Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-12 / 135. szám

Nyíregyházán már nem esznek a dögkútból... 8. oldal Elhunyt Bihari Klára író Nyolcvanéves korában, június 6-án elhunyt Bihari Klára író, költő'. A József Attila-dí jas alkotó temetése június 15- én, vasárnap fél egykor lesz a Kozma utcai temetőben. Bi­hari Klára 1917 decemberében született Nagyszalontán (ma Románia, Salonta). Regényei és elbeszélései a hétköznapi élet apró dolgait örökítették meg, bemutatván jellegzetes női sorsokat. Bihari Klára írta többi között a Holnap, a Magá­nyosok, a Miért?, a Nincs tovább, a Próbaidő, valamint az Elvált asszony című regényt. Napvilágot láttak még elbe­szélés- és mesekötetei. Kutató Sámuel címmel színművet is írt. Bihari Klárát 1958-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Szabályosan becsapott ügytelek? Több ibrányi boldog telefontulajdonos igencsak meg­lepődött, amikor kifizetettnek hitt kölcsöne után a helyi takarékszövetkezet utólag (!) közei tízezer forintos hát­ralékot állapított meg. Mivel a hitel összegét jelzálog­ként rát ‘rhelték az ingatlanokra, ezért aki el akarta adni lakását, inkább fizetett, minthogy kútba essen a remélt házeladás. Pedig lehet, hogy nem kellett volna. Könyvbemutató A 41 évvel ezelőtti magyar- országi eseményeket feltáró, a közelmúltban napvilágot látott köteteket mutattak be szerdán Budapesten, az 1956-os Ma­gyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóinté­zetében. A Kozák Gyula, Kö­rösi Zsuzsanna és Tóth Pál Péter által az intézmény „oral, history” archívumából össze­állított „Pártok 1956” című munka a forradalom napjaiban (újjá)alakult politikai tömörü­lések vezető személyiségeinek visszaemlékezéseit adja közre. A hazánkban még úttörőnek számító összeállítás a részt­vevők személyes élményeivel fűszerezve mutatja be a szoci­áldemokrata, a kisgazda- és a parasztpárt, valamint a külön­böző keresztény tömörülések tevékenységét. Tanácsadó a képviselőknek A Pénzügyminisztérium tanácsadóirodát nyitott az Or­szágházban, hogy segítse a nyugdíjreformmal kap solatos törvényhozói munkát - tájé­koztatta a minisztérium sajtó- osztálya szerdán az MTI-t. A tanácsadóirodában a képvise­lők hozzájuthatnak a minisz­tériumban készült háttérszámí­tásokhoz, amelyek segíthetik a megalapozott döntést. Meg­mutatják, hogy az alapok mi­ként működnek majd makro­gazdasági szempontból, ho­gyan alakul a különböző járu­lékfizetési szintek mellett a nyugdíjak összege a jövede­lemtől és a ledolgozott évektől függően. Az irodában felké­szültek arra is, hogy amennyi­ben egy képviselőnek módo­sító indítványa van, úgy támo­gassák a honatyát az indítvány gazdasági-pénzügyi következ­ményeinek kiszámításában, bemutatásában. Elnapolt tárgyalás Az Országgyűlés foglalkoz­tatási és munkaügyi bizottsá­ga Surján László (KDNP) el­nök javaslatára elnapolta a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosító javaslatok megtár­gyalását szerdai ülésén. A tes­tület úgy vélte: számos pontban új javaslatok készítése szüksé­ges. Ilyen például a közalkal­mazottak illetménypótlékának kérdése. Ezzel ugyanis az a probléma, hogy egyre több he­lyen nincs kollektív szerződés, s a dolgozók csak bírói úton érvényesíthetik a pótlékokkal kapcsolatos jogaikat. Fekete Tibor (Új Kelet) A történet előzménye három évre nyúlik vissza. Abban az időben helyezték üzembe a di­gitális telefonközpontot a város­ban, amivel nemcsak a már ad­dig benyújtott fővonaligényeket tudták kielégíteni, hanem a többletkapacitásra újabb clőfi­Munkatársunktól Néhány intézmény csak pénzügyi támogatással tudta a téli fűtési számlákat kifizetni. Az udvarok rendbetétele, a környezet gondozása nem elsősorban pénz kérdése.” A megállapításokat dr. Zila­hi József, a megyei közgyűlés elnöke mondta el tegnap Nyír­egyházán, a 37 megyei fenntar­tású intézmény vezetőinek megtartott értékelésében. Az elnök beszámolt arról, hogy a gyermekotthonok, egészség- ügyi intézmények előző évi költségvetése 10 milliárd forint volt, aminek 43 százalékát bér­re és annak vonzataira fizették ki. A szűkös anyagi lehetőségek nem adták meg az indokolt mozgásteret. Az elmúlt évben 50 millió forintos céltámogatás­tól esett el a megye, mert nem tudták a saját forrást előte­remteni. Annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, a me­gyei közgyűlés 35 millió forin­tot különített el, amelyet köz­zetőket toboroztak. A könnyebb­ség kedvéért a takarékszövet­kezetminden fizetőképes igény­lőnek negyvenezer forintos hi­telt nyújtott. A nekünk megmu­tatott hitelszerződésen egyértel­műen 28 százalékos kamatláb szerepelt, és kicsit hiányosnak tűnt, mert volt benne üresen ha­gyott és ki nem húzott rovat is. ponti pénzekkel szándékoznak növelni. Zilahi József tájékoz­tatójában kiemelte, hogy foly­tatódik a Szatmár-Beregi Kór­ház rekonstrukciója, és elen­gedhetetlen a megyei kórház műtőrészlegének felújítása. Az utóbbi munka értéke a jelenle­Az eltelt három év alatt csak az idén januárban közölték először az ügyfelekkel, hogyan is áll a tartozásuk. Amikor sze­gények rájöttek, hogy ez leg­alább tízezerrel több, mint amennyit ők kalkuláltak, rekla­mációjukra csak azt a választ kapták, hogy annak idején rosszul számították ki a kama­tot. Az a 28 százalékos tétel már nem igaz, de többszöri kérésre sem mondták meg a panaszko- dóknak, hogy akkor valójában hány százalékos kamatot köte­lesek fizetni. (Folytatás a 3. oldalon) gi számítások szerint másfél mil­liárd forint. A megyei közgyűlés korábbi döntése alapján az intéz­ményeknél további százzal csök­ken a létszám. Az elnök felhívta az érintettek figyelmét, hogy a határozatot szeptember 10-éig hajtsák végre. Szó volt még arról 7. oldal A közbiztonság javításáért F. A. (Új Kelet) ________ Év ente több mint 12 ezer autót lopnak el Magyaror­szágon, melynek csupán tö­redékét találja meg a rend­őrség. Mára a magyar bűn­üldözés legneuralgikusabb pontjává vált a gépkocsilo­pások megakadályozásának kérdése. Az utóbbi időben vészesen elharapózott jelen­ség megfékezése kiemelt fel­adatnak számít, jelentős ered­mények eléréséhez azonban - a hatósági lépések mellett - ci­vil és különböző gazdasági szervezetek együttműködésé­re, társadalmi összefogásra is szükség van. Ezért is példa értékű az az együttműködés, amely az Országos Polgárőr Szövetség és a Comproject Számítástechnikai Kft. között jött létre a gépjánnűvagyon hatékony megóvásának érde­kében. Ebben a témában kö­zös sajtótájékoztatót tartot­tak tegnap Budapesten. Dr. Bencze István, a Miniszter­elnöki Hivatal helyettes ál­lamtitkára, a Gazdaságvé­delmi Koordinációs Bizott­ság elnöke adott informáci­ót a gépjárműlopások ma­gyarországi helyzetéről, űr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőrség szerepét hang­súlyozta a lopások megféke­zésében. Az érdeklődőknek bemutatták a FALCON in­formatikai rendszer műkö­dését a lopott gépjámiűvek felderítésének segítésében. is, hogy több intézmény elha­nyagolt. A tisztaság, az eszté­tikus környezet kialakítása nem elsősorban pénz kérdé­se. Hangsúlyt kell fordítani arra is, hogy milyen benyo­másokkal érkeznek a vendé­gek egy-egy intézménybe. Tovább csökken az Intézményi létszám

Next

/
Thumbnails
Contents