Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-09 / 132. szám

Megyei krónika Tarpai kirándulás Berki Antal (Új Kelet) Nagyközség közvetlenül az ukrán határ mellett. Mindig is rebellis település hírében ál­lott. Itt csinált forradalmat bi­zonyos Esze Tamás sókeres­kedő és itt született Bajcsy- Zsilinszky Endre, aki egyet­len magyarként fogadta fegy­verrel a német megszállókat 1944. március 19-én. A neves kisgazdapárti politikust a nyi­lasok gyilkolták meg Sop­ronkőhidán 1944. december 24-én a szentestére (!) virradó hajnalon. Hamvait végrende­lete szerint szülőfalujában he­lyezték örök nyugalomra, és a sírt látva (1. képünk) nem mondhatnánk, hogy a mai Kisgazdapárt túlságosan be­csülné egykori mártírjának emlékét. A falu lehetőségeihez képest rendben tartja Bajcsy- Zsilinszky és felesége, Bende Mária végső nyughelyét, de hogy méltó emlékmű kerüljön a a mártírpolitikus hamvai fölé, az mai utódainak köte­lessége lenne. Talán ha a sír Budapesten lenne, akkor a Kisgazdapárt illetékesei na­gyobb figyelmet szentelné­nek állapotának? A község éli az itteni falvak mindennapi életét. Itt is, ott is új épületek nőnek ki a földből, de megbecsülik a régi háza­kat is. A szárazmalom mellett panzió épült. Stílszerűen Ma­lom a neve. Nagyon is kell er­refelé szálláshely. A tájhoz illeszkedő épület nem hival­kodó (2. képünk), békésen fér meg az ipari műemlék tőszom­szédságában. Tulajdonosai, Ficze Elek és felesége még nem tudják, milyen fába vág­ták a fejszéjüket, hiszen csak az idén lett kész az épület, de bíznak benne, hogy megérte az áldozatot és a fáradtságot a panzió kialakítása. Terveik szerint bekapcsolódnak a fa­lusi turizmus-mozgalomba is. Mindketten a vendéglátóipar­ban dolgoztak, szakértelmük megvan egy mini szálloda és a hozzá tartozó étterem veze­téséhez, és az, hogy a sajátjuk­ban dolgozhatnak, azt is je­lentheti; könnyebben lesznek majd képesek egyről a kettőre jutni. Csakúgy, mint bárhol Ma­gyarországon, több mink negyven esztendeig Tarpán sem lehetett megemlékezni a második világháború hősi halottairól. Csak a rendszervál­tás tette lehetővé, hogy anyák, apák feleségek és gyermekek nyilvánosan is elsirathassák a harctéren elesett gyermekeket, férjeket és apákat. Sebestyén Sándor szobrászművész két oszlopos boltív közé álmodta az áldozatokat jelképező bronzalakot, de aztán közbe­szólt az élet, kiderült, hogy a két oszlopra nem fér rá a falu­béli áldozatok neve. így lett háromoszlopos a műalkotás (3. képünk). A művelődési ház kertjében álló emlékmű örök időkig hirdeti, hogy egy közösség soha nem felejtheti és nem is felejti el halottak. Tarpa történelmi község, amit nemcsak nevezetes tör­ténelmi személyiségei, de régi épületeinek patinája is bizo­nyít. Valamikor minden istál­ló így nézett ki (4.kép). Fél­kör alakú, téglából kirakott ív volt a bejárat fölött, az abla­kokban muskátli virított, és az eresz alatt esőtől védve kuko­ricacsövek száradtak a napon. Igaz az, hogy ma már nem csak az istálló jellemzi a módos portát, sokkal fontosabb lett a garázs vagy gépszín, de sok helyen eredeti állapotban őrizték meg a réges-régi istál­lókat, tiszteletet adva a régen volt építők emlékének. Jól példázza ezt a tiszteletet a szá­razmalom (5. képünk) mai ál­lapota. A gondosan karbantar­tott műemlék Tarpa jelképévé nemesedett az idők folyamán. A hatalmas, 12 méteres suga­rú körben a lovacska az egész környék gabonáját őrölte va­lamikor. A zsindelyes fedelet mai mesterek állították hely­re, óvatosan ügyelve arra, hogy munkájuk nyomán olyan tetőzet kerüljön a ma­lom fölébe, ami semmiben sem marad el az eredetitől. Esze Tamás és Bajcsy-Zsi- linszky Endre faluja a husza­dik század végén is jelentős települése Szabolcs-Szatmár- Bereg megyének. Zaklatott korunkban a nyugalom szige­teként trónol Bereg közepén. Lakói büszkék őseikre és arra, hogy mindig meghatározói voltak környezetüknek. A dicső történelmi múltból tud erőt meríteni a falu apraja- nagyja, hogy a hamarosan eljövendő harmadik évezre­det is emelt fővel kezdhessék meg. 1997. junius 9., hétfő Tiszta hangok Megható este volt, öt- venhét gyermek, két bú­csúzó osztály ünnepi estje a nyíregyházi Ko­dály Zoltán Általános Is­kolában. Egy éve ké­szülnek rá... mit egy, nyolc éve járnak a zenei tagozatú iskolába Bartók és Kodály nyomdokain. Kiváló zenetanároktól hallottak a dallam, a har­mónia és a ritmus szép­ségeiről. Erdélyi Tamás (Új Kelet) Számos felejthetetlen al­kalommal álltak a nyolc év alatt mint cicanyakken- dősök, majd a Napsugár­kórus, végül az ország-világ hírű Cantemus gyermek- kórus tagjaiként dobogóra itthon, szerte hazánkban és a közeli-távoli országok­ban, hogy bizonyítsák a magyar — értsd kodályi - zenei nevelés szerepét és eredményességét az érze­lemgazdag nevelésben. Volt, aki a messzi Japánba is eljutott. Osztálytablójuk most mégis a kolozsvári Má­tyás király szobrot formáz­za, amit a közeli nagy él­mény emlékére kívántak megörökíteni. Mint írtam, igen megható este volt. Tizennyolc hang­szeres-énekes és 13 kórus­szám hangzott el, nem hibát­lanul, de igazi, mély átélés­sel. De hiszen ilyen szép volt az is, amikor az én gyerme­keim álltak a dobogón - in­nen az elfogultság -, s alig tudok különbséget tenni az első, majd húsz évvel eze­lőtti és a mai hangverseny között. Pedig nagyot fordult azóta a világ. De amit Sza­bó Dénes és tanártársai, az iskola nevelői és vezetői csinálnak, s az a példás össz­hang, amivel ennek sikeré­hez a zeneiskolai tanárok hozzájárulnak, minden tisz­teletet megérdemel. És most hosszú névsor következnék a nevükkel meg a szorgal­mas és tehetséges gyerme­kek nevével, de ennek az új­ságcikk terjedelme gátat szab. További ilyen örömteli estéket, kisdiákok! Azt kí­vánom, soha ne csalódjatok azokban az értékekben, amiket itt, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Is­kolában megtanultatok! Napsugarak Új Kelet információ Az orosi Hermann Ottó Általános Iskola Napsugár gyermekcsapata Sira Krisz­tina tanárnő vezetésével Ha­rangodon tartotta évzáró rendezvényét. A papírgyűj­tési akció eredményeképpen utazhatott el a több mint 300 gyerek. Rókavadászat a kicsiknek, a társastáncot tanuló diákok bemutatója a nagyoknak. Huszár István tanár úr volt a DJ, ő biztosí­totta a zenét és a jó hangula­tot. Sportprogramok, dombra- futó-verseny, kötélhúzás. A színpadon kívánságműsor várt mindenkit, a végén pe­dig egy kiadós babgulyás. Kanda Ferenc (Új Kelet) A gyerekek után a testneve­lőket (Bodné Sári Judit, Szendrei Istvánné, Vécsei Attila) faggat­tuk.- Másképpen kell-e felkészíte­ni egy versenyre a gyerekeket, mint egy másik iskolában?- Nem. Az atlétika meglehe­tősen egzakt dolog. Méterek vannak, centik, másodpercek. Kinek több, kinek kevesebb te­hetsége, adottsága van ezek le­küzdéséhez. E szerint kell a gye­rekeket megkülönböztetni, en­nek megfelelően kell a módsze­reket váltogatni, ehhez kell meg­találni a kellő hangot, s így kell, így lehet belőlük a tőlük telhető maximumot kihozni. S ha ez si­kerül, akkor nagyot léptünk előre személyiségük általános fejlesztésében is. Hátrányban inkább lehetőségek miatt va­gyunk. Itt van ez a kicsi udvar. Itt kell felkészülnünk, más pá­lyákra nagyon ritkán jutunk el. A rövid távok és a távolugrás gyakorlására alkalmas, a hosz- szabb távokat, és főleg a dobá­sokat csak imitálni tudjuk. A múltkor direkt kértünk nehe­zebb labdákat, de Popovics az­zal is kidobta a legtávolabb lévő ablakot. Ez aztán hűen tük­röződik az eredményeikben (a lányok és a fiú is százon és tá­volban álltak a dobogón - a szerk.). Pedig öröm velük dol­gozni, olyan lelkesen végzik a legnehezebb gyakorlatokat is.- Meg voltak elégedve a gye­rekek teljesítményével?- Mindent összevetve igen. Ha úgy számolunk, hogy össze­sen 12 aranyérmet osztottak ki, és ebből kettő a miénk lett, s még egy ezüstöt és két bronzot is sze­reztünk, jónak mondható a sze­replésünk. Ha azonban hozzá­vesszük, hogy Popovics lába futás közben megrándult, hogy az egyik kislány a legnagyobb dobásánál milliméterekkel kilé­pett, akkor marad hiányérzetünk. Hozzáállásuk, akaratuk, viselke­désük, magatartásuk viszont minden igényt kielégített. Ez ta­lán a számszerű eredménynél is fontosabb.- Tovább kísérik a gyerekek sportbeli útját az iskolából való távozás után is?- Nem nagyon van rá lehető­ségünk. Ok nem járnak vissza, így szép lassan eltűnnek a sze­münk elöl. Ha továbbtanulnak, akkor meg az ott dolgozó kollé­gák veszik nem mindig jó né­ven a „beleszólást”. Ezért aztán elkeserítően sok tehetséges spor­toló kallódik el az „utógondo­zás” híján.- Milyen helyet foglal el a sport, a testnevelés a nevelés fo­lyamatában?- Általában - s az okokat most ne feszegessük - nem kapja meg a fontosságához méltó szerepet. A mi iskolánk azonban örömte­li kivétel. Nem tudunk - termé­szetesen az ésszerűség határain belül - olyat kérni, amit az isko­la vezetői ne teljesítenének, mert itt pontosan tudják, hogy ez az a terület, ahol a gyerekek felve­hetik a versenyt más iskolák ta­nulóival, s ha ezt sikerül tudato­sítani bennük, megszűnnek a gátlásaik, növekszik az önbizal­muk, magabiztosabbak lesznek. És ez iskolánk rendeltetése. (Biztosan észrevették, hogy nem neveztük meg külön-külön a válaszadókat. A három nevelő olyan hittel, lelkesedéssel és egyetértésben beszélt választott hivatásáról, hogy pontosan tud­hattuk: egy a véleményük.)- Milyen volt a dobogón áll­ni? M. K.: - Hát azt nem lehet el­felejteni! J. Zs.: - Én már tavaly Kősze­gen is helyezett voltam, de itt­hon, az egészen más! P. Zs.: - Még sokszor szeret­nék ott állni!- A négy verseny szám (100 és 800 méter futás, távolugrás, kis- labda dobás - a szerk.) közül melyik volt a legnehezebb? M. K.: - A 800 méter nagyon hosszú, de akkor is megérte, mert harmadikok lettünk a csapatban. J. Zs.: — Én mind a négyet sze­retem. P. Zs.: - Én is, de most a nyolc­száz közben megrándult a lábam, és utána már nagyon rossz volt.- Ketten most befejezitek az általános iskolát. Folytatjátok a sportolást? J. Zs.: - Ha lesz rá lehetőség, akkor igen. P. Zs.: - Talán mindennél job­ban szeretném, ha tovább spor­tolhatnék. —Mik lesztek, ha nagyok lesz­tek? J. Zs..: - A Bencs László Szak­iskolában fogok továbbtanulni, azt szeretném majd hasznosíta­ni. P. Zs.: - A sport területén bár­mit szívesen csinálok. M. K.: - Én férfifodrász leszek.- Zsolti! Láttál helyes lányo­kat a vendégek között?- Nem tudom, voltak-e, nekem futnom kellett! ...és tanítványaik (Málik Anita, Jakab Zsanett, Popovics Zsolt A testnevelők (Bodné Sári Judit, Vécsi Attila, Szendrei Istvánné)... Fotók: Lázár Zsolt Egy kis iskola nagy sikere Egy héttel ezelőtt tudósítot­tunk a tanulásban akadályo­zott diákok XXIII. Országos Sporttalálkozójáról, melyet ez évben a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Is­kola és Diákotthon rendezett a megyeszékhelyen. Most, amikor elcsitultak az indu­latok, újra pihentek az iz­mok, az iskola ismét szoká­sos hétköznapjait éli, annak próbáltunk utánajárni, ho­gyan ülepedtek le a gyere­kekben az emlékek és az él­mények, s mik voltak a si­kerek mozgatórugói. Elő­ször a három egyéni érmes­sel, Jakab Zsanettel, Málik Anitával, és Popovics Zsolt- tai beszélgettünk. Amúgy ti­los, itt viszont kötelező fel­tenni az el koptatott kérdést:

Next

/
Thumbnails
Contents