Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
1997. július 28., hétfő Nem mese ez, gyermek... Hazai krónika A kisebbségi jogok módosítása Magyarországi németek tanácskozása Tatán A kisebbségi önkormányzatoknak nem kisebbségi szakszervezetekként keli működniük, hanem úgy, hogy a törvényben biztosított jogaikat folyamatosan gyakorolják-jelentette ki Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a Magyar- országi Németek Országos Ónkormányzata szombati közgyűlésén. Palotai István (Új Kelet) Régi történet, nem is tudom, honnan jutott az eszembe. Gróf Tisza Edömér kormánypárti főcsészér és politikai holdudvara titkos szövetségre lépett Ostap Bender közgazdász géniusszal, valamint Al Ca- pone-val, a közismert és köztiszteletben álló külföldi üzletemberrel. Nem titkolt céljuk a nemzet felemelése volt, természetesen csekély fizetségként szerény vagyonkájuk is gyarapodott. Doktor Janda, a világhírű mesterdetektív minderről báró Duna Kázmér ellenzéli árnyék-főcsészér- től értesült, akinek nemes és nemzetes Rába Tibold úr, a kormány befolyásos tagja súgta meg. A nyomozó az égbe lökte az orrát, szimatolni kezdett, és egy szó mint száz, követvén a „szagot” csuda dolgokra jött rá. Mint kiderült, a három „ nagy" és holdudvara nem titkolt céljukkal ellentétben fittyet hányt kicsiny hazánk felemelkedésére, sőt nagy szemfényvesztések közepette annak zsebéből kimondottan nagy összegeket síboltak el. Mindezeken felül ugyancsak fütyülvén nemzetünk tisztes törvénytárára, különféle pimasz huncutságokat követtek el. Janda társaival együtt, mintfelaj- zott vadászeb tovább kergette a nyomot, megemlítvén Dunának, hogy igaza volt, amikor srégséget saj- dított. Persze Dunának több sem kellett, s rohant az újdondászokhoz hírül adván, ami szégyenszemre megesett. Ekkor tört ki a gyalázat. Doktor Janda főnöke, Se- cu Rita, aki mintegy véletÚj Kelet-információ ______ A záhonyi vámhivatal munkatársai az elmúlt hét során az ukrán határszakaszon 86 esetben vámszabálysértés és 2 esetben csempészet alapos gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást, és összesen közel 3,4 millió forint értékben foglaltak le különféle vámárukat. Az elkövetők között három magyar állampolgár volt. A lefoglalt áruféleségek között szerepelt 17 840 doboz cigaretta, 450 liter gázolaj, 330 darab különféle mezőgazdasági gépalkatrész, 110 kilogramm fémhulladék, 560 darab szerszámalkatrész. A vámhivatal hét esetben szabott ki és szedett be pénzbírságot összesen 12 ezer forint értékben. Csempészet elkövetésének alapos gyanúja miatt egy magyar állampolgár ellen kezdeményezett eljárást a vámhivatal. Ukrajnai feladással két kamionnyi bútor továbbítását kérték a belterületi vámhivatalhoz, de mivel ott az áru megérkezéséről lenül gróf Tisza politikai klubtársa volt, felelősségre vonta a világhírű nyomozót, hogy miért szimatol a felelős személyiségek körül?! A magyarázatként előadott „mert ott volt a büdös”-t nem fogadta el, és azt ajánlotta Jandának, ebben az esetben vegyen mélyebb lélegzeteket, hogy a kellemetlen ájer mihamarább elfogyjon. Az ügy azonban mindig ügyet szül. Báró Duna és társai Janda pártjára keltek, és megkezdődött a nagy népi parlamentális anyázás. Mindenki a másikét szidta, miközben az ügy - mármint az, hogy csibészség esete forgott fent — mondhatni másodrendű csekélységgé aszott. Secu Rita farba rúgta Jandát, miközben folyamatosan mosta kezeit, amitől az azonban csak nem akaródzott tisztábbnak tetszeni. A legsajátságosabb az volt az egészben, hogy az érintettek, Tisza, Bender és Capone síri mélységekben hallgatott, mintha nem is körülöttük folyna a csetepaté. Majd napvilágot látott a döntés: Secu Rita tiszta, Janda nyomozó a sáros! Duna báró foglalkozzon a maga klubjával. Amit Tisza, Bender és Capone tett, az lényegtelen, a lényeg az, hogy nem lett volna szabad őket buzerálni, ha már a jó Isten így felvitte a dolgukat. Ami sunyiságilag történt, az pedig nem okozott akkora kárt kicsiny hazánknak, mint az, hogy egyesek azt kipofázták. Mindez persze régen történt a kerek (Nyírfa)er- dőben. Ma már ilyesmi nem fordulhat elő. Elvégre demokrácia van, és a törvények ugyebár mindenkire egyaránt vonatkoznak... visszaértesítést nem kaptak, megkeresték a magyar fuvarozót. így derült fény arra, hogy a szállítmányt a belterületi vámhivatalnál nem mutatták be, s azt a vámszervek megkerülésével jogellenesen hozták forgalomba. A beregsurányi kirendeltségen három vám- és egy devizaszabálysértés miatt folytattak eljárást. A lefoglalt vámáruk (cigaretta, szeszes ital, üzemanyag) összértéke közel 100 ezer forint. A hivatal három esetben összesen 12 ezer forintnyi pénzbírsággal sújtotta az elkövetőket, amelyet a helyszínen be is hajtott. A csengersimai határátkelőhelyen a román határ- szakaszon kilenc esetben intézkedtek a pénzügyőrök szabálysértés miatt. Az elkövetők között hét román és két ukrán állampolgár volt. Az elkövetők összesen 296 liter szeszes italt, 51 liter alkoholt, 700 doboz cigarettát és 120 liter gázolajat kíséreltek meg behozni az ország területére. MTI ___________________ A tatai várban tartott testületi ülésen áttekintették a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény módosítására vonatkozó munkaanyagot, amiről július 30-ig kell elküldeni véleményüket Tabajdi Csabának, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az utóbbi négy év ugyan bebizonyította a kisebbségi önkormányzatok életképességét és fontosságát, ám az országos testületnek a mai napig sincs megfelelő irodája, Terület* fejlesztés MTI Elkészült az 1997. évi területfejlesztési célelőirányzat központi keretének felhasználására vonatkozó pályázati kiírás, amely miniszteri jóváhagyásra vár. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium egy-két héten belül szándékozik megjelentetni a felhívást, amelyre augusztus 29-ig kell majd az pályázatokat beadni. A szakértői bizottság állásfoglalása alapján a miniszter dönt a támogatásokról a beadáshoz képest hatvan napon belül. Szala Endre, a KTM főosztályvezetője az MTUnek elmondta, hogy a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásának irányelveit korábban megtárgyalta az Országos Területfejlesztési Tanács. A pályázati felhívásban a jelentős, legalább 100 munkahelyet teremtő fejlesztéseket, a megyei és regionális programok kidolgozását, a térségi integrációt, innovációs programokat, vállalkozási övezetek kialakítását támogatják. Kutyatámadás MTI ___________________ Tov ábbra is súlyos az állapota annak a kétéves kisfiúnak, akit pénteken támadott meg egy doberman Csepelen. K. Norbertét megoperálták, és jelenleg géppel lélegeztetik. K. Norbert nyolc hónapos kishúga, valamint az őket nevelő A. Jánosné két hete nyaraltak H.-né csepeli családi házában, amikor - játék közben - a vendéglátó egyik kutyája rátámadt a kisfiúra. A szemtanúk elmondása alapján a doberman a gyerek nyakát és arcát szorította. A. Jánosné a kisfiú segítségére sietett, ekkor azonban a mágik két kutya őt támadta meg: a rottweiler elkapta a nő karját, lábába pedig egy spániel kapaszkodott. A. Jánosné s barátja végül egy vasrúddal egy elkerített területre szorították be, majd elzárták a kutyákat. K. Norbert az Országos Traumatológiai Intézet intenzív osztályán fekszik, nevelőjét a mentők a Csepeli Kórház Traumatológiai osztályára szállították. nemhogy székháza lenne. Több helyen és többször is előfordult - tették szóvá -, hogy a települési önkormányzatok eltérően értelmezik a kisebbségi önkormányzatok támogatását, ezért az új törvénynek részletesebb és konkrétabb szabályokat kell tartalmaznia. Már csak azért is, hogy ne fordulhasson elő a meghatározott támogatások átutalásának az elmaradása, amire a több milliárddal gazdálkodó városok esetében is volt példa. Gyakori az is, hogy a képviselő-testületek üléseiről úgy távolítják el a kisebbségi ön- kormányzatok vezetőit, hogy zárt ülést rendelnek el megMTI ___________________ Tú rós András, a Magyar Polgárőr Szövetség elnöke az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta, hogy szervezetük a napokban fogadta el a hosszú távú fejlesztési koncepcióját, s aszerint a polgárőrség kizárólagosan civil szervezet, nem afféle kvázi rendőrségként működik, hanem csakis a bűnmegelőzés a feladata; munkájuk pedig különösen azokon a településeken nélkülözhetetlen, amelyeken nincs rendőr. A fórumon Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy a bűnözés nagymértékben növekedett az elmúlt években, s erre a társadafelelő indok nélkül. Ám mindez nem jellemző a Komárom- Esztergom megyei településekre, ahol tizenhét kisebbségi önkormányzatból a csolnoki, a vértessomlói, a vértestolnai és a várgesztesi egyszersmind települési önkormányzatként is működik. Ezek érintett vezetői beszámoltak eddigi munkájukról, amit Kerner Lőrinc országos elnök elismeréssel nyugtázott, de felhívta a figyelmet arra, hogy több gondot kell fordítani a kulturális értékek további gyűjtésére, megmentésére, illetve a kisebbségi óvodák, iskolák és más létesítmények saját intézményként való működtetésére. Ez utóbbira a tatai Német Nemzetiségi Múzeum lehetne az első példa, ahol a hét végén új kiállítást nyitottak „1100 éves együttélés. Németek Magyarországon a Honfoglalástól napjainkig” címmel. lom riadtan, sőt egyre fokozódó félelemmel reagál. „Ha ez a félelem állandósul, az a bűnözőknek kedvez, viszont önök 40 ezren felettébb sokat tehetnek annak érdekében, hogy az állampolgárok a félelmeiket legyőzhessék” — hangsúlyozta. A polgárőrség léte önmagában is azt bizonyítja, hogy a társadalom nem elégedett a közbiztonsággal, nóta bene a rendőrség munkájával - állapította meg a továbbiakban. Kacziba Antal, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára kijelentette, hogy a kormány a múlt héten határozott arról, hogy még erre az évre 10 millió forintos támogatást nyújt a polgárőrségnek. Vámszabálysértések- Itt már nincs biztonságban az erdő, az új tulaj inkább hazavitte és otthon vigyáz rá... Országos polgárőr nap A Magyar Polgárőrség ezer egyesületének 40 ezer tagja képviseletében négyezren vettek részt szombaton a Balatonfűzfőn megtartott országos polgárőrnapon. Anna*bál Füreden MTI ________________ Szombaton este nyolc órakor a palotás nyitótánccal kezdetét vette a 172. balatonfüredi Anna-bál. A rendezvényt először szponzorálja a Herendi Porcelángyár, mely patinás cég mindössze egy évvel fiatalabb az ugyancsak nagy múltú balatoni bálnál; a nyitótáncban részt vevő hölgyek valamennyien herendi porcelánból készült szí- vecskét kapnak majd ajándékba a bevonuláskor. A vendégsereg érkezése egyébként minden évben nagy attrakciónak számít a balatoni városban, most százak voltak kiváncsiak a Gyógy tér patinás épületébe igyekvő hölgyekre és urakra. A báli sokadalom - telt ház van, háromszáznál is több vendég fizette meg aló ezer forintos belépőjegyeket - éjfél után egy órával már megtudhatja, 1997-ben ki lett az Anna-bál szépe és két udvarhölgye, akit aztán vasárnap majd füredi sétakocsikázásra és balatoni sétahajózásra visznek. A legfrissebb hír Füredről, hogy a város önkormányzata az Anna-bál elnevezés védetté nyilvánítását kérte a Magyar Szabadalmi Hivataltól, ugyanis megelégelték, hogy szerte az országban egyre több úgynevezett Anna-bált tartanak, holott — vélik— 1825 óta igazi Anna- bál csak egy van; az pedig a július végi füredi vígasság. A bál szépe Gergely Valéria 17 éves bajai gimnazistát választották a 172. balatonfüredi Anna-bál szépségkirálynőjévé. A magas és bájos diáklány a szüleitől kapta ajándékba a füredi bálozást, «vasárnap hajnali 2 órakor már ő volt a parádés bál megkoronázott és aranyalmával ékesített királynője. Az ifjú hölgy jogásznak készül, érettségi után a pécsi jogi karon szeretne továbbtanulni. A szépségkirálynő udvarhölgyei: a második helyezett Molnár Anikó 20 éves balatonfüredi tanuló, s a harma- dik helyezett Harsányi Orsolya 17 éves nyíregyházi diáklány. A báli szépségek vasárnap délelőtt - több ezres tömeg sorfala között - balatonfüredi sétakocsikázáson vettek részt két lipicai négyesfogattal, délután pedig balatoni sétahajózásra invitálták őket. A Füred Tourist igazgatója, Isztl Jenő elmondta, hogy a bálon - amelynek a főszponzora a Herendi Porcelán Manufaktúra Rt. volt - 300 vendég ropta a táncot. Az igazgató szerint a vendégsereg összetétele az utóbbi években sokat változott, hiszen míg a hetvenes és a nyolcvanas években a külföldiek aránya volt döntő, a mostani bálon már a résztvevők 80 százaléka hazai vendég volt. A báli vígasságon a legnagyobb sikert a menüsor aratta, hiszen az első Anna-bálok idejéből, az 1820-as évekből való volt a recept. A nevezetes menü meggyborban pácolt szarvasgerinc szedermártással, galamb erőleves erdei gombákkal, libamájjal töltött hátszín tejszínes rózsabor- mártással, zöld körettel és Anna-desszert.