szociálpolitikai tényezőjévé válik. Azt remélik, hogy a pályázaton a világ energetikájában jelentős cégek indulnak majd, és komoly tőkeerő mozdul meg. A pályázat eredményes lebonyolítása érdekében az MVM Rt. a tender kiírásával és értékelésével kapcsolatos törvényes jogosítványainak gyakorlása során felelősséget visel az állami és a fogyasztói érdekek szolgálatáért. Az állásfoglalás szerint ezek mindenben azonosak az MVM Rt. érdekeivel. Az igazgatóság figyelemmel kíséri és irányítja a pályáztatás egész folyamaMTI ________________ Nagy vo lt az érdeklődés a Földművelésügyi Minisztérium támogatása iránt, amelyet a nőivarú tenyészállatok tenyésztéséhez hirdetett meg. Ezt bizonyítja, hogy eddig több mint ezer pályázatot nyújtottak be a megyei földművelésügyi hivatalokhoz. A pályázók összesen 1 milliárd 560 millió forintot igényeltek. Ezzel túllépték az igényelhető összeg felső határát. Ezért az FM vezetői értekezlete úgy döntött, hogy a még érvényben lévő támosági ár miatt hazánkban még mindig lényegesen eltér a piacgazdaságú országokétól. Ezt - tette hozzá - a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai is igazolják. A helyettes államtitkár megállapításaival egyetértett Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal megbízott főigazgatója és Kari Imre kormány- megbízott is. Tudomásuk szerint a távhőszolgáltató költségeinek átlagosan 70, százalé- ka jut a tüzelőanyagra, ezért sem tartják indokoltnak a Főtáv tervezett áremelésének nagyságát. Szerintük vannak olyan tartalékok, amelyekből kigazdálkodható a tervezettnél mérsékeltebb áremelés. Szóltak arról is, hogy az energiahivatalnál folytatják a tarifaszerkezet átalakítását, ebbe a munkába a civil szervezeteket is bevonják. Az e feladatokat ellátó bizottság átalakítása jelenleg zajlik. tát, elősegíti annak eredményességét, biztosítja a manipulációmentes, tiszta versenyt, az átláthatóságot és nyíltságot minden olyan esetben, ami nem sérti a titoktartást. Az állásfoglalás szerint a magyar jogrend és az ennek megfelelően kialakított villamos- energia-rendszer működési modellje egyértelműséggel garantálja az MVM Rt. „érdekfüggetlenségét és tulajdonsemlegességét” a versenyeztetés minden elemében. Az MVM kötelessége és érdeke is a technikailag, gazdaságilag megbízható, korszerű és legkisebb fajlagos termelési költségű változatok támogatása, a legjobb pályázat kiválasztása. A pályázat eredményessége fontos és szükséges, de nem elégséges feltétele a mű megvalósításának. A jogszabályoknak megfelelően az erőmű jellemzőinek függvényében szükséges a Magyar Energia Hivatal, a kormány és a parlamenti jóváhagyás is. Ezért az MVM Rt. különösen fontosnak tartja a változatok szakmai, technikai, környezetvédelmi és gazdasági értékelésének pontosságát, ide értve az esetleges atomerőművi pályázatokat is. Az MVM Rt.-nek ezzel kell szolgálnia az egyéb szempontokat is figyelembe vevő döntéshozók pártatlan tájékoztatását. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a pályázatot elbíráló bizottságnak pártatlan, nemzetközi szinten elismert, csakis a jogrendre és a tényekre támaszkodó szakemberekből kell állnia. gatásokat a vemhes üszőre és gödölyére szeptember 1- jétől felfüggeszti. Erről a szaktárca sajtóosztálya közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t. A bíráló bizottság a beérkezett pályázatokból eddig 964-et véleményezett, a fennmaradókét folyamatosan végzi. A szóban forgó támogatással eddig több mint 156 ezer minősített tenyészállat került be a köztenyésztésbe. A nagy érdeklődésre tekintettel a tenyészállat-támogatást a minisztérium a tervek szerint jövőre is meghirdeti. MTI A KSH felméréséről készüli és az MTI-nek eljuttatott jelentés szerint a 15-19 éves fiatalok 76 százaléka tanult a megfigyelés időszakában. A dolgozó és a munkahellyel nem rendelkező fiatalok egyaránt 12-12 százalékot képviseltek a korosztályon belül. A férfiak és a nők 20-24 éves koruk között a munkaerő- piacon már jelentősen eltérő kondíciókkal rendelkeznek: míg a férfiak 63 százaléka dolgozik, a nőknek csak 45 százaléka foglalkoztatott. Ezt a jelentés készítői azzal magyarázzák, hogy a kisgyermekek gondozása napjainkban is elsősorban a nők feladata. A nem dolgozó és nem tanuló férfiak aránya ebben a korosztályban 19 százalék, s közülük 12 százalék a munka- nélküli. A nőknél e korcsoportban a munkanélküliek aránya 6 százalék, a gyermek- gondozás miatt otthon lévőké 23 százalék, 8 százalékuk pedig háztartásbeli. A 25-29 évesek között, munkahellyel rendelkező nők aránya 40 százalékkal kevesebb a férfiakénál. A férfiaknak a felmérés szerint 83 százaléka munkavállaló ebben a korosztályban. A fiatalok gazdasági aktivitása teleReklámtörvény MTI ___________ A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség felkéri a közoktatási és egészségügyi intézmények vezetőit, hogy amennyiben az intézményük 200 méteres körzetében dohányvagy alkoholreklám elhelyezését tapasztalják, illetve a korábbi reklám eltávolítása nem történt meg, azt jelezzék a területileg illetékes felügyelőségeken. A jövő hétfőn hatályba lépő reklám- törvény reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezéseinek betartását ugyanis a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség látja el - szerepel a felügyelőség közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A bejelentéseket az érintettek munkaidőn túl is megtehetik a vásárlók információs és panaszvonalán, amelynek hívószáma 269-90-75. A törvény betartatása érdekében a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kedden egyeztető tárgyalásokat folytatott a Reklámszervezetek Érdekegyeztető Tanácsát, az Ön- szabályozó Reklámtestületet, valamint a szesz- és dohányipart képviselő szakemberekkel. A közlemény szerint a megbeszéléseken a reklám- szakma képviselői biztosították a felügyelőséget arról, hogy az érdekelt szervezetek szeptember 1-jéig befejezik a kihelyezett reklámtáblák törvénynek megfelelő módosítását, leragasztását vagy eltávoI lítását. püléstípusonként is különböző. Tizennyolc százalékuk lakik Budapesten, s az itt élők 45 százaléka a statisztikai felmérés időpontjában tanult. A községekben élő fiataloknak viszont csak 29 százaléka járt iskolába. A munkavállalás esélyei a statisztikai félmérés tanúsága szerint kiemelkedően jobbak a fővárosban, mint vidéken. Ehhez hozzájárul az is, hogy a felsőoktatási intézmények többsége is itt található, s az egyetemet végzettek több mint 40 százaléka Budapesten él. A felmérés rámutat arra is, hogy a fiatal munkavállalók az átlagosnál gyakrabban változtatják munkahelyüket: a megkérdezés idején 20 százalékuknak már három, vagy több munkahelye volt. Mindössze 53 százalékuk dolgozott első munkahelyén. A dolgozó fiatalok háromnegyedének vpleményeiSzerint a munkával kapcsolatosan nincs említésre méltó gondja. Akik problémát láttak munkahelyükön, általában a fizetést kevesellték. Tiltakozás MTI A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mind adatvédelmi, mind alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja az adóbecsléssel kapcsolatos APEH-nyomtat- vány egyes kérdéseit. Erről kedden közleményben tájékoztatta a kamara az MTI-t, miután ismételten levélben tiltakoztak a Pénzügyminisztériumnál és az APEH illetékes vezetőjénél. A levélben-;!, kant ariiarra hívta fel az illetékeseket, hogy csak a vállalkozások működéséhez szorosan kapcsolódó bevételek és költségek becslését, értékelését végezzék. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogat minden olyan ésszerű törekvést, amely az arányos közteherviselés érdekében az adózási fegyelem javítására és a feketegazdaság visszaszorítására irányul. Ennek ellenére elfogadhatatlannak tartják a már említett kérdőíveket, mert az azokban foglalt kérdések magukban rejtik a vagyonelszámoltatás lehetőségét, s az adminisztráció kívánatos csökkentése helyett, annak növeléséhez vezetnek. Az MKEK elsősorban az egyéni és kisvállalkozók számára egy olyan egyszerűsített adómegállapítási és -bevallási rendszer kialakítását szorgalmazza, amelyik a jelenleginél lényegesen kisebb adminisztrációval és költséggel jár, és egyben a korábbi tapasztalatok alapján az adóbevételek növekedését is eredményezheti.-Tudom, hogy csak háromszázezer kellett volna a műhely fejlesztéséhez, de a bank nemigen foglalkozik ilyen csip- csup ügyekkel, úgyhogy inkább kértem háromszázmilliót... Nyíregyházát is megkoronázzuk A HYPO-BANK Hungária Rt. az egyik legnagyobb, 160 éve fennálló német kereskedelmi bank magyarországi leányvállalata. Nyíregyházán, a Kossuth téri Koronában megnyitottuk új fiókunkat, amely teljes körű banki szolgáltatást nyújt magán- személyek és cégek számára egyaránt. Válogatott, a helyi sajátosságokat jól ismerő szakembereink és szolgáltatásaink magas színvonala biztos alapot jelent a hosszú távú, eredményes együttműködéshez. Rendkívül fontos számunkra az időtálló és személyes kapcsolattartás, ezért ügyfelünk a különböző bankügyletekben mindig saját tanácsadójához fordulhat. A HYPO-BANK mindig megbízható és elérhető partner, akár egy igazi jó barát. Az erőművi tender Tenyészállat-támogatás