Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
1997. augusztus 22.. péntek Sport Rabócsi Tibor az abszolút bajnok Mint arról már tegnap is beszámoltunk, ismét nagy érdeklődés mellett, mintegy nyolcezer néző előtt rendezték meg a Rabócsi-Ringen az amatőr ralikrosszautósok versenysorozatának idei ötödik, befejező futamát. A nézőket egész nap látványos program várta. Láthattak ejtőernyősöket, Érdi Tibor autózását is tanulmányozhatták, a VIP-futam résztvevőinek is tapsolhattak. Utóbbiban a kétszeres világbajnok súlyemelő Feri Attila vitte el a pálmát, az ő nyakába akasztották a babérkoszorút is. Az amatőrök legjobbja kategóriájában és az abszolút összevetésben is ifj. Rabócsi Tibor lett. Egyébként a Rabócsi- Ring még nem búcsúzik az évtől, mert egy évadzáró eseményt is terveznek, és ha beköszönt a tél, igazi hó-jég futamot is rendeznek. Eredmények, divízió I., keleti csoport: 1. Kovács András (Lada), 2. Trencsényi József (Lada), 3. Fedor Csaba (Lada). Összesítésben (25 induló): 1. Kovács 70, 2. Trencsényi 56, 3. Kékesi (Lada) 48. Divízió I., nyugati csoport: 1. Kanuer István (Subaru), 2. Rabócsi Tibor (Mitsubishi), 3. Vislóczki Krisztián (Volkswagen). Összesítésben (9): 1. Kanuer 69, 2. Rabócsi 69, 3. Vajda (Volkswagen) 63. Divízió II. (kétkerék-meghajtású): 1. ifj. Rabócsi Tibor (Mitsubishi), 2. Kovács Béla (Mistubishi), 3. Fekete Péter (BMW). Összesítésben (19): 1. ifj. Rabócsi 80, 2. Kovács Béla 60,3. Fekete 56. Divízió II. (négykerék-meghajtású): 1. Hajdú András (Mazda), 2. Bartha Dénes (Audi), 3. Újfalusi Miklós (Audi). Összesítésben (8): 1. Újfalusi 77, 2. Mózer 55, 3. Petrikovics 45. Abszolút végeredmény: 1. ifj. Rabócsi Tibor, 2. Újfalusi Miklós, 3. Rabócsi Tibor. Hobbi: 1. Lénárt Tibor (Wartburg), 2. Jónás Tibor (Audi), 3. Mikó Attila (Wartburg).1 Összesítésben: 1. Lénárt, 2. Pristyák, 3. Mikó. Tornáról tornára Kézilabda NB I B Fullajtár András (Új Kelet) Igazán nem panaszkodhatnak az NB I B-s fehérgyarmati kézilabdás fiúk a felkészülés változatosságára. Alig jöttek haza egy Miskolcon megrendezett nemzetközi tornáról, máris újabbra utaznak, de ezúttal külföldre. A múlt hét végén rendezett Borsod megyei derbin a szlovák Mihalov- cével, Bőccsel és a házigazda miskolciakkal játszottak. Végül a harmadik helyen végeztek. Tunkóczi Gyula, az SE ügyvezető elnöke elmondta, hogy augusztus 22-én Szlovákiába utazik a csapat, ahol edzőtáborban vesznek részt, és közben Sesovcében részt vesznek egy felkészülési tornán, ahol rajtuk kívül hét szlovák élvonalbeli csapat méri össze erejét. Az edzőtábor végén, augusztus 29-én a közeli Miha- lovcébe ruccannak át egy újabb tornára, ahol, hasonló erősségű csapatokkal mérkőznek meg, majd a bajnokság kezdetéig otthon folytatják a szeptember 20-ai bajnoki rajtra való felkészülést. Megtudtuk még, hogy kialakult a csapat végleges kerete, sikerült leigazolniuk Weibli Zoltánt a Debreceni Dózsából, és Eftenka László kapust Romániából, valamint továbbra is a csapat rendelkezésére áll kettős igazolással a nyíregyházi Braun és Kaplonyi. A Fehérgyarmati VSE őszi sorsolása: 1. forduló, szeptember 20., 16.00: Csaba Előre KC-Fehérgyarmat 2. forduló, szeptember27., 17.00: Fehérgyarmat-Makó 3. forduló, október 4., 17.00: Gyömrö-Fehérgyarmat 4. forduló, október 11., 17.00: Dutép-Delfin KC-Fehérgyarmat 5. forduló, október 17., 17.00: Fehérgyarmat-TFSE 6. forduló, október26., 11.00: Kalocsa-Fehérgyarmat 7. forduló, november 1., 17.00: Fehérgyarmat-Debreceni Nyomdász SK 8. forduló, november 8., 17.00: Mizse KC-Fehérgyarmat 9. forduló, november 15., 17.00: Fehérgyarmat-Hort SE 10. forduló, november22., 18.00: Békés FKC-Fehérgyarmat 11. forduló, november29., 17.00: Fehérgyarmat-Kiskunmajsa 12. forduló, december 7., 17.00: Csömör-Fehérgyarmat 13. forduló, december 13., 17.00: Fehérgyarmat-Törökszentmiklós Magyar Kupa-mérkőzések: az 1. fordulóban Fehérgyarmat eró'nyerő, 2. forduló: szeptember 24., 3. forduló: október 15. A Piremon és a Start a legjobb nyolc kozott Szerdán ünnepélyes megnyitóval és a négy selejtező csoport mérkőzéseivel Hajdúszoboszlón megkezdődött az ülőröplabda Bajnokcsapatok Európa Kupája. A tizenegy induló között két magyar (nyíregyházi) csapat is szerepel, a címvédő Piremon SE mellett a Start Sportuia együttese is indult. A címvédő hírnevéhez méltón eredményes volt, és két győzelemmel csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé. A magyar bajnokságban örökös második Start- Sportula a horvát SDI Hvidra ellen győzött, míg a második meccsen kikaptak, de ők is keresztjáték nélkül a legjobb nyolc közé kerültek. Ma délelőtt a két magyar gárda egymás ellen küzd a legjobb négy közé jutásért, majd délután már az elődöntők következnek. Eredmények, A-csoport: Fantomi Szarajevó (bosnyák)- Avangard (orosz) 3-0 (14.6,6). Piremon SE-Fantomi 3-1 (-14, 12, 5, 15) Piremon SE: Domokos, Széchenyi, Mányák. Szabó, Maka- rovszki, Stilczer. Edző: Balogh István. A címvédő szoros mérkőzésen biztosította első győzelmét. Avangard-Piremon SE 0-3 (-6,-6,-3) Piremon SE: Domokos, Széchenyi, Mányák, Szabó, Maka- rovszki, Stilczer. Edző: Balogh István. A nyíregyházi gépezet olajozottan működött, negyvenhárom perc alatt vették a második akadályt. A legjobb nyolc közé jutott a Piremon. B-csoport: ISD Samorastic (szlovén)-Fortius (lett) 1-3 (-7, -7,7,-11) Tubonten (holland)-ISD Samorastic 3-1 (3, 12,-13,4) Fortius—Tubonten 0-3 (-10, - 5,-5). A Tubonten csoportelsőként a legjobb nyolc közé jutott. C-csoport: SDI Hvidra (hor- vát)-Start Sportuia 0-3 (-12, - 15, 10) Start Sportuia: Kekecs.Paál. Peres, Lőcsei, Léka, Bamucz. Csere: Kéninger. Játékosedző: Dukát Zsolt. Az első nemzetközi tétmérkőzését játszó nyíregyházi együttes megilletődötten kezdett, de aztán bebiztosították a győzelmet. Bayer Leverkusen (német)- SDI Hvidra 3-1 (-7,11,2,10) Start Sportula-Bayer Leverkusen 0-3(1, 12, 12) Start Sportuia: Kekccs, Paál, Peres, Lőcsei, Léka, Bamucz. Csere: Kéninger. Játékosedző: Dukát Zsolt. A sportulások a jóval rutinosabb ellenfelet az első játékban nagyon tisztelték, de aztán több mint egyórás küzdelemben már nem játszottak alárendelt szerepel. Csoportelsőként a legjobb nyolc közé jutott a Bayer Leverkusen, erőnyerőként a Start-Sportula. D-csoport: ESI Team (finn)- Sravutics SVC (ukrán) 3-0(16, 15, 10). Az ESI Team csoportelsőként a legjobb nyolc közé jutott. Vigaszág: Sravutics SVC- SDI Hvidra 3-1 (13,8,6,6). Fantomi-Samorastic 3-0 (6, 6,5) Fortius—Avantgárd 2-3 (10, -9, 5, -9, 8) A győztesek a legjobb nyolc közé jutottak ki. Sevillai Eb Magyarország ötödik lett a sevillai Európa-bajnokság női vízilabdatomáján. A magyar lányok az utolsó mérkőzésen Németország csapatát győzték le 10-5 arányban. A magyarok a negyeddöntőbeli olaszok elleni vereségükkel estekel a jobb szereplés lehetőségétől. Férficsapatunk lapzártánk után játszott a döntőbe jutásért Oroszország együttesével. Csütörtök délután öt úszódöntőt rendeztek. A női 400 m gyorsot a német Dagmar Hase nyerte 4:09.58-as idővel. A száz gyorson az orosz úszócsillag, Popov nyert meggyőző fölénnyel (49.09). Női száz háton ismét német siker született Antja Bu’sch- chulle (1:01.74) révén. A férfi kétszáz háton az oroszoknak szerzett újabb aranyat Vlagyimir Szelkov (1:59.21). A 4x 100 gyors női váltót is- mét Németország nyerte (3:41.49). Uszodák a katedra mellett Fussuk körbe a sportpályákat 6. A milliárdos beruházásoknak manapság nincs realitása, így Szondy Györgynek, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának azon óhaja, hogy még öt-hat társintézménynek lehetne uszodája, ma elképzelhetetlen. B. S. Z. (Új Kelet) __________- K ik használják az egyetlen iskolai uszodát? — Természetesen elsősorban a mintegy ezerfős diákságunk. A reggel hattól este nyolcig működő létesítményt - minimális térítés ellenében - a lyukasórákban a társintézmények is használják. Az úszóutánpótlásnevelésnek is helyet ad délutánonként az uszoda, hiszen a saját úszóosztályaink legjobbjai másodikos kortól kezdve bekapcsolódnak a Városi Sportiskola piramisrendszerébe. Ezen természetes ki- válogatódásnak eredménye az, hogy ma Vasvári Zoltántól Pécsi Anettig szinte minden nagy egyéniség a mi falaink között kezdte el sportpályafutását.- Milyen kihasználtsággal működik a létesítmény? — Az iskolai év során még hétvégeken is működünk. Ekkor az intézmény diáksportköre, míg hétköznapokon este a Vidám Delfin Kft. bérli a létesítményt úszásoktatás céljából. A város lakossága számára hetente egyszer gyógytest- nevelésnek is helyet adunk. Mindezek ellenére iskolánk számára ez egy nagy költség- vetési teher. Igaz, hogy az átlagnál magasabb fejkvótát kapunk a tanulók után, azonban a folyamatos üzemeltetés és felújítás költségeit csak a bérleti díjakból nem tudjuk állni. Ezért a saját költségvetésünkből kell erre is áldozni, hiszen más uszodákkal szemben semmiféle működési hozzájárulást nem kapunk. A bázisjellegű költségvetés (a kiadások határozzák meg az éves támogatás összegét) miatt lehetetlen tervezni.- Milyen felújításokra került sor az utóbbi években?- Tavaly egy jelentősebb, négymillió forintos beruházás révén a fűtés cseréjére, a korrózióvédelemre cs a vízvisszaforgató berendezés cseréjére került sor. Minden évben ten-' nünk kell valamit, hiszen a vizes közeg miatt mindennek rö- videbb az élettartama.- És ezek mellett érdemes fenntartani az uszodát?- Számunkra egy megfizethetetlen érték, még ha költséges is. Senki nem hagyja el az iskolánk falait úgy, hogy ne tudna úszni, és a beiskolázásnál is előnyt jelent. Idén is harminc fős első osztályokat indítottunk más iskolákkal szemben... A Bessenyei György Tanárképző Főiskola - az első éves hallgatók meglepetésére uszodával is rendelkezik, mely jól beilleszkedik az amúgy is fejlett sportlétesítmények sorába.- 1995-ben nyerte el mai csodálatos formáját a létesítmény - emlékszik vissza Máté János, a BGYTKF testnevelés tanszékének vezetője. — A tíz hónapig nyitva tartó uszodában jelenleg is karbantartási munkák folynak. A folyamatos felújítás révén az úszni vágyók számára talán a legtisztább vizű uszoda áll rendelkezésre. Nem vehetjük fel a versenyt a többmedencés, vendéglátó-ipari egységgel rendelkező fürdőkkel. Ennek ellenére az, hogy este kilencig üzemelünk, mindenféleképpen egyedülálló a városban. A hallgatókon kívül helyi, sőt ibrányi és orosi iskolák úszásoktató csoportjai is állandó látogatóink közé tartoznak. A bérleti rendszer kialakításával mindenki szabadon látogathatja, még a csecsemők is, akik számára hetente egyszer úszási lehetőséget biztosítunk. Itt végezt ér a történet, mert ma még nincs több lehetőség arra, hogy valaki az úszástudását más helyen is kipróbálja. Mindenesetre sokrétű szerkezet, melyben a strandoló, a versenyúszó, a mozogni vágyó idős és úszni tanuló fiatal is megtalálja helyét. Talán nem csak a vízbe pottyanó csecsemőknek lesz lehetőségük arra, hogy a fejlesztések csodáiban gyönyörködhessenek. Ütésváltás Kanadában Pázmándy József vezetésével tizenöt fős nyíregyházi teniszcsapat két hetet töltött Kanadában. Az augusztus eleji eseményről a csapatvezető beszélt. Balogh S. Zoltán Mag Marius néhány évvel ezelőtt mint az NYVSC teniszszakosztályának edzője egy évet töltött el városunkban. A román szakember ezt követően családjával együtt Kanadába telepítette át székhelyét, és azóta a Windsor teniszklub fiatal teniszezőivel foglalkozik. Ám nem felejtette el az Észak-Amerikába vezető út egyik állomását, Nyíregyházát, és 1997-ben meghívót küldött egykori klubjának, hogy szívesen fogadna tehetséges utánpótláskorú játékosokat. Az Erős Béla edző által is elkísért fiatalokat helyi családok fogadták, de természetesen nem a szórakozás volt az első. Az első hét során edzőtábor, majd a második héten versenyek várlak a fiatalokra. Az egyszerre szórakoztató és hasznos, önköltséges túra során a tizenöt teniszpálya mellett (6 közülük fedett...) ott sorakozott a Niagara-vízesés, az öt tó arborétumokkal még festőibbé varázsolt vidéke és egy szórakoztatópark is. Két teniszviadalon is indultak a teniszpalánták, az egyiket a vendéglátó klub. a másikat a szintén határ menti, ám egyesült államokbeli Ann Arbour városa rendezte. A 128-as táblára kerülő „európaiak” az eredményeket böngészve nem illetődtek meg, hiszen majd’ minden játékos bekerült a legjobb négy közé. Ez persze nem a helyiek gyengeségét jelzi. hanem a mieink erősségét, mivel a legjobb utánpótlás-játékosokon kívül a régió összes tehetsége pályára lépett. A gyors játékot megkövetelő cementpályás edző- táborozás a jövőben is tovább folytatódhat, hiszen a nyíregyháziak jövőre már mint vendéglátók találkozhatnak újra a kanadai klub versenyzőivel. Az egykori szocialista és egy svájci kapcsolaton túl teniszezőink nemzetközi kapcsolatokkal nem rendelkeznek, így ez a tengerentúlon eltöltött időszak mindenféleképpen hasznos tapasztalatokkal gyarapította az NYVTC sportolóit. Remélhetőleg a jövőben is! Eredmények - Windsor, fiú egyéni: 2. Kovács Péter, 3. Tajta Ákos; páros: 1. Tajta-Pázmándy Viktor, 3. Káplán Krisztián-Tamás János; leány egyéni: 1. Hete Krisztina; páros: 1. Hete- Varga Rita 2. Nagy Enikő amerikai párjával Ann Arbour, fiú egyéni: 3. Káplán és Tajta; páros: 1. Tajta-Pázmándy, 2. Káplán-Tamás; leány egyéni: 3. Varga és Nagy; páros: 1. Nagy amerikai párjával. 3. Hete—Varga.