Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-27 / 121. szám

ható. Sajnos, lerongyoló­dott állapotban. A temlomkert udvarán lé­vő haranglábat nemrég újí­tották fel. A huszonhét méter magas faépítményt faszeggel és trapéz beékeléssel készí­tették. A főoszlop egyetlen fából készült toldás, pótlás nélkül. A harangláb igazi remek­mű, igaz, a többfordulós lép­csősoron kissé nehézkes visszafelé lépni, de a régi-régi idők harangozói bizonyára bekötött szemmel is tudták az utat. Ma már elektromos készülék hívja istentisztelet­re a híveket, nem kell a ha- rangozónak le-fel járnia. Hajdan Kislónya, Nagyló- nya, a szomszédos Mátyus és Harangláb (ma kárpátaljai terület) Bánk bán birtoka volt. A nemes úr kegyvesz­tett lett a királyné meggyil­kolása miatt, s elvesztette a területet. Később a király a Kőke nevezetű úrnak ado­mányozta a földet. Tőle szár­maztatják a Lónyay csa­ládot. A nemesi család kriptája a temetőkertben található. Né­hány ősi sírbolt a református templom alatt is lehet, ezeket már befalazták. Két hónappal ezelőtt vandál, lelketlen em­berek törték fel a kriptát. Feltehetőleg ékszerek után kutattak, ezért háborgatták az évszázadok, évtizedek óta nyugvó holtak békéjét. Fel­feszítették Lónyay Menyhért­nek, az ország első pénz­ügyminiszterének koporsó­ját is. Egyetlen éjszaka alatt óriási pusztítást végeztek. Egyesek szerint az ukrán maf­fia keze van dologban, má­sok szerint lelketlen, hit néL kül élő, mindenre elszánt embereké. A temetőben felekezetek szerint nyugszanak a holtak. A református családok közül néhányan még ma is ősi kop­jafát állíttatnak szerettüknek. A fára vésett hosszú sírfelirat­ból kiderül, kit rejt a föld, miképp halt meg és hogyan élt. Megrendítő az a síremlék, amely egy testvérpáré. A ka­maszodó gyerekek néhány éve a Tisza örvényében hal­tak meg, apjuk szeme előtt, aki már képtelen volt segíte­ni rajtuk. „Sírva jöttünk sí­rotok elébe, Megnyugodni Isten végzetébe. Mi szívünk már nem fáj, a tiétek vérzik, a fájdalmat a szülők érzik.” Egymás kezét fogva men­tek a folyó sírjába. Évente két-három áldo­zatot követel a Tisza. Azt mondják, a benki kanyar ör­vénye a legveszedelmesebb. A széles folyó középtájig se­kély, majd hirtelen mélyül. Még a motorcsónak is bele­remeg, ha ott közlekedik. Lónyán együtt él a jelen és a múlt. Nem felejtik el Dol­lárnak csúfolni azt az utcát, ahol hajdan a gróf szerelmei laktak. Azt beszélik, a szebb, mutatósabb parasztlányok ugyancsak tetszettek az ura­ságnak. Szerelmeit a földjére vezető úton telepítette le, s házat építtetett számukra. Jó néhány egyforma házikó áll a Dollár utcán. Új, négy tantermes iskolát építenek. Turizmussal, üdül­tetéssel is foglalkoznak a ta­nárok, tanítók. Az igazgató­nő, Szabó Andrásné kezde­ményezésére az egyik szolgá­lati lakást felújították, s har­minchat-negyven gyerek, il­letve felnőtt befogadására al­kalmassá tették. Zuhanyzót szereltek fel szabad téren, az udvar sátorozásra is alkalmas. Tavaly már jó néhány csopor­tot fogadtak, a lónyai iskola pedagógusai boldogan segí­tettek a vendégek kiszolgálá­sában. A konyha szakácsai pedig kiválóan főztek, még kívánságebédet is kérhettek a vendégek. Igazi beregi szokás szerint bánnak az erre vándorló idegenekkel. A diákokat váró lakás olcsó. Leginkább beregi túrázók veszik igénybe. Más pénztárcájú vendége­ket vár a festői szépségű, külterületen fekvő vadász- kastély. A mesterséges tó, a gyönyörű zöldellő vidék ra­bul ejti az erre járót. A rend­szerváltás előtt épített szál­lodában többnyire német va­dászok szállnak meg, itt jól érezheti magát a luxuskör­nyezetre vágyó vendég. A felvételeket Lázár Zsolt készítette A kripta belseje. Nevek és emlékek A csoda ott van, ahol élűnk W 4 Kozma Ibolya[Új Kelet) Tökéletes idegenveze­tőre találtunk Szabó Árpád lónyai polgármester sze­mélyében. Nincs csodála­tosabb számára, mint a be­regi táj. Néhány évtizede már tapossa a beregi földel, mégsem tud betelni a zöl­dellő fák és az erdők szép­ségével. A távoli Kárpátok hegyei is látszanak, tiszta időben még a havas csú­csok fehérsége is tisztán kivehető. Az itt élők mintha a táj gyönyöréből, gazdagságá­ból táplálkoznának. Érzel­meik mélyek, ragaszkod­nak gyökereikhez és vallá­sukhoz. A legenda szerint az első világháború idején - több más településhez hasonló­an - a nagylónyai reformá­tus templom harangját is elszállították, hogy ágyút öntsenek belőle. A hívek nem törődtek bele, s hosz- szú utat tettek meg azért, hogy visszahozzák az 1666- ban készült harangot. Talán Lónya az egyetlen település az országban, ahol egymással párhuza­mosan két református gyü­lekezet működik. Koráb­ban két falu élt egymás mellett, Kislónya és Nagy- lónya. A községek Lónya néven egyesültek, de a gyülekezetek továbbra is önálló életet élnek.- Csak én vagyok közös - mondja Becsei Miklós re­formátus lelkész. - Vasár­naponként két-két isten­tiszteletet tartok. A két gyülekezet mindig is riva­lizált egymással, igaz, a nagylónyai sokkal nagyobb. Kétszáztíz családot szám­lál, a kislónyai csak nyolc­vanat. Mindkét csoport ra­gaszkodik a saját templo­mához. A lónyaiak hite erős. Éppen ezért egyetlen szekta sem tudott betörni erre a vidékre. A házaló hittérítőket udvariasan, de határozottan küldik el. A nagylónyai műem­lék templom hátszáznyolc éves. Katolikus templom­nak épült, román stílusban. A bejárat fölötti kakas az áruló Júdásra figyelmez­teti a híveket. A fehérre meszelt fal óriási, még fel­táratlan értéket takar. A kis hajóban, a padok mö­gött freskók foszlányai fedezhetők fel. Feltehetően az építmény egész belsejé­ben felbecsülhetetlen érték szunnyad. A mennyezet kékre festett, akár az éj, és aranyszínű csillagocskák fénylenek rajta. Elkép­zelhető, hogy a kéklő fedő­réteg is festményeket takar, akár a tákosi templom. Fel­tárására egyelőre nincs elegendő pénz. Egyedülálló a szószék feletti, csodálatosan fara­gott fakorona. Kígyó- és madármintája talán a bib­liai idézetre utal: legyetek ravaszak, mint a kígyók és szelídek, mint a galam­bok. A Péter és Pál apostolok tiszteletére épült templom­ban ónsípos, úgynevezett mezítlábas orgona talál­Tengerentúli tájakra, egzotikus környezetbe vágyunk, piramisokat látni vagy felhőkarcolók liftjein utazni. Jeges folyókhoz, vadvizekhez és barlangok sötét rejte- kébe. Múzeumokba múltat idézni vagy elegáns éttermekben étkezni, mulatni. Ilyenek vagyunk. Emberek, akik örökké másra vágynak. Más munkára, újabb lakásra, autóra és oda utazni, ahol még soha nem jártak. Távoli, furcsa vidékre. Csodát látni, kipróbálni. Pedig a csoda itt van. Itt, ahol élünk. Csak tudni kell meglátni, felfedezni és értékelni azt, ami a miénk. 1997. május 27., kedd Riport j Korona a szószék felett Egy hajóban az Istennel I Ónsípos, „mezítlábas” orgona

Next

/
Thumbnails
Contents