Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-05 / 103. szám
Fesztivál 1997. május 5., hétfő Bábfesztivál Nyíregyházán Palotai István (Új Kelet) Tizenhárom bábcsoport és majdnem kétszáz bábos részvételével került sor szombaton és vasárnap a gyermek- és felnőtt bábosok XXm. megyei fesztiváljára Nyíregyházán, a Kölyökvárban. A-népes szakmai seregszemle nem verseny- , hanem sokkal inkább módszertani jellegű volt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a bábosok, megismervén egymás munkáját és bábtechnikáit, az egész bábmozgalom hasznát szolgálják. A bemutatók sorát a kis- létai egészségügyi gyermekotthon Hétszínvirág bábcsoportja kezdte, majd az Éltes Mátyás Általános Iskola Rosszcsont-jai következtek Nyírbátorból. Az ajaki Csillagocska gyermekcsoportot a 11. Sz. Óvoda nagycsoportosai követték, és kedves Cipómesét mutattak be. A délelőttöt az ajaki felnőtt bábosok zárták. Délután került sorra a nyíregyházi Mesekert Bábszínház ifjúsági csoportja. Mesecsokrot mutattak be, míg a mátészalkai Csipetcsapat A kis kondással jeleskedett. Az első nap záróakkordjaként jelent meg a színen a Mesekert Bábszínház Felnőtt Bábcsoportja Bárdi Margit vezetésével. Műsoron A tündöklő tarisznya volt. A vasárnapot az újfehértói 4. Sz. Általános Iskola Csiri- biri-jei kezdték, majd Jakab Jóisefné másik „csapata”, a Vadvirág következett. Szintén Újfehértóról érkezett a Tavirózsa Bábcsoport is, akárcsak a Nefelejts. A bábos találkozóra a koronát az Ungvári Területi Bábszínház vendégjátéka tette fel. A rangos esemény rendezői igazán kitettek magukért. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Ifjúsági Osztálya és a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum mindamellett, hogy remekül szervezte meg a találkozót, még a díjakról, oklevelekről sem feledkezett meg, ezzel is biztosítva a gyermekszíveknek talán legkedvesebb bábozás anyagi feltételeit. A XXIII. megyei „bábosfesztivál” módszertani, szakmai rangját emelte az a tény, hogy jeles szakemberek is megtekintették. Debrecenből érkezett dr. Arany Erzsébet, a Református Tanítóképző Főiskola tanára, pszichológus, Tö- rökszentmiklósról pedig Boda Margit óvodapedagógus, a Szolnok megyei bábosok szakmai irányítója, mindketten elégedettségüket fejezvén ki a látottakról. A bemutatókat minden esetben részletekre is kiterjedő szakmai értékelés követte. A Nyírség büszke mosolya Néhány másodpercig hegyeit csak a kalap az óriás pezsgő tetején, és már boldog csók csattant egymás arcán, meg sem várva a függöny rejtekét. A pihegő és a tánctól pezsdült arcra kiülő diadal, a büszke mosoly ujjongásba, pezsgődurranásba olvadt. Pedig a szombat este koronája ez a büszke mosoly volt. A Nyírség Táncegyüttesé. Legújabb bemutatójukon Nyíregyházán a tavaszi széllel vizet, kedvet, szeretetet árasztott. Tapolcai Zoltán (Uj Kelet) Szilágyi Zsolttal, az együttes koreográfusával pénteken futottam össze, a gyermeknéptán- cosok megyei seregszemléjén. Örömmel nyugtáztuk, hogy az iskolákba bekéredzkedett táncoktatás már feszegeti a falakat, számolatlanul szerez magának híveket a múltunkból fakadó virtus és a mozgás szeretete. De a jóindulatú kezdeményezések olykor a mennyiség szellemében élnek, és úgymond a „cifra tititájából” csak a „titi” marad, a lépéseket csak mismás módon fűzik egybe az ifjak. A Nyírség a minőségben országos szinten mértékadó volt, és az is a mai napig. Amit Szilágyi Zsolt hiányol másokban, azt a maga csapatában Demar- csek Györggyel együtt maradéktalanul megkövetel. Ezt követik a kismesterek is, aki az utánpótlást pátyolgatják. A szombati gálán bemutatott Kalocsai játékokban és táncokban felnőtteket megszégyenítő pontossággal, tartással, hegyesen, peckesen úgy szúrták a fiúcskák a he- gyezőt, hogy szinte reccsent a térdük, úgy tapadt egymáshoz a bokázóban piciny lábuk, mintha a fekete félcipők szélét is gyantával kenték volna, nem csak a talpát. A Csurák-Kácsor páros olyan koreográfiát álmodott A kis Gömböc meséjére, amilyet gyermekcsoporttól ritkán látni. A mese magva, a kis Gömböc nagy zabálása úgy szólalt meg a tánc nyelvén, egyszerűen, közérthetően és mégse leegyszerűsítetten, hogy percenként tapsot aratott. A Babszemcsoport olyan bátor volt, hogy se zabszem, se babszem próbáról szó sem lehetett, a Margarétásokból pedig akkora, de akkora csokrot kötöttek, hogy alig fért el a színpadon. Ha már az utánpótlásnál tartunk, a ma is dolgozó, híres nyírségesek méltatásával várjunk. A kiscsoport vezetője, Kácsor István már a középkorosztálynak számít. Tanult táncos, az utolsó kézmozdulatig precíz, de valahogy ritkán kúszik arcára mosoly, mintha örökkön-örökké megilletődötten lépne színpadra. így sajnos színtelen marad az a technikai tudás, amelynek maradéktalanul ura. Nem úgy Nagy Róbert. A csoportban csak .Zseninek” becézett mokány fiatalember alacsonyságát azzal feledteti, hogy magasabbra emeli lábát a nála jóval nagyobbaknál is. Egy aranysarkantyúshoz méltón táncolta a kalotaszegi legények virtuóz sorait, de a páros táncokban is ott volt az arcán a nélkülözhetetlen vagányság, kivagyiság, picinyke pökhendi- ség. A harmadik kiemelkedő férfi láncos Antal István. Mintha a két nagyöreg Györgyöt - Demar- cseket és Dánielt - gyúrták volna az égiek egybe. Inas-nyakas, átkozottul kemény és mégis játékos, bohókás figurája az együttesnek. Csizmája orrával szinte lyuggatja a levegőt, egész testében feszül és csavarodik. Hát ha Gacsaj Pista Mátészalkán valaha is halva lett „vóna”, Antal István még a sírjából is kitáncolná, úgy dobban a talpa alatt a színpad deszkája. A most következő személyes hangú szavakért ne bántódjék senki. Számomra a NÉPTAN- COS, így, csupa nagybetűvel olyan, mint Demarcsek György és Dániel György, a KOREOGRÁFUS, így, csupa nagybetűvel pedig Szilágyi Zsolt. Nézzenek rájuk, lássák meg minden mozdulatukban, hogyan születik újjá a sziget- és rábaközi öreg parasztok mozdulata, ahogy ifjúságukra emlékeztek, de mondhattam volna Vajdaszentiványt, Györgyfalvát, Mezőkeszüt, de Érpatakot is, azaz Székelyföldet, a Mezőséget és természetesen Szatmári. Demarcsek György cigánytáncában nemcsak a folklórhűség volt lenyűgöző, hanem az a játékos mosoly is, amellyel feleségének ropta, mutatta, cifrázta a lépéseket. Azzal a tartással, amelyről ezer táncos között is fel lehet ismerni. És igen, a tánc a feleségnek szólt, akinek neve már az Áranygyöngyösök sorában szerepel. Dániel Györgyöt talán többször is megszólták mesterei, ne vigyen többet bele egy-egy mozdulatba, mint amennyit az megkövetel. De ő nem az a fajta, aki ezt megállja. Szinte csettint a felsőtestével, ahogy párját egy forgásból megállítja, játszik, incselkedik vele, szemével, arcával, egy-egy apró mozdulattal „belc-belecsíp” a másik férfiba, mintha azt mondaná: „el ne aludj, komám!” Szilágyi Zsolt érdeme, hogy terve és akarata egyértelmű a néző számára. Eredeti folklóranyagból egyedi motívumsorokat, lépésfüzéreket készít. Kimondottan a tömegben, az együttes táncban gondolkodik. Mindig érezhető, hol lép be a Demarcsek-vonal, a felelgetős, játékos legényes gondolkodás, a Szilágyi-féle hatalmas és látványos színpadképek közé. A Ki mit tud? győzelmet is ez a szemlélet hozta, hisz a három versenyszám, az Érpataki, a Györgyfalvi és az Erdőháti táncok a monumentális élményre váró nézőnek szól. Aki tátva hagyja a száját, ha egyszerre mozdul húsz pár, ha egy-egy ütemet késve jár sorról sorra a lányok forgatása, ahogy azt a vajdaszentiványi táncokban láttuk. Ez az egyik legfrissebb darab, így a koreográfus még hagyta mindeneken túl bur- jánzani, még nem cselkelte meg olyan formára, amely a végleges, a kiforrott lesz. Olyannyira látszott, mi szunnyad már évek óta a lábakban, és mi az, ami még most keresi a helyét. Az új és saját művekben még volt bizonytalanság, a férfi táncok neves mesterétől, Zsu- ráfszky Zoltántól tanult, a sziget- és rábaközi táncoknál pedig talán a megszokás, a ki tudja hányszor végigjárt lépések már pontatlanságot hoztak. Zsuráfszky arról nevezetes, hogy a lábat tartja mindennél fontosabbnak, így legényeseiben csak a „rend kedvéért” találunk csapásolókat. Pedig a Nyírség férfiainak és lányainak erénye épp a saját maguknak adott ütemben van. Amikor taps vagy csapásoló tölti be a színpadot, egyszerre dobban a tánc a szívükben, és ilyenkor repítik magukkal a közönséget is. Hirtelen meggyarapodott a nyugdíjas nyírségesek, a NYUNYI tábora. A nézőtérről szúrós szemmel figyelik, vajon az ifjak felnőnek-e ahhoz a szinthez, amit ők megteremtettek. A lelkesedésben nincs hiány. De! Egy-két alkati problémán kívül a fiatalítás a precizitás és a tökéletes koreográfiatudás rovására ment. A hátsó sorokban nem egyszer heveny tipi- topi rontotta az összképet, ami még nem is a bocsánatos elnagyolt tölyögést jelenti, hanem teljes ütemvesztést! A leányok ajaki táncában is annyira figyeltek arra, hogy szuflával és hangerővel végigbírják a számot, hogy a mai napig nem tudom eldönteni, alkalmanként a több szólam nem csengett egybe, vagy néhányan nem bírtak felkapaszkodni a megfelelő hangmagasságba. Ez a tánc azonban járt nekik, mert - mint ahogy ebben az írásban, úgy a színpadon is - a csizmát verő és tekerő férfiak árnyékában kell meg- húzódniuk. Ebből az „árnyékvilágból” Csűrdöngölőéknek sikerült kilépniük. Minden egyes számban olyan határozottan jelen vannak, mintha részesei lennének a koreográfiának. Demarcsek György kimondottan a zenekarnak, a zenekarral táncoltatja társait. A Csűrdöngölő nélkül nem lenne ekkora hatása egyetlen koreográfiának sem, és ez nem a koreográfia hibája, hanem a kísérőzenekar erénye. A tavaszi szél vizet árasztott a Nyírség táncegyüttesnél is, és ahogy ezt a krónikás látta, még minden a régi mederben maradt. De vajon meddig? Mi lesz, ha az összes öreg hajós végleg kiköt? Ha nem pihenhetnek oldalvizén a másodkapitányok? Ki tapad majd úgy az ütemre, mint ma Demarcsek, kihez lehet majd így igazodni? Elég lesz- e később is Szilágyi külső utasítása ahhoz, hogy ne váljanak parttalanná a koreográfiák? A szombati bemutató igenlő válasz volt ezekre a kérdésekre. De csak egy. Várjuk az újabb bizonyítékokat!
