Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-31 / 177. szám

1997. július 31., csütörtök Kiutasították szerdán Kanadából egy orosz bűnbanda vezérét, és Moszkvába toloncolták, ahol át­adják orosz rendőröknek. Az 52 éves Vjacseszlav Szliva a kanadai rendőrség tudomása szerint moszkvai bűnszerveze­tet irányított Kanadából. Erre nézve azonban a kanadai ható­ságoknak aligha lehet bizonyítékuk, mert a Szlivát kiutasító végzésben csak arra tudtak hivatkozni, hogy bevándorlási kérelmében elhallgatta büntetett előéletét. Biljana Plavsic boszniai szerb elnök szerint Radovan Karadzic, a háborús bűnök elkövetésével vádolt elődje jelenleg is döntő befolyással rendelkezik a ha­talmon lévő Szerb Demokrata Pártban, s a politikus rossz dön­téseivel katasztrofális helyzetbe hozza a boszniai szerb nem­zetet. A Blic című belgrádi napilapnak adott nyilatkozatában Plavsic közölte: Karadzic volt az, aki utasítást adott arra, hogy a boszniai szerb rendőrség a szerbek és a muszlimok által is magukénak követelt észak-boszniai Brcko térségében szakít­son meg minden kapcsolatot az ENSZ rendőrségével. „Ez a legjobb út ahhoz, hogy elveszítsük Brckót, s úgy vélem, hogy Karadzic ezt is akarja.” Miután az olasz adófizetőknek min dössze elenyésző töredéke élt azzal a lehetőséggel, hogy sze­mélyi jövedelemadójából a pártokat támogassa, az olasz tör­vényhozás nagy többséggel úgy döntött: bár az eredeti határidő lejárt, az olaszok az év végéig megtehetik felajánlása­ikat. A határidő kitolása újból felszította az új pártfinanszírozá­si törvény körüli vitákat. Az olasz parlament tavaly az év végén hozta páratlan gyorsasággal és egyetértéssel a törvényt, mely lehetővé teszi, hogy az adófizetők jövedeladójuk 4 ezrelékét a pártok támogatására ajánlják fel. A törvény szerint ilyen formá­ban összesen 160 milliárd lírához juthatnak a pártok. Ismeretlen tettesek rálőttek Fritz Long­champs haiti külügyminiszter gépkocsijára. A miniszter sér­tetlen maradi - közölte kedden a haiti rendőrség. A tettesek hétfőn este Port-au-Prince egyik utcáján támadtak a külügy­minisztert szállító autóra. A gépkocsi ablakai betörtek, Longchamps testőreinek köszönhette megmenekülését, akik tüzet nyitottak a támadókra. Felder Jean-Baptiste, a haiti rendőrség szóvivője közölte, hogy a múlt héten Joseph Exume volt igazságügyi minisztert lőtték hasba ismeretlen tettesek, akik ellopták Exume autóját. Három ember meghalt, három pedig megse­besült szerdán Groznijban egy robbantásos merénylet követ­keztében. Gépkocsiban elhelyezett szerkezeti robbant fel az orosz-csecsen háború egyik csecsen szabadcsapat-parancs­nokának, Szalmán Radujevnek a főhadiszállása előtt. Nem tudni, hogy Radujev az épületben tartózkodott-e, amikor a detonáció történt. - A Független Államok Közösségének orosz békefenntartó alakulataiból megöltek egy katonát a szerdára virradó éjszakán a Grúziától elszakadni törekvő Abháziában. Gáli térségében orvlövész lőtte le az orosz katonát. Arnold Schwarzenegger szerdán ünnepelte 50. születésnapját. A Grác melletti Thalban született stájer egészen rendkívüli életpályát futott be: testépítőként többek között ötször választották meg „Mister Universumnak”, hét­szer szerezte meg a „Mister Olympia” címet, és egyszer el­nyerte a „Mister World” címet is. Sportpályafutását befejezve Hollywoodban megasztárrá küzdötte fel magát, legnagyobb sikereit a csúcstechnikát felvonultató akciófilmekben érte cl. Legismertebb szerepei a „Terminator” és az „Eraser” főhősei voltak, vagy a Mr. Freeze nevű gonosztevő „Batman and Ro­bin” című, legutóbb forgatott filmjében. A horkolás nélkül MTI ____ Fe llélegezhetnek a horko­lástól szenvedők, és persze hozzátartozóik: az Egyesült Államokban immár az illeté­kes hatóság is elfogadta azt az új technológiát, amellyel megszüntethető a probléma. Az újdonság a somnoplasty technológia, amely a lézeres technikával ellentétben vi­szonylag alacsony hőmér­sékleten, jóval lOOCelsiusfok alatt, és a külső szöveteket érintetlenül hagyva ejt pará­nyi vágásokat a levegő szabad áramlását gátló belső szövete­ken rádiófrekvencia-generá­torhoz kapcsolt tűvel. Az egész eljárás alig fél órán át tart, s a műtött beteg mehet is haza. Az Egyesült Államokban minden hetedik lakos, 40 mil­lió ember szenved (saját) hor­kolásától, illetve a rossz Világkrónika Robbantás Jeruzsálemben Két öngyilkos merénylő-valószínűleg palesztin terroris­ták-szerdán Nyugat-Jeruzsálemben pokolgépes merény­letet követett el egy piacon - jelentette be Avigdor Kahalani izraeli belbiztonsági miniszter. MTI A Mahané-Jehuda zöldség­piacon kora délután mintegy másfél perc leforgása alatt két pokolgép robbant. Tizennyolc ember vesztette életét, a sebe­sültek száma százötvenre te­hető, közülük 15 állapota vál­ságos. Félő, hogy a halálos ál­dozatok száma nő. Asszaf Hefec izraeli rendőrfőnök be­jelentette, hogy Izrael lezárja a Jordán nyugati partvidékét és a Gázai övezetet. Az AP jelentése szerint a szer­dai pokolgépes merénylet volt a legsúlyosabb izraeliek ellen elkövetett támadás Benjamin Netanjahu 14 hónappal eze­lőtti megválasztása óta. Az iz­raeli miniszterelnök hivatal­ba iktatásakor hatékonyabb vé­delmet ígért honfitársainak a po­kolgépes merényletekkel szem­ben. Kahalani belbiztonsági mi­niszter az izraeli hadsereg rádió­jában közölte, hogy az öngyil­kos merénylők tetemét megtalál­ták a halottak között. A robbantások elkövetését ed­dig egyetlen szervezet sem vál­lalta. Az AP helyszínen járt tudó­sítója látott egy takaróval letakart csonka holttestet, amelyet szét­szakított a robbanás ereje - vél­hetően az egyik öngyilkos me­rénylő teteme volt. A robbantáso­kat a zsidók lakta városrész legna­gyobb szabadtéri zöldség- és gyü­mölcspiacán követték el, amikor az árusok standjai előtt tolongtak a vásárló emberek. A detonációk után a földön szétzúzott zöldsé­gek, dinnyék, az üzletek vállfái­ról lesodort ruhafoszlányok, rekeszdarabok hevertek, és mindent beborított a szét­fröccsent vér. Kormos és véres testek feküdtek a hordágyakon és a földön. Egy szemtanú elmondta, hogy két nagyerejű robbanást hallott. „Az emberek lábak nélkül, karok nélkül, ruhák nélkül repültek a levegőbe.” „Aki az épületek két fala kö­zött volt, az megmenekült, aki kidugta a fejét, az meghalt” - mondta egy másik szemtanú. Gabi Glasz, az országos rend­őrfőkapitány helyettese kö­zölte, hogy a két robbanás egymástól 50-60 méter távol­ságban történt. Hozzátette: az izraeli hírszerzés nem jelen­tette, hogy a napokban po­kolgépes támadások várha­tók. A rendőrség bezáratta a boltokat, további pokolgé­pek után kutatva lezárta a pi­acot, a környéket mentők szi­rénájának vijjogása verte fel. A Vatikán elleni vádakról Raymond Flynn, az Egyesült Államok vatikáni nagyköve­te levélben hívta fel Bili Clinton elnök figyelmét: nem elég­gé bizonyítottak azok a Vatikán ellen felhozott vádak, ame­lyek szerint a második világháború után a Szentszék hor- vát fasiszták zsákmányolt vagyonát őrizte készpénzben és aranyban. A Reuter megszerezte és kedden közölte e július 24-éről keltezett jelentést. MTI Flynn szerint a vád bizonyí­tása nagyon sovány adatokra épült. Az amerikai nemzeti le­véltárban őrzött 15 millió ol­dalnyi iratból, amely a náci számlák ügyében készült, csupán egyetlen irat említi a Vatikán nevét. Abban az egy­ben is csak nagyon hézagos adatok vannak a Vatikán ama állítólagos pénzügyidéiről, amelyeket fasisztákkal folyta­tott. Flynn azt ajánlja az amerikai kormánynak: tekintse vétlen- nek Vatikán áriamőf, amíg nem merülnek fel ellene egyértelmű­en terhelő bizonyítékok. Mint írta, az Egyesült Államoknak nem szabad részt vennie a Szentszék jóhírét kikezdő igaz­ságtalan támadásban. Egy amerikai tévéadó nem­régiben azt jelentette, hogy egy 1946-os titkos amerikai pénzügyminisztériumi irat ta­núsítja: a Vatikán 130 millió dollárnyi vagyont - aranyér­méket és pénzt - őrzött meg a horvát fasiszták számára, olyan vagyoni, amelyet az usztasák szerbektől és zsidóktól rabol­tak. A Vatikán cáfolta, s telje­sen alaptalannak nevezte a vá­dat. Flynn nagykövet utal arra elnökéhez intézett levelében, hogy a szóban forgó irat ada­tai homályosak, nem tartal­maznak részleteket. Az okirat szerzője névtelen forrásokra hivatkozik, jelentése jórészt híreszteléseken alapul. Árvíz tengeren innen és túl Az Odera árterületén szerdára virradóra nyugodt, minda­mellett továbbra is válságos, de szilárd volt a helyzet. A brandenburgi belügyminiszérium válságcsoportjának közlése szerint egyelőre elmaradt az a kedd estére Len­gyelország felől várt árhullám, amelytől tartottak. Ratz- dorfnál, az Odera és a Neisse összefolyásánál 19 órán át változatlan 6,73 méteres vízszintet mértek - nyilatkozott a váiságtörzs szóvivője. MTI A potsdami belügyminiszté­rium adatai szerint a víztöme­gek négyzetméterenként leg­kevesebb hattonnás nyomással terhelik a töltést, Michael Muth, a válságtörzs vezetője már kedden úgy nyilatkozott, hogy a védősáncok olyan pu­hák, mint a puding. Ez azt je­lenti, hogy alapjában véve e töltések bármelyike bármikor átszakadhat. Egy hirtelen jött felhőszaka­dás 6 méter magas, iszapos víz­falat zúdított az éjszaka közepén a coloradói Fort Collins városra. A hömpölygő áradat autókat, la­kókocsikat sodort el, és elragadott mindent, ami az útjába került. A rendőrség szerint 5 ember meghalt, negyvenen megsérültek, és 10 sze­mély eltűnt. John Fishbach, a vá­ros gazdasági vezetője szerint a károk dollármilliókra rúgnak. „Nem volt idő arra, hogy figyel­meztessük a lakosságot” - mond­ta Brad Hurst hadnagy, a rendőrség szóvivője. Fort Collinsra hétfő éj­jel több mint 200 milliméter eső esett, a víz egy 4,5 méter magas vasúti töltés mögött gyűlt össze, míg végül hatalmas hul­lámként kitört, és elárasztotta a várost. A víztömeg az általá­ban nyugodt Tavasz patakot karamellszínű, dühöngő folyó- vá változtatta. A vágtató ár há­tán tévékészülékek, hűtőgé­pek, bútorok, sőt még egy mos­dó is végigúszott a városon. Az AP helyszíni jelentése szerint a 108 ezer lakosú vá­rosban, amely Dcnvertől egy­órányira van északra, legsú­lyosabban két lakókocsi-par­kolót érintett az árvíz. A mel­lékutcákat piszkos, barnás víz borítja, a levegőben átható bűz terjeng, ezért több üzlet kénytelen volt bezárni. Ami­kor a zivatar szemerkélő esővé szelídült, a búvárokkal és ku­tyákkal dolgozó mentőala­kulatok megkezdték az eltűn­tek felkutatását. Václav Havel életveszélyben volt Pokolgép krónika MTI A szerdán Jeruzsálemben) el­követett pokolgépes merénylet kapcsán az AP amerikai hírügy­nökség felsorolását ismertetjük aközelmúltban izraeli célpontok ellen elkövetett pokolgépes merényletekről:- 1994. április 6.: Felrobbant egy robbanóanyagokkal megra­kott palesztin autó, amely egy au­tóbusz mellett parkolt az észak­izraeli Afula városban. A Ha- mász által vállalt merényletben ki­lenc ember meghalt és 45 meg­sérült.- 1994. április 13.: Öngyil­kos palesztin merénylő, testére erősített robbanószerkezettel, a levegőbe röpített egy izraeli au­tóbuszt Hadéra városban. Hatan életüket vesztették, 25 ember megsérült. A merénylet elköve­tését a Hamász vállalta.- 1994. október 19.: Autó­buszba rejtett pokolgép robbant Tel-Aviv üzleteiről és kávéhá­zairól ismert belvárosának szí­vében, a Dizengoff utcában. A Hamász által elkövetett merény­letben 22 ember meghall, 48-an megsérültek.- 1994. november 12.: Egy kerékpáros öngyilkos merénylő három katonát ölt meg a Gáza- övezetben fekvő Netzarim köze­lében. A merénylő az Iszlám Dzsihád tagja volt.- 1995. január 22.: Két pa­lesztin öngyilkos merénylő felrob­bantotta magát a Netanya közelé­ben fekvő Beit Lid csomópont­ban. A merénylet elkövetését, amelyben 21 izracl i vesztette éle­tét, az Iszlám Dzsihád vállalta.- 1995. április 9.: Két ön­gyilkos merénylő izraeli buszo­kon robbantotta fel magát a Gáza- övezetben fekvő Kfar Darom zsidó település közelében. Hét iz­raeli katona és egy amerikai egye­temista meghalt. Amcrénylet el­követését a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű fegyveres csopor­tok vállalták.- 1995. július 24.: Hat em­ber vesztette életét, amikor egy öngyilkos merénylő felrobban­tott egy autóbuszt Tel-Aviv „Rarnal Gan” nevű kertvárosá­ban. Névtelen telefonáló közöl­te, hogy a robbantást a Hamász követte el, egy röpirat szerint a merénylő Jordániából érkezett.- 1995. augusztus 21.: Jeru­zsálemben egy autóbuszon bom­ba robbant. Az ismeretlen lettes általelkövetett merénylet, a rend­őrség közleménye szerint, öt ha­lálos áldozatot követelt, 89-en megsebesültek. A halottak egyi­ke egy amerikai nő volt.- 1996. február 25.: A Ha­mász által Jeruzsálemben és a dél- izraeli Askelonban egyidejűleg elkövetett merényletnek 26 halá­los áldozata volt. Jeruzsálemben egy autóbusz utasai közül 25-cn meghaltak (22 izraeli, köztük nyolc katona, továbbá két ameri­kai és egy palesztin), Askelonban pedig egy izraeli katona vesztette életét a merénylet következtében.- 1996. március 3.: Jeruzsá­lemben egy autóbusz ellen ön­gyilkos merénylő által elkövetett bombamerénylet 19 halálos ál­dozatot követelt (tíz izraeli, köz­tük három katona, hét román, egy etióp és egy palesztin nő).-1996. március 4.: Tel-Aviv- ban bombamerénylet következ­tében 13 izraeli vesztette életéi, köztük egy katona.- 1997. január 9.: Kct rob­banóanyaggal elkövetett merény­let Tel-Avivban. Tizenhármán megsebesültek.- 1997. március 13.: A jor- dániai-izraeli határon, Bakurá­ban egy jordániai katona tüzet nyitott egy izraeli autóbuszra. Hét izraeli iskoláslány életét vesztet­te a merénylet következtében.-1997. március 21.: Öngyil­kos, merénylő vérengzése Tel- Avivban egy kávéház teraszán Életét vesztette három izraeli és az öngyilkos palesztin merénylő. A sebesültek száma 46 volt. levegővétel miatti alvászava­roktól, rövidebb-hosszabb lé­legzetvételi szünetektől, az apnétól. Ezek a szünetek ál­landóan felkeltik az alvót, s ritkán, különösen súlyos eset­ben a halálát is okozhatják. Az apnéval küzdő amerikaiak szá­ma 7-1 8 millióra tehető, közü­lük évente 38 ezren halnak meg a betegséghez kapcsoló­dó szívzavarok miatt. A horkolás természetesen jó piacot teremtett az Egyesült Államokban. A különféle hor­kolásgátló szerekre és eszkö­zökre évente 275 millió dol­lárt költenek az emberek, to­vábbi 42 millió dollárt emész­tenek fel a kórházi költségek. Keddtől a somnoplasty tech­nológiával hivatalosan is gaz­dagodik a horkolást elhárító módszerek palettája, s vél­hetően még csendesebbek lesz­nek a hajnalok - és éjszakák - az Egyesült Államokban. Váratlanul életveszélybe került Václav Havel cseh államfő, amikor kedd délután gépkocsija - semmibe véve a tilos jelzést - áthaladt a vas­úti síneken a leeresztett so­rompó mellett. A közeledő te­hervonat abban a pillanatban alig 500 méterre volt az elnö­ki kocsisortól - írja szerdai ki­adásában a Právo című cseh napilap. A botrányos esetért, amely a kelet-csehországi Usti nad Orlicí közelében történt, min­den valószínűség szerint a rend­őrségi felvezető kocsi parancsno­ka a felelős, amely elsőként ha­ladt át a lezárt sorompó mellett. Őt követte Havel Mercedesé, Miloslav Vyborny védelmi mi­niszter Tátrája, majd a többi gép­kocsi. A konvoj utolsó autója a lap szerint csak néhány mé­terrel kerülte el az ütközést a fékező tehervonatiak Lxi- dislav Spacek elnöki szó­vivő a hajmeresztő mutat­vány után azt állította, hogy az államfő nem volt életve­szélyben. mert a mozdony- vezetőt a rendőrség idejé­ben utasította, hogy az átjá­ró előtt álljon meg.

Next

/
Thumbnails
Contents