Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
Kultúra 8 1997. július 14., hétfő Tihanyi Tóth Menyhért Alkotótelep Aranyosapátiban Lassan tíz esztendeje, amikor még a térségben nyoma sem volt semmiféle mozgásnak, a rendszerváltás még álomnak is túlságosan merész volt, néhány különböző országban élő magyar képzőművész elhatározta, hogy az anyaországban minden nyáron képzőművészeti alkotótábort hív életre. Az elhatározást tett követte, és azóta minden esztendőben Aranyosapátiban ütik fel tanyájukat a festők, a szobrászok és a grafikusok. Tihanyi Tóth Menyhértet kérdeztük, hogy miképpen működik ez a sajátságosán „nemzetközi” magyar alkotó- műhely, és hogyan sikerült gyökeret verni a különböző országból érkezett művészeknek Aranyosapátiban? szeknek, hogy nemcsak egymáshoz, de az anyaországhoz is megtalálják az utat. Akkoriban úgy képzeltük, hogy egész láncolatot hozunk létre ilyen telepekből, ahol nemcsak képzőművészek, de irodalmárok, énekesek, színészek és még versmondók is tevékenykedhetnek. Egyfajta magyaros gesamkunst (össz- művészet— a szerk.) megteremtése lett volna célja nyarankén- ti összejöveteleinknek. Sajnos ebből semmi se lett, mert nem olyan egyszerű összehozni a minimális feltételeket egy rendszeresen működő alkotóház megteremtéséhez. Nem tagadom, példaként a híres-nevezetes Nagybányai Művésztelep lebegett a szemem előtt. Az a századfordulós művészeti csoportosulás olyan eredményeket hozott a magyar képzőművészetben, amihez foghatót talán azóta sem sikerült elérni. Sok küszködés után, ha nem is azonnal, de 1992-ben itt, Aranyosapátiban sikerült egy majdani művésztelep alapjait leraknunk. Június 24-én kezdődött el itteni életünk, ennek most már több mint öt észtén-, deje. Nem volt könnyű dolog rendszeressé tenni ezt a nyári műhelyt. Mindennek a mozgatója a pénz. Egy ilyen szerveződéshez is kell egy kevés belőle, de nekünk sajnos még a kevesebbnél kevesebb pénzünk van.- Hogy sikerült berendezkedniük itt a faluban?- Nem panaszkodhatunk. A falu önkormányzata támogat minket. Szűkös költségvetésükből még nekünk is kiszorítanak valamennyit. A görög katolikus egyház jóvoltából télen-nyáron üzemelő alkotóházunk van. Két külön lakással, műteremmel, kiállítóhelyiséggel, bár igazság szerint az egész épület egyetlen kiállításként funkcionál. A falakon, de még a földön is festmények vannak. Ide minden időszakban lehet jönni, szinte összkomfortos körülmények várják a látogatót. Igazából megvan minden feltétel a nyugodt, elmélyült alkotáshoz. A volt kántori lakás mellett itt az iskolában is dolgozhatunk. Általában itt bonyolítjuk le közös rendezvényeinket, mint most ezt a táborzáró kiállítást is.-Az iskola falain különböző, Önök által készített festmények láthatók. Ez valamiféle állandó kiállítás a művésztelepen készült alkotásokból? — Amikor átadták ezt a nagyon szép és hangulatos épületet, akkor ajánlottuk fel ezeket a képeket. Az iskolában tanuló gyerekek festmények között élhetnek, ami legalábbis reményeink szerint harmonikusabbá teheti az életüket. Nemcsak az esztétikai szempontok fontosak ebben az állandó tárlatban, de az sem hanyagolható el, hogy a tanulók már kisdiák korukban megiskedhetnek egy öntörvényű világgal, és saját maguk tapasztalhatják meg Arany János híres mondását: „Nem a való, hanem annak égi mása”.- Milyen kapcsolat van a művészek és a falu lakói között?- Jól megvagyunk. A falu tudomásul veszi, hogy nyaranként megjövünk és dolgozunk, de különösebben nem érdeklődnek utánunk. Azok a művészek, akik rendszeresen idejárnak, azok Aranyosapáti alkotóinak nevezik magukat. Még csak öt éve vagyunk itt, ami nem olyan túlságosan nagy idő. Már az is szép eredmény, hogy megszoktak bennünket. Remélem, hogy nincs messze már az idő, amikor nemcsak az itt dolgozó művészek vallják magukénak Aranyosapátit, hanem a falu lakói is büszkék lesznek az itt működő alkotótelepre. Ki a profi és ki az amatőr? Beszélgetés Dobos Lászlóval, a Mandala Dalszínház igazgatójával. Most, hogy a Szabadtéri Színpadon a Móricz Zsigmond Színház „nyári társulata”, valamint a Mandala Dalszínház is fellép a nyár folyamán, végre művészeti téren nyílik lehetőség a nemes küzdelemre, nem pedig a színház világához méltatlan acsarkodásban. Mivel a kőszínház társulatának - és produkcióinak - lapunkban többször is helyt adtunk, úgy érezzük, az a tisztességes, ha a Mandala Dalszínház is szót kap... Dobos Lászlóval, a dalszínház igazgatójával beszélgetünk: Palotai István (Új Kelet)- Mit jelent Önnek a szó: színház?- Találkozóhelyet, ahol a közönség találkozik olyan emberekkel, aki cirka egy méter magas emelvényen szerepelnek, és bemutatnak egy bizonyos misztériumot, amelyet ha jól abszolválnak, hát színészekké válnak - azaz Thália papjaivá -, ha nem, akkor pedig megsemmisülnek, feloldódnak a közönségben...- Miért kell színház?- Tükörnek! Állítólag... Mindenesetre azt mondják, hogy a legfontosabb dolga a társadalom állapotának kivetítése... Ez akár igaz is lehet, csak éppen szerintem kevés. A színpadról hit kell hogy áradjon, amit a néző képes befogadni, azonosulni vele, és ezáltal „harceszközök tulajdonosává válni” a mindennapok küzdelméhez. A tömeg olyan, mint egy kisgyerek a Császár új ruhája című mesében. Őszinte és azonnal „kiszúrja” a blöf- föt, az olcsó haknit. Rögtön megérzi, ha belterjes színházi örömködés folyik, de azt is, ha őszintén szólnak hozzá.- Ki profi és ki amatőr? — A profi pályája csúcsát a vb jelenti - és az ott szerzett kőkemény milliók. Az amatőr játéktere” az olimpia. Ingyen! Érdekes módon a sportolók szíve mélyén mégis az olimpia a leghőbben vágyott cél... Színházra fordítva a szót, ez azt jelenti, hogy egy hivatásos színész zsigereiben is része kell hogy legyen egy intézménynek, teljes alárendeltségben kell élnie, és mindent alávetnie az esedékes produkciónak. Az amatőr önmaga megvalósításáért, lelki és tényleges pozícióinak társadalmi megbecsüléséért küzd. Ha kap is némi javadalmazást tevékenységéért, akkor sem ez a célja és nem ez az érdeke. Az amatőr, ha bukik, hát abbahagyhatja, hiszen sokirányúan képzett, a profi viszont az intézményre van kárhoztatva...- Ezek szerint nem értékmérő? — Semmiképpen nem az. Az amatőr elnevezést a profik tették pejoratívvá, ami nem csoda, hiszen érdekeiket keresztezik. A pontos szó szerintem ma már nem is az „amatőr”, hanem a „műkedvelő”. Ez pedig alternatívát jelent a kötelezően a műveket megszólaltatok számára... A legfőbb különbség azonban a „vélelmezésben” van. Ha valaki kőszínházban játszik, és az előadás végén „rámegy” a bársonyfüggöny, az a közönség szemében színész. Profi színész. A publikumnak nincsenek előítéletei, a közönség az előadást nézi! Erre a legjobb bizonyíték az, hogy amikor úgynevezett „befogadó színházban” játszunk — tehát ahol nincs önálló társulat -, ott ugyanúgy fogadnak minket, mint mondjuk a Madách, vagy a Csokonay társulatát. Az eredmény, a taps, a siker pedig csakis a felmuta- tottaknak szól, az igazi értékek mentén képződik!-Miért nem akar végre „profi” társulat lenne a Mandala Dalszínház?- Egy új színház bevezetése kemény szakmai feladat. A baj többek között az, hogy minden a hivatásosok „boszorkány- konyhájában”, Pesten dől el. Nem léteznek regionális művészeti alapok...- Pesten mégis jobban tisztelik a Mondatát, mint hazájában, Nyíregyházán...- Persze! Pest ismeri a képességeinket, és értékeli azt a vonzerőt, amit képviselünk. A Mandala Nyár a keleti régió legjelentősebb nyári idegen- forgalmi rendezvénysorozata, amit szerte Európában is kiajánlanak!- És ezt itt talán nem tudják?- Tudják, csak nem tudják kezelni.- Lehetséges, hogy nem is akarják?- Megeshet....- Érdekellentét?- Az is előfordulhat. Ezt persze nem mi gerjesztettük... Vagy legalábbis nem tudatosan.- Kié a nyíregyházi Szabadtéri Színpad? — Jogilag a városé, lélekben viszont a Mandaláé! Ha esetleg „kipusztítanának” minket, akkor majd „kísértünk”. Kísértünk a sikereinkkel, a múltból visszahangzó taps emlékeivel. És ha igaz az a Marx-tétel, hogy „Nem lehet szabad az az ország, amely másokat leigáz”, akkor az is igaz kell legyen, hogy egyetlen színház sem virágozhat egy másik eltaposott romjain!!! A mostani helyzet csak időleges kompromisszum. Le fogjuk tenni a magunk koncepióját! A Nyírbátori Szárnyas Sárkány öt éve működik, és néhány napig tart, amire 7 milliót kap a várostól! A Mandala Nyár a maga monstre, majd egy hónapig tartó rendezvénysorozatára — írd és mondd — összesen egymillió-kettőszázötven- ezret... Tudjuk, hogy végesek a lehetőségek, de a mi helyzetünk is roppant nehéz... Azt azért előrebocsátom, hogy bárki bármit is akar, vagy nem akar, a Mandala Dalszínház öt év múlva - ha nem hamarabb - jogilag is „profi” színház lesz. Persze ez alatt az idő alatt a kőszínházak rendszere is át fog alakulni... — Lehetne arról szó, hogy a közeljövőben állításait adatokkal is alátámassza? — Hogyne. Ezer örömmel!-ígérem, szaván fogjuk... Berki Antal (Új Kelet)- A tábor gondolata, pontosabban az alkotótelep ötlete még 1988-ban Vaján vetődött föl bennem. Akkor gondoltam először arra, hogy valamiféle hidat kellene verni a világ minden tájára szétszóródott magyar alkotóművé-
