Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19 / 167. szám

A fa melegség otthonunkban

A vidéki családi házban már nagyon várnak minket. A két kis „háziasszony”, Anett és Evelin már az ajtó előtti korlátnak támaszkodva lesik, mikor áll meg autónk a ház előtt. Két cserfes, belevaló kisleány. Köszönésükre édesanyjuk, Irénke is megjelenik az ajtóban, s miután kigyönyörködjük magunkat a rendezett udvarban és az ablakpárkányon pompázó virágokban, beljebb invitál minket. Ami először feltűnik a lakásban, az az, hogy nincs talán egyetlen olyan négyzetcentiméter sem, ahol ne lennének futók, zöldleveles „növénycsodák”.- Nagyon szeretem a virágokat. Nemcsak azért, mert szép színükkel feldobják a bútorokat, hanem azért is, mert kellemes tőlük a levegő, és szinte öröm minden este megöntözni, letö- rölgetni őket. A házat a férjem terveztette. Még csak a falak álltak, de már akkor megegyeztünk abban, hogy minden kívülálló magánvéleménye nélkül, saját ízlésünk szerint rendezzük be az otthonunkat. Az alsó szint száz négyzetméter, a felső hatvannégy. Lent a lakóhelyiségek mellett helyet kapott egy külön bejáratú üzlet is, ami egy ideig butikként, majd fodrászatként működött. Itt lent az előtérből nyílik a nappali, az étkező, a konyha és egy pici spájz. Ha szétnézel a lakásban, látni fogod, hogy leginkább a fa dominál. Nagyon szeretjük ezt az anyagot, mert melegséget, barátságos hangulatot kölcsönöz a háznak mind kívülről, mind belülről. Az sem elhanyagolható, hogy hosszú éveken át ugyanolyan szép marad, mint amikor beszereltük. Nemrégiben lam- bériáztunk, az egyenes vonalak mellett érdekes megoldásokat is beiktatva. Mivel az előtér és az étkező között nincs ajtó, csak egy boltíves átjáró, azt is faberakással díszítettük. A férjem talán arra a lépcsőházi ablakra a legbüszkébb, melyet ő díszített

ki. Az ablak maga üvegtéglából készült, és amikor odaértünk a lambériázással, a párom ügyes lécberakásokkal dobta fel az ablakot. S ha már itt voltunk, nekem is akadt néhány ötletem. Mivel nagyon sok olyan apró emléktárgyunk, figuránk volt, amit nem tudtunk hová tenni, a feljáró két sarokrészébe kis fa polcokat szereltünk fel. A kitömött hatalmas madarakat sem akartuk kidobni, s mivel a fához jól illettek az egykori tollasok, két farúdtartón azok is helyet kaptak. A felső szinten van egy nappali, a mi hálószobánk, a gyerekek szobája, a fürdő, a vécé és egy vendégszoba, ami még nincs úgy igazán kedvünk szerint berendezve. A felső szintre általában csak aludni járunk fel. így tehát a nappalokat itt lent, az éjszakákat pedig fent töltjük. Én leggyakrabban a konyhában és az étkezőben foglalom el magam. Az étkezősarok fölé egy kikészített vaddisznóbőrt tettünk, ami szeintem még nem lépi át a jóízlés határát. Ezen az ablakon is földig ér a függöny, s a világoszürke csempére szőnyeget terítettünk az asztal és a székek alá. gy akkor sem fáznak fel a gyerekek, ha télen mezítláb ülnek le ebédelni, vacsorázni. Mindennap főzök, főleg most, hogy a lányok is itthon vannak. Kedvenc

ételük a borsófőzelék, amihez szívesen esznek pörköltöt vagy sült húst. Az édességeket sem vetik meg, de a sütés fortélyaival úgy igazán még csak most ismerkedem. A konyha egyébként nagyon egyszerűen van berendezve. Csak az kapott itt helyet, ami feltétlenül szükséges. Nem szeretem a régi, elavult ka- catokat gyűjtögetni. Gáztűzhely, egy kis konyhaszekrény, a mikro, a fűszertartó és a mosogató, hűtő, fagyasztó elég is nekem ahhoz, hogy boldoguljak.

A felső szinten csakúgy, mint itt lent, román stílusú, sötétre lakkozott ajtók vannak. A mi hálószobánk nem egy nagy látványosság, mert a hatalmas franciaágy szinte az egész teret betölti. Egy kis szekrénynek és egy puffos fésülködőasztalnak azonban mindenképpen szorítottunk helyet. Ez a bútordarab nemcsak nekem hasznos, de már a lányaim is szívesen elücsörögnek a tükör előtt. Ide került a tévé is. Az emeletre vivő lépcsőket, a faragott korlátokat és a gyerekek bútorait egy helybéli asztalosmester készítette. Neki csak azt kellett elmondanunk, milyennek képzeljük a berendezéseket és a feljárót, s aránylag rövid idő alatt elkészítette azt. A gyerekek szobája sincs túlbútorozva, hiszen ha telesűrítettük volna használati tárgyakkal, semmi helyük nem maradt volna játszani. A parkettát itt sem takartuk el padlószőnyeggel, a lakozott padlóra csak kisebb szőnyeget tettünk. A bútor szürke, itt ennek a színnek az árnyalatai érvényesülnek leginkább. Van egy úgynevezett mesesarok, ahová minden este vissza kell pakolni a leszedett játékokat. Már kiskoruktól kezdve a rendre szoktattuk őket, s így számukra is természetes, hogy mindennek megvan a maga helye. A falat vidám figurás tapétával- borítoltuk, a függöny is egyszerű csipke, minden különösebb díszítés nélkül. Természetesen innen sem hiányoznak a cserepes virágok. Ahová nem tehettem a házban élő virágokat a klíma vagy a fényhiány miatt, ott ízléses selyemvirágokkal próbáltam helyettesíteni az eredetit. A nappaliba már azért nagyobb szőnyeget vettünk, mint a gyerekszobába, de itt sem takartuk el teljesen a parkettát. Az ülőgarnitúra inkább a férjemnek tetszett meg a vásárlásnál, bevallom őszintén, én még csak most kezdek megbarátkozni vele. A plüss huzat ülősarkot kicsit feldobja a füstszínű üvcglapos asztal. A fürdőszobánk nagyon egyszerű, úgy igazából én kicsit ide is mást álmodtam meg, de az anyagiak gátat szabtak terveim megvalósításának. Azért szerintem így sem csúnya a kék fal, a csempe és az ugyanolyan színű fürdőkád. Azt nem mondom, hogy nincs már mit szépíteni, kiegészíteni a házon, de mi így is nagyon jól érezzük benne magunkat.

Az oldalt írta Sikli Tímea, a fotókat Bozsó Katalin készítette