Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24 / 119. szám
Wesselényi nevével munkásságai. Az iskola diákWesselényi Miklós, az árvízi hajós nevél viseli tegnaptól Nyíregyházán a volt 107-es Számú Szakközép- iskola és Szakiskola. A névadó ünnepség szónokának Kiss Péter munkaügyi minisztert kérték fel. Mint azt dr. Farkas László, az intézmény igazgatója elmondta, a megye egyik legnagyobb oktatási intézményében nem először jár szaktárcavezető, korábban több alkalommal keresték fel iskolájukat munkaügyi miniszterek. A figyelem felkeltése nem véletlen, hisz megyénkben legnagyobb mértékű a munkanélküliség, és a pályakezdő fiatalok is itt találnak legnehezebben munkahelyet. A miniszter a PHARE-tá- mogatás jelentőségét hangsúlyozta, amely nélkül ma már elképzelhetetlen az oktatás és a szakképzés. Dr. Mar góc sy József irodalom- történész, a tanárképző főiskola nyugalmazott főigazgatója méltatta a névadó jai e nevezetes alkalmat kihasználva divatbemutatóval kedveskedtek a vendégeknek, cs bebizonyították, ők is tudnak szép és divatos öltözékeket tervezni. A megye- székhely középiskolái elosztották egymás között Nyu- gat-Európa országainak ismertetését, és ennek az intézménynek Dánia jutott. Az ünnepség végén megnyitották az észak-európai országot bemutató kiállítást, és egyúttal az elmúlt 26 év eseményeit összegző tárlatot is megtekinthette a nagyközönség. Európa-szoba V. P. (Új Kelet) _______ Az Európa-nap ifjúsági programjainak kiemelkedő eseménye volt a Zrínyi Ilona Gimáziumban Pencz Orsolya, a Socrates Nemzeti Iroda munkatársának részvételével megtartott Európa- szoba-avatás, amely ezentúl a Socrates program térségi információs központja lesz. Az ünnepséget követően dr. Révay Valéria, a Magyar- Finn Baráti Társaság megyei elnöke megnyitotta a Zrínyi gimnázium finnországi tcst- vériskolájának, a Kajaanin Lyseon Glukio diákjai segítségével összeállított, az északi ország mindennapjait bemutató kiállítást. A délutáni program vezetését Pintér Miklós, az intézmény igazgatója vette át, aki azon a Diáknak lenni Európában címmel meghirdetett ifjúsági fórumon elnökölt, ahol a város több középiskolájának, már fiatalon világot látott, külföldön tanult diákjai számoltak be élményeikről. tapasztalataikról. v ; VQ Európa-nap Kétezerben a nők évezrede indul 1997. május 24., szombat 3 Noé bárkái K. I.JÚj Keleti_________ A fontos kérdések mellett nem feledkeztek meg gyengeségükről a nőfórum résztvevői. A rendezvény természetesen divatbemutatóval kezdődött. Megyei cégek terméke- it mutatták be csinos középiskolás lányok. Dr. Kóródi Mária, az Ország- gyűlés elnöke szerint egy politikusnőnck bátorság kell ahhoz, hogy részt vegyen egy nőfórumon. Meggyőződése, hogy a nőknek jelen kell lenni a döntések meghozatalában, nem csak a végrehajtásban. Az utóbbi téren csak korrekciót végezhetnek, holott sokkal egyszerűbb megelőzni a problémákat, mint kijavítani.Nadja Parcsami, az Európai Unió Magyarországi Képviselete Információs és Sajtószolgálatának vezetője a nők gondjairól, problémáiról beszélt. Az unió területén a nők tizenöt-harminc százaléka alacsonyabb bért kap, mint hasonló képzettségű férfitársaik. Mindössze a nők tizenöt százaléka dolgozik magasabb pozícióban Dr. Szi lágy iné Császár Terézia országgyűlési képviselő úgy véli, a nőket nehezen fogadják el. Jó frizura, tökéletes smink, nyugodt, bizontságos családi háttér és biztos egzisztencia szükséges ahhoz, hogy magasabb szintű politikai funkciót vállalhassanak. Emellett három műszakban kell helyt állni. Dolgozóként, anyaként és feleségként. Szellemes előadást tartott Büky Dorottya országgyűlési képviselő, aki sokat vár a következő évezredtől, hiszen az is kettessel kezdődik, akár a nők személyi száma. Meggyőződése, hogy az európai uniós országok nőmozgalmának követelései kicsit korszerűtlenek a magyar nők számára. Hazánkban ugyanúgy nyolcórás munkaidőben dolgoznak a nők, mint a férfiak. Fizetésük nélkül nem élhetne meg a család. Inkább kevesebb terhet kívánnak vállukra a magyar nők, mint ami eddig hárult rájuk. Fiatalok a jövő kontinenséért Kozma Ibolya (Új Kelet)_ Vi dám órát töltött a fiatalokkal az Európa-napon dr. Koncz István címzetes államtitkár és Herezeg György kormányfőtanácsadó a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központban. Hangsúlyozták; a kormány feladata, hogy segítő kezel nyújtson minden harminc év alatti fiatalnak mind a lakáshoz jutásban, mind az egzisztenciális javak megszerzésében. Bemutatták a Jouth for Europa - a Fiatalok Európáért elnevezésű programot. Koncz István szerint a gyerekek már Európában vannak, de a felnőttek feladata, hogy eljuttassák az országot az európai uniós csatlakozásig, a magasabb szintű gazdaság kialakulásáig. Herczeg György szerint Európát maguknak építik a fiatalok, olyanná, amilyenné szeretnék. Részletezte, a kormány forrásokat különített cl nemzetközi ifjúsági programokra. Kétoldalú nemzetközi üdültetésre százhúszmillió forintot, amelyet iskolai osztályok külföldi kirándulásra, táboroztatásra vehetnek igénybe. A Fiatalok Európáért programra 140 millió forint áll rendelkezésre. Tizenöt-huszonöt éves fiatalok csoportjai jelentkezhetnek a programra, melynek feltétele, hogy kapcsolódjon három országhoz, emellett olyan ötletet találjanak ki, amely megfelel az EU-s törekvéseknek. Nem adnak pénzt nyelvtanulásra, illetve turisztikai célokra. Tudományos és előre-átgondolt tervvel lehet jelentkezni. Szép jövőjű szakma V. P. (Új Keleti________ A megyében tevékenykedő több mint hatvan bőr- és cipőipari céget, illetve szakirányú képzést nyújtó intézményt reprezentáló tizenöt kiállító részvételével nyitották meg a Szakszervezetek Székházában a fórumot. Dr. Berényi Ferenc, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a gazdasági mutatók javulásakor nagy jövő előtt állnak, mert a valaha volt nagyüzemek összeomlását követően a semmiből teremtették újjá a honi szakmát, s tevékenységükkel annak presztízsét ápolják. Az előadás után dr. Beke János, a Könnyűipari és Műszaki Főiskola docense folytatta a megkezdett gondolatot azzal, hogy a vásárlóképes kereslet gyarapodásával párhuzamosan kézműipari, illetve a nagyüzemi termelés irányában várható a szakma polarizálódása, amely a mainál szélesebb fogyasztói réteget fog kiszolgálni úgy, hogy a cégek a saját márkájuk megteremtésével versenyhelyzet elé állítják a nagynevű külföldi vállalatokat. A vitaindító fórum után a kereskedelmi és iparkamara szervezésében üzletember-találkozón vettek részt a kiállítók és az érdeklődő szakmai közönség. vagy börtönök? Sikli Tímea (Új Kelet) Ezt a címet kapta az az curópa-napi konferencia, melyet pénteken délelőtt tartottak Nyíregyházán, a Sóstó-erdei Szabadidőparkban. A meghívott előadókat és vendégeket Gajdos László, a park igazgatója köszöntötte. Elsőként Molnár Attila, a miskolci állatkert munkatársa beszélt arról, hogy vajon milyen a mostani helyzete a magyar állatkerteknek, és milyen szerephez jutnak az ezredfordulóig. A budapesti Vidákovics István diavetítéssel tarkított előadása arra mutatott rá, milyen aktuális problémákkal kell szembenézniük az adatkertek vezetőinek és munkatársainak a főemlősök tartásával kapcsolatban. Immobilizáció az állatkerti gyakorlatban címmel dr. Andréka György, a győri Zoo vezetője mondta el gondolatait, előtérbe helyezve a budapesti elefántbika rögzítését. Még a néhány perces szünet előtt tartotta meg előadását a Budapestről érkezeti Gera Pál, aki videofilm segítségével mutatta be a vidrák zárttéri viselkedését és szaporításuknak lehetőségeit. Nem sokkal később Szántó János, a nyíregyházi vadaspark vezetője a látogatók szemével próbálta megmutatni az állatkertet az előadás résztvevőinek. Elfogadta a meghívást a Süni és a Természet magazin is, melynek képviseletében Kovács Zsolt beszélt a nyugat-európai állatkcr- tek tartási körülményeiről, melyeket összehasonlított a hazai viszonyokkal. Az- előadások sorát a szegedi Egyházi István beszámolója zárta, mely a holland állatkertek életébe engedeti betekintést színes és érdekes videoszalag segítségével. Szerencsére az időjárás is kedvezett annak a sétának. melynek keretében Gajdos László mutatta meg a vendégeknek - a későbbi tervek felvázolása mellett —, hogy az elmúlt időben milyen fejlesztéseken, újításokon ment keresztül Nyíregyháza vadasparkja. Rajz* és kirakatpályázat A verseny végeredménye A rögtönzött kiállítás közponÉrettség az európai tagságra Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke: V. P. (Uj Kelet) ______ Én és Nyíregyháza Európában címmel a városi általános iskolás diákok számára mintegy másfél hónappal ezelőtt meghirdetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését tartotta a Soltész Albert festőművész vezette zsűri a Váci Mihály Városi Művelődési Központban. A felhívást követően több mint hetven pályaművet értékeltek a bírák, s a kulturális centrum második emeleti kerengő- jében kiállított hatvan alkotás kis művészét részesítették dicséretben, tíz kiemelkedő mondanivalójú rajz és montázs készítőjét ajándék- tárggyal jutalmazták. ti helyére a rajzverseny három legjobbnak ítélt képe került, amelynek rajzolóit oklevéllel és pénzjutalomban részesítettek a szervezők. Az első díjat Nádasi Attila, a 17. Számú Általános Iskola 3. osztályos tanulója nyerte. A versengés második helyezettje a 3. Számú Általános Iskola 7. osztályos diákja, Székely József, s harmadik Szabó Rita Zsuzsanna, a Zelk Zoltán Általános Iskola hetedikes tanulója lett. A megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében meghirdetett EURO-PORTÁL ’97 kirakatrendező versenyt Deborah Moss, az EU-delegáció tagja és Dáivida István, a gazdasági ön- kormányzat alelnöke értékelte. A benevezett üzletek közül serleggel jutalmazták a Renomé Rt. Belvárosi Cipőszalonjának dekorációját, amely elismerést Vattamány Gyulámé, a cég vezetője vehette át. K. Z. (Uj Kelet) _____ Az Európa-nap végén kértünk rövid értékelést, esélylatolgatást a megye és annak székhelyének vezetőjétől.- Tisztában kell lenni azzal, hogy a nyugati források olyan térségekbe áramlanak, ahol a befektetésekből nemcsak az ország, hanem az Európai Unió is profitál. A csatlakozásig olyan gazdasági koncepciót kell kidolgozni, amely révén megyénk is jelentős fejlesztési forrásokhoz juthat. Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere:- A megyeszékhelyen az oktatás éri el leghamarabb az európai színvonalat. Ezt garantálja az eddigi fejlettség, az intézményvezetők rugalmassága. A környezet védelmében sem állunk rosszul. Feladatunk, hogy több befektetőt hozzunk és tovább építsük az infrastrukturális hálózatot. A kormányzatnak, a törvényhozásnak olyan szabályozott piacgazdaságot kell kialakítani, ahol az adott szónak érvénye van, ahol csökken a feketemunka. Az ország gazdasági mulatói javulnak, amely újabb remény a mielőbbi csatlakozáshoz. Az Euórpa-nap eredményes volt, hiszen megismerték a tagországok képviselői e térséget, a figyelem Nyíregyházára irányult. Kapcsolatokat kerestünk és találtunk, amelyből a jövőben profitálhatunk. Az információk, az ismeretek révén a város lakói is közelebb kerültek az Európai Unióhoz, amelyben megállnák és később is megállják a helyüket. A zárógála egyik szép jelenete