Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
Információk 1997. július 7., hétfő Színes felvételek a Marsról MTI _ Az amerikai Pathfinder űrszonda az első fekete-fehér felvételek után lélegzetelállító színes fotókat is küldött szombaton a Marsról, rajtuk barnás, sivatagszerű, kövessziklás tereppel, dombokkal és a háttérben a vörösesbarna marsi égbolttal. 21 éve, az amerikai Viking-űrszondák óta nem érkeztek képek a vörös bolygóról, s akkor sem ilyen élesek és közeliek. Az űrjármű a tervezett helyen, a Mars északi oldalán elterülő Ares Vallis nevű völgyben érte el a bolygó felszínét, e völgy táját mutatják felvételei. A Pathfinder túlszárnyalta eddigi teljesítményével a hozzáfűzött reményeket. A korábbi Mars-szondák költségeinek ugyanis csak töredékét költötték rá, így kevesebbet reméltek tőle, mint elődeitől. Eddig mégis jobban szerepelt náluk. A tőle érkező rádiójelek szerint sértetlenül érkezett meg univer- zumbeii célállomására, és stabilan megvetette lábát a marsi talajon. Egyetlen szépséghiba mégis van: két légzsák, amelynek több másikkal együtt tompítania kellett a bolygóra zuhanó űrjármű ütődését, nem húzódott vissza rendesen. Ráterülnek arra a rámpára, amelyen a Pathfinder „utasának”, a Sojourner nevű önjáró robotnak ki kellene gördülnie a raktérből, hogy megkezdhesse a Mars-talaj elemzését. A földi irányító központ távutasításokkal rá akarja bírni a szerkezetet, hogy hárítsa el a hibát. Egyszersmind azt is vizsgálják a tudósok, hogy vajon át tudná-e verekedni magát a Sojourner ezen az akadályon, ha nem sikerülne eltakarítani az útból. Egyelőre annyiban maradtak, hogy hétfőig semmiképpen sem próbálkoznak az önjáró robot útnak indításával. Magány \ / ' / HOGYAN VÁLASZOLHAT A HIRDETÉSEKRE? Élőszóban és azonnal, 0-24 óráig! 06-90-344-347 Ezt a telefonszál not kell hívnia, majd megadnia az önt érdeklő hirdetés alatt szereplő posta- fiókszámot (Hangposta). Ekkorhallani fogja a hirdető hangos bemutatkozó üzenetét, majd telefon-számítógépünk felveszi válaszát is, amelyben személyes találkozót javasolhat, vagy megadhatja címét, telefonszámát is. (A hívás díja: 88 FH-áftvfcerc.) Figyelem! Ez a szám nem hívható a 27,28,63,68,89,95-ös körzetekből rádiótelefonról, sem utcai készülékről. ANONIM ES INGYENES HIRDETÉSFELVÉTEL Mindennap 8-22 óráig! 217-3404 Hívja a fenti számot, s munkatársunknak diktálja le a lapban megjelenő apróhirdetése szövegét. Ezután felmondhatja hangos üzenetét is, amellyel személyesebbé,embetközelibbé válik bemutatkozása. A hindetésfelvétel ingyenes és anonim. A hirdetésére érkezett válaszokat a06-90-344-347-es telefonszámon hallgathatja le a kezelőnktől hirdetése felvételekor kapott hangpostafiókszámés titkos kód segítségével. Ez utóbbi biztosítja, hogy az Önnekérkezettválaszokhozcsak Ön férhet hozzá. :■■ '■ ■ ' íy.- /y "S*'' .'■ y<~' ' .yy'.-y '’.y. , . ■ ^ "yf ✓. Társkeresés emberi hangon Evelin 40-es, 160/55, szőke, filigrán, független hölgy várja emberi értékekre igényes, tartós kapcsolatra vágyó úr jelentkezését 50 éves korig. Hangpostafiók: 7603 Van remény! 38/163, elvált, három gyermekét egyedül nevelő, rendezett körülmények közt élő hölgy keresi hűséges társát. Hangpostafiók: 7670 Rendezett körülmények között élő, elvált, 48/158, fiatalos kinézetű, teltkarcsú nő magas, barna szemű, vidám természetű, intelligens barátját keresi Debrecen és környékéről. Hangpostafiók: 7745 . Nyíregyháza 196/37, független, nem dohányzó, gyermektelen, erős testalkatú férfi keres magas, karcsú, magányos hölgyet 35 éves kori£. Ház, autó van. Hangpostafiók: 7527 Erzelemgazdag 35/185/75, jó megjelenésű, érzelemgazdag, elvált építész rendezett anyagiakkal társát keresi helyes, csinos, értelmes hölgy személyében 27-35 éves korig. Hangpostafiók: 7540 Pegazus Természetet, lovakat, tanyasi életet kedvelő hölgy ismeretségét keresi 41 éves, fiatalos, elvált úr. Hangpostafiók: 7563 Hajdúság 50/170, barna, őszes hajú, de nem független úr várja, elsősorban molett hölgyek jelentkezését. Hangpostafiók: 7577 Tanító 21 éves neveletlen fiú keres szigorú tanítót, aki alaposan elfenekelné. Hangpostafiók: 7581 Nyári kaland Egy 22 éves, magányos, jóképűnek mondott egyetemista fiú keresi korban hozzáillő, csinos, talpraesett barátnőjét Miskolc környékéről. Hangpostafiók: 7650 Ikrek 31/180/70, független, gyermektelen fiatalember vagyok, komoly kapcsolatra vágyó hölgyek hívását várom, 20-40 éves korig. Hangpostafiók: 7717 Érdekli valamelyik hirdetés, de nem szeretné azonnal felfedni kilétét? A megoldás: kérjen válasz-hangpostafiókot a2I7-3404 telefonszámon! Így ha válaszol, megkérheti a hirdetőt, hogy ha üzenete felkeltette érdeklődését, ezen a hangpostafiókszámon üzenjen vissza Önnek. A Találkahely így még biztonságosabb! Ne feledje: a tartós, igazi kapcsolatok kialakításához még a Taiálkahelven is időre van szükség. Javasoljuk, hogy az első randevút étterembe, moziba vagy hasonló nyilvános helyre beszélje meg. A Találkahelyen feladott hirdetésében nem adhatja meg teljes nevét, ... címét vagy telefonszámát és nem használhat mások érzékenységét esetleg sértő kifejezéseket. ©TelcMedia Kft., Tel.: 455-5060 Minden hangpostafiók legalább két hétig él. LL KOSSUTH PETŐFI BARTÓK RADIO- ES TV- MŰSOROK PB RÁDIÓ 4.30 Hírek 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 A tegnap slágereiből 11.34 Vará- zsos évek pórázon. Michal Vie- wegh regénye. XV/1. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Keleti Egyház liturgikus énekeiből 13.30 Krisztus közöttünk! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.00 Hírek 15.06 Tudós Fórum — élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Diszkotéka 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00-19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.45 A mi utcánk. Tar Sándor regénye, X/1. Reggel van 20.00 Hírek 20.05 Régi magyar muzsika 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Hétfő esti filmzene 21.25 Médiavilág 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fényben, árnyékban 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek URH: 6.55—9.00 Körzeti információs magazinok 9.00-15.00 Azonos a középhullámú műsorral 15.00 Közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00-22.00 Az Amerikai Hangja magyar műsora 22.0023.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora 0.00-5.30 Lámpafénynél 5.30 -8.00 Reggeli információs összeállítás 8.00—9.00 DJ slágerlista 9.00-12.00 Délelőtti magazin JONATÁN RADIO 12.00-15.00 Délidőben. Kovács Tibor 15.00-16.00 Heti menü. Információs magazin 16.00-19.00 Laza László. Ham and eggs 19.00-20.00 Jonatán sport 21.00-24.00 Sinka Zoltán Gábor. House Party / .Jß TV 1 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.46 Sportreggel 8.00 Petőfi- délelőtt 9.00 Hírek 9.54 Manapság... 11.00 Hírek 11.20 Zenés játékokból 12.00 Nótakavalkád 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Hogy tetszik lenni? 14.00 A Rádió kívánságműsora 17.00 Hírek 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Világzenemagazin 21.00 Hírek 21.03 Béla angyalai 21.50 Gra- molonalbum 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.10 Századunk kamarazenéjéből 10.00 Hírek 10.05 Emberi dolgok 11.05 Gounod operáiból 11.35 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.25 Monteverdi Kórusok Nemzetközi Fesztiválja. Esztergom - 1996. 14.00 Hírek 14.05 Minden megvan. Ottlik Géza kisregénye 15.10 Világhírű zenekarok lemezeiből 16.00 Hírek 16.05 Fiatalok minikoncertje 16.39 Barlay Zsuzsa operafelvételeiből 17.00 Muzsika - a folyóirat hangzó melléklete 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő 18.00 Hírek 18.03 Budapesti Tavaszi Fesztivál, 1997. 19.05 A Gordiusz műhely műsora 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét kb.21.20 Madrigálok 21.30 Zenekari muzsika 22.00 Hírek 22.05 Luciano Pavarotti operakettősökben és együttesekben 22.48 A Rádiószínház bemutatója. Bizánc felől érkeznek a gályák. Szabó Kálmán hangjátéka 24.00 Hírek rrírrKm ijfa 17.00 +1 rádió 18.00 Hírmagazin 18.30 Magazinműsor 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Nap-kelte 9.05 Marienhof. Német tévéfilmsorozat, 52/19. Feszültségek 9.35 Hírek 9.40 Linda. A fotómodell (ism.) 10.45 Örülök, ha jöttök. Orosz rajzfilm (ism.) 11.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.55 Üzlet 14.15 Cigánymagazin 14.40 Szlovák nyelvű magazin 15.05-15.30 Szünidőre! Házi szafari. Szlovák filmsorozat, VII/6. Hív a vadon 15.30 Hírek 15.35— 16.20 Szünidőre! Kaliforniai álom. Amerikát tévéfijmso- rozat, 65/9. Visszajött a mama (ism.), 65/10. Dupla meló, fele pénz (ism.) 16.25 A homok titkai. Brazil tévéfilmsorozat, 180/ 158. 17.00 Koboldok az éjszakában. Igémet ism.térj. film 17.35- 18.00 Kapcsolj be! 17.35 Telejáték (ism.) 17.50 Andrea bevásárol; A ceruza és a Hold. Német rajzfilmek (ism.) 18.05 „Engedjétek hozzám!...” 18.10 Csellengők 18.15 TV-Doktor. A cukorbetegség 18.30 Szerencse- kerék 19.00 Gyereksarok 19.15 MC 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 X-akták - Történetek az FBI titkos ügyeiből. Amerikai tévéfilmsorozat. A mi városunk 21.00 Nyitott száj 21.50 Vers mindenkinek (ism.) 22.00 Magyar filmek, díjak Cannes- ban. Még kér a nép. Magyar film (1971.) 23.20 POR1MIX - 1996. 23.55 Hírradó ÍT~ 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a Parlament üléséről 17.05 Jószomszédi csiki-csuki. Német filmsorozat, XIII/11. A hetedik mennyországban (ism.) 18.00 Körzeti híradók 18.15 Európa híres kastélyai. Amerikai dok.film-sorozat, XHI/1. Bunratty (ism.) 18.40 Molnár Ferenc: Liliom. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása, felvételről 21.30 Telemázli 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.40 KENŐ 22.45 Kékpercek 22.50 David Ojsztrah, 111/3. (ism.) 23.45 MC (ism.) TV2 /Äc DUNA ___IV____ DUN A TV Trópusi hőség 4. 14.50 Tarkabarka 15.50 Mű-Terem-Tés 16.30 Harmónia 17.05 Dusty 6. 17.35 Mese 17.45 Reklám, műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 A bírósági tudósító 13/13 19.10 Látóhatár 19.45 A világ- egyetem enciklopédiája 20.00 Minoritates Mundi 20.40 Esti kérdés 20.55 Reklám, műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Törvénytelen Muskátli 22.25 Európa messze van 22.55 A nagy gitárosok 23.15 Híradó 23.45 MVA Vállalkozói Akadémia 0.15 Látóhatár (ism.) 0.50 Harmónia (ism.) 1.20 Minoritates Mundi (ism.) 2.00 Esti kérdés (ism.) HB© 10.00 A nagy csapat 11.50 A Cisco kölyök 13.25 Mindörökké Batman 15.25 Icipici pók 15.50 Én és a gorillám 17.30 Lois cs Clark 18.35 Halálos játszma 20.10 Ha a falak beszélni tudnának 21.45 Don Juan DeMarco 23.20 Terápia 1.00 Tombstone - Halott város *9 SZÍV TV 1630 Torna 17.00 Kapásjel- ző (ism.) 17.30 Palánta (ism.) Í8.00 Égi vándorok 19.00 Kimba 19.30 Más 20.00 Képes recept 20.30 Autósport-magazin 21.05 Hajtóerő 23.00 Földgömb 23.30 X-trém 24.00 Napraforgó SPEKTRUM 13.00 Az ezredfordulón túl 14.00 Kirándulás a jövőbe 14.30 A szel 15.30 Az ezredfordulón túl 16.25 Kirándulás a jövőbe 17.00 A vadon szívében 1730 Utazás a világ körül 18.00 Állati helyeken 19.00 Légi harc 20.00 Közelképek Kínáról 21.00 Rendhagyó útikalauz. 22.00 Tengernyi titok 22.30 Csodák világa 15.50 Műsorajánlat 16.00 Kaleidoszkóp 16.50 Horgász- buli 17.10 Császári vadászat 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Csengetett, Mylord? 20.20 Gillette World Sport Special 20.50 Stíluspercek 21.00 Piszkos alku 23.00 Napi profit 23.10 Profitvadász 23.40 Select ml M S AT 0.30 Music Box 7.00 Vekker - Rádió a tévében! 9.00 Music Box 13.30 Rocktükör (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália 14.30 Játszd újra... 15.00 A távoli otthon 16.30 Music Box 17.00 Nap tv 19.30 Cops I. 20.00 Sebességhatár 22.00 Parti sétány, Ausztrália 22.30 Soha többé 0.05 A3-ik vonal 5.00 Dunakorzó (ism.) 6.30 Képes Krónika 730 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok! 8.15 Párok és házaspárok tízezer év mesterművein 830 MVA Vállalkozói Akadémia 9.00 Képes Krónika 11.00 Heti hírmondó 12.00 Déli harangszó 1235 Esti kérdés 12.40 Emlékképek 13.00 Postabontás - Levélváltás 13.20 Közép-európai magazin 13.55 SzTV 18.15 Ügyeleti hírek 18.30 Rovataink 19.00 Szamos híradó, lapszemle 19.20 Torna 19.25 Reklám 19.30 Átvett műsorok 20.00 Film 21.30 Szamos híradó, lapszemle NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ vTv 1830 Expoösszefoglaló 20.00 Nyílt tér 20.40 És Isten megteremté a nőt. Francia film P W' A 0PROGRAM AJÁNLAT Krúdy mozi: július 3-tól 9-ig: Támad a Mars. Ea.: 16.00 óra! Halálos terápia. Ea.: 18.00 és 20.00 óra! Béke mozi: július 6-tól 9-ig: Hanta boy. Ea.: 16.00, 18.00 és 20.00 óra! Montázs mozi: július 7-től 9-ig: Rizsporos intrikák. Ea.: 18.00 és 20.00 óra! Halálos terápia. Ea.: 22.00 óra!