Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
I Megyei krónika 1997. május 28., szerda Bajor Imre kacagtatta népes publikumát tegnap este Nyíregyházán a Váci Mihály Művelődési központban Koós Jánossal közös szórakoztató műsorában Fotó: Racskó Tibor Nógrád Is csatlakozik (Folytatás az I. oldalról) Az Országos Területfejlesztési Tanácsba huszonnégy főt delegálhatnak, a megbeszéltek szerint minden megye négy képviselőt javasol az országos szervezetbe. A Regionális Fejlesztési Tanács öt munkabizottságot alakított, vidékfejlesztési, gazdaság- és szerkezetátalakítási, humán erőforrás-fejlesztési és régiómarketing csoportokat. Nem döntötték el, hol legyen a RFT székhelye. Korábban Tokajt javasolták, a tegnapi ülésen viszont Heves megye képviselője három települést is megjelölt: Hatvant, Gyöngyöst és Egert. Végül független bizottságra bízták a választást. A megbeszélésen részt vett dr. Szegvári Péter, az Országos Területfejlesztési Központ Főigazgatója. Sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány a decentralizált fejlesztési alapokra (területi ki- egyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás, valamint területfejlesztési célelőirányzat) tizenhárom milliárd forintot különített el. Ezekre az alapokra csak a hátrányos helyzetben lévő települések pályázhatnak.1 Hangsúlyozta, hogy az Északkelet-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács az első az országban. A programok és tervek elkészítésében is az élen járnak. A PHARE-program által regionális fejlesztési célokra adható tízmillió ECU-re különböző pályázatokat nyújt be a Regionális Fejlesztési Tanács. Kiemelt térségi programja a Tisza Program folytatása, a határátkelő útvonalak javítása, valamint a régiómarketing fejlesztése, a médiák közötti kommunikációs kapcsolat infrastruktúrájának kialakítása. (Folytatás az 1. oldalról) Szorgalmazzák a diákturizmust, és kiadványt jelentetnek meg a vasút és a turizmus eredményes összekapcsolása érdekében. Együttműködési megállapodást kötnek a Magyar Közlekedési és Köz- művelődési alapítvánnyal, a Vasutas Települések Szövetségével, a feketebalogi és áz ungvári kisvasúttal, az Országos Idegenforgalmi Hivatallal és a nyíregyházi Sóstó Rt.- vel. Az Alapszabályban rögzítik a tagsági jogviszony feltételeit, megszűnésének lehetőségét, a táruslás tagjainak jogait, kötelezettségeit. A társulás szervezete a közgyűlés. Solymosi László szerint feltétlenül szükséges egy képtárat kialakítani, ahol a festészettel foglalkozó vasutasok műveit állítanák ki. Javasolta továbbá egy vasutaskápolna felépítéséi. Kozma Ibolya (Új Kelet) Néhány hét múlva érkezik Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter Lónyára, a most készülő pontonhíd ünnepélyes átadására. Jelenleg komppal közlekednek a Tiszán Lónya és Ti- szamogyorós között. Naponta több száz személy- és teherautó kel itt át, a forgalmat lényegesen megkönnyíti majd a híd. Lónya, Tiszakerecseny és a beregi önkormányzatok BESZ-Híd néven közhasznú társaságot alapítottak, melyet a híd felállításával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatokkal bíztak meg. A közlekedési tárca húszmillió, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium huszonhatmillió forint támogatást nyújtott a beruházásra. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Terület- fejlesztési Tanács decentralizált alapjából pályázat útján huszonhatmillió forintot nyertek, s a további szükséges hétmillió forintot a megyei önkormányzat adta. A pontonhíd korábban Domb- rád és Cigánd között állt, jelenleg a tiszalöki hajójavítóban újítják fel. Tíz tonnáig terhelhető, teherautó is rajta, ha ennyi az összsúlya. A híd mellett továbbra is működik majd a komp a nehezebb járművek szállítására. Szabó Árpád lónyai polgár- mester szerint a híd felállítása jelentősen megkönnyíti a közlekedést. A Tisza túlpartját hídon Lónyáról eddig harminchat kilométeres kerülővel, Vásá- rosnaménynál lehetett megkö- zelíteni, ez az út a közeljövőben lényegesen lerövidül. A híd összeköti a beregi térséget a Nyírséggel, valamint Kisvárdával, a négyes főúttal, és Záhonyba is könnyebben jutnak majd el az utasok. A Tisza-parton lázasan dolgoznak a munkások. A szolgálati épület már tető alatt van, a belső szerelési munkáknál tartanak. Felállították már a két hídlábat is. Az átadást július 31-éré tervezik. A polgár- mester tervei szerint a híd mellett sátorverésre alkalmas területet alakítanak ki. Szeretnék, ha Lónya a jövőben a turizmus egyik központi településévé válna. Kiszámított érdeklődés (Folytatás az L oldalról) A Richter Gedeon Rt. az orvosokhoz. valamint a gyógyszerészekhez mint a gyógyszer vegyészeti gyár világszínvonalú termékeinek egy bizonyos fogyasztói piacához fordult külön felhívással, amellyel a keddi tapasztalatok szerint a térségben megcélzott szakembereinek egy része élt is. Ez egy ötéves. 2001-ig szóló program, ámely- nek lényege, hogy a legalább öt Richter-részvényt vásároló orvosok, gyógyszerészek az értékpapír teljes árának megfizetését követő években, amennyiben a továbbiakban is birtokolják az első öt részvényt, 1999-ben, 2000-ben, valamint 2001-ben évente ajándékba egy darab bonusz- részvényt kapnak. Ismét Építők Napja! Palotai István (Új Kelet) A rendszerváltáskor bizony sokszor kiöntöttük a gyereket is a mosdóvízzel együtt. így „került lapátra” többek között egy szép munkáshagyomány is, amely pedig nem is az államszocializmus kreatúrája volt, hiszen a századeleji munkásmozgalmak szülötte: az Építők Napja. Minden évben ezen a napon jöttek össze az építőipar valamennyi ágazatában tevékenykedők: mérnökök, technikusok, művezetők és a „szakik” - a kétkezi munkások, hogy egy családként ünnepeljenek. Ezt a hagyományt kelti életre néhány megyei építőcég pénteken, május 30-án. A Kelet-Speeck Kft., a KE- VÍZ 21 Kft., a VILLKISZ Kft., a Nyír-Spec Gmk, a Kelet-Ber Kft., aKurucz-Wood Kft., valamint a Florexim Kft. közös szervezésében ezen a napon reggel kilenckor veszi kezdetét az ismét életre kelt Építők Napja. A sóstói Paradise Hotelben megrendezendő esemény alkalmával ünnepi köszöntők hangzanak el és jutalmakat is osztanak. A vidám, színes szórakoztató műsort karate-, valamint társastánc-bemutató teszi még vonzóbbá, majd az ebéd után szabadidős és sportprogramok következnek. A rendezvény megnyitóján részt vesz dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke és Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere is. A termelést ösztönzi Új Kelet-információ A Vágóállat és Hús Terméktanács az agrárrendtartási törvény alapján javaslatot tett a vágósertés és a vágómarha irányárának meghirdetésére a garantált árral megegyező - sertések esetén az E, U, R, valamint szarvasmarhánál az I., H„ in. és két további súlycsoportú — kategóriákra. Az elképzelést az Agrárpiaci Rendtartás Tárcaközi Bizottságának véleményezése után elfogadták a szakértők, s az elképzelés az erről szóló hivatalos közlemény megjelenése után lép hatályba. A határozat szerint a vágósertések EUROP minősítése alapján a következők az kilogrammonkénti, áfa- és fcl- ármentés irányárak: A legjobb minőségű, E osztályra 260, az U osztályra 250, az R osztályra 240 forint. A vágómarhák esetében az élő állatok minősítése után az alábbi áfa- és felármentes irányárak a követendők:I. fajtacsoport hímivar extrém és I. osztály esetén 215:0. faj- tagsopqjt hímivar extrém és í. oSá’ályúnál* f70; a III. fajtacsoport hímivar extrém és I. osztályú, 250-450 kilogramm közötti állatok esetében 166, a 450 kilogramm feletti jószágoknál 155 forint. A vágósertés, valamint a maiba irányárainak meghatározását az a szándék vezette, hogy állandósuljon a minősítéssel történő átvétel gyakorlata. Ennek ösztönzésére az EUR-értékelés alapján értékesített vágósertéshez legfeljebb kilogrammonkénti 10 forintos támogatás igénybevételére nyílik lehetőség mind a tenyésztők, mind a felvásárlók részéről, ameny- nyiben az átvételi ár a meghatározott irányártól lefelé, illetve felfelé 10 forinttal vagy annál nagyobb mértékben eltér. A jogosultság igénybevételének a terméktanácsi tagság. az értékesített állatok egyedi azonosítható megjelölése, valamint az EUROP minősítés az alapfeltétele. A Vágóállat és Hús Terméktanács kötelezettséget vállalt egy saját .intervenciós alap létrehozására. A határozatot aláírók remélik, hogy az intézkedés hatására a piaci árak az önköltségi árak felett stabilizálódnak, és javul a hústermékek minősége. A megyei sertéspiacot a tenyészállomány elapadásának veszélye fenyegeti, ugyanis a környékbeli nagybani felvásárlók a kis- súlyú sertéseket nagy számban, jóval a piaci ár felett vásárolják fel. A nyíregyházi vásártér kereskedőinek és rendszeresen árusító tenyésztőinek véleménye szerint a fokozódó költségterhek miatt arányaiban nem kifizetődő a jószágok hízóvá nevelése. A rövidesen hatályba lépő irányárakról és a minőségi állatok értékesítésének támogatásról szóló rendelkezés várhatóan pozitívan fogja befolyásolni a megyei tenyésztési és vágósertéssé nevelési kedvet. A tegnapi lapszámunkban közölt sertésfelvásárlási lehetőségekről, kilátásokról szóló írásunkban sajnálatos félreértés miatt hibásan közöltük a hírforrást, amiért elnézést kérünk. Kisvasúttal a hátrányok ellen Enyhül a Bereg bezártsága Foto: Lázár Zsolt