Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-23 / 170. szám
Gazdaság Napi tőzsdeinfó Részvény Mól TVK Richter OTP Kárp.-i jegy Napi nyitóár 4250 3900 17 990 6500 789 Napi átlag 4268.1 3954,8 18 086,2 6571.2 796,8 Napi záróár 4270 3925 18 100 6600 800 A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden megállt a két-há- rom napos részvényárfolyam-korrekció. Az értékcsökkenésstop mellett rekordok is születtek. A nap meghatározó eseménye a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. részvényeinek „mennybemenetele” volt. A papírok árfolyama átlépte a már két hete várt 18 ezer forintos, lélektani határt. Az OTP-részvénytula jdonosok sikersorozata újra beindulni látszik, ugyanis a részvények egész nap folyamatos emelkedést követően 6600 forinton álltak meg. A MOL-részvény értéke nem meghatározó mértékben csökkent a megelőző napi záróárhoz képest. A TVK papírjai kissé tovább emelkedtek. Ugyan a nyitóára viszonylag magasaban volt még délelőtt, de értékét nem hajtották fel a kereskedők négyezer forint fölé. A kárpótlási jegy piacán a viszonylag alacsonyabb kezdés után kisebb felfelé ívelés volt tapasztalható, az értékpapír 800 forinton zárt. Forrás: Bu-Ké Bróker Kft. Dráguló uborka Új Kelet-információ Megkezdődött a kordonos uborka nagy szezonja. Amíg egy-másfél héttel ezelőtt a fel- vásárlási árak nem emelkedtek 60 forint fölé, addig a hét elején a 6-9-es méretű, minőségi fajták kilogrammjáért helyenként már 70-75 forintot adtak a nagybani vásárlók. A 9-12-es méretű ára 40 forintról 42-44-re, a 12-14- esé viszont 20-22 forintról 15 körülire csökkent. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a feldolgozói igényekhez alkalmazkodó felvásárlók az árak kialakításával a termelőket az exportálható minőségű uborka leadására ösztönzik. Megyei földárverések Munkatársunktól Papos településen szervezett kedden termőföldárverést a megyei Kárrendezési Hivatal. A licit II/III-as kategóriába sorolt volt, azaz csak helyi lakosok vehettek részt rajta. A magánosításra kijelölt maradvány földterületek nagysága nem haladta meg 20 hektárt. Legközelebb július 23-án, szerdán két településen lesz termőföldárverés. A Nyírbátorban szervezett licit II/II-es kategóriájú, azaz korlátozás nélkül minden alanyi jogon kárpótolt részt vehet a termőföld-magánosításon. A n. számú állami tartalékföldalapból közel 36 aranykorona értékű, összesen mintegy 9 hektárnyi vegyes hasznosítású - erdő és gyep - terület vár tulajdonosra. Ugyanezen a napon Berkesz községben is lesz licitálási lehetőség. Itt II/III-as kategóriájú lesz a termőföldárverés. A kárpótlási jegyért megváltható terület nagysága 20 hektár alatti, s csak helyi lakosok jelentkezhetnek tárcsaemelésre. 1997. július 23., szerda Szabolcsi csiga francia tányérokon Káposzta Munkatársunktól Az éticsigák megítélése vegyes. Vannak, akik még az érintéséről is iszonyodnak, ellenben a franciák egy része úgy gondol rájuk, mint a tányérukon gőzölgő, kellemes, citromos csemegére. Magyarország évente mintegy háromezer tonna félkész áruként feldolgozott csigát (Helix Pomatia) exportál közvetlenül, valamint elsősorban görög és német kereskedői közvetítéssel Franciaországba. A hazai exportkvóta- teljesítést az egyik legfiatalabb szervezet, a gödöllői központú Éticsiga Terméktanács koordinálja. MirA Puskás Ferenc, a szervezet titkára elmondta, a termékek minősítésében és piacra juttatásában évek óta jelentős támogatást kapnak az Agrármarketing Centrumtól. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több pontján többek között Mátészalka, Vaja térségében szervezett keretek között szedik össze április végétől nyár közepéig az apró, kifejlett állatokat. A szabvány szerint csak a legalább harminc milliméteres házas csigák gyűjthetők be. A felvásárlóhelyek az élősúlyra átszámított tömeg után kilogrammonként 6-800 forintot fizettek. A feldolgozó- üzemek a házuktól elválasztott állatokat tömbösítve, gyorsfagyasztott állapotban exportálják Franciaországba. F.T. (Új Kelet)________ Éppen a káposztapalántázás időszakára köszöntött be a zord tavaszi idő. A szaporítóanyag nehezen eredt meg, a kártevők is nagy pusztítást végeztek az ágyásokban, és csak foghíjasán maradtak meg a palánták. A június eleji fel- melegedést követően már erőteljes növekedésnek indultak a fejek, és mostanra megjelentek a piacokon az első szabadföldi nyáriká- poszta-szállítmányok. Ezek a fajták még téli betárolásra nem alkalmasak, de legalább újdonságnak számítanak, megfizethető áron. Akik hivatásszerűen foglalkoznak káposztasavanyítással, kísérletképpen már megpróbálkoznak az érleléssel. Télen fűteni kell a savanyító helyiségeket, most azonban alkalmasabb a hűvös, árnyas kamra a tárolásra. Ilyenkor néhány nap alatt piacérett az áru, és célszerű hamar túladni a készleten, mert hamar meg- nyálkásodik. A télire szánt káposztapalántákat még mindig nem késő elültetni. Szerencsére nem túl fagyérzékeny ez a növény, és ha hosszú őszünk lesz, szép termésre számíthatunk. A hazai termék védelmében Áremelkedés Új Kelet-információ Az élmiszerek ára az elmúlt egy év alatt az átlagot meghaladóan, közel 21 százalékkal emelkedett. A KSH legutóbb nyilvánosságra hozott júniusi összehasonlító adatai alapján többek között a tojás 33, a sertéshús 29, a vaj 28, a tej 27, az étolaj 10, a marhahús és a rizs 6 százalékkal emelkedett. Munkatársunktól _________ A h azai munkahely- és iparvédelemért megalakult H+H Védegylet céljai között szerepel, hogy a fogyasztó kosarában növekedjék a megvásárolt hazai termékek aránya, amely pillanatnyilag nem több, mint 30-40 százalék. A szervezet javasolja egy komplett kormányzati stratégia kidolgozását, amely a hazai ipar védelmét, a lakossági mentalitásváltoztatást, a nemzetközi szerződésekben rögzített vámpótlékok leépítését célozza. Kiemelt fontosságot tulajdonít az egylet az eredetjelző védjegy szélesebb körű elterjesztésének, amely sok más előnye mellett növelné a késztermékek belföldi alapanyaghányadát is. Rizstermelés Ezerszámra munkahelyek? A megyei regisztrált munkanélküliek Iskolai végzettség száma (fő) megoszlása (%) Legfeljebb nyolc általános 2872 6,9 Általános iskola 15 913 38,3 Szakmunkásképző 14 492 34,9 Szakiskola 774 1.9 Szakközépiskola 2777 6,7 Technikum 691 1,7 Gimnázium 3295 7,9 Főiskola 598 1,4 Egyetem 109 0,3 Értékpapírpiac a választások előtt Az elmúlt fél évben tartó, rekordokat döntő értékpapírpiaci árfolyamindex-emelkedés, a tőzsdei hossz várhatóan december végéig tart. Januártól a választások befejezéséig vagy csökkeni fognak az árak, vagy jó esetben stagnálnak. Semmi sem fogja indokolni az áremelkedéseket, ugyanis bizonytalanná válik a belpolitikai helyzet. A hazai pénzpiacon befektető külföldieket két hatás érdekli: a tőzsdén jegyzett cégek teljesítménye, valamint a kiszámítható makrogazdasági fejlődést lehetővé tevő politika. Munkatársunktól Beindul a közmunkaprogram következő szakasza. Az év második felében több mint nyolcszáz település kap megközelítőleg másfél milliárd forintos támogatást tizennyolcezer ember foglalkoztatására. Ebben a pályázati fordulóban a hátrányosabb helyzetű térségek, mint például Borsod-Abaúj- Zemplén vagy Szabolcs- Szatmár-Bereg megye arányaiban nagyobb segítséghez juthat. Amíg két évvel ezelőtt, a közmunkaprogramok indulásakor mindössze 87 ezer állástalant foglalkoztattak az önkormányzatok, addig tavaly már 161 ezer ember munkavállalását támogatta a szakminisztérium. Az első félévi tapasztalatok szerint közel húszezerrel nőtt a munkahelyek száma, s a tárca hosszú távú prognózisa szerint 2010-re a mostani 3,6 milliónál kilencszázezerrel több álláshely lesz várhatóan hazánkban. Egy év alatt az országban mindössze nyolcvanezer munkalehetőséget kínálnak fel a cégek és vállalkozások. A helyzet javítását célozza meg az a 170 millió forintos pótkeret, amelyből a szakirányú oktatásokat és egyéb foglalkoztatást segítő programok indíthatók. Hírháttér A tervezhető biztonság alapelve miatt a tőke számára mindegy, hogy a kommunista Kínáról vagy a demokratizálódás útjának elején járó Magyarországról van szó. Ha egy állam garanciát ad és bizalmat nyújt a befektetőknek, akkor azok élnek a lehetőségekkel. Nos, két évvel ezelőtt a nemzetközi pénzpiacon pánik lett úrrá, s elterjedt: Magyarországon úgy összeomlik a gazdaság, mint Mexikóban. A tőzsdei szakemberek tapasztalai szerint a kormány által bevezetett, a lakosság körében elhíre- sült Bokros-csomag jelzés értékű hatása nagyobb volt a külföldi pénzpiacra, mint a belgazdaságra gyakorolt stabilizálása. Azóta háromszor javítottak a nemzetközi hitelminősítő intézetek a magyar befektetési biztonság megítélésén. Ez a tőzsdei kereskedelemben közvetlenül nem volt mérhető, viszont jelentősen hozzájárulhat a növekedés folyamatához. A mai cseh, szlovák és román példák a volt pénzügyminisztert igazolják. Mindez, valamint a Budapesti Értéktőzsde eredményessége arra utal, hogy Budapest Közép-Kelet-Európa pénzügyi központjává válhat. Úgy tűnik, hogy Nyugat-Eu- rópa és az Egyesült Államok két legutóbbi jelzés értékű döntése — az uniós, valamint a NATO- csatlakozás tárgyalási felhívás- arra a várakozásra utal, hogy a nemzetközi pénzpiac erőteljesen támogatja a hazai, makrogazdasági szinten erőteljes sikerpropagandát folytató kormányzó pártokat. Vélhetőleg a választásokat követő négy évben is a mostani koalíciót vagy annak politikájának folytatását látnák szívesen. A mutatott bizalmat a Tocsik-, a Postabankvagy a pénzpapírrablási botrány sem rendítette meg. Az előrejelzett inflációmérséklődés, a hosszú távú államkötvények kamatainak csökkenése, a banki bizalom- vesztés a kisbefektetők érdeklődését a tőzsde felé tereli. Ma az általuk birtokolt tőke lecsökkentette a külföldi nagybefektetők dominanciáját. Emellett megkezdődött a hazai megtakarítások növelésének folyamata a la- kás-előtakarékossági vagy az önkéntes biztosítási pénztárak létrehozásával. A decemberig szóló előrejelzések dinamikus tőzsdepiaci növekedést prognosztizálnak. A választások évében viszont a hipotézisek szerint hektikussá válhat az értékpapír-kereskedelem. Ez az 1994-es választáskor nem volt mérhető még, mert a magyar tőzsde akkor még a gyermekkorát élte. A közvélemény-kutatások statisztikái, a párterőviszonyok alakulása erőteljes hatást gyakorolhat az értékpapír-forgalomra. Az árfolyamok akár jelentősen is megzuhanhatnak, egészen a választásnyertes kormány deklarált politikájának beindulásáig. Ha a pénzvilág bizalmát elnyeri a program, akkor a tőke újra pozitívan megmozgathatja a tőzsdei árfolyamokat. F.T. (UjKelet) ________ Ká r, hogy nincs nagy hagyománya hazánkban a rizstermesztésnek, mert most igencsak kedvezne az időjárás ennek az ázsiai gabonanövénynek. A mocsarak lecsapolása előtt még viszonylag jelentős területeken, főleg a Hortobágy környékén termesztettek rizst, de mára nagyon minimálisra csökkent a vetésterület. Nincs tudomásunk arról, hogy megyénkben valahol is legalább megpróbálkoztak volna a rizzsel, pedig a Tiszántúl vízrajza megfelelne ennek a szempontnak és lápos, mocsaras vidék is akad mondjuk Nagyecsed környékén. A monszunos területekkel ellentétben nálunk csak egyszer lehetne a rizsét aratni, de még így is tisztességes hasznot hozhatna és nem kellene félni a belvízveszélytől, sőt! Éppen hogy el kell árasztani vízzel a termőterületet, különben kiszárad a növény. Nyakunkon az EU-csatlakozás, és belépésünket követően szigorú mennyiségi korlátokon belül termeszthetünk majd gabonaféléket. Arról azonban nincs tudomásom, hogy rizsnek is lenne kvótája. Talán érdemes lenne megpróbálni.