Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-14 / 111. szám
1 I Nyíregyháza 1997. május 14., szerda Kötetlen találkozó Négy esztendővel ezelőtt, első ízben a „Családok Éve” alkalmából rendezték meg a megyei Gyermekvédő Intézetben a „Családi Napot”. Ezen a reggeltől késő délutánig tartó eseményen az állami gondozásban élő gyermekek kapnak lehetőséget arra, hogy vér szerinti szüleikkel, testvéreikkel találkozhassanak Nyíregyházán, a Sóstó-erdei Szabadidőparkban. Új Kelet-információ- Első alkalommal Nyírbátorban, az Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthonban szerveztük meg a nem mindennapi találkozót - kezdte Iglódi Imréné, a Családgondozási Csoport vezetője. - Bevallom őszintén, akkor kicsit reszkettünk, vajon milyenre sikerül a hosz- szú heteken át szervezgetett nap. Végül akkora lett a sikere, hogy eldöntöttük, ezt minden évben meg kell ismételnünk. Olyan lehetőséget ad a vér szerinti szülőknek, melyet sajnos bárhogy is igyekszünk, az intézetben, illetve a nevelőszülőknél nem tudunk megteremteni. Kötetlenül beszélgethetnek, játszhatnak gyermekeikkel, s sokkal szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani, mint amikor több szempár is figyeli őket. Ez a nap nem csak a vér szerinti szülők és gyermekek számára előnyös. Azok a testvérek is találkozhatnak ilyenkor, akik esetleg egymástól távol élnek nevelőszülőknél. Elmondani sem lehet, mit jelent számukra egy-egy ilyen találkozás. Olyanok is jelezték részvételüket, akik saját gyermeküket már hazavihették az intézetből, de mindenképpen találkozni szeretnének az egykori nevelőkkel. Természetesen szervezünk programokat is a Vadasparkban, de a nap menetét leginkább a gyerekek határozzák meg. Sokan bemutatják tudásukat, színpadra állva mondják el a tanult verseket, énekeket. Mesélj, mesélj, mesélj! „Anyucika, mesélj nekem... Ne azt! Valami mást... Újat!” Nem hiszem, hogy van olyan szülő, aki ne ismerné fel azonnal ezeket a szavakat. Mert bizony kevesen vannak, akik könnyen, amúgy „csuklóból” mesélnek - elvégre az ember feje nem káptalan, és más dolga is van a napi szakadatlan robot közben, mint újabb és újabb meséket kitalálni... Palotai István (Új Kelet) Pedig mesélni jó, hiszen olyankor az ember kicsit magának is mesél. Kiszakad a hétköznapok taposómalmából, és egy kicsit újra gyermek lesz. És tulajdonképpen nem is nehéz, csak ismerni kell a módját, ismerni eszköztárát, fordulatait és nyelv- használatát. És még valamit: tudni kell előadni! Színessé, látványossá tenni a mondandónkat. Ebben nyújt óriási segítséget a szülőnek, ha tud legalább egy kicsit bábozni! Bárdi Margit, a nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum Kölyökvá- rának kiváló bábos szakembere ismervén mindezeket a gondokat és lehetőségeket, remek ötlettel állt elő: családi bábos hétvégéket rendez és megtanítja a szülőket, hogyan meséljenek gyermekeiknek. Ez magától értetődően nem „oktatást” jelent, hanem sokkal inkább irányítást és támpontok nyújtását, hiszen a szülők és nagyszülők leginkább egymástól fognak tanulni. Lesz mesemondó vetélkedő anyukáknak, apukáknak és nagyszülőknek is! A helyszínen lehet majd jelentkezni, és az elismerés sem marad el: a „verseny” három első helyezettje a Mesekert Bábszínház ajándékát kapja! Lesz közös báb- és játékkészítés is A gyermek játékai címmel a gyermekek és a szülők bevonásával. A szervezők kérik, hogy textilhulladékot, vagy filcanyagot, valamint tűt és ollót hozzanak magukkal a szülők, azaz a „leendő bábkészítők”. Jó idő esetén a program az udvaron gyermekjátékok közös tanulásával folytatódik, majd a Mesekert Bábszínház előadásával zárul. Az első foglalkozás május 31-én reggel kilenckor kezdődik a Kölyökvárban, de ez csak a kezdet. A tervek szerint havonta jelentkeznek a családi bábos hétvégékkel. Egy menhelymentés miértjei Négy évvel ezelőtt egy önzetlen kis csapat arra tette fel minden energiáját, szeretetét és baráti kapcsolatát, hogy Nyíregyházán a gazda nélkül maradt kóbor kutyáknak és macskáknak átmeneti otthont adjon. Az Állatbarát Alapítvány 1994 novemberében Sóstóhegyen, a Fekete dűlőn megnyitotta az állatotthont, ahol adományokból, anyagi és természetbeli juttatásokból tartják fenn a négylábúak szállását. Illetve jelen pillanatban úgy tűnik, lassan már csak múlt időben beszélhetünk erről a kezdeményezésről. A nyíregyházi városi önkormányzat közelmúltban megtartott ülésén ugyanis a város vezetői úgy döntöttek, meg kell szüntetni az állatmenhelyet. Jelenleg tart az aláírás- gyűjtés, amely a menhely megmentését tűzte ki célul. Sikli Tímea (Új Kelet) Azon az április 28-ai ülésen Sóstóhegy képviselője, Földesi István szólalt fel elsőként az állatmenhelyen uralkodó áldatlan állapotok miatt. Kérdésünkre a képviselő úr a következőket fűzte hozzá korábbi felszólalásához.- Senki ne gondolja, hogy én ellensége vagyok az állatoknak. Sőt! Viszont mint képviselőnek mindenképpen figyelembe kell vennem a környéken élő emberek panaszát. Azt mindenki belátta, hogy szükség van erre a létesítményre, hiszen enélkül sokkal több gazdátlan állat kóborolna az utcákon, tereken. Gond csak a hely megválasztásával van. Az állatmenhely ugyanis egy üdülőkörnyezet közepén van. Érthető, hogy aki kimegy a telkére, kertjébe, az nem hangos kutyaugatásra és ürülékszagra vágyik. Gondot jelent az is, hogy a területen éjszaka nincs senki. Sokan vannak, akik munkaidő után viszik ki megunt kutyájukat, s mivel az otthonban nem találnak senkit, szélnek eresztik a négylábúakat. Azok pedig mérhetetlen pusztításokat végeztek már eddig is, főleg a tyúkólak táján. Felszólalásomban két megoldást javasoltam. Az egyik az volt, hogy véglegesen zárják be az állatotthont, a másik pedig az, hogy telepítsék át más helyre. A város vezetőségének álláspontja az, hogy neki nincs szüksége erre az intézményre, hiszen van saját gyepmesteri telepe, ahová begyűjtik a gazda nélkül kószáló állatokat. Ennek fenntartása kötelező, s ezzel a város eleget is tesz a feladatnak. Tudomásom szerint az alapítvány több alkalommal is kért az önkormányzattól anyagi támogatást. Talán kicsit túlszámoltak a milliókkal, de az biztos, hogy két-háromszáz- ezer forintra akkor is szükség lenne, ha átköltözne a telep. Természetesen megkérdeztük Csabai Lászlómé polgármestert is, aki a közgyűlésen feltette az i-re a pontot, kimondva a menhely bezárását. — A Sóstóhegyen élők közül már többen megkerestek hivatalomban, panaszt emelve a menhely ellen. Nemcsak a lárma zavarja őket, hanem az is, hogy a telep nem igazán felel meg az előírt egészségügyi követelményeknek. Mivel a város fenntartja a gyepmesteri telepet, ezért anyagilag nem tudjuk támogatni az Állatbarát Alapítvány kezdeményezését is. Ám mivel egyikőnk sem állatellencs, felajánlottuk, hogy a már említeti gyepmesteri telep mellett helyet adunk az otthonnak is. Ez több szempontból is célszerű lenne. Egyrészt ott kint, a város határában senkit nem zavarnak az állatok, másrészt mivel a gyepmesteri telepen iroda, tisztálkodóblokk, dögtároló és még sok egyéb - a működéshez nélkülözhetetlen - helyiség van, így azokat az alapítványnak már nem kellene külön megépítenie, hiszen természetesen használhatnák a már meglévő épületeket, s megoldottá válna az éjszakai őrzés is. Az önkormányzati határozat végrehajtása a városi jegyző feladata. A menhely működéséről dr. Fazekas János jegyző is elmondta véleményét.- Az állatotthon már több éve működik, de az engedélyben megszabott létszámot már régen túlnőtték. Azt tudni kell, hogy az engedélyek kiadása és visszavonása egyaránt hatósági jogkör. Ám ez nem megy egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy megszüntessék az otthont, meg kell kérni az ilyenkor szükséges szakhatósági véleményeket is. Természetesen be lehet tiltani a működést, de az állatoknak attól még nem lesz új otthonuk. Az ott élőknek a legnagyobb gondot talán nem is a kennelekbe zárt állatok, hanem azok okozzák, amelyeket esténként engednek szabadon gazdáik, miután a telepen senkit nem találnak. Mindenképpen el kell mondanom, hogy a városüzemeltetés részéről a fogadókészség megvan, tehát a gyepmesteri telep melletti területet minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül megkaphatja az alapítvány. Egy biztos, míg le nem telik a kijelölt harminc nap, addig hatósági vonalról semmiképpen nem fogjuk felbolygatni a menhely életét. Dr. Gonda Gedeon főállatorvos csak saját, egyéni véleményét osztotta meg velünk. Eszerint az otthonra mindenképpen szükség van, hiszen az elmúlt esztendők alatt több száz kutyát és macskát fogadtak be, illetve jó részüknek új gazdát is kereslek. Igaz azonban az is, hogy nem volt túl szerencsés a hely megválasztása az üdülőtelkek között. Az egyetlen célszerű megoldás természetesen nem a menhely végleges bezárása, hanem új helyre telepítése. A főállatorvos is úgy tartja, hogy a célnak tökéletesen megfelelne a már oly sokat emlegetett gyepmesteri telep. Az Állatbarát Alapítvány részéről Inántsy Papp Sándor és Bornemissza Andrea mondta el gondolatait.-Amióta létrehoztuk alapítványunkat és az állatotthont, adományokból tartjuk fenn magunkat. Szerencsére vannak még olyan jószándékú emberek, akik lápokkal, kon- zervekkel, esetenként téglával, építőanyagokkal és tisztítószerekkel segítették működésünket. Azt viszont felháborítónak és igazságtalannak tartom, hogy a mi megkérdezésünk nélkül döntöttek arról, hogy megszüntetik az állatotthont. Négy év alatt közel ezer kutya és száz macska életét mentettük meg. Véleményem szerint, mi olyan munkát látunk cl minden ellenszolgáltatás nélkül, ami az önkormányzat feladata lenne. Hiába próbáltunk éveken át anyagi támogatást kérni a költségvetésből, nemhogy elutasítottak, de szinte még válaszra sem méltattak minket. Kértük, legalább az ivartalanításhoz adjanak támogatást. Ez is megoldatlan maradt. Azt mondjuk, haladunk Európa felé. így? Az állatoknak is vannak jogaik! Talán kicsit elcsépeltnek tűnik, de ne feledjük Saint-Exupery gondolatát: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél!” Hosszú listával a kezében keresett meg a szerkesztőségben Szklenyár Henrikné, aki maga is a menhelyből fogadott be otthonába kutyát. Mint állatbarát aláírásgyűjtésbe kezdett néhány társával együtt, hogy megmentsék a menhelyet.- Elképzelhetetlennek tartom, hogy ebben a mai világban, amikor egyre csak a fejlesztésekre, szépítésekre gondolunk, ne legyen egyetlen olyan ember se, aki négylábú társainkra is gondol. Kíváncsi lennék arra, vajon a város vezetői mérlegelték-e kellően az otthon bezárásának következményeit, gondoltak-e arra, hová kerülnek majd az otthonból a szerencsétlen állatok? Mi vár rájuk? Megfelelő anyagi támogatás és terület hiányában esetleg az is elképzelhető, hogy elaltatják őket? Ézt semmiképpen nem engedhetjük. Az otthonra szükség van. Azért is kezdtük gyűjteni az aláírásokat, hogy ezzel is segítsünk az Állatbarát Alapítványnak. Ha a listát sikerülne eljuttatnunk az önkormányzathoz, talán születik egy olyan új megoldás, mely mind a Fekete dűlőn lakók, mind a város és az alapítvány számára elfogadható lesz.
