Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-05 / 129. szám
Városlátogató 1997. június 5., csütörtök A dolgozók érdekében Egy kitüntetés mögött mindig valami plusz tevékenységet feltételezünk a kitüntetett részéről, amit a munkája vagy valamilyen társadalmi funkciója során végez. Azok az emberek valamit jobban csinálnak, mint mások. Sokszor egy-egy rangosabb elismerés egy pálya befejezéseként, nyugdíjba vonuláskor éri utol az emberek szerencsésebb részét. Talán még nagyobb az értéke annak a kitüntetésnek, amit a munkája végzése közben kap valaki azért, mert dolgozótársai érdekében cselekszik. Ezzel dicsekedhet Geda Istvánné, a Baktalórántháza ÁFÉSZ pénzügyi osztályvezetője is, aki egyben a szövetkezet szakszervezeti titkára. Pár nappal ezelőtt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) második országos kongresszusán a kereskedelmi alkalmazottak érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért aranygyűrűt kapott. A szép formátumú pecsétgyűrűt eddig egyedül kapta meg a megyében, míg az országban rajta kívül alig tízen vehették át a KASZ legnagyobb elismerését. A csillogó ékszertől talán sokkal értékesebb az a felismerés, hogy a viselője ebben a nehéz gazdasági helyzetben kiáll a dolgozók jogaiért és képviseli az érdekeiket, ami az utóbbi években kicsit háttérbe szorult. Geda Istvánné egy év híján harminc éve dolgozik a kereskedelemben. A közel három évtized alatt kellő tapasztalatot gyűjtött, hiszen bolti eladóként kezdte 1968-ban, az akkor még ramocsaházi ÁFÉSZ-nél, majd a két áfész egyesülése után is hű maradt a szövetkezethez, és már baktalórántházi „színekben” végigjárta a ranglétrát. Volt presszóvezető, statisztikus. Közben a család mellett szorgalmasan tovább koptatta az iskolapadot. Meg is lett az eredménye, mert a nagyobb szaktudásának köszönhetően több mint tíz évvel ezelőtt kinevezték pénzügyi osztály- vezetőnek. Váratlan fordulatot a kilencvenes évek eleje hozott számára, amikor az akkori SZB-titkár nyugdíjba vonult, és az osztályvzetői munkája mellett átvette tőle a stafétát, közben ő lett az üzemi tanács elnöke is. Vezetésével a szövetkezetnél ápolják a régi hagyományokat. Az ÁFÉSZ dolgozóinak részvételével számos kulturális és sportrendezvényt szerveznek, és gyakoriak a közös kirándulások is, ami bizony manapság ritkaságnak számít. Vallja: nála a dolgozók érdekvédelme első helyen van. Számára további biztatást ad a kitüntetés és a kongresszus, amin külföldi szakszervezeti tisztségviselők és a munkaügyi miniszter is jelen volt. Mint mondta: a miniszter egyértelműen kijelentette, hogy a jövőben is szükség van a szakszervezetekre, és még jobban együtt kíván működni velük, mert erre a dolgozók érdekében nagy szükség van. Nyit a Baktalórántházán a városi szabadtéri strandot üzemeltető önkormányzat óvatosabb volt a nyitást illetően. A tervek szerint június 14- én tárják ki a kapukat és várják először a hűsölni vágyókat. Ennek elsődleges oka, hogy a vendégkör nagyrészt a város diákjaiból tevődik össze, így a potenciális strandolok egyelőre nem érnek rá, mert még tart az iskola. Azonstrand ban a szünet beköszöntével nagyon sokan ott töltik majd a szabad idejüket. A másik ok, hogy az utóbbi napok időjárása sem fogadta kegyeibe a fürdőzőket. A strand dolgozói és az ifjúság bízik benne, hogy a nyitásra újra beköszönt a kánikula. A jegyárakban is lesz egy kis változás. A felnőttbelépők 150, míg a gyerekjegyek 80 forintba kerülnek. Az oldalt írta: Fullajtár András A fotókat készítette: Lázár Zsolt A volt kórházba visszatér az élet Lerágott csontnak tűnhet az újságolvasóknak, hogy a városról megjelenő összeállításainkban rendszeresen visszatérünk a több mint egy éve megszűnt és bezárt kórház ügyére. Az itt lakó embereket, de másokat is irritál, hogy a szebb napokat látott épütetkomp- lexum és az azt körbeölelő őspark, ami a természetvédők oltalma alatt áll, még mindig az enyészeté és gondos gazdára vár. Nos, Szabados Józseftől, a megyei közgyűlés tagjától ezúttal jó híreket kaptunk. — Hosszas huzavona után a volt kórház ügye ott tart, hogy nemrégiben a megyei közgyűlés úgy döntött, az épületet a parkkal együtt eladja a fővárosi önkormányzatnak, akik azóta az ingatlant 150 millió forintért meg is vásárolták. Igaz, az adásvételi szerződés még nincs aláírva. A dokumentum szentesítésére a kormányülést követően kerül sor, amikor döntenek az egyházi ingatlanok kártalanítására szánt összegek nagyságáról. A legutóbbi információm szerint a kormány már foglalkozott is az üggyel, és zöld utat kapott az egész. Úgy tűnik, most már semmi akadálya nincs annak, hogy az épület újra benépesüljön. A tervek szerint a fővárosi önkormányzat Máriapócson lévő Pszichiátriai Otthona költözik ide, illetve a volt nővérszállót egy emelt szintű szociális otthonná alakítja át az új tulajdonos. Az én megítélésem szerint nyáron elkezdődnek a felújítási munkálatok, és a jövő év elejétől beindul az élet. Sajnos, az épület elég lerobbant állapotban van a parkkal együtt, rendbetétele nem kis időt vesz igénybe, és információim szerint legalább 300 millió forintot emészt majd no Kőműves szakmát szereznek a cigányok A Baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium és Szakképző Intézet egyre közismertebb sokrétű képzéséről. Oktatási programjukban mindig igyekeznek olyan szakmára felhívni a figyelmet, amire napjainkban egyre nagyobb szükség van. Nem utolsósorban azokat a rétegeket hívják az iskolapadba vagy a munkaasztalhoz, akiknek a boldogulását szeretnék segíteni. így indult be múlt év december elején a nyíregyházi Nyírdinamika Kft.-vei közös szervezésben a cigány kőműves tanfolyam, ami egy év intenzív képzés után szakmunkásvizsgával zárul. Főleg a környező településekről iskoláztak be tanulni vágyókat, mintegy 20 főt. A lelkes csoport túl van az elméleti képzésen, és most kezdték a szakma fortélyainak gyakorlati elsajátítását. Szakember irányításával belekóstolnak a kőműves mesterség minden mozzanatába. A tervek szerint november végén adnak számot a tanultakról és szakmunkás bizonyítványt kapnak. Molnár István, az intézmény általános igazgatóhelyettese elmondta, hogy az eddigi tapasztalatokra építve késő ősszel újabb kőművescsoportot indítanak, de más szakmákban is terveznek hasonló szakképzést, mint például szociális gondozó, parkgondozó és mezőgazdasági munkások. Továbbra is népszerű az iskola gazda- és gazdaasszony-képzése, és elsődleges szempont, hogy munkanélkülieket és hátrányos helyzetű embereket iskoláznak be. Foglalkozik még az iskola felzárkóztató oktatással is. Oda azokat a fiatalabb és idősebb személyeket várják, akik a rendes iskolai rendszerben nem tudták megszerezni a nyolc általános iskolai végzettséget, ezenkívül minden olyan képzési formát megpróbálnak, ami kötődik a mezőgazdasághoz. Az iskola sokrétű tevékenységének az igazi haszna akkor mérhető majd, ha az intézményből kikerülő újdonsült szakemberek munkát is találnak vagy vállalkozásba kezdenek. Baktalórántháza Röviden A számvevőszék vizsgálata miatt eddig nem lehetett elkezdeni a szennyvíztelep bővítését. Most azonban elhárult az akadály, és a napokban megkapott vízügyi engedély birtokában indulhat a mintegy 50 millió forintos beruházás. Az új létesítmény a lehető legkorszerűbb technológiával fog működni és megfelel a kor követelményeinek. A tervek szerint a munkálatokat augusztus végére befejezik. A helyi vállalkozók sokallják az önkormányzat által kiszabott adókat. Éppen ezért ezzel a kérdéssel a legközelebbi testületi ülésen foglalkoznak a városatyák. Az viszont tény, hogy az országos rendelet szerint megállapított maximálisan kivethető adóknak csak az ötven százalékát kéri az önkormányzat, ami az elmúlt évi szintnek felel meg. További mérséklést vagy az adó teljes elengedését jelentheti például új munkahelyek létesítése vagy a helyi erők foglalkoztatása. A gazdasági nehézségek ellenére több, önkormányzati tulajdonban lévő épület felújítása kezdődött meg a városban. A volt kórházhoz tartozó úgynevezett elfekvő épületét a Makovccz-csoport tervei alapján szinte teljesen átalakítják, és a felújítás után többek között itt kap helyet a polgármesteri hivatal. Szintén alaposan megrenoválják a város központjában lévő egészségházat is, bővítik, és a mai követelményeknek megfelelő komplett orvosi rendelőt alakítanak ki. A felnőtt- és gyerckrendelőkön kívül itt lesz a fogászat is. de a különféle szakrendeléseknek is alakítanak ki helyiségeket. Még ebben az évben kívül-belül tatarozzák a Szent István utcai általános iskola épületét. Mindezeken kívül a könyvtár épületének a tetőcseréje ad sürgős munkát, mert a régi tetőszerkezet már nem bírja az időjárás szeszélyeit. Az önkormányzat már régóta szeretné megindítani a városban a kábeltévé-hálózatot, aminek az üzemeltetését is felvállalnák. Ennek egy akadálya van, hogy nem találnak egy olyan vállalkozó szakembert, aki a kiépítést irányítaná. Felújítják a városháza leendő épületét ^Ged^stvánn^^ Méq üres az épület, de rövidesen beindul az élet . -V- ■ ■' ’ Épül az új MÓL 2000-es kút