Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-16 / 113. szám

1997. május 16., péntek Lapzárta KOS (III. 21-IV. 20.) Ez a nap, mármint a munkát illetően már az ördögé. A szé­pen megoldott feladatait kell újra elölről kezdeni és sebté­ben összedobni. Ugyan ez nem jó semmire sem, de az a lényeg, hogy időre elkészüljön vele! BIKA (IV. 21-V. 20.) Fárasztó, idegtépő hetek áll­nak maga mögött, s már úgy érzi magát, mintha száztíz éves lenne. Lemerülőben van a szer­vezete, emiatt próbálja meg kí­mélni, amennyire lehet! IKREK (V. 21-VI. 21.) Ma gyorsabb volt, mint az ébresztőórája, mert hamarabb felébredt, mint az csörögni tu­dott volna. Tele van ma tett­erővel, s így a munkájával is gyorsan végezhet! RÁK (VI. 22-VII. 22.) Fontos, hovatovább sors­döntő tárgyaláson vehet részt ma, amelyen sok más mellett az ön jövőjéről is szó esik. Mind­egy, hogy mit mondanak a töb­biek, csak arra ügyeljen, hogy önről kedvezően döntsenek! OROSZLÁN (VR. 23-Vin. 23.) Megcsikordul a fogaskerék a munkahelyi gépezetben. Önt ma ez annyiban érinti, hogy legalább kétszer több lesz a megoldandó feladata, mint máskor! SZŰZ (VIII. 24-IX. 22.) Az eseménytelen napján semmi feljegyzésre érdemes dolog nem történik önnal. Nagy valószínűséggel csen­des, mondhatni kellemesen pihentető lesz a napja! MÉRLEG (IX. 23-X. 22.) Kicsit mintha nem lenne ön­magában olyan biztos, mint tegnap. Többször is újraellen- őrzi magát. Egy jó erős és for­ró kávé segít megnyugtatni, s elrendeznie a fejében a gondo­latait! SKORPIÓ (X. 23-XI. 22.) Dolgozik ma naphosszat, fáradságot nem ismerve. Ha­zatérve felteszi önmagának a költői kérdést, hogy mindez megérte-e. Jogos a kérdés, de a választ csak sokkal később kapja meg! NYILAS (XI. 23-XII. 22.) Rettenetes a mai első tapasz­talata, mert a munkahelyén minden ott folytatódik, ahol abbahagyta. Bár remélte, hogy valami megváltozik, de várha­tóan téved! BAK (XII. 23-1. 20.) Ma igazán ráérez a munka ízére, s nem veszik el a felesle­ges részletekben. Ráébred a szélesebb összefüggésekre, és megérti, hogy a dolgait szereti elvégezni! VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 19.) A szerettei megfontolt taná­csaira jólnevelten bólogat, de a lelke mélyén nem ért egyet az elképzelésekéi. Lázong a szíve, valami újra vágyik, de a csodára még egy kicsit várnia kell! HALAK (II. 20-IIL 20.) Volt ideje elmerengenie a múltján, s arra a következte­tésre jutott, hogy csak annyi nyomot hagyott az életében, mint egy csepp víz a tenger­ben. A konzekvenciákat levon­va, ma képes megváltoztatni a dolgok menetét! Lovasnap Új Kelet-információ Lovasnapot szervez május 18-án, vasárnap 9 órától a Független Kisgazda Párt nyír­egyházi szervezete és a helyi lovasklub a megyeszékhe­lyen, Mandabokorban. Az érdeklődők kipróbálhatják a lovaglás örömeit és a hintón utazás szépségeit. Bővítik a gázátadót Hosszas egyeztetés után tegnap megállapodás szüle­tett a nyíregyházi önkor­mányzat és Mól Rt. vezetői­nek tárgyalásain. A várost képviselő Giba Tamás alpol­gármester tájékoztatása sze­rint a déli 1. számú gázelosz­tó állomás jelenlegi 20 000 köbméter naponkénti kapa­citása 14 ezer köbméterrel bővül. A 90 millió forintos beruházást a Mól Rt. finan­szírozza, az építkezés az év végén fejeződik be. Véradás A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei szervezete május 20-24- áig az alábbi helyeken szer­vez véradásokat. Kedd: Tiszadob, Gyermek- város 13-16-óráig. Szerda: Pátyod, Öregek Napközi Ott­hona 9—14-óráig (Szamosan- gyalos község véradóit is ide hozzák át). Csütörtök: Zá­hony, MÁV Tisza Szálló 9­13- óráig, Bottyán Laktanya Nyíregyháza 7.30-12-óráig. Péntek: Mátészalka, MOM 8­14- óráig, Zsurk, orvosi ren­delő 8—11-óráig. Szombat: Gyermeknapi véradás (az Ori- flame üzletkötői, vásárlói és támogató köréből). Nyíregy­háza, Bessenyei tér 8. szám (Oriflame-iroda) 10-17-óráig. Munkanapokon várjuk az egészséges, vért adni szándé­kozó segítőinket a véradó ál­lomásokon: Nyíregyházán, Kisvárdán, Fehérgyarmaton. Új Kelet-információ így állunk ma — ellenzéki szemmel. Az országgyűlési és a helyhatósági választások előtt egy évvel az ország gazdasági és szociális állapotának, kultu­rális helyzetének bemutatására szervez lakossági fórumot a megyei ellenzéki tömörülés a nyírbátori házasságkötő terem­F. A. (Új Kelet) __________ Sz emélyi szabadság megsér­tése miatt indított eljárást a rendőrség egy encsencsi férfi, és két ismeretlen társa ellen. A gya­núsított személy május 7-én 10 órakor a nyírbátori MAV-állo- más előtt társai segítségével erőszakkal kocsijába tuszkolt egy 45 éves budapesti férfit, majd különböző helyekre szál­lították, és nem engedték az au­tóból kiszállni. Állítólag mind­ezt azért tették, mert így akadá­lyozták meg, hogy a sértett a nyírbátori városi bíróságon egy tárgyaláson részt vegyen. Később a fogva tartott embert Nyíregy­házán, a MAV-állomás előtt sér­tetlenül kitették. A mátészalkai V. Zsoltra (22) nem lehet rámondani, hogy ke­rülte az iskolát, ugyanis az utób­bi napokban többször is meglá­togatta a városban lévő Képes Géza Általános Iskolát. Az igaz, hogy éjjelente ment be az intéz­ménybe, és a szándéka nem a ta­nulás, hanem a lopás volt. Elő­ször április 11-én éjjel tört be, kifeszítette a bábterem és a mű­hely ajtaját, onnan körfűrészt és tisztálkodási felszereléseket lo­pott el néhány ruhanemű kísére­tében. Azon az éjjelen az iskolá­ban lévő büfét is feltörte, és meg­vámolta az árukészletet. Május elsején visszament az iskolába, de nem vitt el semmit, csupán több ajtót kifeszített és megron­gált. Három a magyar igazság, gondolhatta, mert május 12-én ben május 16-án, pénteken este hat órai kezdettel. A fóru­mon dr. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP), dr. Takács Péter (MDF), dr. Kávássy Sándor (FKGP), valamint Mád: László (Fidesz-MPP) or­szággyűlési képviselő elemzi az elmúlt három év eredmé­nyeit, kudarcait, illetve a vár­ható jövőbeni hatásokat. éjjel ismét tiszteletét tette, de ezúttal „csak” a büfét vette célba, ahonnan különféle áru­cikkeket lopott el. Az iskola­szarka a napokban bukott le, és egyelőre a rendőrség ven­dégszeretetét élvezi. Szemérem elleni erőszak miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Május 13-án éjjel Kisvárdán egy kisvárdai 17 éves férfi két ismeretlen társá­val bement egy 50 éves nő la­kásába. Az egyik betolakodó a sértett hölgyet átvitte egy külön szobába, és ott veréssel fajtalankodásra kényszerítette. Államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat a rendőrség R. Ferenc (22) papi lakos rendkívüli halálesete ügyében. A férfi május 6-án éj­jel Ajak község belterületén személygépkocsijával ittas ál­lapotban közlekedett. Ittassága és a túlzott sebesség miatt el­vesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkerítésnek ütkö­zött, majd felborult. A baleset következtében három utasa sú­lyos sérülést szenvedett, míg az ittas gépkocsivezető súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, ahol a kezelés elle­nére május 13-án elhalálozott. Tetemes zsákmányra tett szert az az ismeretlen gépko­csifeltörő, aki május 13-án Nyíregyházán, a Luther téren feszítette fel az egyik autó aj­taját, majd az utastérből ello­pott egy táskát 500 ezer forint készpénzzel. Fogva tartották Rehabilitációs Vállalat és Intézményei titart) Kisámháza Nyíregyháza, István u. 3­/5T START KISÁRUHÁZ — Nagyobb területen, — nagyobb választékból, — nagyobb készletből, többet választhat. Kedvezőbb feltételek, győződjön meg Ön is róla! Önt is várjuk: áruinkkal és árainkkal. Telefon: (42) 411-433 | Élelmiszer, pékáru, vegyes iparcikk, háztartási műanyag, hús es hiftkéuitraeimk Hőtransz Kft WILOI 4400 Nyíregyháza, Jég u. 2. Tel./fax: (42) 408-429 Tel.: (06-30) 432-372 a grundfos Á szivattyúk nagykereskedője. Továbbá: — Szivattyúk szervizelése és forgalmazása WHO, F0, DK, TTA TTM, FKM, GRUNDF0S... — OVENTROP-képviselet — Ipari szerelvények árusítása: gömbcsap, tolózár, szelep, karima... —TERMO ÖV öntöttvas tagos gázkazánok értékesítése — Unipipe: a legkorszerűbb fűtési rendszer a családi háztól a tömbépületekig — rendszer forgalmazása VOGEL&NOT radiátorok, VAJLUNT gázkazánok ámítása. minimum Kevés lesz a felhő, az időnként megnövekvő go- olyfelhőzetből pénteken egy-egy zápor kialakulhat, éhol megélénkül a délkeleti szél. REDŐNY. RELUXA íFÜGGÖnÍS REDŐNY, RELUXA HARMÓNIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával rt 310-435 n 402-650 » X Tóth Katalin vállalkozó, Nyháza, Kiss Ernő u. 40. / D ©%/iiz.cii MNB középárfolyamok Angol font 297,07 Ausztrál dollár 140,22 Belga frank (100) 516,82 Cseh korona 5,88 Dán korona 28,02 Finn márka 35,37 Francia frank 31,67 Holland forint 94,88 Japán yen (100) 155,79 Kanadai dollár 130,02 Lengyel zloty 57,42 Német márka 106,70 Norvég korona 25,82 Olasz líra (1000) 108,22 Osztrák schilling 15,16 Portugál escudo (100) 105,96 Spanyol peseta (100) 126,46 Svájci frank 126,12 Svéd korona 23,83 Szlovák korona 5,46 USA-dollár 180,56 ECU 208,08 Korányisok vizsgaelőadása K. I. (Új Kelet) Színészmesterségbeli és néptáncos tudásukról adnak számot a nagykáilói Korányi Frigyes Gimnázium diákjai. Az első-második osztályosok vizsgaeló'adása május 23-án délután négy órakor kez­dődik a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban. A bemutató után szülői értekez­letet tartanak. A negyedike­sek május 29-én délután há­rom órától mutatják be Ro­bert Collins Csokoládéhábo­rú című drámáját. oooooooooo KALENDÁRIUM r n rí i h 1997. május 16., péntek A nap kel: 5 óra 5 perckor, nyugszik: 20 óra 17 perckor. A hold kel: 14 óra 4 perckor, nyugszik: 2 óra 26 perckor. Mottó: ....a vén Idő csak egy ga rázda, I vad pásztor, a halál a bórája, / és mi vagyunk a juhai." (Mózes ibn Ezra) MÓZES és BOTOND napja. A Mózest a Bibliában való sze­replése okán hébernek tartjuk, ám még régebbi, talán az egyiptomi fiú szóból származik. A Botond ősi magyar név, jelentése: buzo- gányos harcos, nem véletlen hát. hogy korábban népszerű volt. Mai évfordulóink Kilencvenöt éve született JAN KIEPURA lengyel származású amerikai operaénekes. Varsóban énekeit először nyilvánosan, majd Bécsben dolgozott, később pedig a New York-i Metropolitan sztárja volt. Sokat filmezett. Magyar fe­lesége volt, Eggert Márta ope­raénekesnő. Százötvenöt éve született ÚJ- FALVY KÁROLY nyelvész, nép­rajzi gyűjtő és műfordító. Erdély­ben született, de huszonnégy éve­sen Párizsban telepedett le. Nagy­szabású közép-ázsiai expedícióit is francia megbízás alapján tette, és tanulmányútjain az ázsiai né­pek néprajzával foglalkozott. Az e témával foglalkozó művei mel­lett értékesek finnugor összehason­lító nyelvészeti munkái is, ame­lyek szintén franciául jelentek meg. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 70. születésnapját MÁTHÉ ERZSI színésznő. Ma­napság leginkább a tévé kabaré­műsorainak rendszeres közre­működőjeként találkozhatnak vele a nézők, bár filmjeit is vetí­tik néha, így a Gázolás, a Külvá­rosi legenda és a Szindbád című filmjeiből is kiderül tehetsége. Amit persze elsősorban a színház- látogató közönség tanúsíthat, hi­szen több mint fél évszázados pá­lyafutása során számos emléke­zetes szerep fűződött a nevéhez, a budapesti Nemzeti Színházban például a Vémász és a Bernarda Álba háza című García Lorca-da- rabokban kivételes sikert aratott. Egyébként Gobbi Hilda fedezte fel tehetségét, aki őrá bízta a meg­betegedett Szörényi Éva egyik szerepét. Nagy bátorságra vallott ez mindenki részéről, hiszen Szö­rényi Éva a legnagyobb sztárok egyike volt, Máthé Erzsi pedig zöldfülű kezdő. De remekül helytállt, s mivel a főiskola elvég­zése után rögvest a tekintélyes Vígszínház szerződtette, az ország egyik vezető társulatában szerez­hetett kellő rutint. Később játszott vidéken is, kivált, hogy férje, Szendrő József akkoriban Pécsett volt színházigazgató. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapígazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:437-OI2, újságírók: 437-013 Hirdetésszervezők: 431-498 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen. Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049 Fax: 52-430-726 Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt sa ját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó cs a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánküzlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914 Kutya meleg Ellenzéki tömörülés

Next

/
Thumbnails
Contents