Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19 / 167. szám

■■■■■MU

A majom

A majmok hazája Afrika, India, Dél-Amerika s a Kossuth Lajos utca.

A majmot azért nevezik majomnak, mert az ember utánozza, majmolja. A majom az ember arcjátékát és mozdulatait majmolja. Némelyik majom azonban a majmolásban odáig megy, hogy az embert mindenben majmolja: ágyban fekszik, reggel mosdik és fésülködik, ruhát vesz magára, sétál, kávéházban reggelizik, újságot olvas, azután hivatalba megy, sok pénzt keres és felesége is van. Sőt az ilyen majmoknak szokott a legszebb feleségük lenni. Persze a majom csak ilyen ártatlan külsőségekben tudja az embert utánozni, a nagy emberi tulajdonságokban ezt meg sem kísérli, tudja, hogy vállalkozása reménytelen lenne, mert hol van az a majom, amelyik például olyan buta tudna lenni, mint egy jövendő hadvezér - és hol van az a majom, amelyik oly gonosz tudna lenni, mint egy kapitalista. Sőt még Heltai Jenőt sem majom utánozza, hanem Gosztonyi Ádám.

A majmok erdőben laknak, mint a harkályok, és gyümölcsöt esznek, mint a sárgarigók, a víz alatt nem úsznak, mint a gólyák, és nem repülnek a levegőben, mint a vízilovak. Vannak kisebb és nagyobb majmok, nagyobb majmok részint azok, amelyeknek nagyobb a testük, mint a kisebb majmoké, részint pedig azok, amelyek túltesznek a kisebb majmokon.

Az állatkertben külföldi honosságuk miatt internált majmok ketrecekben tartózkodnak, melyeket részükre a lakáshivatal utalt ki. Ezeknek az állatkerti majmoknak kedvenc szórakozása, hogy megnézik az embereket, és mulatnak furcsa mókáikon. Ez úgy történik, hogy az állatkerti igazgatóság nagy plakátokon utasítja a polgárokat az állatkertben való megjelenésre, azok meg is jelennek, s ott kisebb csoportokban a majomketrecek elé dirigálják őket, ahol sorban felállnak, és a majmok nézik őket, a polgárok a majmok szórakoztatására különféle produkciókat végeznek: meresztik a szemüket, taszigálják egymást, zsebtükröt vesznek elő, s azt mutogatják a majmoknak, a nők arcát megcsípik, a gyerekeiket megpofozzák, ha bőgnek, csitítják stb., ha elvégezték kötelességüket, hazamennek. Ilyenkor a gorilla kinyitja ketrecének ajtaját, pipára gyújt, elsétál a hüllőkhöz, és az óriáskígyót rácsavarja a vízvezetékre, elkezdi vele öntözni a kertet, füvet és virágokat meg a kertészlányokat, a leányok si kongva versenyt futnak előle a kisebb állatokkal és madarakkal, lúddal, tyúkkal, kutyával, különösen a vízimadarak menekülnek eszeveszetten, mert azok a vizet őrülten utálják, kivéve az állhatatosan egylábon álló gémeket és gólyákat, mert azok viszont gipszből vannak.

A szúnyog

A szúnyog a falusi élet gyönyöreihez tartozik, ezért rokona a légynek, a varangynak, darázsnak, hangyának, harapós kutyának és a döglött macskának. Sőt ugyanez alapon távoli atyafiságban áll a százlábúval is. Tehát a szúnyog azok közé az állatok közé tartozik, amelyek a városi ember számára oly élvezetessé teszik a falusi nyarat. Mert míg kora reggel, mihelyt a nap betekint az alacsony, nedves, vályogfalú és pókhálós falusi szobába, már amennyire annak eblyuk nagyságú ablakán egyáltalán betekinthet, a legyek kezdenek mászkálni a városi ember orrán, szeme héján és szája szélén, és amíg napközben a darazsak csipkedik meg a kertben, amelynek beléndekszagú illatába okvetlenül beleharsog valamely, a közelben rothadó döglött macska szaga, addig estefelé, mikor nevezett városi a ház előtt ülve ki szeretné pihenni a nap gyönyöreit, a talpa alatt varangy vartyog, a füle tövében pedig szúnyog muzsikál. A szúnyog tehát estefelé jön elő, ő a nap gyönyöreinek, porának, sarának, kukacoszöld gyümölcseinek és kutyaugatásainak a befejezése és betetőzése. Betetőzése, mert valamennyi többinél nagyobb gyönyör: gyönyörűen muzsikál, és jól csíp. A szúnyog az ember fülébe muzsikál, de a nyakát csípi meg. Amelyik nem a nyakát csípi meg, az a keze fejét csípi meg. Mivel azonban több szúnyog muzsikál az ember füle tövében, s ezek közül csak néhány csípi meg a nyakát, természetes, hogy a keze fejét sem egy csípi meg, hanem több. Tehát egyik a nyakát, másik a keze fejét, harmadik a homlokát, negyedik a képét csípi meg, amikor is egyik, másik, harmadik és negyedik alatt nem egyes szúnyogokat, hanem csapatokat kell érteni. Ez összesen körülbelül néhány ezer csípést tesz ki, azaz a szúnyogok a városi embert nyaralás ürügye alatt esténként szitává csípik. Ez ellen a ravasz városi ember úgy védekezik, hogy rágyújt egy pipa kapadohányra, hogy a szúnyogokat odább undorítsa. Néhány szippantás meg is hozza a kellő eredményt, mert a városi ember elszédül, feláll, és miután lehajolni elfelejt, fejét beleütve az ajtófélfába, beszédül a házba, és belefekszik ágyába. Az ágyban gondosan megvakargatja szép sorjában a csípéseket, sőt a koponyacsontját is véresre vakarja. Ezalatt az ágyában egér rágcsál, az ágya alatt béka brekeg, nyakán pók mászik, a falon pedig százlábú mászik, a beléndekszag pedig a nyitott ablakon keresztül akar hozzá éjszakára bemászni, de nem tud, mert egyrészt oly kicsiny az ablak, hogy nem fér be rajta, másrészt pedig, miként a várból kirohanó őrség visszaveri az ellenséges csapatokat, úgy veri vissza a beléndekszagot a szobából az ablakon át állandóan kifelé rohamozó doh- és penészszag, amely a múlt nyártól fogva, amikor is utoljára volt nyitva az ablak, felgyülemlett kisgazdáéknál.

Mindettől eltekintve, a szúnyog kecses, karcsú állat, a szárnyaival muzsikál, mint a repülőgép a csavarjával, s van egy hosszú, vékony szívókája, amelyet tövig döf az áldozata bőrébe, s azzal szívja a vérét, sok uzsorás és munkaadó is megirigyelhetné. A szúnyog színe, ha éhes, szürkéssárga, evés közben rózsaszínű, jóllakott állapotában pedig bíborvörös. Ekkor azonban az áldozata ráüt a saját fejére, s a szúnyog maszattá válik.

(Karcolatok Nagy Lajos, Képtelen természetrajz című kötetéből)

Előző heti helyes megfejtőnk: Abád Attiláné, Kemecse, Móricz Zs. u. 66.

Ajándékát postán küldjük el.

A zsíráF

A zsiráf a legmagasabb szárazföldi állat. Különösen a- zért magas, mert a nyaka rettentően hosszú. Hogyha a zsiráf gallért hordana, csak a pu- ceráj annyiba kerülne neki, mint más állatnak a teljes ellátás fűtéssel és világítással.

A zsiráf Afrikában él, tehát mindnyájunk sárga irigységének tárgya. Hozzá még gondtalanul él, mert lakása a szabad természet, tápláléka a magas fák levele, villamoson nem kell járnia, újságot nem muszáj olvasnia, kultúrigényei nincsenek.

Külalakja ez óriási állatnak meglehetősen groteszk. Nemcsak a nyaka hosszabb vagy ötszörte a kelleténél, hanem az első lábai is jóval hosszabbak a hátsóknál, miáltal a háta nyaktól lefelé erősen lejtős, tehát lovaglásra, különösen ha szappannal bekenik, használhatatlan. A zsiráf színe sárga, nem citromszínű, hanem inkább villamossárga, ez persze csupán az alapszíne, ezt az alapszínt fekete foltok tarkítják, ezek a foltok persze a zsiráfot egyátalán nem zsenírozzák, neki is az a nézete, mint mindnyájunknak elemi iskolás korunk óta: ha foltos is a ruha, az nem szégyen, csak rongyos ne legyen. Különben ezeknek a foltoknak köszöni a zsiráf igazi magyar nevét, azt, hogy foltos nyakorján. A foltoknak meg a hosszú nyakának. Ez a „foltos nyakorján" meghatóan szép kifejezés, ezt mostanában különösen meg kell becsülnünk, sőt terjesztenünk és fejlesztenünk is ajánlatos, különben egy-két évtized óta van már párja is, a miniszteri díjtalan, mégis foltos segéd gya- korján. Darwin és Lamarck tanító urak törvényei alapján, tehát egyrészt a természetes kiválasztódás, másrészt a környezethez való alkalmazkodás alapján a zsiráfnak azért van olyan hosszú, vékony nyaka, mert magas fák leveleivel táplálkozik. Ezt a tételt nem akarom bővebben magyarázni, de ha igazságnak el is fogadom, még mindig tanácstalanul állok azzal a kérdéssel szemben, hogy falumbeli ismerősömnek, a boltosnak miért van olyan hosszú, vékony nyaka. Hopp, megvan! Tudom már. Neki is bizonyára a környezethez való alkalmazkodás miatt van hosszú, vékony nyaka, mert falumbéli többi ismerősömnek, néhány kálvinista magyar földműves embernek meg rövid, vastag nyakuk van, ezekről tudom, hogy éppen azért vastagnya- kúak, mert a környezethez nem alkalmazkodnak. A zsiráfok különben igen békés állatok, egymást nem bántják, nem háborúskodnak, nem irigykednek, nem versenyeznek, csupán az az egy illetlen tulajdonságuk van, hogy ha a fenevadak, pl. oroszlán, leopárd, megtámadják őket, s karmaikat és fogaikat a hátukba és nyakukba vágva marcangolni kezdik, kétségbeesetten ordítanak, miáltal az afrikai mezők és erdők csendjét fölverik, s megzavarják a többi fenevad, oroszlán és leopárd nyugalmát, e szegény fenevadak bosszúsága ilyenkor legalábbis kétszeres, mert a neveletlen zsiráf kétségbeesett ordítása egyrészt a dobhártyájuknak kellemetlen, másrészt bosszantja őket az, hogy nem éppen ők tépik és marcangolják a zsiráfot, pedig ők is szeretnék.

v Magazint szerkes;