Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-16 / 138. szám
I I Gazdag József 1997. június 16., hétfő Tiszavasváriban is beérett a kézilabda gyümölcse Az év játékosa Az edző értékelte a játékosok teljesítményét, és abból egyértelműen kitűnik, hogy a volt nyíregyházi kézilabdás,. Berényi Imre lett az év játékosa, sőt az város önkormányzata által frissen alapított „Kiváló Sportteljesítményért” egyéni díjat is ő kapta. Berényi Imre mindvégig meghatározó ember volt a csapatban, és egyedüli játékos, aki végigjátszotta az összes meccset. A teljesség igénye nélkül a sorrendben utána következik Boczák, Hellinger és minimális különbséggel a többiek, Pavlo- vics. Török. Alexa. Dobi, Danes, Fodor. Varga, Kovács Atilla. Kovács János. Sípos, valamint Grandjean és Binda kapusok. Azt hozzáteszem, hogy a bajnokság során szinte mindenkinél voltak kiugró teljesítmények, de a bajnoki cím elnyerése csapatdiadal volt. A város mindent megtesz A városban a csapat ünneplése hivatalosan azzal ért véget, hogy a város vezetői az együttes sporttörténeti produkcióját „Kiváló Sportteljesítményén'’ díjjal ismerte el, amit pénteken Sulyok József polgár- mester adott át a város kedvenceinek. A polgármester megnyugtatta a sportolókat és a sportvezetőket, hogy mint eddig, a város ezután is elkövet mindent, hogy az NB I-hez illő támogatásban részesítsék a szakosztályt. Erre biztatást adhat, hogy a testület már jóváhagyta azt az összeget, amit ebben az évben a sport támogatására szándékozik fordítani a város. Ebben a koncepcióban kiemelt helyet foglalnak cl a kézilabdások. Nagyon lényeges, hogy az Alkaloida új tulajdonosa, az ICN vezetése továbbra is támogatni kívánja a csapatot és marad a főszponzora. Most már a csapat vezetőin múlik, hogy kellően megerősítsék a gárdát. Egy hónap pihenés A játékosok mától egyhónapos pihenőt kapnak, majd július 14-től kezdetét veszi a felkészülés az ősszel induló NB I-es szezonra. Az előzetes tervek szerint edzőtábor is szerepel az erő-, gyűjtés programjában, de a bajnoki rajt eiőtl több tornán is felméri erejét az újonc. Többek között már most meghívást kaptak az augusztusban megrendezésre kerülő Nyíregyháza Nagydíjra. Az edző nagyon bízik benne, hogy egy hónap múlva a hiányzó posztokon megfelelő játékosokkal feltöltődik a keret, és csak azzal kell foglalkoznia, hogy jól felkészítse a csa- palot a bajnoki rajtra. ______ Az oldalt írta: Fullajtár András. A felvételeket Csonka Róbert készítette A kik figyelemmel kísérik Tiszavasváriban a férfi kézilabdasport alakulását és fejlődését, azokat nem érte váratlanul, hogy az Alkaloida SE NB I B-s gárdája a nemrég véget ért bajnokságot megnyerte, és ezzel történelmet írtak, mert feljutottak az első osztályba. A szabolcsi kisvárosban hosszú évek óta nagy hagyománya van a sportágnak. Már a hetvenes évek elején is NB 1 B-s csapata volt a településnek. Ezt a szintet azóta is tartani tudták, számos tehetséget neveltek a sportágnak. Az utóbbi években felzárkóztak az élbolyhoz és kezdtek „beleszólni” a nagyok dolgába. Az ezt megelőző bajnokságban - amikor ezüstérmes lett a csapat - felcsillant annak a reménye, hogy tovább lehetne lépni. Ekkor nem is tűnt olyan távoli álomnak az NB I. Késztette a sportág előrelépését az is, hogy közben Tiszavasvári várossá lett, és megépült egy minden igényt kielégítő sport- csarnok. Az sem egy utolsó szempont, hogy mindvégig megmaradt a csapat mellett az Alkaloida, amely jelenleg is főszponzora a gárdának. Nagyon fontos még, hogy a városban van egy fantasztikus, kézilabdához értő közönség is. így minden összejött ahhoz, hogy a csúcsra érjen a sportág. Most talán az a legfontosabb, hogy a legfelső szinten meg is maradjanak. „Megérdemelten lettünk bajnokok” A célba érésről Uzejro- vics Mirzet. a csapat edzője beszélt. — Az elmúlt év őszén elkezdődött bajnokságnak úgy vágtunk neki, hogy az első három hely valamelyikén kell végeznünk. Akkor még nyíltan nem mertük kimondani, hogy bajnokságot kell nyernünk. Az őszi jó szereplés után már az egyesület vezetése is egyre nyíltabban beszélt arról, hogy itt a lehetőség, próbáljuk tartani a formát és megnyerni a bajnokságot, hiszen tizenhárom nyert meccs volt mögöttünk, és négy pont előnnyel álltunk a tabella élén. Ahogy mondani szokták, evés közben jött meg az étvágy. így a módosított céllal vágtunk neki a tavaszi szezonnak, ami pluszban nagy terhet jelentett számunkra. Tudtuk azt is, hogy a Cegléd végig a nyomunkban lesz, és egy pillanatra sem adják fel, hogy beérjenek bennünket. Egyszerűen nem lehetett hibázni, mert akkor minden elképzelés szertefoszlott volna. Ráadásul a kritikusabb időszakban Sipos és Pavlovics is lesérült, ami további terhet jelentett a játékosoknak. Szerencsére Pavlovics hamar felépült, és Nyíregyházáról sikerült elhozni Varga Zsoltot, aki nagy segítségünkre volt. így utólag azt mondom, hogy minden meccs nehéz volt, még az utolsó helyezett is a bajnokjelöltet akarta megverni. De mind közül a fehér- gyarmatiak elleni idegenbeli derbi volt a legnehezebb, ahol végül egy gólzáporos meccsen sikerült nyernünk. Az ezt követő, Kecskemét elleni hazai győzelem után már ünnepelhettünk. Az utolsó mérkőzésen Cegléden kikaptunk, de így is két pont maradt az előnyünk. Számomra is nagy megmérettetés volt, és úgy érzem, hogy megérdemelten lettünk bajnokok. Viszont a jövőt illetően kellenek az erősítések, mert így nem vághatunk neki az első osztálynak. Azzal is tisztában van mindenki, hogy a most bajnokságot nyert csapatot alaposan meg kell erősíteni ahhoz, hogy helyt álljanak a magasabb osztályban. Egy biztos, hogy a sikerek kovácsa, Uzejrovics Mirzet edző marad. A Nyíregyházát játékosként és edzőként is megjárt külföldi szakember egy plusz egy évre kötött szerződést. De hogy áll a keret?- Az már biztosnak tűnik, hogy 4-5 játékos távozik a bajnokcsapatból. Török Németországba szerződik, Fodor és Sipos nem valószínű, hogy vállalja az NB I-gycl járó pluszedzést és -terhelést, de nem számíthatok Vámosira és Romlásra sem. A többiek úgy nyilatkoztak, hogy maradnak. Véleményem szerint ugyanennyi játékost igazolni kell. Tárgyalásban voltunk több kézilabdással is, de egyelőre a 23 éves Szredanovics Drágán jugoszláv balátlövőn kívül még nincs új ember a keretben. Szerettük volna leigazolni Debrecenből Dajkát és Török Lajost, de úgy tűnik, mindketten más klubot választottak. Kell még egy irányító, jobbátlövő, jobbszélső és talán egy kapus is. A sporttörténeti eseményről megkérdeztünk néhány játékost és sportvezetőt, hogy mit jelent számukra ez a sportsiker, és hogyan vélekednek a-Amikor Nyíregyházáról eljöttem, azzal a szándékkal tettem, hogy az akkori sérülésem miatt csak alacsonyabb osztályban játszom. Nos, a sors alapos tréfát űzött velem. Mit mondjak? Ebben a bajnokságban alaposan húzott a csapat szekere, és bűn lett volna nem megnyerni a bajnokságot. Úgy érzem, személy szerint is megtettem mindent a sikerért. Mivel még egy év szerződés ideköt Tiszavas- váriba, természetesen újra vállalom az NB I-et. Remélem, ebben a sérülésem sem akadályoz meg. Mindenképpen szükség van az erősítésekre, és akkor nem lesznek kiesési gondjaink. Ezzel a kerettel csak pofozógépek lennénk.- Az utolsó előtti meccseken történtek olyan dolgok, amik miatt alaptalan vádak értek. Most úgy állnak a dolgaim, hogy jobbnak látom - hat év után —, ha veszem a kalapom és távozom. Ennek oka az is, hogy egy vezető közölte velem: a továbbiakban nem tartanak igényt a játékomra, mert fiatalítani akarnak. Hozzáteszem, hogy nem én vagyok a legidősebb a csapatban. Mindenesetre ha mégis távozok, emelt fővel teszem. Bízom a csapatban, hogy nélkülem vagy velem, de benn tudnak maradni. — Ezért a sikerért érdemes csinálni a sportot. Keményen dolgozunk, hogy megfelelő játékosokkal megerősítsük a keretet. Több emberrel is tárgyalásban vagyunk. Egy-két szerződésnél aláírás-előkészítés zajlik. Négy-öt kézilabdást szándékozunk igazolni. Akikkel kapcsolatban vagyunk, jelenleg is NB I-ben játszanak, vagy pedig olyan NB I B-s kézilabdások, akik kimagaslanak a tudásukkal. Úgy érzem, a működéshez szükséges anyagiakkal nem lesz gondunk. Az Alkaloida mellé mások is csatlakoznak. Természetesen nem átszállót váltottunk az NB I-be. — Úgy érzem, elég sokat dolgoztunk azért, hogy végre fei- kerüljünk az NB I-be. De ért egy másik öröm is, mert kisfiúnk született, pontosan a Kecskemét elleni meccs idején, amikor ünnepeltük az NB I-et. Nem tartozom a legfiatalabb játékosok közé. Éppen ezért korábban foglalkoztam a visszavonulás gondolatával, de úgy döntöttem, hogy még egy évet ráhúzok. Tudom, hogy most gondok vannak a keretet illetően, de a felkészülés kezdetére összeáll a csapat és bízom a bennmaradásban.- Óriási öröm volt számomra, és hatalmas elégtétel is, mert húsz éve vagyok sportvezető, de még ilyen siker nem ért. Úgy érzem, hogy a városnak és az Alkaloidának ilyen támogatás mellett optimális egy NB I-es férfi kézilabdacsapat, mert a tárgyi feltételek adottak. Viszont ugyanez a labdarúgásnál hatalmas pluszterheket jelentett volna. Kicsit aggaszt, hogy még a régi csapat sem marad együtt, de nagyon reménykedem, hogy találunk olyan szabad kézilabdásokat, akikkel tudunk erősíteni, és nem lesznek kiesési gondjaink.1 Az új igazolások nem az anyagiakon múlnak.- Tizenöt évet dolgoztam azért, hogy ez az álmom beteljesedjen. Az emberek türelmetlenek, de az NB I-nek pont most érkezett él az ideje. Az NB I megköveteli, hogy a szakosztály vezetési is erősíteni, kell, nem csak a csapatot. Azt el kell ismernünk, hogy késésben vagyunk az átigazolásokat illetően, így most kicsit nyugtalan vagyok. 1 óbb olyanjátékos is visszalépett, akikkel szóban már megállapodtunk. Azért vannak eredményeink. Már a mi játékosunk Fekete László Szegedről, Szredanovics Drágán Jugoszláviából, és biztosnak tűnik Kuliár Ferenc kapus leigazolása is Nyíregyházáról. Kézilabda Az NB I-ben is megálljuk a helyűnket ■ UzejrovicsMIraetedzö J Berényi Imre játékos I Fodor Rudolf játékos I Pethe Sándor, az SE elnöke I Dobi István csapatkapitány! r Mészáros László, az SE ügyvezető elnöke jövőről. Azzal mindenki tisztában van, hogy nem lesz könnyű bizonyítani a legfelső osztályban, de bizakodva tekintettek a nagy megmérettetés elé.