Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-25 / 197. szám
6 1997. augusztus 25., hétfő Hétindító Empátia és tolerancia Daímay Árpád beszélget dr. Tóth Loránd leköszönő kijevi nagykövettel Dr. Tóth Loránd, a Magyar Köztársaság ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete e hónap végén távozik állomáshelyéről, Kijevből. Hazatér. Diplomatasors: lejár az ötéves megbízatás, várja itthon a külügyminisztériumi munka. A nagykövet a napokban Ungváron a Barátság Szállóban fogadást adott a kárpátaljai magyar szervezetek, intézmények vezetői tiszteletére: kötetlen beszélgetésre várta ottani barátait. J - Nem mondható min- | dennapos eseménynek, hogy egy nagykövet vidéki kisvárosban ad búcsúfogadást társadalmi szervezetek képviselő- ! inek...- Amikor kedves vendégeim megérkeztek, én nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy nem búcsúzni jöttem. Úgy érzem, a barátaimtól én soha nem fogok elválni. Azt viszont becsületbeli kötelességemnek tartottam, hogy hazautazásom előtt találkozzam velük, megbeszéljük örömeinket és gondjainkat, további elképzeléseinket, teendőinket otthon, az anyaországban és itt, Kárpátalján, illetve Ukrajnában. Vétek lett volna elmulasztani ezt a lehetőséget. Gyakran eszembe jut egy régi kínai mese, amely arról szól, hogy az öreg Li apó, halálát erezve közeledni, magához hívta három fiát: menjenek szerencsét próbálni. A leg- nagyobbik fiú várakat épített, a középső kincseket gyűjtött, míg a legkisebbik barátokat szerzett. Li apó azt mondta hazatérő fiainak, hogy az ellenség lerombolhatja a várakat, elrabolhatja a kincseket, de az igaz barátokat nem tudja elvenni az embertől. — Kétségtelen, hogy Tóth Loránd olyan, mint a legkisebbik fin: igaz barátokat keresett és talált kárpátaljai magyar testvérei körében, s még azokat is keblére tudja ölelni, akik korábban megpróbáltak ártani neki. Példamutató emberszerete- te nagy tiszteletet érdemel. — Nyugodt lelkiisme- rettel mondhatom, hogy én minden krisztusi tanítást elfogadok és magaménak érzek. Rég megbocsátottam mindenkinek, aki bármit is tett ellenem. Az emberi gyarlóságot senki sem tudja igazán levetkezni. Ha nem tudunk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, az előbb-utóbb kérgessé teszi a szívünket, s magunk is hasonlókká válunk hozzájuk. | - Nagykövet úr öt évet | töltött Ukrajnában. Mi- | iyen tanulságokat vont | le magának e fél évtized i során?- Azzal kell kezdenem, hogy mit jelent számomra Ukrajna. Ez az ország 1991-ben olyan óriási változáson ment át, amely a mi történelmünkben a reformkorhoz hasonlítható. Ebből adódik sok olyan probléma, amit érdekes módon nem tanulmányoznak kellően sem Magyarországon, sem pedig Ukrajnában. A szemünk láttára megszülető, kibontakozó ukrán államiság számos olyan gyermekbetegségben szenved, amelyen Magyarország a múlt század elején esett át. Ukrajna korábban soha nem érezte az önállóság, a szabadság ízét. A függetlenség első esztendeiben akkora eufória vett erőt az embereken, hogy az sok esetben el is vakította őket. Későn ébredtek rá arra, hogy mit kellett volna tenni. Sokáig nem értették meg, hogy nem elegendő kivívni a függetlenséget, azt meg is kell tartani, megteremtve annak gazdasági hátterét. S ez nemcsak Ukrajnára vonatkozik, hanem egész kelet-közép-euró- pai térségünkre is. Nem elég azt hinni, hogy a függetlenség egy csapásra életszínvonal-emelkedéssel is jár. Gondoskodni kell a gazdaság működéséről, s ami még talán ennél is fontosabb: az új módon gondolkodó, a jövő társadalmának vezetésére hivatott értelmiség neveléséről. Mindenképpen nemzedék- váltásra van szükség, s ehhez fel kell használni a korábbi pozitív tapasztalatokat. Az úgynevezett ázsiai kis tigrisek annak köszönhetik fantasztikusan dinamikus fejlődésüket, hogy szétküldték a világba a fiataljaikat: menjenek, tanuljanak Európában és Amerikában, gyűjtsenek össze hazájuk érdekében minden használható tudományos eredményt, kulturális vívmányt, s vigyék haza azokat. Erre nem szabad sajnálni a pénzt! Ukrajnában, őszintén szólva, még nem érzékelhető, hogy megkezdődött volna ennek az újszerűén gondolkodó rétegnek a nevelése, hogy az ország, a társadalom annyit áldozna erre, amennyit áldozni kell. , Amit eddig Ukrajnáról mondtam, az természetesen - mutatis mutandis - érvényes egész térségünkre, hisz itt minden állam fiatalnak számít abban a vonatkozásban, hogy meg kell tanulnia (némelyeknek újra) élni a függetlenséggel, a szabadsággal. I - Hogyan látja nagykövet i úr a kárpátaljai magyar- í ság helyzetét?- Sikerei elvitathatatla- nok, hisz nemzetünk egyetlen határon kívül került része sem tudja olyan mértékben megélni magyarságát, mint a kárpátaljai. Sehol nem használhatja ennyire szabadon nyelvét, nemzeti szimbólumait, sehol nem hirdeti ennyi szobor, emléktábla, emlékmű a magyar múlt dicsőségét. Ugyanakkor talán egyetlen más szomszédos országból sem hagyja el ennyi magyar - elsősorban értelmiségi és fiatal - a szülőföldjét. S ennek nem a többségi nemzet esetleges intoleranciája az oka, hanem a rendkívül rossz gazdasági helyzet. Sajnos, a kárpátaljai magyarság nem képes megtartani saját szellemi elitjét, s ezt én tragédiának tartom. Nem látom azt az ifjú generációt, amelynek kézbe kellene vennie e kis nemzetiség sorsának irányítását. Óriási fájdalom számomra, ha egyetlen értelmiségi is távozásra kényszerül erről a földről, mert ezáltal nem egyszerűen önmaga szegényedik, hanem maga e vidék, az itt élő 200 ezer fős magyar népcsoport is szegényebbé válik, s lehet, hogy visszavonhatatlanul. A szülőföldnek, az itt élő magyar közösségnek sokkal nagyobb energiájába fog kerülni a távozók pótlása, mint ameny- nyibe az itthon tartásuk került volna megbecsülésükkel, erkölcsi támogatásukkal. Ahhoz, hogy Kárpátalján jobban érezze magát 200 ezer magyar, néhány ezer román, szlovák, orosz, ahhoz egész Ukrajnának jobban kellene magát éreznie. Ehhez pedig az itt élők munkájára is szükség van. Ukrajnában töltött ötévi diplomáciai tevékenységem egyik fő célja kimondatlanul is annak sugalmazása volt. hogy a kárpátaljai magyarság őrizze meg nemzeti identitás- tudatát ukrán állampolgárként is. S ehhez az anyaországtól meg kell kapnia minden támogatást. | - Milyen sikereket könyvelhet el magának nagy- | követ úr, és milyen csaló- í dások érték kijevi diplo- I máciai szolgálata alatt?- A Magyar Köztársaság nagykövetsége 1991. december 6. óta tevékenykedik Ukrajnában. Magam 1992. augusztus 1-jén kapcsolódtam be munkájába. Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy nagykövetségünk sokat tett hazánk megbecsültsége, tisztelete, elismertsége érdekében. Konkrét sikernek tekintem azt, hogy Magyarország és Ukrajna közt ma mintegy 50 különböző rendű, rangú, tárgyú megállapodás, szerződés és más, nemzetközi érvényű dokumentum él, mert azokat nem egyszerűen csak aláírtuk, hanem túlnyomó többségük működik is. Az, hogy Magyarország és Ukrajna között az árucsere- forgalom az 1992. évi 300 millió dollárról 500 millióra nőtt, gazdasági diplomáciánk eredményességét bizonyítja. 1991-ben létrejött a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával foglalkozó magyar—ukrán kormányközi vegyes bizottság, amelynek ajánlásai alapján kedvező folyamatok indultak el Kárpátalján. Történelmi jelentőségű, hogy a kelet-európai térségben Magvarország és Ukrajna írt alá először olyan nemzetközi érvényű okmányt, amely a nemzeti kisebbségek jogainak garantálására hivatott. A kárpátaljai magyarsággal együtt kivívott fontos sikerünk, hogy hosszas vajúdás után Beregszászon végre működik egy magyar nyelvű pedagógia főiskola, hogy mindennapi gondja ellenére előadásokat tart a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, hogy az itteni magyar szervezeteken kívül egyre tevékenyebb a Kijevi Magyarok Egyesülete és a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség. Ukrajnában ma több mint 100 magyar érdekvédelmi, kulturális, szakmai szervezet működik. Egy-másféi évtizeddel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna. Mindenképpen fontos eredmény, hogy ez év július 11-én 4 sávosként nyílt meg újra a Csapot Záhonnyal összekötő Tisza-híd. Én 1965-ben végeztem el az egyetemet, tanári oklevelet kaptam. Utána még két diplomát szereztem: egy jogit és egy művészettörténetit. Valamennyi szakmám közel áll a kultúrához, ezért mindig nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam a művelődésnek, az oktatásnak. Sajnos, elég későn, 1995. április 4-én írta alá Kijevben Fodor Gábor akkori művelődési és közoktatási miniszter az Ukrajnával való kulturális együttműködésről szóló megállapodást. S ami még ennél is elszomorítóbb: a tervekből nem sikerült mindent megvalósítanunk. Ennek a két népnek, amely századok óta él egymás mellett, sokkal többet kellene tudnia egymás kultúrájáról, hagyományairól, szokásairól, történelméről. Ebben segíthetnének a kulturális kapcsolatok. Tudjuk, hogy a kultúrához is elsősorban pénzre van szükség. A befektetés itt viszont nagyon megtérül! Óriási jelentősége lenne annak, hogy egy-egy magyar kórus vagy zenekar Kijevben, Odesszában, Dnyepropet- rovszkban, Donyeckbcn, Harkovban vagy Lemberg- ben - hogy csak a nagyobb városokat említsem - Bartők- vagy Liszt-hangversenyt adjon. Hasonlóképpen fontos lenne, hogy magyarországi fiatalok Kijevben a Tarasz Sevcsenko Egyetemen tanuljanak ukránul. A lelkem mélyén én is hibásnak érzem magam azért, hogy az elmúlt években egyetlen rangos magyar képzőművészeti kiállításra sem került sor Ukrajnában, hogy a kijevi operaházban nem lépett fel például Süss Sylvia vagy Tokody Hona, nem vendégszerepeit az ukrán fővárosban egyetlen magyar zenekar, kórus sem. Ez persze fordítva is igaz. A lembergi Camerata kórus olyan színvonalon ad elő egyházi zenét és ukrán népdalokat, amilyennel kevesen dicsekedhetnek a világon. A Razumovszkij Kollekció nevű kijevi zenekar XVII— XVIII. századi kelet-európai, elsősorban cseh, német és lengyel zenét játszik, ugyancsak világszínvonalon. Egyik együttes sem járt még Magyarországon. S ez bizony kudarc, már-már tragédia...- Térjünk vissza Kárpátaljához. Dr. Tóth Lo- rándot olyan embernek j ismerjük, aki állandóan i az itteni magyar élet ütő- : erén tartja a kezét: mindenről értesül, jól látja a | problémákat. Azt hihetnénk, hogy valamilyen családi kapcsolat fűzi e I tájhoz.- Diplomáciai feladatomhoz szorosan hozzátartozik a kárpátaljai magyarság életévei való foglalkozás, törődés. Konkrét kárpátaljai családi kapcsolataim nincsenek, viszont a szüleim a mai Szlovákia területéről származnak: édesapám az Érsekújvár melletti Dcákiban, édesanyám pedig a csallóközi Nemesgombán született. Gyermekfeijel láttam Jenő nagybátyámat a Rákos- palota-Újpes! vasútállomáson egy szalmával bélelt marhavagonban kitelepülni a Tolna megyei Tevéibe. Emlékszem, milyen borzasztóan nehezen tudtunk eljutni az 50-es évek derekán először az akkori Csehszlovákiába, hogy meglátogassuk nagyszülc- imet. Ezek a magammal hozott, az életem mély rétegeiben rejlő emlékek valahogy mindig közelebb vittek a határokon kívül rekedt magyarok gondjaihoz. Ötévi ukrajnai diplomáciai szolgálatom idején nem volt olyan esztendő, hogy 3-4 alkalommal ne látogattam volna el Kárpátaljára, ne találkoztam volna itt a magyarság különböző szervezeteinek képviselőivel. Ha munkatársaimat megkérdezik, hogy melyek az én erkölcsi jelszavaim, két szót mondanak: empátia és tolerancia. Nem szeretek idegen szavakat használni, de ezekre nehéz lenne jó magyar kifejezési találni. Ha nem tudjuk magunkat beleélni mások helyzetébe, sorsába, gondjaiba, nehezen tudjuk megérteni és segíteni őket. Ha nem tudjuk elviselni a másságot, akkor bizony sok gondunk lesz az életben. Olyan családban nőttem fel. ahol négyen vagyunk testvérek, s számunkra a legfontosabb az egymás iránti tolerancia volt. Amikor a kishúgunk- nak kellett valami, nekünk, fiúknak le kellett mondanunk, de az is sokszor előfordult, hogy ő engedett a bátyjai kedvéért. Édesapám lemondásairól legendákat, az édesanyáméiról csodákat tudnék mesélni. Sok függ tehát attól, hogy az ember hol kezdi, hogyan kezdi tudatos életét, erődöket épít-e, pénzt gyűjt-e, avagy barálai vannak. S ilt visszakanyarodtunk beszélgetésünk elejére. I - Az ungvári baráti ta- I Iálkozón \ áss István, a Szolyvai Magyar Kultu- 1 ralis Szövetség elnöke i fogalmazta meg a leg- ! szebben mindannyiunk kérését, nevezetesen azt, hogy ha dr. Tóth Loránd a Magyar Közlár- j saság nagykövete volt j eddig Kijev ben, legyen ! ezentúl a kárpátaljai j magyarság tiszteletbeli nagykövete az anyaor- j szágban. Budapesten. ' Ahogy a nagykövet urat | ismerjük, szívesen tesz j eleget e kérésnek. Kí- j vánjuk, hogy hazatéré- j se után a Külügyminisz- : tóriumban folytassa ön- j ként vállalt küldetését, a j határainkon kívül re- 1 kedt nemzettársaink érdekeinek képviseletét!
