Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-13 / 136. szám
Megyei krónika 1997. június 13., péntek Bemutatkoztunk a Kommunálexpón Munkatársunktól Nyíregyháza város mutatkozhatott be csütörtökön a Kommunálexpón, az Ön- kormányzat és Civil Kezdeményezések Innovációs Központjának standján. A kiállítás minden napján más-más innovatív település kapott bemutatkozási lehetőséget. Több érdeklődő csodálta meg a Szab- I-Net Kht. élő felvételeit, melyek megyeszékhelyünkön készültek. Diczkó József city-manager is elégedetten tért haza, ugyanis több nagyvállalat képviselője is érdeklődött az ipari park befektetési lehetőségei iránt. Politikamentesen Munkatársunktól ______ A világ legnagyobb civil szervezete nem politizál, de nem tud kikerülni a politika mellékáramlatából. Felső vezetősége sajnálatos módon nem volt mentes a megosztottságtól, de mára úgy tűnik, hogy hiteles személyek irányítják az öt kontinensre kiterjedő szervezetet, valamint annak megyei sejtjeit. A Magyarországról eltávozó negyvenezer tudós szomorú példája, a tragikus tapasztalat miatt a világ egyik legtehetségesebb nemzetét próbálja eszmei, s nem nacionalista alapokon összefogni a szervezet, amely nem más, mint a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). A társadalmi szervezet újonnan megválasztott megyei vezetője, Sipos Kund Kötöny református esperes meglátása szerint a mai, a napról napra változó, a korábbi értékrendeket felrúgó világban a civil kezdeményezés vezetőségének tízhúsz évre kell előre látnia, terveznie. Az MVSZ megyei szervezete emiatt a fiatalok felé fordul. Szeretnék megközelíteni őket, elmagyarázni számukra, hogy mit jelent magyarnak lenni. Nem mell- döngetéssel kell szónokolni, hanem észérvekkel szükséges meggyőzni az értelmiséget, hogy közösen vállalva a magyar nép sorsát, összefogással lehet csak előrébb jutni, s felemelt fejjel kell elfogadni ezeréves magyarságunkat. Az országos vezetőség munkájának hatékonyságát korábban megfertőzte a megosztottság, a napi politika örvényébe kerültek. Mára az országos és a megyei elnökségi asztal mellett hiteles, tevékeny és tenni akaró emberek foglalnak helyet, akiknek az a céljuk, hogy magukhoz hasonló mentalitású tagságot szervezzenek határainkon belül és kívül. A szabolcs-szatmár-beregi térségi szerveződésnek feladatául kell tekintenie, hogy a hármashatár-szeglet mellett élő magyarsággal mind szorosabbá, napi gyakoriságúvá tegye a kulturális, a társadalmi, valamint a gazdasági kapcsolatokat. Fordított nap Tiszátokon Munkatársunktól Mostanában bolond világ van az iskolákban. Csütörtökön minden a feje tetejére állt. Diákok álltak a katedrákon, a táblákon virított az AKÁCIÓ, annyi felkiálltó- jellel a végén, ahány nappal a szünidő kezdete előtt a gondos kezek elkezdték pin- gálni a feliratot. így van ez rendjén ilyenkor, közvetlenül a szünidő előtt Tisza- lökön, a Kossuth Lajos Általános Iskolában is. Az utolsó előtti napon nincs tanítás. Műsor van, versmondás, mesemondás, énekkarosok, ci- terások és görögnek álcázott nagylányok ropták a szir- takit, no meg kirándulás volt és főzőverseny. Szegény iskolaigazgató! Ha végigeszi diákjai főztjét, kemény fogyókúrára foghatja önmagát. A gyerekek meg vidámak, örülnek a váratlan bolondnapnak, és már alig várják, hogy az iskola bezárja kapuit - legalábbis erre a tanévre. Fotó: Racskó Tibor Szociális gondoskodás helyett népjóléti program A korábbi célzott szociális gondoskodás helyett átfogó népjóléti programot dolgoznak ki a szakemberek dr. Kovács Pálvolt népjóléti miniszter, országgyűlési képviselő vezetésével. Alapelvük: azokat támogatják, akik saját sorsukon javítani szeretnének, akik önmagukon segíteni akarnak. K. Z. (Új Kelet) _________ A p olitikus tegnapi, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy programjukban számítanak az önkormányzatokra, az érintett intézményekre, az egyházakra, a humanitárius és más civil szervezetek támogatására. A közös munkában az érintettek hozzájárulásával környezettanulmányt és egyénre, családra szóló különleges szolgáltatási csomagot dolgoznak ki. Ennek feltétele, hogy a rászoruló maga is próbáljon helyzetén javítani. Dr. Kovács Pál elképzelései szerint a településeken figyelő-, jelző- és információs rendszert alakítanak ki, amelynek segítségével egy-egy családi problémát azonnal orvosolni tudnak. A megelőzésre, és nem a gyógyításra helyezik a hangsúlyt. A politikus adatai szerint 1981 óta többen haláloznak el az országban, mint amennyien születnek. A korábbi szociális gondoskodás egy-egy réteget célzottan segített. Az átfogó programban is kiemelt helyet kapnak az idősek, de a jóléti programot minden rétegre próbálják kiterjeszteni. A szakemberek jelenleg az ehhez szükséges felméréseket készítik, gyűjtik össze és elemzik. Már jól működik a szociális bolthálózat, az egységes ám feltöltéséhez a későbbiekben nagyobb áruházláncok is hozzájárulnak. E munkába az agrár- vállalkozók is bekapcsolódhatnak - utalt a képviselő az újra és újra jelentkező zöldség-, gyü- mölcstúltermelésre. A jóléti program kidolgozója és koordinátora, dr. Kovács Pál kérdésünkre elmondta, hogy legfrissebb adatai alapján eddig összesen 61 önkormányzat jelezte közreműködését. Megyénkből Nyíregyháza, Tiszavasvári és Vásárosna- mény vezetői kívánnak a szakértői gárdával együttműködni. A munka* helyekért K. Z. (Új Kelet) ______ A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) munkatársai a román Szakszervezetek Nemzeti Tömörülése (BNS) több mint húsz tisztségviselőjét oktatták hétfőtől négy napon át Nyíregyházán. Ä vendég érdekvédelmi funkcionáriusok elméletben és gyakorlatban ismerkedtek meg a magyar privatizációval é munkanélküliséggel együttjáró szakszervezeti feladatokkal. Nicolae Mort’ovan, a román delegáció vezetője, a BNS Bihar megyei elnöke elmondta, hogy kedvező politikai légkörben keresték meg e tanfolyami lehetősséggel az MSZOSZ vezetői. Az oktatásnak lesz még folytatása Debrecenben egy és Romániában két alkalommal. A konzultációk legfontosabb tapasztalatának azt tartotta, hogy a gyárak privatizációja során az adásvételi szerződésekben külön pontban kell rögzíteni a munkavállalók további foglalkoztatását. Ezt a korábbi gyakorlattól eltérően törvényi háttér is lehetővé teszi már keleti szomszédainknál. K. Z. (Új Kelet) A megyei munkaügyi tanács tegnapi döntése alapján a 134 millió forint céltartalékból 50 millió forintra pályázhatnak a vállalkozók önfoglalkoztatásának a támogatására. Az igényelt támogatás mellé a beruházás 20 százalékát a kérelmezőnek kell kézpénzben vagy saját eszközzel állnia. Az elnyert összegre fedezetként tehermentes ingatlant fogad el a tanács. A testület 30 millió forintot a munkahelyek megtartására, a részfoglalkoztatás támogatására és likviditási gondok enyhítésére különített el. A pályakezdők munkatapasztalat-szerzését 40 millió forinttal támogatja a munkaerőpiaci szervezet. A tanács tagjainak döntése értelmében a szakképzési alapra az érintett szervezetek augusztus közepéig pályázhatnak. A feltételeket hamarosan nyilvánosságra hozzák. Az előző évi tapasztalatok értékeléséből kiderült, hogy a megyében olcsón képzik át a munkanélkülieket, amely esetenként az oktatás minőségét csökkentheti. Az átképzésen résztvevők 42 százaléka talált munkahelyet a nyomkövető vizsgálatok elemzése alapján. Kisebb vita alakult ki a tanácsban a munkaadói és munkavállalói oldal között a minimálbér gyakorlati értelmezésében. A munkáltatók többször arra hivatkoztak, hogy a kötelező legkisebb fizetésnél azért adnak kevesebbet, mert a dolgozók nem teljesítik a meghatározott követelményeket. Ezt az ellentmondást az ellenőrzések is feltárták. Rusin József a megyei munkaügyi központ igazgatója jelezte, hogy jelenlegi létszámuk csak a bejelentett ügyek ellenőrzésére elegendő. A testület levette a napirendi pontok közül a munkaügyi tanács 1997. évi működési költségének meghatározását. A résztvevők nem jutottak megállapodásra abban, hogy milyen formában kapják meg a tanács tagjai a javadalmaztatásukra szánt másfél millió forintot. Lengyelek az oktatásról Stanislalaw Szura polgár- mester vezetésével a lengyel- országi Gorlice városból érkezik delegáció június 13-án. pénteken Nyíregyházára. A küldöttséget dr. Fazekas János jegyző fogadja, és ad tájékoztatást a megyeszékhely múltjáról és jelenéről. A lengyel vendégek kétnapos látogatásának az a célja, hogy megismerjék a város oktatási, kulturális munkáját, erősítsék az intézmények közötti kapcsolatokat, és megvizsgálják a testvériskolai együttműködés lehetőségeit. A gorlicei közigazgatási szakemberek tájékozódni kívánnak Nyíregyháza tömegközlekedési helyzetéről is. Jól sikerült átképzések ••• káció ••• akáció ••• Vakáció! Sikli Tímea (Új Kéjét) _____ Cs ütörtök a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorlóiskolában az utolsó tanítási nap volt. Az épület leginkább egy felbolydult méhkasra emlékeztetett. Hová tűnt az elmúlt hónapokban megszokott fegyelem? Görkorcsolyán száguldó és szaladgáló gyerekek kerülgettek minket.- A gyerekek zöme már hazament, sőt voltak olyanok is, akik ezt a napot már kint a szabadban, erdőben vagy szüleik telkén töltötték - néz körbe Raffai Zoltánná igazgatóhelyettes. - Ez a nap nemcsak azért különleges, mert fel lehetett írni a táblákra azt a bizonyos hiányzó V betűt, hanem azért is, mert ballagnak nyolcadikos diákjaink. Sok minden történt e napon. Az alsósoknál fordított órákat tartottak. Látni kellett volna a „tanártársak” fontoskodó kis arcát. Kellemesen, szabadon telt el nemcsak ez a nap, hanem az egész hét is. A legtöbb osztály bulikat, kirándulásokat szervezett, s még arra is rávették az osztályfőnököket, hogy diszkózene töltse meg az iskolát. Eközben az udvaron trikójukat félredobva fiúk locsolják egymást vízipisztollyal, s persze néha „úgy egészen véletlenül” a lányokra is jut egy-egy adag. Röpül a labda, forognak a hulahoppkarikák.- Egész évben erre a délelőttre vártam - nevet ránk vidáman egy nyurga kislány.- Néhány nappal ezelőtt azért még nem mindenkinek volt ilyen felhőtlen az arca - folytatja Raffai Zoltánné. - Sokan még a jobb jegyért feleltek. Pénteken délelőtt tartjuk az osztályozó konferenciát. Osztályozás, ballagás, s az élet megy tovább. Hetvenha- tan búcsúznak az iskolától, ősszel pedig kilencvenöt kis elsős veszi kezébe az első könyvet és füzetet. Olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy felvételit hirdettünk meg. Még így is magas lesz a létszám. Mivel jövőre is csak három elsős osztály indul, így a tanítónők vállalták az osztályonkénti plusz hat-hét gyerek oktatását is. Addig azonban itt van előttünk a nyár. Már most működik a kis vakond matematikatanoda, és nemsokára megnyitja kapuit a Bükkben a Makk Marci-tábor is. Oda két turnusba visszük a tanulókat. Az első csoport az egészséges életmód szellemében üdül, a másodikként érkező csapat pedig a természet szépségeivel és védelmével ismerkedik majd. A gyermekönkormányzat az idén is elviszi a legjobb tanulókat két napra a Mátrába, s egy kis létszámú osztály is ellátogat augusztusban a hegyekbe. Ezek már nem a tanulás napjai voltak Fotó: Bozsó Katalin