Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-26 / 147. szám

1997. június 26., csütörtök Lapzárta Csalt az építő KOS (III. 21-IV. 20.) Szeretne végre változtatni életének egyhangúságán, ám ez nem megy egyik napról a másikra. Legyen türelmes, és tartson ki célja mellett! Ha kap­kod, azzal csak árthat saját magának és másoknak is! BIKA (IV. 21-V. 20.) Ma megpróbálnak valami­lyen módon pénzt kicsikarni Öntől. Lehet ez akár jótékony célú is, de a mai napja nem al­kalmas értelmes adakozásra sem! Vigyázzon a pénzére! IKREK (V. 21-VI. 21.) Ma rendkívüli ajánlatot kap a nyaralást illetően. Kevés pénzzel gyönyörű helyekre juthat el, ne szalassza hát el a lehetőséget! Vágjon bele bátran! RÁK (VI. 22-VII. 22.) Előfordulhat, hogy ma sok emberrel, akár kollégáival, akár szeretteivel komoly össze­tűzésbe kerülhet. Lehet, hegy Ön kerül ki győztesen, ám ez mély nyomot hagyhat minden­kiben! OROSZLÁN (VIL 23-VIIL 23.) Fontos megbízatást kaphat, ami pontosan keresztülhúz­hatja a nyaralását! Ennek elle­nére ne adja vissza, mert ettől akár a munkahelyi pozíciója is függhet! SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Ma szinte mindenki Öntől várja, hogy felvidítsa. Hiszen mindig majd kicsattan az életkedvtől, és ez másokra is könnyen átragadhat! MÉRLEG (IX. 23-X. 22.) Szereti bevetni hódító tulaj­donságait, gyakran sikerrel. Ám nem mindig mennek ilyen simán a dolgok! Vigyázzon, nehogy megbotoljon egy „vé­letlenül kinyújtva hagyott” lábban! SKORPIÓ (X. 23-XI. 22.) Főnökei egyáltalán nem akarják tudomásul venni, hogy Önnek nem kevés szabadnap­ja is van az évben. Nem ártana eszükbe juttatni, mert a nyár is hamar elmúlik! NYILAS (XI. 23-XII. 22.) Amit ma megtehetne, nyu­godtan halassza csak holnap­ra! Munkája - sajnos - meg­várja, úgyhogy lazsáljon, vegye lassabra a tempót! BAK (XII. 23-1. 20.) Ma végre találkozhat a nagy Ő-vel. De ha mégsem, akkor se keseredjen el, hiszen hol­nap is lesz nap. És mint azt tudjuk, a remény hal meg utol­jára. VÍZÖNTŐ (I. 21—II. 19.) Menjen el szórakozni, bár még nincs itt a hétvége. Még­is, jót tehet egy kis kikapcso­lódás, hogy a hét utolsó mun­kanapját teljes erőbedobással csinálja végig! Ám hajói fel­önt a garatra, ez visszafelé sülhetei! HALAK (II. 20—III. 20.) Valaki nagyon keresztbe szeretne tenni Önnek. Bár ez nem lepi meg túlságosan, hi­szen rosszakarói, irigyei min­dig is voltak, azért legyen elő­vigyázatos! Renoválják Munkatársunktól Külső renoválást végeznek Nagykállóban a református templom épületén. Erre min­den évben szükség van, mivel az 1710-ben épült templom, majd a 22 évvel később elké­szült torony már nem tarto­zik a legifjabb épületek közé, és a salétrom kiüt a falakon. Most főleg azt tüntetik el a szakemberek speciális mű­anyag tartalmú festékkel. A munkálatokat napokon belül befejezik, és a műemlék jel­legű református templom a turistaszezon kezdetére megújult és megszépült külsővel várja az érdek­lődőket. Ennél sokkal na­gyobb költséget és beruhá­zást jelentett az egyháznak, hogy a parókia szennyvíz- elvezetése végre megoldó­dott, és mintegy 200 ezer fo­rintos költséggel rácsatla­koztak a városi szennyvíz- hálózatra. Fotó: Csonka Róbert Vízi­mentők K. Z. (Új Kelet)___________ A korábbi aggodalmak elle­nére a Vöröskereszt megyei szer­vezetének vízimentő-szolgála- ta mégiscsak ott lesz a nyáron Vásárosnaményban a Tisza part­ján, hogy óvja a fürdőzők éle­tét. A másik csapat hasonló fel­adattal a folyó dombrádi part­ján teljesít szolgálatot. A tele­pülés polgármestere, Solymosi László elmondta, hogy a har­minctagú vízimentő-alegységet az önkormányzat és a megyei polgári védelmi szövetség alakí­totta öt évvel ezelőtt. A pv-sek csónakot kaptak, a működési költségeket a polgármesteri hiva­tal adja. Hétvégeken és ünnep­napokon öten teljesítenek szol­gálatot, hét közben pedig egy ügyeletes dolgozik reggel nyolc és este hét óra között. Öt éve, ami­óta az életmentők szolgálatot tel­jesítenek a dombrádi Tisza-par- ton, vízbefúlásos baleset nem tör­tént. A csapatban kisvárdai men­tősök is vannak, akik az újonnan jelentkezőket készítik fel az élet­mentésre. Az alegység tagjai a ter­vek szerint a hétvégén vonulnak ki a Tiszához. Ingyenes vizsgálat Június 28-án, szombaton Nyíregyházán, Kisvárdán és Mátészalkán, a Szabolcs Volán telephelyein ingyenes tesztna­pot tartanak. A személygépko­csi-tulajdonosok térítés nélkül mérethetik be a gumiabroncso­kat, a fényszóróikat vagy ép­pen diagnosztikai állapotvizs­gálatot is kérhetnek. A zöldkár­tyáért most csak 150 forintot kell fizetni. Az akció reggel hét órától délután egy óráig tart. F. A. (Új Kelet) _________ Si kkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Nyíregyházi Rend­őrkapitányság egy 28 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfi építési szerződést kötött három nyíregyházi és egy tiszaeszlári lakossal, akiktől közel 11 millió forintot vett fel. Az eddigi szakértői vizs­gálat szerint a csalással gya­núsított személy 3,5 millió forintot költött az építkezés­re, míg a fennmaradó 7,5 mil­lió forinttal sajátjaként ren­delkezett. Egy garázst törtek fel ismeretlen tettesek tegnap hajnalban Nyíregyházán, az Árok utcán, ahonnan az XYW-462 rendszámú utánfu­tót lopták el az abban lévő ruhaneművel együtt, 1,5 mil­lió forint értékben. A Vasvári Pál utcában a tulajdonos la­kása elől kötötték el a DRK- 450 VW Golf típusú személy- gépkocsit, aminek az értéke 600 ezer forint. A Közép ut­cában egy VW Transporter volt a kiszemelt kocsi. Fényes nappal törték fel ugyancsak ismeretlen zsiványok, kiber- helték belőle a magnós rádi­ót, és elvitték a tulajdonos ott felejtett autóstáskáját is. A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság Közlekedési Osztálya keresi azt az isme­retlen személyt, aki kedden délután Nyíregyházán, a To­kaji úti piacnál elütött egy gyalogosan közlekedő 15 éves tiszakanyári lányt, akit súlyos sérülésekkel szállítot­tak kórházba. Ittas vezetés bűntette mi­att folytat vizsgálaton a rendőrség egy 50 éves kisvár­dai férfi ellen, aki a város bel­területén részegen vezette személygépkocsiját, és emiatt egy lakás kerítésének ütkö­zött, majd az autót hátra­hagyva eltávozott a hely­színről. Később kiderült, hogy a gépkocsivezető vérében 2,65 ezrelék alkohol volt. Alkalmi tolvaj járt június 23-án délben Nyírbátorban, a Kelet-Karát Kft. ékszerboltjá- ban. Az eddig még ismeretlen szemfüles zsivány kihasználta az eladó figyelmetlenségét, és két darab arany nyakláncot el­emeit, aminek az értéke három- százezer forint. Közokirat-hamisítás miatt vonnak felelősségre egy nyír­egyházi lakost. Egy közúti ellenőrzés során derült ki, hogy a férfi vezetői engedélyébe be­írta a C és az E kategóriákat, amit egy hamisított bélyeg­zővel még szentesített is. Ellopták az árnyékszéket. Június 23-án reggelre egy 43 éves bökönyi férfi belopa­kodott egyik falubelije por­tájára, és onnan ellopta a faszerkezetből készült udva­ri WC-t. Betörők jártak Székelyben az egyik presszóban, és onnan dohányárut, édességet és egy videomagnót loptak el. A tu­lajdonos becslése szerint a kár százezer forint. Demecserben egy lakást látogattak meg a fosztogatók, onnan főleg ruha­neműt és készpénzt vittek el, mintegy 200 000 forint kárt okozva a ház gazdájának. Zsebes garázdálkodott a 4- es számú autóbuszon Nyíregy­házán. Az egyik utas táskájá­ból kivarázsolta a pénztárcáját és az iratait. A kár 16 ezer fo­rint. Hasonló bűncselekmény történt Tiszadadán is. Egy 76 éves férfitől a lakása kapubejá­ratában egy falubeli hölgy el­lopta az idős ember 16 500 fo­rintját. Bankkártyát lopnak az utóbbi időben elég gyakran a tolvajok, és a sértett számlájá­ról pénzt emelnek le. Ez történt egy nagykállói lakossal is, aki­nek a Sóstói úti kórház egyik öltözőjéből lopták el a bank­kártyáját, és az ismeretlen tet­tes 25 ezer forinttal „könnyí­tette” meg a számlát. Hasonló­anjárt egy újfehértói nő is, aki­nek a táskájából emelték el a bankkártyáját, s a számlájáról 60 000 forintot vettek fel. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Műanyagüzemei------ / Háztartási és ipari műanyag termékek — hőre lágyuló műanyagok feldolgozása 500 g-ig fröccsöntéssel — ipari műanyag alkatrészek — konyhai műanyag termékek — edények, háztartási áruk gyártása — megegyezéssel házhoz szállítás is. A mintától a késztermékig Vállalkozók, gyártók, 1 eladók Önt is várjuk: Nyíregyháza, Árok u. 15. Telefon: (42) 437-007 | Wí 7 Több órás napsütésre számíthatunk. Cak szórványo­san fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. Az északnyu­gati szél többször megélénkül, néha megerősödik. ___________L RE DŐNY. RELUXA \ REDŐNY, RELUXA HARMÓNIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával ff 310-435 ff 402-650 « Tóth Kalaín vállalkozó, Nytiáza, Kiss Emó u. ft V MNB középárfolyamok V V J \ g. Angol font 308,22 Ausztrál dollár 139,11 Belga frank (100) 521,33 Cseh korona 5,83 Dán korona 28,24 Finn márka 35,92 Grancia frank 31,88 Holland forint 95,60 Japán yen (100) 162,41 Kanadai dollár 133,07 Lengyel zloty 57,25 Német márka 107,61 Norvég korona 25,59 Olasz líra (1000) 110,16 Osztrák schilling 15,29 Portugál escudo (100) 106,67 Spanyol peseta (100) 127,42 Svájci frank 128,72 Svéd korona 24,07 Szlovák korona 5,54 USA-dollár 185,23 ECU 210,88 Kevesebb belvíz A kedvező időjárásnak, a „napszivattyúnak” és a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgató­ság dolgozói munkájának kö­szönhetően folyamatosan csök­ken az elöntött területek nagy­sága, már csak 1900 hektár van Felső-Szabolcsban, a Túr-Sza- mos közben és a Szamos— Kraszna közben víz alatt. A felső-szabolcsi belvízrendszer területén és a Nyírség egyes ré­szein még II. fokú készültséget tartanak fenn a szakemberek A Szamos-Kraszna közben az Északi-főcsatornán a kaszálás miatt a víz szintje leapadt, így a környező területekről intenzí­ven folyik a víz a mederbe. A húsz szivattyú naponta 800 ezer köbméter vizet emel át a csa­tornákba. A belvízvédelmi munkálatokban 100 vízügyi és 470 közmunkás dolgozik, mun­kájukat hat munkagép segíti. OOOOOOOOOO KALENDÁRIUM 1997. június 26., csütörtök A Nap kel: 4 óra 49 perckor, nyugszik: 20 óra 45 perckor. A Hold kel: 0 óra 22 perckor, nyugszik: 11 óra 31 perckor. Mottó: „A becsület a tudat­lanság gyermeke." (Jean-Jacques Rousseau) JÁNOS és PÁL napja. A Já­nos héber eredetű név, s mivel igen fennkölt jelentése van: az Isten kegyelmes, valamennyi nagy ókori kultúrában népsze­rű volt, s a kereszténység is szí­vesen átvette, például 23 pápa viselte. A Pál ókori latin formá­jával eredetileg a kis termetű fér­fiakat jelölték, s hamar elterjedt. Mai évfordulóink Kétezertíz éve született AGRIP­PINA római nemesasszony. Az isteni Augustus császár unokája volt, s a kor egyik legtekintélye­sebb hadvezérének, Germanicus- nak a felesége. Méltó párja volt urának, nem elég, hogy elkísérte a csataterekre is, de karakán vi­selkedésével még a harcedzett ka­tonák megbecsülését is kivívta, egyszer személyes fellépésével akadályozott meg egy zendülést. Befolyását megmutatja, hogy az Augustus halála után trónra lé­pett Tiberius császár nemcsak a legveszélyesebb ellenfelének hitt Germanicust tétette el láb alól. de Agrippinát is száműzte. Százöt éve született PEARL BUCK amerikai írónő. 1938-ban Nobel-díjat kapott - az indoklás szerint - „azért az értékes hozzá­járulásért, amely a kínai paraszti élet ábrázolásával gazdagította az epikát”. Buck alaposan ismerte Kí­nát, hiszen egy ottani misszionári­us lányaként előbb tanult meg kínaiul mint angolul, és felnőttként is jórészt Kínában élt. Legismer­tebb regénye Az édes anyaföld, amely világsikert aratott, magyar­ra Kosáryné Réz Lola fordította le, és híres film is készült belőle. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnapját DUNAI JÁNOS labdarúgó. A sok hírneves Dunai nevű focista kö­zött talán kevesebb figyelmet ka­pott, pedig kiváló játékos volt. S a klubhűség megtestesítője, hiszen bajai kezdés után egész életében a Pécsi Dózsában rúgta a bőrt. Ezzel bebizonyította azt is, hogy vidékről ugyanúgy be lehet kerülni a váloga­tottba, mint a fővárosból, csak jól kell focizni. S ő remekül játszott, így bemutatkozhatott a nagyválo­gatottban is, és tagja volt annak az olimpiai válogatottnak, amely az 1960-as római olimpián elhódította az aranyérmet. Visszavonulása után edző lett, jórészt ugyancsak baranyai kluboknál. Egyébként a szintén olimpiai bajnok focista, Dunai II. Antal testvére. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésszervezők: 431-498 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049 Fax: 52-430-726 Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közólt sa ját információk, írások, reklámgratikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közős jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents