Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-25 / 172. szám
1997. július 25., péntek Sport Détári, mint menedzser A modern kor leventéinek otthona Nyíregyházán a lövősport nagy hagyományokkal rendelkezik. Az 1900-ban alakult NYTVE már öt évvel megalakulása után felvette szakosztályai közé a lövészetet, majd a két világháború közti leventemozgalom során olimpiai bajnok is nevelődött városunkban dr. Halasi Gyula személyében. Az 1928-ban megalakult Nyíregyházi Polgári Lövészegylet mellé olyan személyek álltak, mint a polgár- mester, Bencs Kálmán, így a sokáig lövészetnek helyet adó leventepálya a vasúti deltában állandó mozgásban volt. Az MHSZ 1948-as megalakulását követően 1956-ban került sor a Városi Stadion mögötti lőtér átadására, mely napjainkban nemcsak a lőtéren zajló edzéseknek, hanem más természetű golyóváltásoknak is helyet ad. MTI Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint Détári Lajos a jövőben nem csak játszik a St. Pölten csapatában, hanem marketing-menedzserként is tevékenykedik a másodosztályú együttesnél. A 34 MTI __________ Tö bb világsztár is indul szombaton a Budapesten rendezendő nemzetközi atlétikai versenyen. Az előzetes hírekkel ellentétben azonban a brítJonathan Edwards, a férfi hármasugrás világcsúcstartója nem lesz ott az eseményen. Persze azért akad még jó néhány olyan atléta a rajthoz állók sorában a Csepel-stadi- onban, aki éremesélyesként utazhat az athéni (augusztus 1-10.) vb-re. Ilyen például Edwards honfitársa, Iwan Thomas, aki a közelmúltban 44.36 mp-t futott, és csak három századdal maradt el a 400 méteres síkfutás Európa- rekordjától. Az amerikai szupersztár, Michael Johnson az utóbbi időben sérüléssel bajlódott, így az sem elképzelhetetlen, hogy Thomas aranyérmet szerezzen a görög fővárosban. Férfi 400 m gáton Kovács Dusán legnagyobb ellenfele a dél-afrikai MTI ______ Ho sszú huzavona után eldőlt, hogy Phil Jackson marad a vezetőedző a Chicago Bulls- nál. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) hét év alatt öt elsőséget szerzett szakvezető egy évre írt alá a Bikákhoz. A szerződés pénzügyi oldalát nem tárták a nyilvánosság elé, a klub szóvivője, Tom Smithhurg azonban leszögezte:-Jackson fizetése a legmagasabb lesz az NBA-bcn, leszámítva azokat, akik más funkciót is betöltenek, például az általános igazgatóét. Az 51 éves mester nyolc idény alatt páratlan győzelmi mutatót ért el csapatával. A Bulls ezen időszak Pokrovenszki Gergely Történetünk a múlt évre tekint visza, a magyar honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából rendezett mil- lecentenáriumi emlékfutásra, amit 1996. július 27-30. között szerveztek. A túra fő gondolata az „indulj el egy úton” volt, ami követendő példa lenne. A hagyományt most sem felejtették el, bár nem sportoltak, „csak” koszorúztak a versenyzők. A szabolcsi és a kárpátaljai vezetőkkel megkoszorúzták azokat az emlékműveket, melyeket egy éve „futólag” láttak. Szabolcs községben Szabolcs vezér talapzatánál is letették tiszteletüket és a virágokat. Lakatos Dénes, a helység poléves volt válogatott labdarúgó feladata lesz többek között a szponzorokkal való kapcsolattartás, a kiegészítő szerződések kezelése. Détári tavaly gólkirály volt az osztrák második vonalban. St. Pölten-i szerződése 1999-ig szól. Llewellyn Herbert lesz, akinél idén csak az amerikai Bryan Bronson bizonyult gyorsabbnak ebben a számban. Ugyancsak a férfiaknál magasugrásban indul az olimpiai bronzérmes ausztrál Tim Forsyth, aki 2,36 méterrel szintén világranglista-vezető. A nőknél az ausztrál Melinda Gainsford-Taylor 200 méteren 22.23 mp-vel harmadik ugyanezen rangsorban. A Csepelre kilátogató nézők láthatják az országos bajnokságot kihagyó Kiss Balázst is. Az olimpiai bajnok kalapácsvető remélhetőleg sikeres főpróbát tart Athén előtt, ahol egyértelműen éremesélyes. A szombati verseny egyben országok közötti viadal is, amelyen a magyar, a lengyel, az ausztrál válogatott és az új-zélandi -dél-afrikai közös csapat méri össze erejét. A műsor 13.30-kor a női rúdugrással indul, a férfi hármasugrás 18.30-kor kezdődik. alatt az alapszakaszbeli mérkőzéseken 483 győzelem mellett csupán 173 vereséget szenvedett. A rájátszásban is káprázatos a mérleg: 96 siker a 35 balsikerrel szemben. Ez 73,3 százalékos győzelmi aránynak felel meg, ami az NBA-rájátszások történetében a legmagasabb. Október 31 -én rajtol a bajnokság: Monstre programmal indul az NBA 1997/98-as idénye. Az október 31-ei nyitónapon nem kevesebb, mint 14 mérkőzés lesz, azaz csak egy csapat - a Sacramento Kings - marad ellenfél nélkül. A bajnoki címvédő Chicago Bulls a Boston Celtics otthonában kezd. Az alapszakasz április 19-én zárul. gármestere fogadta a delegációt. Említett lelkes emberünk a lakossággal testvérvárosul akarja fogadni Szolyva városát. (Itt is voltak egy éve veterán sportolóink.) Tehát ezen kapcsolat létrehozásában is sokat segítettek futóink, akik az egészséges életmód mellett most másban is remekeltek. E hó 27-én ünnepség lesz Szabolcs községben. Minden Szabolcs-szóval kezdődő települést meginvitáltak erre az ünnepélyre. Kis József - a rendezőség fő vezére - fontosnak érzi a megyei és a határainkon túli összefogást. Kis Jóska - egykori maratonista - lelkesedésével már egyszer elindult egy úton, s ő megállíthatatlan... Balogh S. Zoltán Az 4990-es rendszerváltást követően az addigi állami tulajdont üzemeltető MHSZ megszűnésével (1990. LXX. törvény alapján) a Kincstári Vagyoni Igagatóság az év november 28- án megkötötte az első üzemeltetési szerződést a mostani NyPLE jogelődjével, majd ezt, mind a mai napig kezdetben fél, majd egy évre többször meghosszabbították. Sára Gyula, az NyPLE vezetője elmondta, hogy az 1996. évi LXV., az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény alapján egyesülete beadta igényét a Lőtér tulajdonjogára, melyet az országos szervezet 1996. december 3-án vissza is igazolt. Azonban e törvény kitétele szerint a létesítmények körébe tartozó lőterek és polgári célokat is szolgáló repülőterek tulajdonba adásakor az önkormányzatok elsőbbséget élveznek az ingatlant használó sportszervezettel szemben. Mivel Nyíregyháza Város Ön- kormányzata is beadta igényét a Stadion u. 7. alatt bejegyzett sportlétesítményre, ezért az Carl Lewis utolsó tétversenye MTI Carl Lewis kilencszeres olimpiai bajnok amerikai atléta edzőjén, Tom Tellezen keresztül tudatta a világgal, hogy az augusztus 26-ai berlini Grand Prix-n indul utoljára tétversenyen.- Most már bizonyos, hogy ez lesz Carl termékeny pályafutásának utolsó nagy versenye. Később még jótékonysági viadalokon rajthoz állhat, Berlinben azonban még „élesben” szerepel majd — nyilatkozta Tellez. A 36 éves sportember a 4x100 méteres váltó tagjaként, Leroy Burrell, Mike Marsh és Floyd Heard társaként búcsúzik a tétversenyektől. A tervek szerint „King Carl” szeptember 13- án, egy bemutató viadalon áll utoljára rajthoz. Ezzel kapcsolatban az AP Lewist is megszólaltatta:- Rengeteg élményem köt az atlétikához. Sok szép sikert értem el, de lassan itt az idő, hogy befejezzem. Nagyon örülök neki, hogy olimpiai aranyéremmel tudok leköszönni a színről - mondta Carl Lewis, aki Atlantában távolugrásban szerezte kilencedik olimpiai elsőségét. épület jelenleg két tűz között van, egyelőre nem tudni, hogy a törvény révén lépéselőnybe került önkormányzat vagy a tényleges felhasználó, a Nyíregyházi Polgári Lövészegylet szerzi-e meg. 1990 óta a lőtér felújítására az önkormányzat semmit nem szánt, majdnem egymilliót szorított ki a sportcélú összegekből az NyPLE azért, hogy a jelenlegi állapotot fenn tudják tartani. A költségvetésükben fontos részt képvisel az, hogy a BM mind a mai napig gyakorlópályaként használja a létesítményt, és bizony ők szigorú feltételeket szabnak a lőtér műszaki állapotával kapcsolatban. Ahhoz, hogy a három pálya -10 méteres légfegyvercsarnok, 50 méteres 30 lőállásos puskapálya, 25 méteres 3 gépegységes pisztolypálya - továbbra is alkalmas legyen a lövészetre, szükség van a szponzorok, a Magyar Sportlövők Szövetségének, a tagoknak, az őrző-védő kft.-knek a támogatására. A pályák kihasználtságára nem lehet panasz, hiszen a tízéves kortól versenyző sportoMTI ______________ A jelek szerint Oliver McCall profi nehézsúlyú ökölvívó kiheverte februári kínos vereségének hatásait, ugyanis ismét szorítóba kíván lépni.- Készen állok az újabb csatára. Már teljesen magam mögött tudom az utóbbi néhány hónap keserveit. Gyűlölöm magam amiatt, ahogyan Lennox Lewis ellen veszítettem. Viszont örülök, hogy újabb esélyt kaptam az élettől. Igen idegfeszítő hónapokon vagyok túl - nyilatkozta McCall, lóik száma megközelíti az öt- venet - az MHSZ idejében még a 120-at is... a lövőkiképzések állandóan zajlanak. A Nyíregyházi Polgári Lövész Egylet a mintegy 35 versenysporttal foglalkozó klub közül az országos bajnokságok olimpiai ponttáblázatai alapján a 7-10. helyen van. Az utóbbi idők legsikeresebb versenyzője Huszti Katalin, aki idén a finnországi Eb-n képviselte a klubot. Korábbról Csizmánk Istvánra (a milánói vb 4. helyezettje) és Fórián Évára (az 1980-as moszkvai olimpián még nyíregyházi színekben indult) emlékezhetnek a lövészet iránt érdeklődők. Utóbbi versenyző volt az utolsó, aki klubot cserélt, azóta a nyíregyházi vezetők arra törekednek, hogy a helyi értékek nevelőklubjukban érjék el a nagy eredményeket. Ebben nagy segítségre van Leviczky Zoltán vezetőedző, aki a megyében egyedül foglalkozik nem tömegsportszintű versenyeztetéssel. És hogy ez a jövőben hogyan folytatódik? Sára Gyula szerint a klub sorsát nagymértékben meg fogja határozni az, hogy kinek a tulajdonába kerül a lőtér, mely legkésőbb ez év végére el fog dőlni. Mindent a hazáért - szólt a ’28-as megalakuláskor a klub jelmondata, ez talán ma így hangozhatna: Mindent a lövészetért! Hiszen bármi is fog a háttérben bekövetkezni, mindenféleképpen tovább folytatják a több mint kilencven éves nyíregyházi sportlövőhagyományokat. aki szerdán kezdett el ismét edzeni. A nehézsúlyú ökölvívó februárban, Las Vegasban a brit Lennox Lewis ellen kívánta megszerezni a Boksz Világtanács (WBC) világbajnoki címét, de próbálkozása sikertelen maradt. McCall ugyanis a negyedik menetben hirtelen sírva fakadt, felhagyott a védekezéssel és a támadással. A mérkőzés vezetőbírója az ötödik menet elején unta meg McCall „magánszámát”, s leléptette a furcsa „taktikát” alkalmazó ökölvívót. Világsztárok Csepelen Jackson marad a Bikáknál Indulj el egy úton Gerhard Berger gazdát cserél! MTI _____________ Az osztrák Gerhard Berger, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Benetton- Renault csapat versenyzője hockenheimi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az idény végén biztosan elhagyja jelenlegi csapatát.- A következő évben már nem leszek a Benetton csapat tagja. Lejár a kétéves szerződésem - jelentette ki a 37 éves pilóta, aki a hétvégi Német Nagydíjon tér vissza homioküreg-gyulla- dása után a Forma-1 világába. Az eddigi pályafutása során 202 futamon részt vett osztrák versenyző a legutóbbi három viadalt kihagyta betegsége miatt. Mint ismert, a Benetton- istálló a hét elején - az 1998-as idényre - szerződtette Giancarlo Fisichel- lát, a Jordan-Peugeot pilótáját. Berger elmondása szerint a fiatal olasz versenyző leigazolása nem befolyásolja jövőjét: már sokkal korábban eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg szerződését. Arról viszont még nem határozott, hogy az idény végén befejezi-e Forma-l-es pályafutását. McCall leszokott a sírásról Supola vállalja MTI Kedvező hírrel fogadta az MTI munkatársát Supola Zoltán, a Dunaferr SE többszörös magyar bajnok tornásza.- Szerencsére a vesekőproblémám rendbe jött, így már semmi sem akadályoz abban, hogy elindulhassak a spanyolok és a szlovákok elleni hétvégi válogatott csapatviadalon. Apróbb fájdalmakat még érzek ugyan, de ezek nem zavarják a mozgásomat. A három napos edzéskihagyást fizikailag megéreztem, most kísérlem meg utolérni magam - nyilatkozta Supola. A magyar férfi tornászválogatott csapattalálkozó- ja szombaton 16 órakor kezdődik a Tornacsarnokban. Költözik a Prost-csapat MTI Alain Prost, a saját nevét viselő Forma-l-es csapat vezetője egy lépéssel közelebb került költözési szándékának megvalósításához. A gyorsasági világbajnokság négyszeres győztese csütörtökön számolt be terveiről. A francia kormányzat decentralizációs ügyekkel foglalkozó bizottsága beleegyezett, hogy a már említett autós istálló főhadiszállása a közép-franciaországi Magny Cours- ból Versailles-ba kerüljön. A végleges döntést Dominique Voynet környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter fogja meghozni. A négyszeres világbajnok reményei szerint a 7,5 millió dollárba kerülő „költözés” legkésőbb 1998 februárjáig megtörténik. A Brighton megmenekült Az angol labdarúgás negyedik vonalában szereplő Brighton megmenekült a bajnokságból való kizárástól. Az Angol Labdarúgó Ligához tartozó 72 klub elnöke 47:17 arányban továbbra is bizalmat szavazott az érintett egyesületnek. A Brighton vezetői anyagi gondok miatt csak egyhónapos késéssel tudták a ligához átutalni azt az 500 ezer fontot, ami továbbra is biztosította státusukat.- Biztos voltam abban, hogy a jóakarat és a becsületesség győzedelmeskedni fog. Ez megtörtént.- A liga elnöke megértette helyzetünket és ezzel a sza- ' vazással lehetőséget adott arra, hogy megmeneküljünk - nyilatkozta a kedvező döntést követően Dick Knight, aki hamarosan a Brighton elnöke lesz. A negyedosztályú csapat az elmúlt idényben a Gilingham pályáján játszotta „hazai” mérkőzéseit, ugyanis anyagi megfontolásból kénytelen volt megválni korábbi otthonától, a Goldstone Groundtól.