Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
Rekordnevezés a Nyírségi Tornán Szombaton megkezdődött a 16. Nyírségi Sakkverseny. A nevezés lezárásakor derült ki, hogy újabb rekord született, hiszen az előző évi 176 fős nevezést jelentősen túlszárnyalva, 193 fő kezdi a küzdelemsorozatot. Petrika Ibolya megyei sportigazgatónő és dr. Bodnár Ákos elnök megnyitószavai után asztalhoz ültek a versenyzők, hogy egy héten keresztül „harcoljanak” egymás ellen a fekete-fehér sakktáblán. A legnagyobb létszámú csoport ebben az évben is a 64 fős nemzetközi csoport. Ebből 53 fő már rendelkezik nemzetközi értékszámmal, 11 fő pedig most próbál szerencsét. Természetesen ebben a csoportban található a mezőny legmagasabb értékszámú versenyzője: Krizsány László F2435, nemzetközi mester. Egyébként tíz fő rendelkezik nemzetközi címmel, ebből 4 fő nemzetközi mester, 6 fő pedig FIDE-mes- ter. A külföldről érkezettek száma 8 fő, ebből 6 ukrán, és 'érdekesség, hogy először 2 francia versenyző is elindult. Az „A” csoportban 57 fő, a „B” csoportban 37 fő, a „C” (gyermek) csoportban pedig - az előző éveket túlszárnyalva - 35 ifjú sakkozó méri össze tudását. Dicséretes a nők bátorsága is, hiszen 12 hölgy sakkozó is hajlandó megmérkőzni a férfiakkal, mivel itt nincs külön női csoport. Érdekessége a versenynek, hogy az életkort tekintve igen széles a határ, míg a legfiatalabb a fehérgyarmati Páti Csaba, aki csak 8 éves, addig a legidősebb a sátoraljaújhelyi 80 éves Petik Rezső. A szombati és vasárnapi forduló után a mezőny még igen szoros. A 2. forduló után még sok a 100 százalékos versenyző. A FIDE-csoportban 7, az „A”-ban 8, a ,,B”-bcn pedig 6 fő mindkét mérkőzését megnyerte. Hétfőn reggel fél 9-től a 3. fordulóra kerül sor. A következő napokon is reggel fél 9- től lesznek a fordulók, míg a zárónapon — 13-án — fél 8-kor kezdődnek. Aranyeső Plovdivban Kajak-kenu Szombaton különösen értékes győzelmet aratott - amennyiben aranyérmek között egyáltalán különbséget lehet tenni — a kajakos Storcz Botond. Eleinte a norvég extraklaszszis, az atlantai aranyérmes Knut Holmann vezetett, Storcz 800-nál érte utol, ettől kezdve fej-fej mellett haladtak, és végül a célfotó döntötte el a rendkívül szoros befutót az MTK 23 éves tehetsége javára. Ami a sokak által várt kenus győzelmet illeti: a Horváth Csaba, Kolonics György duó azoknak a románoknak vágott vissza, akik Atlantá ban még előttük, a második helyen végeztek. Harmadik elsőségünket a férfi kajakos kvartett szerezte: Borhiék magabiztosan nyertek a szlovákok előtt. Kellemes meglepetést okoztak női kajakosaink. Bóta Kinga az egyesek versenyében a világ-, s olimpiai bajnok olasz Josefa Idem, s a rutinos osztrák Ursula Profanier mögött értékes harmadik helyet mondhat magáénak, a hajrában előzte meg a németek legjobbját. Párosban a Barócsi, Kovács duót csak a lengyelek már sok világversenyt megjárt párosa verte meg. Vasárnap délelőtt az 500 méteres táv kilenc döntőjére került sor, valamennyiben volt magyar induló, és egy kivételével minden szám hozott érmet a magyar kajak-kenusok számára. Az érmek megoszlása: három arany, három ezüst és két bronz. A magyarok közül ismét kiemelkedően szerepelt a kajakos Storcz Botond, aki hatalmas csatában egy századmásodpercnyi különbséggel megnyerte az egyesek vetélkedését, és tagja volt a szintén Eb-címet szerző négyesnek is Kämmerer. Vereczkei és Hegedűs társaságában. A harmadik aranyat a Honáth. Szuszkó. Hüttner, Belicza kenus kvartett gyűjtötte be. Természetesen mindenki győzelmet várt a szám olimpiai bajnokaitól, Horváth Csabától és Kolonics Györgytől is, de ezúttal nem volt zökkenőmentes a lapátolásuk és be kellett érniük a lengyelek mögötti második hellyel a C-2-esek versengésében. Hozzájuk hasonlóan ezüstérmes lett - az olasz Idem mögött—Mednyánszky Szilvia, valamint a Dékány, Kovács, Barócsi, Szabó összeállítású női kajaknégyes. Utóbbiakat a románok előzték meg. Még két bronz tette teljessé a magyarok éremgyűjteményét: kenu egyesben Kolonics György lett harmadik a hazaiak világ- és olimpiai bajnoka, Buhalov, valamint a szám tavalyi atlantai elsője, a cseh Martin Doktor mögött. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetésnél az Al- mási. Hegedűs férfi kajak kettes. A vasárnap délutáni 200 méteres finálék előtt - amikor 17 számban hirdettek már Európa-bajnokot - a magyarok toronymagasan vezették a nemzetek rangsorát hat arany-, öt ezüst- és három bronzérmükkel. A 200 m-es döntők során továbbra is kimagaslóan szerepeltek a magyarok. Az utolsó szakasz éremmérlege: három arany és egy ezüst. Európa-bajnok lett Fehérvári Vince (K-1), a Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert (K- 2) páros, valamint a Kajner, Fehérvári, Páger, Béé összeállítású kajak négyes. Az ezüstérmet a Búzái. Végh kenus duó nyerte. Sport Akinél nem számít a fegyver Balogh S. Zoltán_______ Sólymos Sándort nehéz lenne elképzelni egy fiatal, versenyre utazó sportküldöttségben, hiszen különösen éveinek számával meglehetősen nagy előnyt élvezne a többiekkel szemben. Ez a gödöllői úr most mégis terepíjász Európa-bajnokságra készül, melyet a közeljövőben Tirolban rendeznek meg. Hogy ki is ő, és mi az ő nagy szerelme, arról az elmúlt hét végén Nyíregyházán megrendezett Három- dimenziós Terepíjászversenyen beszélt.- Mióta foglalkozik a terep- íjászattal?- Másfél éve kezdtem el, és Ebmásodikként újabb kontinensviadalra készülök. Ezen a céltáblás világversenyen szeretnék nagyon jól szerepelni, szeretném megnyerni az Eb-t. Ehhez a szövetség minden támogatást megad, de nekem is szükséges kiemelkedően teljesíteni.-Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt Eb-győzelmi terveket szövögetni?- Nem minden előzmény nélkül kezdtem el ezt a sportot, hiszen korábban hat évig válogatott, Eb-nyolcadik helyezett skeet-lövő voltam. Őstehetségnek kiáltottak ki sokszor és sokan, talán ez a két dolog az, ami ezt a kívülről gyorsnak tűnő sikert eredményezte. Ez a sport amolyan levezetés, de azokkal ellentétben, akik csak kedvtelésből űzik, bennem mindig a sport versenyszelleme él.- Erről a sportágról őszintén szólva keveset lehet hallani...- Az íjászatnak két ága van: a pályaverseny és terepíjászat, ez utóbbi során pedig céltáblára, illetve mint most is, úgynevezett McKcnzie-állatokra lövünk. Ahhoz, hogy valaki eredményes legyen, technikailag és szellemileg is a maximumot kell nyújtani. Az íj megismerése - legyen az reflex, csigás vagy csigás irányzékos - hosszú napokat, akár egy évet is igénybe vesz. Ezek után a távolságbecslés gyakorlásának segítségével bármit cl lehet találni. A pontosságnak nagy szerepe van, hiszen ha valaki túlbecsli a távolságot, akkor az állat felett, ha alá, akkor az állat alatt csapódik be a nyílvessző. A versenyzők a fegyver lövés előtti beállításához saját itinerjüket használják, ahol a távolságoknak megfelelően vannak feltüntetve a beállítási pontok. Természetesen az ember kezében van az íj, így a lövés pontosságát nagy mértékben meghatározza az, hogy valaki teljesen nyugodt, vagy éppen stresszben van a lövés előtt.- Ön hogyan készül a versenyeire. milyen lelkiállapotban van?- Semmi különleges dolgot nem csinálok, csak végigmegyek a pályán és célzok. Ézt a mérhetetlen higgadtságot apámtól örökölhettem, akit semmivel nem sikerült kihozni a sodrából.- Egy állatra céloz, ha az habosított műanyagból készült is. Honnan lehet ezek halálos pontjait tudni?- Az állat egész testfelülete seb- zési hely, de mivel ebben a sportban a pontok számítanak, így a halálos lövés több pontot ér. Míg egy sebzés csak öt pont, addig a legtökéletesebb halálos lövés, mely azt jelenti, hogy a nyílvessző egy három centiméter sugarú körbe került, 12 pont. Ezen McKenzie-állatok nemzetközileg elfogadottak, így minden egyes állatról van egy kis rajz, mely a versenyzőknek menet közben is tájékoztatást nyújthat. A verseny közben beszélgetünk, de ennek ellenére a második állomásnál kétszer lő tizenkettest útikalauzoló mesterlövészünk. Harminc méterről nem is rossz egy fegyverrel, ami a sportág lelke.-A felszerelés, gondolom, elég nagy anyagi áldozatokat kíván.-Nekem szerencsém van ilyen téren, lehetőségem volt a legjobb fegyver megvásárlására, aminek az ára 350 ezer forint irányzók nélkül. Hiába drága, de nem tökéletes, ezért sokszor csiszolásra, módosításra szorul, hogy kényelmesen lehessen megfogni, ami a jó lövéshez elengedhetetlenül fontos. Az íj nagy mértékben meghatározza \az ember teljesítményét, sokaknak azért megy el a kedvük ettől a sporttól, mert magukban nem találják a hibát, és mégse sikerül pontosan célozni. A nyílvesszők alumíniumötvözetből készültek, vigyázni kell rájuk, mert ha meghajlanak, 4500 forintba kerül egy új darab. Mindent csak egyszer kell megvenni, és jó használattal nem kell sokat áldozni a felszerelésre.- Mennyire bosszantó az, ha rögtön az első állomáson ellövik a nyílvesszőjének a végét?- Ez nem olyan nagy probléma, könnyen ki lehet cserélni, sose szoktam ilyen apróságokon idegeskedni. Közben a versenyekre terelődik a szó, és néhány versenyzőtárs véleménye szerint jó, hogy sok versenyt rendeznek, hiszen egész évben azért dolgoznak, hogy terepíjászkodhassanak.- Évente 30 versenyt rendeznek az országban, közülük néhány a nemzetközi szövetség által elfogadott FITA-verseny, melyeket a legjobbak részesítenek előnyben. A távolságok miatt az ország versenyzői megosztottak, de Nyíregyházára, a szintén válogatott Szedlár János invitálására szívesen jöttem, hiszen ő is sokszor jár versenyezni Gödöllőre.- Mikor gyakorol?- Mindig, ha van egy kis szabad időm, kimegyek a lőtérre. Enélkül nem is lehetne jó eredményeket elérni és válogatottnak lenni. Még mindig a szenzációsnak mondható 2x12 pontos állomás a téma a lövők között. És akire ezekben a percekben is felnéznek, Sólymos Sándor, a hazai mezőny legnagyobbja. Aki folytatja útját, és továbbmegy a harmadik állomás felé. Hiszen ő versenyez, nem csak egy újságírót kalauzol az íjak világában. Cseh siker Hortobágyon A Hortobágyi Lovasnapok keretében rendezték meg a díjugrató Volvo Világkupa közép-európai pontgyűjtő versenyét. A cseh Thomas Navratil, Garta nevű lovával „lassabban” - nyolcán is gyorsabbnak bizonyultak nála -, de biztosan vette a 130-150 cm-es akadályokat, s megszerezte a győzelmet. A viadal legjobb magyar versenyzője Panca Cornel Teodor lett, aki hatodikként végzett. Délután rendezték meg a magyar országos bajnokság döntőjét, amelyben Túri József jól irányította Epona Nightlife nevű lovát, hibátlanul teljesítette az 500 méter hosszú, 150-180 centiméteres akadályokkal tűzdelt pályát. A pontgyűjtőverseny eredménye: 1. Thomas Navratil (cseh, Garta nevű lován) 1180 pont 2. Jaroslav Jindra (cseh, Aktív) 1066 3. Bernhard Maier (osztrák, Kapital) 920 Az országos bajnokság döntője: 1. Túri József (Epona Nightlife) 0 hibapont/82.08 mp 2. Hevessy Barnabás (Farah al Kuwait) 0.5/85.97 3. Sebők János (Dalia) 0.75/86.21 Fotó: Lázár Zsolt A magyar bajnok Túri József Triatlon Jól kezdődött a magyarok számára a finnországi Vuo- kattiban zajló olimpiai távú triatlon Európa-bajnokság záró napja. A junior B-katc- góriában (17-18 évesek) az Eötvös-DPSE versenyzője, Góg Anikó aranyérmet szerzett. A csapatban a magyar válogatott az egyéni győztessel, valamint Kozma Noémivel és Fülöp Andreával ezüstérmes lett. A fiúk hasonló korosztályában Bartos Ferenc, és a Bartos, Buru Gábor, Mészáros Zoltán összeállítású csapat bronzérmet vehetett át. Motorcsónak Nagyszerű sikerekről értesítette Gál Veronika, a Magyar Motorcsónak Szövetség főtitkára az MTI Sportszerkesztőségét. Bodor Péter, a Váci Vasutas SE 19 éves versenyzője megvédte világbajnoki címét az OS Y^t00-as kategóriában. A finnországi Leppavirtában megrendezett kontinentális vetélkedőn Bodor mögött az ezüstérmet Kohut Gáborné (Európa Yacht-Klub) szerezte meg. Havas Attila, a Vízügy SC kiválósága az 0-500-as osztály világbajnokságán bizonyult a legjobbnak a lengyel- országi Zninbcn. Pályagolf Kápolnásnyéki sikereket hozott a pályagolfozók országos bajnokságának nyitófordulója, amelyet a Dobogó Kupáért rendeztek meg. A férfiaknál Sörös Miklós új csúccsal, 31 üléssel teljesítette a 18 lyukú pályát a budapesti Dobogó utcában, míg a nőknél Schlotter Judit bizonyult a legjobbnak 42 ütéssel. Csapatban a férfiaknál kápolnásnyéki, míg a nőknél lakitelki siker született, a családok viadalában Sörösék diadalmaskodtak. SzörS Vasárnap Balatonfüreden rendezték meg a magyar szörfbajnokság negyedik fordulóját a Holsten Kupáért. A viharos szélben csak két futamot tudtak teljesíteni a „széllovasok”. Az abszolút győzelmet s az azzal járó Holsten Kupát végül is Gádorfalvi Áron. a Gradus versenyzője szerezte meg. Labdarúgás Óriási meglepetéssel zárult a női labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának küzdelme. A világbajnok hazai együttes, a kontinensvetélkedő első számú esélyese kétgólos vereséget szenvedett Olaszországtól, s így nem jutott a legjobb négy közé. A csoport másik mérkőzésén a németek az utolsó nyolc percben szerzett két találattal győzték le a dánokat, s kerültek az elődöntőbe.- Eredmények: B-csoport 3. forduló: Németország-Dánia 2-0 (0-0) Olaszország- Norvégia2-0(l-0) A csoport végeredménye: 1. Olaszország 5 pont (5-3) 2. Németország 5 (3-1) 3. Norvégia 4, 4. Dánia 1. Az elődöntő párosítása (a mérkőzéseket szerdán játsszák): Svédország - Németország, Olaszország - Spanyolország.