Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-18 / 140. szám
Riport 1997. június 18., szerda Vasárnap délutántól érkeztek a hírek a Berettyó menti árvízről. A folyó romániai szakaszán a víz több helyen kilépett a medréből. Már az első hírek is súlyos károkról szóltak, aztán kiderült, hogy a víz tizenkét ember halálát okozta. Hétfőn délelőtt indultunk gépkocsival a romániai Bihar megyébe, hogy a helyszínen tájékozódjunk a történtekről. Még Magyar- országon, Berettyóújfalun megpillanthattuk a rakoncátlankodó folyót. Bár a medréből ott is kilépett a víz, a védőgátak magasságától még messze volt a szint. Nagyváradon, a Bihari Napló szerkesztőségében tájékozódtunk a legfrissebb hírekről. Aztán kollégáink javaslatára Székelyhídra indultunk, hogy onnan Berettyó- széplakra autózzunk. Az addigi hírek szerint azt a két községet sújtotta legjobban a szombat éjszakai áradat. Széplaki nyomorúság Révay Zoltán (Új Kelet) A vasútállomás mellett egy buszmegállóban érdeklődtünk, merre találjuk a székelyhídi utat. Egyből akad segítségünk. Alkalmi ismerősünk egy nagyváradi magyar mérnök, földje van Székelyhíd mellett, arra volt kíváncsi, nem került-e víz alá a termésük. Útközben szépen gondozott földek mellett hajtottunk el, de mindenütt láttuk a hatalmas eső nyomait és a belvizeket. A nyugdíjas mérnök mesélte közben, hogy az újra visszaadott földeken sokkal jobban megy a munka, mint korábban. Ennek az eredményét félti ő is: „Újra miénk a földünk, de a károk is minket sújtanak”. Keresztezzük a Berettyót, itt a töltések közötti részt teljesen kitöltötte a víz, vagy fél méterrel a töltéskorona alatt hömpölygött a folyó, ami máskor inkább csak kis folyócska. Kísérőnk elköszönt és kiszállt, hogy földjéhez gyalogoljon. Nemsokára Székelyhídra érkeztünk, a helyiek elmondták, hogy vasárnap reggel a víz elöntötte az állomást és több udvart is. Hétfő reggelre már mindenütt visszahúzódott a víz, szerencsére anélkül, hogy nagyobb károkat okozott volna. Dombokra kaptató autónkkal Margita felé vettük az irányt. Fotós kollégám megjegyezte: „Itt a dombokon szerencsésebbek az emberek, mert felfelé nem jön a víz!” Aztán kiderült, a dombokra is annyi eső hullott, hogy a lefelé ömlő víz mindenütt károkat okozott. Egyre- másra olajkutak tűntek fel, a jó földek mellett ezek adnak megélhetést a környék lakóinak. A sűrűn lakott területen a falvakban mindenütt a vasárnapi esőzés nyomainak eltüntetésével foglalkoztak az emberek, de akkor még nyomát sem láttuk a nagy katasztrófának. Azért egyre láthatóbbá váltak a hatalmas mennyiségben lezúdult csapadék nyomai. Aztán feltűnt a helységjelző tábla: Suplacu de Barcau. A faluban többségben élő magyarok Berettyószéplaknak nevezik. A községbe érkezőt fogadó látvány hétfőn ellentmondott az névnek. A Széplak szélén lévő kis völgy messziről feketéllett. Feketék voltak a fák, egészen a koronájukig, a kisebb növények, a kiskertek, a föld, a kerítések, és ami a házakból megmaradt, mindent olaj borított. A völgy alján lévő lakóépületek teljesen összeomlottak. A feljebb lévők még álltak, de a közfalak kidőltek, a berendezések tönkrementek. A házakban, az udvarakon mindenütt emberek dolgoztak, a tulajdonosok mentették, ami még menthető. A völgy alján lévő két ház körül a vízügy munkásai dolgoztak. Ebbe a két lakásba már nem térnek vissza a lakók, egyedül Szakács Jani menekült meg a vízbe fulladástól. Szombaton éjszaka e két ház lakói már aludtak, álmukból ébredve észlelték, hogy a víz elönti a házukat. Szakácséknál a két szülő és hat gyermek pihent, egy fiuk, Jani a szomszédoknál tévézett, így maradt életben. A falubeliek azt mondják, az apa is megmenekülhetett volna, de a gyermekeit és a feleségét próbálta kiszabadítani az utolsó pillanatokig, mikor már látta, hogy az nem sikerült, maga sem viaskodott tovább az olajos árral. A Sza- kácsékéval szomszédos házban a három gyermekével egyedül élő anya menekülni sem nagyon tudott, rájuk omlott a ház. Felfelé kaptattunk a betonúton, szótlanul néztük a feke- téllő házakat, viskókat. Fotósunk sűrűn kattogtatott: „Láttál már ilyen nyomorúságot?”- kérdezi. Az 1970-es árvíz utáni képek villantak fel előttem újra és újra. Csak hát ott nem maradt olaj, nem volt minden koromfekete. Honnan került ide a sok olaj?- kérdeztük az egyik vízügyi munkavezetőt. A válasz persze nem túl meglepő. Széplak határában több száz olajkút működik folyamatosan, szivattyúzzák az energiaforrást a föld mélyéből. A felszínre került olajat a kutak melletti medencékben tárolják az elszállításig. A hegyről lezúduló víz a tartályokból kiszabadította az olajat is. A víz hétfőre ugyan már visszahúzódott, de az olaj nem. Miközben beszélgettünk, felértünk a kaptatón, a katasztró- fa-sújtotta rész szélére, onnan már lefelé ereszkedett az út a falu közepe felé. Látni lehetett az egész elöntött területet. A cigánysort a falusiak Rózsásnak nevezték el valamikor. Most vagy húsz-harminc összedőlt ház és a feketéllő olaj látványa tárul elénk. A kis völgybe egy másik utca fut le, mindkét oldalán házak. A fenti oldalon lévőket nem érte el a víz, a lentieket elöntötte. Marosi András portájánál állunk meg. Őt kérdezzük, honnan jött a víz?- Onnan! - mutat a kis völgy felé három irányból lefutó meredek hegyoldalakra, meg a köztük a völgybe érkező kis vízelvezető mederre, és végül az égre emeli a kezét.- Ha nincs eső, épp csak csordogál ebben a patakban a víz. De szombat éjszaka ránk tört a zuhatag. Tizenegy óra múlt pár perccel, amikor tévézés közben szóltam a fiamnak, hogy jön be az ajtón a víz. Kimentünk, és akkor láttuk, hogy már bokáig ér az ár az udvaron. Kimenekültünk a házból. Az utca magasabbik oldalán vészeltük át az éjszakát, sokat nem pihentünk. Reggelre kezdett visszahúzódni a víz. A házunkban minden tönkrement. Nézze, az antennánk megmaradt, de a televíziónk - legyint egyet -, csak a doboz maradt belőle. Igaz, csak régifajta csöves volt, de azért jó volt! Mikor lesz új? Soha!- Dolgozik egyébként valahol?- Itt mindenki kapott munkát az olajvállalatnál. Nincs munka- nélküli a faluban. Mit érek vele, most nincs otthonom! Míg Marosi nekünk mesélte a történteket, felesége a kis porta udvarán a megmentett ruhákat mosta, aztán közbeszólt.- Valami segélyt ígért állítólag az állam! De most járt itt egy szakember, és azt mondta, a mi házunk még lakható! Hát nézze meg! A közfalak ledőltek, a tartófalak repedeznek, a cserepet is le kellett szedni, nehogy összedőljön. Én egyébként itt se voltam, fent a faluban egy lakodalmas háznál segítőként dolgoztam, reggel láttam meg ezt a szörnyűséget. \ A szomszéd házban Mihók * György is abbahagyja a munkát, és bekapcsolódik a beszélgetésbe.- Kicsi a betonút alatt átvezető híd nyílása, az volt a nagy baj! A sok víz nem tudott átjutni rajta, és elkezdett itt a völgyben felgyűlni. Szombaton éjszaka kellett volna jönnie. Ha hallotta volna akkor az embereket. A házakat elöntötte a koromfekete víz, ijedtükben sikítoztak a szülők meg a gyerekek.- Eljött a világ vége! - ezt kiabálták a legtöbben. Visszafelé indultunk már a soron, amikor Kállai Anna is odafut hozzánk. Az idős asz- szony követelte, az ő nevét is írjuk fel, hiszen a lánya hajlék nélkül maradt.- Mi lesz most az unokáimmal meg a lányommal? A kocsival Széplak közepe felé indultunk. Ott a Cser patak okozta a károkat: hat ház összedőlt, több mint tíz megrongálódott. Láttunk olyan épületet, amit a falon kívül futó gázcső védett meg a leomlástól. A kis patak szeszélyesen kígyózik Berettyószéplak közepén, közvetlenül a lakóházak között. Megálltunk az egyik összedőlt háznál. Szomszédok, ismerősök segítettek a bontásban. A ház tulajdonosa, Máté Juli néni kezdte mesélni, mi is történt.- Szombaton éjszaka arra ébredtem, hogy folyik be a házba a víz. Felüliem az asztalra, de már a lábam is a vízbe lógott, az egyik szomszéd, az unakaöcsém kezdett kiabálni, hogy jöjjek ki, mert rám dől a ház. Ő segített kijönni, fent az udvar magasabbik sarkában szárítkoztam, amikor összedőlt a ház.- Máskor is kiönt a víz a patakból?- Ha nagy eső van, mindig, ha még több esik, akkor az udvart is elönti, de a házba még sohase jött be. Ennyi esőt még életemben nem láttam. De majd csak kapunk valami segítséget, remélem, minél hamarabb fedél lesz a fejem felett. Látja, most is itt vannak az ismerősök. Az emberek körülötte bólogatnak. Nem kell búslakodni a falubelieknek, újraépítik hamarosan a házakat, már túltették magukat a történteken, továbbra is Szépiákon maradnak, s nem akarnak a víz miatt kétségbeesni. Mi is jobb kedvvel indultunk a községházára. Ott csak egy rendőrt találtunk. Ő is jó híreket sorolt.- Az állam már küldi a segélyeket. Jönnek a vízügyi- sek újjáépíteni. Az olajvállalat is elkezdte a helyreállítást. A szakemberek már azon dolgoznak, hogy máskor ne szabadulhasson el az olaj. Aztán megkérdezem a rendőrt:- Hol találjuk a polgár- mestert?- Elment mindenki a temetésre — mondja. Mi is elindulunk a cigányiskola felé, közben megszólalnak a templomok harangjai. Az iskola udvarán már nyolc koporsó áll a bakokon. A bejáratnál ott találtuk a polgármestert, az iskolaigazgatót és a református papot, épp azt beszélték, mit énekeljenek a szertartáson. Rózsás minden lakója ott volt már az udvaron, legtöbben hangosan jajgattak. Aztán egy teherautó fordult be az udvarra, és újabb négy ke poi;sót helyeztek a midié, tizenkettő sorakozott egymás mellett. J Fotók: Lázár Zsolt -
