Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-31 / 125. szám
k f——íümím----1 Kultúra iÉ&MÉi Q üjMImj. 1997. május 31., szombat NapKOZDen műt, renaei, betegeket gyógyít. Szabad idejében verset mond, operarészleteket énekel, muzsikál. Nem hivatalosan az ismerősök és művészetének rajongói úgy is nevezik, hogy „az énekes Szabó”. Dr. Szabó Gyula érsebész főorvos hétfőn nagysikerű és emlékezetes estjével varázsolta el közönségét az Orvosi Kamara zsúfolásig megtelt klubjában, a nyíregyházi Hotel Centrálban. Az előadó- művészt az irodalmi műsor után kértük egy rövid beszélgetésre. Baraksó Erzsébet (Új Kelet) _______________- L ehet, hogy egyenesen a műtőhői jött a pódiumra?- Most nem, habár a három hétvégi napon ügyeletben, illetve készenlétben kellett lennem.-Azért előfordul, hogy napközben operál, s aznap este fellép?- Természetesen'volt ilyen, nem is egyszer. Prózai műfajban ez nem okoz gondot, csak arra kell vigyázni, ha este énekes fellépésem van, akkor aznap lehetőleg ne műtsek, mert a műtő levegője nem kedvez a hangszálaimnak.- Hogyan fogadják a kollégái, hogy folyamatosan vannak fellépései?- Hogyan? Látta, hány orvos volt a nézőtéren...- Nem ismerem az orvosokat...- Néhányan voltak csupán. És hány orvos van a városban? Kétszáz? Négyszáz?- Anyagilag ezek a szereplések hoznak-e Önnek valami pluszt?- Dehogy, eddig csak ráfizettem, például ha meghívtak valahová. Soha nem volt fellépti díjam.- Magánrendelője van? —Nincs.-Akkor jól érzem, a „másság” az, amit nehezebben fogadnak el, hogy Ön más területen is eredményes?- Igen, erről van szó.-Ki tudja-e tökéletesen kapcsolni a kórházi dolgokat, ha kiáll a közönség elé?- Legalább időnként elfelejtem a munkából adódó gondokat.-Annak idején Ön egyszerre készült orvosnak és művésznek. Most sikeres orvos, miként látja önmagát pódiumművészként?- Igaz, hogy főleg versmondóként lépek fel, de inkább prózai színész lennék.- És a zene? A régi hegedű?- Az is előkerül még.- Operát is énekel, igen képzett, iskolázott hanggal. Miért nem épít be több operarészletet a műsorába?- Ezt mások is kérdezték már, én is gondolkoztam rajta, de az az igazság, eredetileg még ezt az ebben a műsorban elhangzó áriát sem terveztem. A helyszín ihletett meg, ahol ennek a Különbéke című összeállításnak a bemutatója volt. Egy csodálatos kápolnába belépve, úgy érzetem, illik ide a műsor nyitányaként Sarastro áriája Mozart Varázsfuvolájából: ,,Itt megtisztul a lélek...”- Miért éppen a Különbéke címet választotta előadóestjéhez?- Mintha helyettem fogalmazta volna meg a Különbéke című vers szerzője, Szabó Lőrinc, annyira azonosulni tudok a gondolataival: „Régen, mint az álmok tékozló / más fiai, / azt hittem, lehet a világon / segíteni, / azt hittem, szép szó vagy erőszak / ér valamit I s az élet, ha sokan akarjuk, l megváltozik. ” Ezért válogattam csokorba a magyar irodalomnak azokat a gyöngyszemeit, amelyekben a költők az engem is mélyen érintő kérdéseket boncolgatják.- Számomra műsorának a legfőbb üzenetei ezek: tiltakozás a szó meggy alázósa ellen; figyelmeztetés a költő - az írástudó, a művész, az értelmiségi - felelősségére; illetve a magyarság-európaiság összefüggéseinek tükrében magyarságtudatunk vizsgálata...- Valóban ezeket szeretném hangsúlyozni. Különösen fontosnak érzem a szó, a magyar szó féltését. Amit pé\diu\Ratkó József sornyira, szeretett, a „madárlátta nyelvet”, s ahogy én is szeretem, most nagyon aggódom azért, mert romlik ez a nyelv, sokan vétenek ellene, s ami a legszomorúbb: a hivatásos szónokok, a rádióban, tévében megszólalók a nagy nyilvánosság előtt követik el folyamatosan a merényletet nyelvünk ellen.-Ratkót említette. Szerintem az itt elhangzott Tánc című versének egyetlen szava volt az est csúcspontja, az, ami úgy hangzott, mint egy mennydörgés: „Mégis..."- Persze, ez az egésznek a tetőfoka. Ratkó gondolatai az idő múlásával egyre aktuálisabbak. Az ő egész költészete tele van halottakkal, halott ha- lottaival, akik között ott van a kicsi fia is, meg a temetetlen halottaival, a sok értelmetlen abortusz áldozataival. „Magyarország temetőföld,/ posztumusz humusz.” - így kezdődik a vers, amelyet a dac ellenállásával így zár: „Mégis: hogyha szülni már egy I ringyó sem akad, / hónom alatt költőm ki a / fiacskáimat.”- Mind kevesebb magyar gyerek születik. Mit lát erről, ha a jövőbe néz?- Azt látom, hogy elvész folyamatosan ez a magyar nemzet, bár mi azt már nem érjük meg. Erről is szólnom kell, amikor a pódiumra kiállók. Mindenek fölött pedig arról; emberek vagyunk, s valahogy nekünk, embereknek úgy kellene élnünk, hogy az az emberhez méltó legyen.- Dehát Ön nem optimista!- Valóban pesszimista vagyok, de azért lenni kell valami kis reménynek, hogy érdemes... A kenyér a jussunk, az az életünk! Néhány szó Amerikáról Verebes Istvánnal 1 minx Naprakésznek lenni vezetői kötelesség, akárcsak a világba kitekinteni. Lényegtelen, hogy milyen cég vagy intézmény, amit irányít - a verseny mindenütt és minden területen verseny. Egy színházat igazgatni manapság talán az egyik legnehezebb feladat, tudniillik nem csak a világ igazi értékei devalválódnak, hanem a ráfordított forintok is... A színvonalat viszont tartani kell. Az elvárások nagyok. És ez természetes és helyes is. Csakhogy naprakésznek lenni és járni a világot, nem kimondottan olcsó mulatság. Éppen ezért roppant okos és tiszteletreméltó a megyei önkormányzat törekvése: minél több megyei intézményvezetőt utaztatni a nagyvilágban. Mert hátrányainkat csak akkor dolgozhatjuk le, ha a legjobbak vagyunk. Legjobbak az országban! Palotai István interjúja-Direktor Úr! Alig pár napja, hogy hazaérkezett Amerikából, ahol....- Két hetet kellett volna el- töltenem, de kilenc nap múlva hazajöttem....- Megszökött ?- Nem szöktem meg, csak úgy gondoltam, hogy ebből ennyi is elég... Nem először jártam New Yorkban, tíz évvel ezelőtt is voltam, amikor is nagyon szorongtam... Az egy másik New York volt, amit akkoriban láttam, Juliani polgármester mindent „kipucolt”. Az utcán nincsenek drogosok, alkoholisták, csöveseket, hajléktalanokat, prostituáltakat sem látni, és a flaszteron sem áll a kosz. Higiénés és mentálhigiénés szempontból is olyan lett, mint egy európai város.- Nem söpörte ki a polgár- mester ezzel kissé a város lelkét is?- Félek, hogy ha ez volt a város lelke, és tartok tőle, hogy valóban csak ez volt - és mindez most csak lappang, hiszen megszüntetni nem hiszem, hogy sikerült —, akkor ez az egész engem nem érdekel. Pedig mindent megtettem, ami tőlem telt. Végigjártam az ösz- szes nevezetességet és látnivalót, valamennyi „kulőr lokált”, és meg kellett állapítanom, hogy ez a város nem kompatibilis velem, ami nem is csoda, hiszen aki ismer, tudja, hogy Londonra esküszöm... New York valóban rendkívül érdekes, pontosan annak a világhatalmi modellnek az egyik leg- vitálisabb metropolisza, amely irányba Magyarország és Budapest haladni óhajt, vagy bizonyos koncepciók arrafelé terelik... Legalább most már tudom, hogy miért nem szeretek Budapesten lenni... A haladásnak ez a rettenetesen zárt és introver- tált formája, ahol az utcán csak szolgákat látni szembejönni - a jólétet kiszolgálók hadát -, iszonyúan nyomaszt. A viselkedésmód megmaradt prolinak, lumpennek, szakadtnak és ápolatlannak. Dzsunga! Amíg Angliában több száz éves hagyománya van a jószándéknak és a kedélynek, a mosolynak, az egy bizonyos határig elmenő kommunikációnak, addig Amerikában mindez csak üzleti megfontolás, mint minden egyéb. Mindenki túl akarja élni a mát, és nyilvánvalóan arra törekszik, hogy - a maga szintjén - holnap se „dögöljön éhen”. Ugyanakkor az elvárt és kötelező életviteli szint egy sikeres polgár esetében hihetetlen összegeket emészt fel, ezért a megterhelés, a feszültség és a küzdelem is emberfeletti. Az életmódbeli „extrák”, a partyk, a nyaralások, a kötelező autómárkák és minden egyéb éppen ezért olyan mentális ideggörcsben tartják az embereket, hogy ez teljesen átszövi az életüket. A felszínen lévő máz: a „bee happy” (légy boldog) és a „jaj de remek, hogy itt és ma élhetek” pedig nem más, mint egy nagy össznemzeti hazugság. Öncsalás.- Régen azt mondták mindig, hogy New York egy kis világ, ahol minden és mindenki megtalálható, aki és ami fontos. Ez is a múlté?- Minden mindenhez asszimilálódott. A hajdani művésznegyed - a Greenwich Village - ma egy a többi városrész közül. A Washington Square olyan, mint a Klauzál tér, körös-körbe a maga kopott üzleteivel és lepusztult kávéházaival. A művészetnek nyoma sincs, eltűnt, mint a kámfor... A Metropolitan Múzeumban és a Guggenheim- ben viszont szinte már fo- gyaszthatatlan mennyiségben találkoztam vele. Két és fél óra múltán szédelegve jöttem ki, és még semmit sem láttam.- Nyilván sokat járt színházakban is. Meglátszanak ezek a gyökeres változások a teátrum világában is?- Nem. A színház az önjáró. Üzlet... Nekünk itt, a Bessenyei téren van egy élő, értékorientált kulturális közegünk, amelyet mi - a Móricz Zsigmond Színház tagjai - tizenöt év kőkemény munkájával teremtettünk meg, viszont nincs „piacunk”. A színházunkat látogató 21-22 ezer nézőnél többet nem tudunk sehonnan sem „elővarázsolni”. A közönség ugyanilyen - mondhatni - zárt térben mozog, hiszen ha akarja, ha, nem, engem, minket kap, minket lát, hiszen más színházi lehetősége nincs a városban. Örülünk, hogy ezt az egy színházat fenn tudjuk tartani. New Yorkban pedig mindez pontosan a fordítottja. Hatalmas a piac, viszont nem létezik kulturális közeg. Annyi csúnya és lerobbant színházat sehol a világon nem láttam, mint ott. A színházaknak nincs előcsarnoka, azaz kommunikációs tere, így a néző - ki szatyorral, ki szmokingban, ki pedig farmerben érkezvén a színházba - bemegy és „elfogyasztja” az előadást. Azt az előadást, amelyben való igaz, hogy a világ legképzettebb, legváloga- tottabb, legtehetségesebb színészei lépnek fel... Az előadásokra ma már nem jellemzők azok a monumentális technikai „stiklik”, mint régen - mondhatni, ami a Brodway színházaiban történik, azt mi itt, Nyíregyházán is némi áldozattal, (egy-másfél millió forint ráfordítással) meg tudnánk csinálni, de minek? Ettől nem lesz jobb egy előadás... A közönségnek odakint ma más kell. A valóságtól való minél drasztikusabb elfordulás. Minél magasabb a helyár, minél kevésbé lehet helyet kapni, annál butítóbb, annál nagyobb baromság - okkult, deviáns idiótaság - kerül színpadra. íme a „nagy lehetőség”! Magyarország választhat, milyen utat követ a kultúra terén: ezt az amerikait, vagy pedig azt, ami történelmét, hagyományait, színházi múltját követi.- Konkrétan milyen előadásokat látott?- Egyetlen igazán jó előadást láttam, amit egy angol rendező réndezett, a Jekyll és Hyde című musicalt. Puritán és mégis látványos produkció, igényes zenével, remek színészekkel. A második előadás, amit megnéztem, a Titanic volt, amire leginkább a szcenikai bravúrok voltak jellemzők. Az Acélkikötő, a Lovakat lelövik, ugye? rettenetesen rossz utánérzése volt, borzalmas zenével. Láttam a Victor Victoriát, a hatvan éves Julie Andrews-zal — szánalmas volt... hozzáteszem, napi 50 ezer dollárért...- Mennyi egy jegy?- Hetvenöt dollár, magyarán tizenháromezer forint. Ötven- kétszer több, mint a mi legmagasabb helyárunk! Egy átlagos broadway-i színház három hét alatt fizeti ki bevételeiből a mi teljes évi költségvetésünket... Persze ezek az összevetések ab- szurdak, de mégis nagyon rikítóan vezetnek felismerésekhez. Láttam még egy Dream című, tulajdonképpeni revűt és az új nagy sikert, a Rent-et, amit egy, szinte a végletekig lecsúszott fiatalember írt (és a Bohémélet „New York-osított” változata rockzenével), aki a bemutatót már nem élte meg. A darab, a zene, az előadás nagyon rossz, de a siker óriási, mert legendát gyártottak a fiatalember mondhatni romantikus halálából.- Találkozott a magyar színház társulatával is?- Igen, Cserey Erzsébettel, aki a magyar színház igazgatója. Hadd mondjam el, hogy pici körben, aprócska kondíciókkal, bár nagy hivatástudattal mégis ugyanaz történik ott, ami Magyarországon. Valósággal „eszik egymást” a különböző magyar kulturális törekvések. Agyonpolitizálnak mindent. Ha például valaki milleneumi műsort csinál, az már rögtön „fasiszta”, ha kabarét, akkor viszont liberális zsidó... Elszomorító...- Mindent összevetve, az az érzésem, hogy mégis megnyugodva tért haza...- Megnyugodva hoztam előre a hazaindulásom dátumát! Ötvenöt dolláromba került... Az út és amit láttam, nagyon megerősített abban, hogy nem az a dolgom, hogy egy világhírű musicalt írjak, amit majd a Brodway-n játszanak... Azok miatt az emberek miatt és azokért vagyunk, akik itt, körülöttünk élnek! Ha egy magyar színész ezt nem veszi tudomásul, és elkezdi számolgatni, hogy a legkisebb amerikai színész egy esti fellépéséért léptékekben többet kap, mint itt például Szigeti András egy teljes hónapra, az elveszett ember, és nagyon gyorsan hagyja el a pályát! Aki viszont lepopulisiázza azokat, akik itt a nemzeti kultúráért küzdenek, az roppant nagy bűnt követ el, mert éneikül bizony elsüllyedünk Európa szívében. Egyébiránt viszont minden magyar intézményvezetőt, akit csábít a Nyugat és az Újvilág varázsa, New Yorkba küldenék egy kis tanulmányútra. Hadd kóstolja meg az ott gyártott és az ajkakat csiklandozó „robbanó” cukorkát, és akkor majd rájön, hogy nekünk a keserves munkával learatott búzából sütött kenyér a jussunk, az életünk!- Tehát, ha nyár, akkor - ismét, mint rendesen - London?- Nem. Ha nyár, akkor Misóca! Június 15-étől augusztus 20-áig Balatonede- ricsen...- Az az a bizonyos hely, ahol „a közelben állítólag valami tó is van, de ez önt nem érdekli” ?- Igen. De most már érdekel! A fiaimmal oda megyünk majd lubickolni... mert... semmi más nem érdekel, mint a gyerekek! Őket fogom nézni egész nyáron... A főorvos úr Kiilönbékéje m Dr. Szabó Gyula Verebes István Fotó: Racskó Tibor
