Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-19 / 167. szám
1997. július 19., szombat 4 Köszöntötték Benczééket MTI Hegedűs Lívia és a nyíregyházi Bencze Antal Euró- pa-bajnoki aranyérméért, Fodor Andrea, Sztankó Rita és Dörgő Sándor Eb-második helyezéséért, Fris Ferenc és Telek Gyula pedig kontinensbajnoki bronzérméért vehette át az OTSH emelt összegű eredményességi jutalmát, amelyet Studniczky Ferenc, a sporthivatal elnök- helyettese pénteken délután nyújtott át a versenyzőknek, valamint szakvezetőiknek (Furkó Kálmán, Borza József, Kalmár Árpád) a kyo- kushin karateszervezet negyedszázados jubileumi ünnepségén, a szolnoki Tisza- ligeti Sportcsarnokban. A karatékák Európa-bajnoksá- gát március közepén Berlinben rendezték meg Almát leütötték MTI Tom Welch, a 2002-es Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpia szervezőbizottságának (SLOC) elnöke körül kirobbant botrányról számolt be az AP amerikai hír- ügynökség. Welch az otthonról éppen távozni készülő feleségét, Almát vonta kérdőre, hogy miért visz cl hazulról faliképeket, leveleket és egyéb ajándékokat. A nő válasz helyett Welch szeretőjéről érdeklődött. A férj erre elvesztette önuralmát, kiráncigálta a kocsiból a már autóban ülő Almát és tettleg bántalmazta. A 47 éves hatgyermekes családanya több helyen zú- zódást szenvedett. Az ügyben már a helyi rendőrség nyomoz. Az 53 éves Weicht nem tartóztatták le, így a férfi az AP által nem említett indokból Afrikába utazhatott. Nem is tudott az újságírók rendelkezésére állni. Alma viszont igen. - Szinte nap mint nap valamilyen atrocitás ér a férjem részéről. Nemrégiben például meg akart ölni. Nagyon félek Tómtól. Az ügy kapcsán azonban nem szeretnék nagy felhajtást, jobb lenne, ha családi körben zárulna a vita - nyilatkozta a feleség. Tom Welch 1995 óta tölti be a SLOC elnöki posztját. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két évvel ezelőtt Budapesten ítélte Salt Lake Citynek a 2002-es téli olimpia rendezési jogát. Kiskorúakat molesztált Sampras volt edzője MTI Kiskorú fiúk molesztálá- sával vádolják dr. Peter Fisher gyermekorvost, Pete Sampras amerikai teniszező egykori edzőjét. Négy férfi, akik 1986 és 1993 között még kiskorúak voltak, azt állítja, hogy az 55 éves Fisher saját rendelőjében több ízben is fog- dosta őket. A világelső Pete Sampras, aki nemrégiben sikerrel szerepelt a wimbledoni bajnokságon, kilencéves korában Fishernél kezdett teniszezni. A nyolcvanas évek végén Sampras edzőt váltott. Barátságuk rövid ideig szünetelt, azonban négy évvel ezelőtt egy közös újságcikk révén ismét felvették egymással a kapcsolatot.- Az ügyben támogatom Pétért, azonban nagyon nehezen élem meg, hogy hírnevén csorba esett. Nyolcéves korom óta ismerem őt, olyan mintha második apám lenne — nyilatkozta Sampras. Beckford kokszolt M77 ____ A Jamaicai Atlétikai Szövetség bejelentése szerint James Beckford, az olimpiai ezüstérmes távolugró doppinghasználat miatt háromhónapos eltiltást kapott. A kiváló atléta szervezetében a június 25-i párizsi viadalt követő vizeletvizsgálat során Ephedrine-t találtak. A tiltott szert súlycsökkentésre szokták alkalmazni a sportolók. A 22 éves Beckford előreláthatólag szeptember 25-éig nem versenyezhet, ami kizárja világbajnoki szereplésének lehetőségét. Csak abban bízhat a kiváló atléta, hogy a szövetségi vizsgálat ártatlannak találja. Sport Biztosan „édes” lesz Ljubljana! Szentgyörgyi Katalin Ifi Eb-n fut P. G. _______________________ A nyíregyházi sportoló semmit sem változott a magabiztosság terén, de erre szüksége is lesz, hiszen július 25-én az Ifjúsági Európa-bajnokságon kell helytállnia. Véleménye szerint öt kilométeren a legtöbbet kell kihoznia magából, s a verseny után már nyugodtan nassolhat édességet. Ugyanis imádja az efféle csemegéket...- ...a felkészülést is imádja?- Nagyon... Sajnos két hónapot ki kellett hagynom sérülés miatt, de ezután - meglepően gyorsan - összeszedtem magam. A mostani formám nagyon jó, s a felkészülés is sikerült. Romániában magaslaton rá- zódtam igazán össze.- Mit jelent ez a jó forma?- Az idén megdöntöttem az országos csúcsot 5000 méteren. Ennél most egy kicsivel jobbat tudok...- Edzésen mire fektetik a fő hangsúlyt?- Pihenek. Na jó, nem egészen. Pörgősebb gyakorlatokat végzek, már a minőségi munkát szem előtt tartva.- Ezért az országos bajnokságot is kihagyja?- Igen. Nagyon közel van e két viadal egymáshoz, így öt napon belül nem lehet két csúccsal előrukkolni. Soha nem szeretek előre tervezni, sok minden történhet az Eb-n. Valószínűleg mindenki majd a másikra figyel, és az utolsó egy kilométeren dől el a verseny. Én nem az időre, hanem a helyezésre „utazok”.- Hol szeretne végezni?- Természetesen minél előrébb, konkrétan még nem tudom megmondani, mert nem ismerem a többiek képességét. Ebben a korban sokat fejlődik az ember, bármi megeshet.- Nagyon rejtélyesen fogalmazott...- Úgy értem: a múlt évben nem olyan keményen dolgozott valaki, mint most. Én is rengeteget fejlődtem. Remélem, rám sem számít senki.- Én feltétlenül számítok rá, benne van minden reménységem - veszi át a szót György Roland mester.- Mit javasol tanítványának?- Szerintem minden menet közben fog eldőlni. Két éve nyolcadik volt ebben a korcsoportban, idén az első hat közé várom. Vannak biztató jelek: ő vezeti az európai ranglistát, de bárki előbukkanhat a nagy ismeretlenségből. Reménykedésre ad okot, hogy a tavalyi ifi világbajnokságon harmadik helyezett román lányt megverte egy viadalon. A ’95- ös nyíregyházi ifjúsági Euró- pa-bajnoktól szűk három másodperccel kapott ki. Ha a maximumot nyújtja, tőlem nem kell félnie.- Katalin magától mond le az édességről vagy edzői utasításra ?- Kénytelen magától lemondani a figyelmeztetés után... A vasváriak most már „arathatnak” Kézilabda NB I F.A (Új Kelet) ____ To vább erősítette játékos- állományát a Tiszavasvári Alkaloida újonc NB I-es férfi kézilabdacsapata. A Gazdag József szakosztályvezetőtől kapott információnk szerint sikerült megegyezniük a debreceni Arató Tamással. A jobbszélső kézilabdás már aláírta a szerződést, és a hét második felének edzésein részt is vett. így a hétfőn kezdődő miskolctapolcai edzőtáborban teljes erőbedobással készül a többiekkel. Játékra jelentkezett még Lemák János jobbszélső. Mint ismert, a Nyíregyházát is megjárt debreceni kézilabdás a legutóbbi bajnoki szezont kihagyta, előtte meg Vasváriban játszott. Az igazolása továbbra is ide köti. A csapat vezetői még nem döntöttek, hogy hajlandók vele szerződést kötni vagy sem. A tétovázás elsődleges oka. hogy jobbszélső poszton nincs hiány a csapatnál. Jó hír még az együttes háza tájáról, hogy Berényi Imre sérülése szépen gyógyul. Ugyanis a kitűnő kézilabdás a vakáció idején a térdén megsérült és porccal megműtötték. O is csatlakozik az edzőtáborba utazókhoz, és könnyített edzésekkel elkezdi a munkát. Várják Petrusevszkijt Mint ismert, az Kárpát-Hús Nyíregyházi KC nyáron leigazolt új szerzeménye, Petru- sevszkij Jevgenyij kijevi balátlövő a hét közepén még nem kezdte el a munkát a többiekkel, sőt péntekig sem érkezett meg Nyíregyházára. Ennek oka, hogy Köstner Vilmos edző engedélyével azért kapott néhány nap mentességet az edzésekről. mert az ukrán kézilabda szövetségnél intézi a játékengedélyét. Egyelőre nem tudni, hogy mi tart ilyen sokáig. Az eredeti ígéret szerint már Nyíregyházán kellene lennie. A szakvezető bízik benne, hogy hétfőn elkezdi a felkészülést. Szerdára várják Szergyuk Di- mitrijt is, aki szintén külön engedéllyel tartózkodik még otthon. Hanufer Sándor technikai vezetőtől megtudtuk még, hogy a felkészülés első napjait lelkesen végigdolgozták a fiúk. Némelyik játékosnak volt egy kis izomláza, de hétfőn újult erővel folytatják a munkát. Várdai szerződések: rendben... Kisvárdáról is jó híreket kaptunk. A hét folyamán a klub vezetése minden itt maradt játékossal megkötötte a szerződést. Ezalól kivétel Gábor Adrien és Erdei Virág, akik távoztak, és Csuk Corina, akivel az a szándékuk, hogy más csapatnak adják kölcsön. Kérdéses még a tehetséges kapus, Rakovszki Katalin sorsa. A játékos az elmúlt szezonban sérülés miatt nem játszott. Mostanra már felépült, de egy orvosi bizottság fogja eldönteni, hogy sportolhat profi szinten vagy sem. A gárda vezetői reménykednek, hogy nem lesz semmi gond, mert nagy szükség van a játékára. Továbbra sem mondtak le az erősítésről. Tárgyalásban vannak egy román és két hazai kézilabdással... Csábitó pénzdíjak Athénban MTI _____ Tudott, hogy az athéni atlétikai világbajnokságon - először a sportág történetében - jelentős pénzdíjakért versenghetnek a sportolók. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése azt jelenti, hogy a kanadai Donovan Bailey - olimpiai és világbajnok vágtázó - kedvező esetben akár 176 ezer dollárt is „zsebre tehet”. Amennyiben a kanadai sportoló megnyeri a 100 méteres számot, 60 ezer dollárt kap. Ha saját világcsúcsát is megdönti, úgy a nemzetközi szövetség szponzorai - a TDK és a Mita - 100 ezer dollárral jutalmazzák. Sőt! Amennyiben a kanadaiak nyerik a 4x100 méteres váltót, Bailey további 16 ezer dollárral gazdagodik. A kenyai származású, de már évek óta dán színekben induló Wilson Kipketer még a kanadai sportolónál is nagyobb összeget nyerhet, ha a kiváló középtávfutó megismétli a párizsi fedett pályás világbajnokságon nyújtott teljesítményét. Akkor az előfutamban és a döntőben is megjavította a világcsúcsot. Amennyiben a 800 méteres síkfutás szabadtéri társ-világcsúcstartója erre Athénban is képes lesz, 260 ezer dollárral gazdagodhat. Mandula elődöntős MT1 Mandula Petra bejutott az elődöntőbe Darmstadtban, a 25 ezer dolláros női tenisztornán. A Vasas tavaly ifjúsági Eu- rópa-bajnokságot nyert játékosa két játszmában verte a verseny második kiemeltjét, a világranglistán 140. holland Sc da Norlandert. Mandula szombati ellenfele a román Raluca Sanda lesz. negyeddöntő: Mandula - Norlander (holland, 2.) 7:6, 6:2. Kürti a bajnok! Új Kelet-információ Az idén százéves fennállását ünneplő Magyar Atlétikai Szövetség százkettedik országos bajnokságán a női súlylökésben nyíregyházi siker született. A NYVSC dobóatlétája, Kürti Éva kilenc centivel dobta túl a tizenöt métert, ezzel harmincegy centit vert a második helyezett Divosra. Csak az eső gyorsult... Balogh S. Zoltán A tudósító a volán mögé ül, kihajt a repülőtérre, és szinte már érzi a száguldás örömét. A bejáratnál azonban váratlan esemény zavarja meg a gondtalan éjszakai műszakot, a jegyszedők helyett a portás fogadja a mit sem sejtő érdeklődőt.- Csokonay úr lemondta a versenyt, az időjárás miatt valamikor a közeljövőben rendezik meg - mondja a kapuőr a főszervező negyed ötkor telefonon elmondott üzenetét. Állok, és visszafelé indulok a kihalt repülőtér mellett. Közben csapatokba verődött motorosok érdeklődnek, elkeseredett női versenyzőjelölt kapcsol hátramenetbe, a tájékoztatást nem kapó balszerencsések még mindig a gyorsulási versenyre igyekeznek. Pedig Csokonay István szerint délelőtt a rádióban is többször elhangzott, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt a verseny elmarad. A ferihegyi távprognózis semmi jót nem jósolt, így a ralis élmenők már tíz órakor tudták a hírt.- Már az első versenyen is veszélyes volt az autósok versenye a nedves aszfalton, a motorosok pedig egész egyszerűen nem indultak el. Nem szerettem volna még egyszer ugyanezt, és a balesetet is el akartuk kerülni. Mindezt a főszervező otthonában mondta el, távol a bosszús nézők és résztvevők seregétől. De megígérte, hogy verseny lesz, melynek időpontjáról jövő kedden döntés is születik. És a szórólapokat újra szedegethetjük autóink szélvédőiről, talán akkor az is olvasható lesz rajta: Eső esetén elmarad a rendezvény!