Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-31 / 125. szám
Baranyi Ferenc Trónkövetelő A szája jár, amíg a sokaság ki nem kaparja neki a gesztenyét, amit megsütni, s gyorsan felzabálni percig se késik majd, ha trónra lép, az ország sorsa légyen bár akármi: ő meg nem rövidülhet semmiképp, a koldus is az ő sokmilliárdnyi hasznát növelve nyújtja ki kezét. Mi csak legyintünk, újra elfogadván, hogy légyen bár szabályszerű a kampány: egyetlen lúd is disznót győzhet itt. „Ékes” szavaival tele a kincstár, tagadó választ bömböl akkor is már, mikor a kérdést még fel sem teszik. j Pilinszky János Azt hiszem Azt hiszem, hogy szeretlek; lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, * a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Baracsiné Molnár Ibolya: Zsomboki templom (Erdély) Ilyenkor ágyba bújva félek, ä mint a természet éjfél idején, hangtalanul és jelzés nélkül. II Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem. .....MII ni i ............................................... An gyali üdvözlet Cselényi István Gábor Nyíregyházán született és életének rövid periódusát leszámítva, mindig is ehhez az ezerszer elátkozott szabolcsi tájhoz kötődött. Talán ebből a környezetből merítette hitének megszenvedett igazságát. Görög katolikus lelkész, aki bátran meri kétségeit a világ elé tárni olyan versekben, amelyeknek nemcsak logikai vonala, de kimunkált, magas szakmai színvonala egyaránt lenyűgöző. Berki Antal (Új Kelet) Isten a hetedik napon megpihent és a nyolcadik napon elkezdődtek az újonnan teremtett világ szorgos hétköznapjai. Akkoriban, közvetlenül a teremtés után még nem leheteti minden tökéletes, biztosan döcögött a gépezet, imitt-amotl kihagyott a motor. Azóta rettenetesen sok évezred telt el, és mostanra egészen nagyra nőtt Isten teremtménye. Talán túlságosan is nagyra. Nem lehel véletlen, hogy Cselényi István Gábor válogatott verseinek a Nyolcadik nap címet adta, és az sem lehet véletlen, hogy a válogatás elejére gyerekkori emlékeiből táplálkozó gyermekverseket tett. Gyermekverseket, mert az emberiségnek is volt valamikor gyermekkora, és a kötetet lapozgatva, úgy érezzük, hogy mind a mai napig nem nagyon tudott kinőni belőle. Cselényi István Gábor verseiben sem tagadja meg lelkészi mivoltát. Minden sorát átitatja a tudat: hit nélkül lehet élni, de nem érdemes. Cselényi hite nem a bigottak álszent, szenteskedő hite. A kételkedő emberek fajtájából való. Akárcsak Tamás, ő sem hisz el mindent azonnal, de addig a pontig, ahová Péter keveredett, nem jut el. Nem is juthat el olyan gondolkodó, aki nem a véres diadalt szomjúhozza, hanem az iszonytató kereszthalál ismeretében is azt írja: De térdr ehullva,földre tiportan áll kereszt tövén a megsebzett Halál, s kitárt karokkal, mosolyogva Hívod a népeket otthonodba. Cselényi István Gábor hisz abban, hogy az emberiség előbb-utóbb eljut ebbe az otthonba, ahol Isten mindent megbocsájtó bölcsessége és derűje vezeti majd be a halandókat az örök élet birodalmába. Nem szereti a poklot, de azt is tudja, hogy bizony sok esetben itt, a földön teremtett magának bázist a sátán, és ha mi, emberek nem vagyunk képesek visszaűzni oda, ahová való, akkor hiába Isten minden bölcsessége, derűje, nem lesz még egyszer megváltás a számunkra. Cselényi István Gábor: Jóllaksz Jóllaksz a szavakkal látszatokkal földig hajolsz fogalmak bálványai előtt szó-mágiád végül is II téged ejt rabul Perelek Nem azért perelek mert növekedsz hanem mert mégsem eléggé Már nem már nem jelenlét száraz kenyérdarab ■ kiszikkadt csontváz atomok halmaza megbénult «11 a dolgok szíve Túl A törtetésnek aszfaltbontó zajában bogy is hallhatnál túl magadon? „Még a vágyakozás is valamiféle megfoghatatlan, szavakkal nehezen kifejezhető gyönyörűséggel tölt el. Imádlak, mert testemet és lelkemet feltöltöd egy csodálatos érzéssel, melyet leírni sem tudok. Boldog félelemmel vallom be, hogy szeretlek. Érzem, tudom, hogy te is szeretsz, és ezt igyekszem a jövőben szívemmel, lel- kemmel, és testem minden por- cikájával viszonozni. Nagyon hiányzol. Ölelésedre vágyakozva milliószor csókollak...” M úlik az idő, megszűnik a rajongás, azután jön az önzés, az irigység, a gyűlölet, a durvaság... A lány gazdag volt: lakás, kocsi már húszévesen, boltnyi ruhatár. A férj egy csóró munkáscsalád hatodik gyermekeként született. Sokat tanult, ezért végzettsége, és az esze miatt méltónak tűnt arra, hogy feleségül vegye, aki szerette ugyan, de nagyon nehezen birkózott meg egyszerűségével. Úgy tűnt, hogy a gazdag baráti kör is befogadja a pénztelen kis senkit, de ő tudta, hogy mindez csak a fiatalasszony kedvéért van. Ezért egy idő után kerülte az ilyen társaságot, de az asz- szony akkor is elment - egyedül. Robbant a bomba.-Te sem mész el, kedvesem! - De elmegyek!- Akkor is, ha le kell mondani rólam?- Hová mennél pucér seggel, te kis hülye?! Nélkülem se lakásod, se rendes ruhád... A fiatalasszony visszaköltözött a szüleihez. Van valakije? Most váltak gyanússá azok a kiruccanások, amelyekről mindig később mesélt a fiatal- asszony - elég homályosan. — Visszahozom! Még aznap délután érte ment. Az asszonyka először nem akart beszállni a kocsiba, majd rövid vita után ő adta meg a kegyelemdöfést:- Te nem fogsz beszállni, kis- apám! A kocsi az enyém... Mire hazagyalogolt, már nem tudott bemenni a lakásba, kicserélték a zárat. Árvának érezte magát. Anyja utolsó szavai csengtek a fülében - azóta sem látta, pedig jó néhány év eltelt már. „Nagyon messze merészkedtél, fiam! Innen már akkor sem lesz visszaút, ha elváltok.” Talált egy levelet a postaládában. „Nem akarok veled tovább élni. Elhagytalak, mert máshoz megyek férjhez. Igaz, még nem tudom, kihez, de ha melletted maradok, soha nem tudok új kapcsolatot kezdeni. Egy darabig szerettelek, de nem tudtál felnőni hozzám. Olyan kis senki maradtál, mint amikor megismertelek. Már nem szeretlek, nincs visszaút hozzám. Ne is próbálkozz..." Az „otthoni” készüléket nem vette fel senki. Ha a | szülőket hívta, azonnal mcl- | létették a kagylót. A mun- 1 kahelyén letagadták.- Ha csak egy órácskát szán- 11 na rám, visszaszerezném... Ez az óra soha nem jött cl. || Jött viszont más, egy telefon: g „Ne zaklasd a lányomat... ” fi I H át persze! Apósa ■ szerezte a jól | fizető állást. Ha fi HÍ ez is kicsúszik a lába alól, * akkor tényleg vége min- dennek. Azóta minden este íi sétálgat, hajnalban haza- , megy szegényesen béren- j dezett bérelt lakásába, és f kezébe veszi azt a fotót, I amelyet az asszonyka tud- | ta nélkül mindig magánál hordott: a nászúton készüli fürdőruhás képet, háttérben g magas kék hegyek... Hová mennél? Forgó Sipos József tárcája Illusztráció: Lázár Zsolt I Cselényi István Gábor Fotó: Bozs(
