Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-09 / 185. szám

1997. augusztus 9., szombat Sport Katzenbach mint „nagyágyú” NB Il-es csapatmustra (3. rész) A harmadosztályban is startol a hétvégén a pontva­dászat. A kétcsoportos NB II keleti „részlegében” a tizenhat együttes felkészülése a hajrájához érkezett. Kialakultak a keretek, kinyilvánították az elvárásokat. Éspedig... L. Tóth L. (Új Kelet) _ A Kalocsai FC az Alföld­csoportból ruccant egy „eme­lettel” feljebb. A „paprikás” város reprezentánsai mini­málisan megkapaszkodná­nak az NB II-ben. A hátsó alakzatot szinte csak ruti­nos, harmincon túli játéko­sok alkotják, a középpá­lyán és a támadásbefejezé­seknél pedig a huszonéve­seké a világ. A piros-fehé­rek Hayerbacher Ferenc edző vezetésével holnap a szebb napokat is megélt, névváltozáson átesett FC Eger-Tengely-Közmű csa­patát fogadják. * * * Kiskőrös már büszkélked­hetett NB Il-es együttessel. Akkor Stadler József volt a főnök, aki az akasztói szu­perstadion megépítésével, a feljutással hátat fordított Petőfi Sándor szülőhelyé­nek. A KFC nyáron úgy lett harmadosztályú, hogy kar­nyújtásnyi közelségbe ke­rült az NB I B is, ám az osz- tályozón két győzelemmel, 3-1-es összesítéssel a Ti- szaújváros felé billent a mérleg nyelve. A Himer Ist­ván, Szlovák László edző­duó elköszönt, újabban Földesi János irányítja az edzéseket. A keret me- gyénkbeli vonatkozása: Csehi Tibor és Csehi István, a két volt nyíregyházi játé­kos a kiskőrösieket boldo­gítja újabban. * * * Egyre távolodó múlt a Szarvas NB Il-es tagsága. Annak a csapatnak volt az edzője a román loan Patras- cu, aki aztán felbukkant az élvonalban (Stadler FC), majd a másodosztályú Sop­roni FAC-nál. Ezúttal a Kis­kunfélegyházi TK szak­vezetője. A kék-fehér együt­tes erénye az összeszokott­ság. A gólzsák Fütyü Illés, rá külön kell készülniük a soros ellenfeleknek. Elő­ször a szomszédvári Kis- kunfélegyháza-Kiskőrös derbin bizonyíthat. * * * Tévhit az, hogy a Palotás az elhíresült vállalkozóról kapta a nevét. A település létező, Nógrád megyében fellelhető. Ebben az évben az a Tóth Dénes lett a szak­mai munka felelőse, aki előtte az NB I-es Vác FC- Samsung kispadján ült. A keret magán visel egyes váci jegyeket... A huszon­hat éves támadó, Szekula jó ideig „képben volt” a lisza- vasváriaknál is. A piros-kék gárda minimum a közép­mezőnybeli szerepre alkal­mas. * * * Csupán ketten születtek 1970 előtt a Rákospalotai EAC „garnitúrájában”. A játékosok ország-világ előtt ismeretleneknek tűn­nek, szemben edzőjükkel, az ex-válogatott Kiss Lász­lóval. A Budai II László-sta- dionban a bajnoki címre törő Dunakeszi alakulatát (élén az egykori élvonalbe­li trénerrel, Both Józseffel) látják vendégül a nyitófor­dulóban. * * * A SZEAC előbb meg­gyengült, majd megerő­södött. Az NB I-be igazolt Szarvas (Tiszakécske) és Hadár (Stadler), az NB I B- be került Ferenczi (Szeged- Dorozsma), az NB III-ba igazolt Mátyus (Pásztó- Hasznos) és Smelkó (Salgó- Öblös). A Várszegi ikrek, Róbert és Norbert a Video­tonnál jártak próbajátékon, egyelőre rejtély, hogy hol folytatják pályafutásukat. A „nagyágyú” Katzen­bach. A Görögországban is megfordult volt MTK-játé- kossal tartott a Hungária kőrútról Kerekes. Kothen- czet, valamint Hűvöst a Szeged-Dorozsmától sze­rezték meg. A Híres Gábor által edzett szegediek (be­vallásuk szerint) nem dús­kálnak a javakban, ellen­ben a keret erőssége azt ígé­ri, hogy meghatározó szere­pet tölthetnek be az NB II Keleti csoportjában. Sipos a Mátészalkáé Új Kelet-információ Hosszú huzavona után megoldódott a Sipos-ügy. A Kárpát-Hús Volán, a Nyír­bátor és a Mátészalka egyez­sége révén Sipos János a Mátészalka labdarúgócsapa­tának színeiben folytatja a pályafutását, így akár már az első fordulóban Tarczali Gyula rendelkezésére állhat. Labdák a „szombatiaknak” Új Kelet-információ Gesztussal él a megyei labdarúgó-szövetség. Azon csapatok részére, amelyek szombatonként játsszák ott­honi mérkőzéseiket, három KeuiiE-sr HPATRICK­focicipők 4400 Ft-tól. Nyíregyháza, Bethlen G. u. 2. Telefon: 310-088 mérkőzéslabdát biztosít a szövetség. Ezek átvehetők Nyíregyházán, a Kutykó sportboltban aláírás és bé­lyegző együttes alkalmazá­sával. Az érintettek: Jánkmajtis, T úrricse, Nyírmada, Tisza- szalka, Komoró, Olcsva, Gacsály, Ököritófülpös, Tiszabecs és a megyei má­sodosztály Nyíri Fészek­csoportjának komplett me­zőnye. A feladó Santiago de Cubaból érkezett fí. Z. (Új Kelet) __________ Cs ütörtökön megérkezett a kubai előkészítő játékos az NYVSC Szabolcs Gabona exl- raligás férfi röplabdacsapatá­hoz. Jose Alvarez Cutiöo a ku­bai Santiagóból utazott Nyír­egyházára. Csütörtökön Mad­ridból repült Budapestre, ott Drotár György szakosztály- vezető és a kubai követség képviselője várta a huszonki­lenc éves röplabdást. Pénteken délelőtt már a többi játékossal együtt edzett a kubai sportoló. Az edzésen rövid bemelegítő focizás után a röp­labda is-szerepet kapott. Az új idényben először állították fel a hálót a játékosok. Ez a feladat szokás szerint a két legfiatalabb játékosra, az ifjúsági válogatott oszlopos tagjaira, Veres Péter­re és a Kazincbarcikáról érke­zett Toronyai Miklósra hárult. Aztán játék következett. Az egyik oldalon Abdrahmanov, Veres, Zádor, Horváth Géza és Pampuch mellett az új kubai fiú szerepelt. Az első játéknap ter­mészetesen még ismerkedéssel telt, de az kiderült, a balkezes kubai feladó jól képzett röplab- dás. A magyar játékosok egye­lőre mutogatással vagy néhány angol szóval próbálták megér­tetni magukat a szigetország­ból érkezett fiúval. Cutióo eddig a kubai bajnok­ság bronzérmes csapatában, a Santiagóban szerepelt. Mint ki­derült, korábban egy kupasze­replés során a kubai válogatot­tal már járt Magyarországon, és néhány játékosra - így az elmúlt évben Nyíregyházán szereplő Pál Lacira-név szerint is emlé­kezett. Az elkövetkező napok­ban a nyíregyháziakkal edz majd együtt, aztán a jövő hét csütör­tökjéig az új edző, Botos Ferenc dönt a sorsáról. Ha a mester a kubai fiú mellett dönt, akkor Cutiöo már nem is utazik haza. Botos edző egyébként vasár­nap este érkezik Nyíregyhá­zára, és hétfőtől ő vezeti az edzéseket. A nyíregyháziak először szeptember 12-én és 13-án láthatják a csapatot, ekkor rendezik a Csapó Ku­pát a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A bajnokság szeptember 26-án kezdődik, az NYVSC hazai pályán a Dunaferr ellen szerepel. Ez már időre ment NYKC: délutáni sziporka Kézilabda Balaton Kupa Fullajtár András (Új Kelet) A felkészülés első erőpró­báján, a rangos mezőnyt felvo­nultató Balaton Kupán mérege­ti erejét a Kárpát-Hús Nyíregy­házi KC NB I-es férfi kézilab­dacsapata. Az egyéként is Du­nántúlon edzőtáborozó nyírsé­gi fiúk zárásképpen vesznek részt a balatoni viadalon. A csa­patok három csoportban selejte­zőket játszanak, majd a csopor­ton belül elért helyezéstől füg­gően játsszák a helyosztókat. A mieink csoportjában van a Dunaferr, a Győr és a Nagy- szentmiklós (román). Az első nap mérlege egy győzelem és egy vereség. Dunaferr SE-Kárpát-Hús Nyíregyházi KC 36-27 (17-13) Keszthely, V.: Soltész, dr. Soós. NYKC: Lencsés - Szergyuk 5, Bécsi 10/3, Medve 5/2, Dengi, Habuczki, Kiss 1. Cse­re: Szabó (kapus), Fetrusevszkij 3, Tóvizi 3, Déváid, Szakács, Kerekes. Edző: Köstner Vilmos. Hétméteresek: 2/2, ill. 7/5. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. ADuneferrgóllövó'i: Kertész 6, Kuzmicsov, Fenyő, Rosta 5-5, Károlyfi 4, Bene, Kiss, Tóth Edmond 3-3, Kemény, Gréts 1-1. Edző: Kolics János. Az eredmény alakulása: 4. perc: 1-3, 13. p. 7-5, 26. p.13- 12, 37. p. 17-18,46. p. 18-25. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Győri Gardénia ETO KC 34-27 (19-10) Keszthely, V.: Kálóczi, Mar- czinka. NYKC: Lencsés - Szergyuk 7, Bécsi 6/2, Medve 4, Dengi 2, Tóvizi 1, Kiss 3. Csere: Sza­bó (kapus), Kun 4, Petru- sevszkij 2, Déváid 1, Szakács 1, Habuczki 3. Edző: Köstner Vilmos. Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2. Kiállítások: 4, ill. 2 perc. A Győr góllövői: Harta 8, Barán, Kiss 6-6, Kovács P. 4, Horváth A. 2, Konkoly 1. Az eredmény alakulása: 14. perc: 7-1, 28. p. 15-9, 43. p. 25-14, 54. p. 32-25. A két mérkőzést Köstner Vilmos edző így értékelte: - A Duneferr elleni meccsünk ered­ményéből sima vereségre kö­vetkeztet az, aki nem látta az össszecsapást. Végig parti­ban voltunk, és több alkalom­mal is vezettünk a kitűnő ké­pességű játékosokat felvonul­tató bajnokjelölt ellen. A 27 gólunk mellett 13 ziccert hi­báztunk, és végül ez bosszul­ta meg magát. A Győr ellen sziporkázott a csapatom, és könnyedén nyertünk ellenük. Azt hozzá kell tennem, hogy a győriek ezen a meccsen ko­rántsem azt nyújtották, amit tudnak. Bízunk abban, hogy megverjük a román csapatot, és versenyben maradunk a 4. helyért. Az NYKC szomati mérkő­zései: 9,30 Hévíz NYKC- Nagyszentmiklós, 14 óra Hé­víz (helyosztó a Komló-Szol- nok mérkőzés győztesével) Vasárnap: 14 óra Keszthely (legjobb esetben a 4. helyért játszanak). Pénteken a két szabadedzéssel megkezdődtek a Forma-1-es au­tós gyorsasági világbajnokság idei 11. futamának küzdelmei. A mogyoródi Hungaroringen 11 csapat 22 pilótája sorakozott föl. Tette ezt annak reményében, hogy minél jobb eredményekkel rukkoljon elő a vasárnapi 12. Magyar Nagydíjon. Az első 30 perc a kanadai Jacques Villeneuve és a német Heinz-Harald Frentzen párviada­lát hozta. Előbb a kanadai futot­ta a jobb köröket, majd Frentzen volt meggyőzőbb. Az első - 60 perces — tréning féltávjánál az olasz Jarno Trulli állt a harma­dik helyen. A Prost-Mugen Hon­da fiatalja azonban hátrább szo­rult, amikor a világbajnoki címvédő brit Damon Hill feljött a második helyre. Hill egyik gyors köre után csaknem kicsú­szott a célegyenes utáni kanyar­ban, a szabadedzés végén 12. volt. Aztán jött Michael Schu­macher! A Ferrari német verseny­zője az első gyors körében 1:20 percet teljesített, majd a máso­dikban ennél is előkelőbbet „re- pesztett”. A pénteki szabadedzés „máso­dik felvonásában” fordult a sor­rend. Hamar kijöttek a pályára a Ferrari és a Benetton pilótái. A kétszeres vb-első Schumacher rögvest javított délelőtti idején (1:19.208). A kései matinén gyengébben teljesített Eddie Irvine ezúttal alaposan rálépett a gázpedálra, fölzárkózott csapat­társa mögé (1:19.236). Az edzés ezen időszakában csak a két tűz­piros olasz kocsi tudott 1:20- on belüli köridőt futni. So­kan még ezen a teljesítmé­nyen morfondíroztak, ami­kor Schumacher újra megmu­tatta, képes zseniális dolgok­ra: 1:18.195, majd 1:17.583 percre javította a pénteki leg­jobb eredményt. Meglcpetésemberré lépett elő Jarno Trullil A fiatal itáli­ai magabiztos vezetéssel M. Schumacher mögött a második helyen tanyázott a szabadedzés vége előtt egy fertályórával. Alain Prost tehetséges püótája l:17.919-et autózott. Michadl Schumacher öt perccel a tréning vége előtt gondolt egyet, újra fölhajtót! a pályára. Gondolta, hátha végleg elveheti ellenfelei kedvét egy újabb remek idővel. Minden az általa el­képzelt úton haladt, amikor az egyik kanyarban elvesz­tette az uralmát a kocsija fö­lött. Megpördült, kicsúszott. Számára így fejeződött be a péntek. Az időmérő futam legjobb­jai: 1. Michael Schumacher (né­met, Ferrari) 1:17.583 perc, 184,122 km/órás átlagsebes­ség 2. David Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 1:17.810; 3. Jamo Trulli (olasz, Prost- Mugen-Honda) 1:17.848; 4. Heinz-Harald Frentzen (német, Williams-Renault) 1:17.884; 5. Damon Hill (brit, Arrows- Yamaha) 1:18.161; 6. Ralf Schumacher (német, Jordan- Peugeot) 1:18.368. Megint „gyorsulási” Alig csendesülnek el a ver­senyautók a Hungaroringen vasárnap, hat órától a nyíregy­házi repülőtéren autós és mo­toros gyorsulási és körverseny­re invitálják a szervezők az érdeklődőket. Fél kilencig ralis élversenyzők tesztelik a körversenypályát, egyúttal ízelítőt nyújtanak az autóve­zetés tudományából. Ekkor kerül sor a körversenyre jelentkezők futamára. Este kilenctől rendezik az autó­sok, valamint a motorosok gyorsulási vetélkedését. Mindezt bárki megtekint­heti háromszáz forint fejé­ben, a gyerekek számára in­gyenes a belépés. A kétszázas győzők Az Athénban zajló atléti- trinidadi Ato Bolton nyer- kai világbajnokság pénteki te, míg a nőknél, ugyan­versenynapján a legnagyobb ezen a távon az ukrán érdeklődéssel kísért férfi Zsanna Pintusevics bizo- 200 méteres vágtaszámot a nvult a leggyorsabbnak. Jose Alvarez Cutino megérkezett és edzésbe állt

Next

/
Thumbnails
Contents