Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-04 / 154. szám
Riport 1997. július 4., péntek Ha végre itt a nyár... Az élet mindig a másik parton zajlik Ha késve is, de mint évezredek óta mindig, csak megérkezett a nyár. Sokáig úgy tűnt, hogy a természet ebben az esztendőben változtat eddig jól bevált gyakorlatán, és mindössze fél óráig engedi meg, hogy a nyári örömök rajongói hódolhassanak a szikrázó napsütésnek, a hűsítő haboknak, a gyönyörű évszak kultikus örömeinek. Aztán szerencsénkre az Istenek felülbírálták a természet önkényes eljárását és úgy döntöttek, hogy az idén is megrendezik a nyári kánikulát. Elhatározásuk olyan jól sikerült, hogy mindjárt hozott magával a nyár harminchét fokot árnyékban. Most meg ez lett a baj. Isten legyen a talpán, aki képes kifürkészni, minek örülnének a halandók. Ahogy a versike is mondja: Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha nincs jó idő, mindig esik az eső. Eső ide, eső oda, a nyár szerel mesei nem ijednek meg egy kis égzengéstől. Néha még jól is jön a nagy forró- ságban egy hirtelen jött hideg zuhany. Az emberfia meg amúgy is találékony. Ha nagyon melege van, víz mellé menekül. Már egészen kicsi kortól szoktatja magát a folyó és álló vizekhez. Igaz, bizonyos életkorban kizárólag csónakázni és strandolni hajlandó a vízben. Mosdásra nem szívesen használja. Ugyanakkor szívesen iszik belőle, hogy aztán egy későbbi életfázisban hittel vallja: mosakodni, egye fene, de inni belőle?! Brrrü A nyári szezon a jó ízű, bográcsban főtt ételek évadja. Főleg a halászlé dívik szerte e hazában. A halászléfőzés szertartás. Szigorú rituális szabályai vannak. Horgászattal kezdődik, mert csak a frissen, saját horgúlag ki- pecázott halból készülhet az igazán jó ízű eledel. Az óvatosabbak biztosra mennek, halasnál veszik a lébe valót. Mindenféle fajta kis halat, nagy halat, hogy aztán dicsekedhessenek, mekkora pontyot sikerült fogni az efféle élőlényt sohase látott folyókban, tavakban. A dolog kettős: Ha elhiszed, hogy Én mekkora halat fogtam, akkor legközelebb én sem kételkedem abban, amit Te állítasz kivételes horgászszerencsédről. Errefelé még a zöldfülű is tud főzni. Mindenki a saját receptjére esküszik. Ha többen állnak a tűz körül, rendszerint szép kis veszekedés alakul ki, hogy ebből a fűszerből ennyit, abból annyit, amabból pedig egyáltalán nem kell bele semmi. Néha a vita hevében elfeledkeznek a lényegről. Vagy vizet nem tesznek az üstbe, vagy halat, vagy a tüzet nem gyújtják meg. Ilyen körülmények között kész csoda, hogy ehetővé válik a bogrács mélyén rotyogó kotyvalék. Érdekes, hogy az elkészült étel mindig ízletes. Sőt (!) a legtöbb esetben jobban ízlik az amatőr szakácsok hadának, mint a Gundel világhírű konyhájának legfinomabb fogása. A gyerekeknek a legjobb. Őket nem izgatja a felnőttek főzési mániája. Élik a maguk társadalmi életét, amibe nem fér bele a szabad tűzön készült étkek „gyönyörűsége.” Nem is kóstolják meg a nagy dérrel-dúrral beharangozott harapnivalót. Jobban örülnek egy szitakötőnek, színpompás lepkének, de még a kecskebéka is kedvesebb nekik, mint a körülöttük handabandázók nyári szórakozása. Amióta ember él a földön, mindig vágyik a túlsó partra. Este ülünk a víz mellett, dögunalom van körülöttünk. Az életnek semmi jele, de látjuk a túlsó oldalon a csábítóan hívogató fényeket. Nem bírván ellenállni a kísértésnek, kocsiba ülünk, és megkerülve a fél világot, hipp- hopp, már is ott vagyunk, ahonnan még az előbb vidám forgatagot jeleztek a csillogó-villogó utcai lámpák. Körülnézve sehol semmi. Ugyanaz a dögunalom, mint a másik oldalon. Bánatunkban lemegyünk a vízpartra és mit látunk? Csábító, hívogató fények jelzik, hogy az igazi élet mégis ott van, ahonnan az előbb átjöttünk ide. És a körforgás végtelen. Mennénk is, maradnánk is, csak legyen körülöttünk valamiféle pezsgés. De hát nincs. Vagy ha van, akkor meg nem vesszük Az oldalt írta: Berki Antal A fotókat Bozsó Katalin és Lázár Zsolt készítette észre. Mindenesetre a komp segít az átjutásban. Csak az a baj, hogy az meg sehol sincs. Csak a kikötő árválkodik magában. Az meg nem tud úszni. Maradnának a csónakok, de hát a nyár a pihenés, az üdülés ideje. Evezni pedig embert formálóan fárasztó feladat. Csak nem fogunk pihenőidőnkben dolgozni? Sok választásunk nem maradván, maradunk az innenső parton és vágyakozva nézzük, hogy a nyár milyen izgalmasan telik másoknak a túlsó oldalon.
