Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-28 / 98. szám
J ^ 1997. április 28., Szia, generális! Bürget Lajos publicisztikája Csak nézek, mint a moziban! A képernyőn egymás után tűnnek fel a fiatal generálisok. A friss rendőrtábornokok, mellettük a fiatal ezredesek. Jólesik látni, hogy milyen tettrekészek, mennyire értelmesen mondják a dolgaikat, milyen határozottak és korszerűek! Kapitányok, főigazgatók, parancsnokok mutatkoznak be a különböző műsorokban, és nem tudom, más hogy van vele, de engem határozottan optimistává tesznek. Ezek a generálisok akarnak valamit, ezeken látszik, hogy tiszták, ezek nem kötődnek senkihez és semmihez, csak a hivatásukhoz. Ennyi kell, több semmi. Kétségtelen bátorság kellett ahhoz, hogy megmozdítsák a már-már bebetono- zottnak tűnő rendőrséget. De ezt meg kellett csinálni, hiszen a leromlott közrend miatt igencsak nagy volt az elégedetlenség. Ma sincs még gyökeresen másként, de a kilátások biztatóak. Ezek kemény rendőrök, ezek nem lacafacáznak, ezek a dandártábornokok nem hatódnak meg könnyen. Jó volt a vidéki vérfrissítés is, hiszen bármilyen furcsa, de a fővárosnak és az országnak minden időben a magyar falvak és városok adták a legtöbb tehetséget. Nem csak a rendőri fronton. Különben ha szétnézünk az élet más területein, ez a frissítés ott még nemigen látszik. Egy-egy eseményen pontosan azok vannak többségben, akik tíz évvel ezelőtt is ott feszítettek, az újak, akik jöttek, azok is a régi rutiniék, csak éppen más politikai dresszben. Uram ég, mikor lesznek a politikában és a gazdaságban is új generálisok? Mikor lesz ott is egy kis rendszerváltás? Tudom, elkalandoztam a témától, de vállalom, hiszen az ember sajátja a képzettársítás, és ha szimpatikus fiatal rendőröket látok, azonnal megindul az agyam. Nem kételkedem abban, hogy a generálisok rendet raknak a tisztek, altisztek és közlegények között is. Vonzóvá teszik majd ezt a pályát, melynek közmegbecsülését növelni kell. Kicsit szomorú, hogy a sajtó miként tud csámcsogni egy- egy korrupt vagy erőszakos rendőr ügyén, miközben csendben hallgat a hétköznapi hősi tettekről. Pedig ilyenek is vannak, mégpedig több tisztességes lépés van, mint korrupt. (És a politikában, a gazdaságban nincs ilyen? Néha jobb nem emlegetni, hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek.) És itt jön majd a lényeg: a rendőrség vezetőinek és a társadalomnak közösen kell tenni azért, hogy a rendőrség más legyen. A rendőr legyen polgárbarát, a polgár legyen rendőrbarát. Szóval: szia, generálisok! Legyen jobb a rendőrségi munka, legyen jobb a rendőrségről szóló híradás. Örvendjünk a friss erőknek! A bizalmat megelőlegezzük. hétfő Hétindító-»Ifflfclt* „Minden idegszálammal politikus vagyok” Lezsák Sándor versről, politikáról, a mindennapokról Szavalóverseny Tiszavasváriban. MDF szavalóverseny. Elnézem Lezsák Sándort, a párt első emberét. Szemei elárulják, hogy most nem sejt csapdákat, nem „állít közlekedési rendőrt” minden gondolata mellé. Hallgatja a versek szép szavait, a szív és a lélek legmélyéről feltörő érc-őszinte gondolatokat. Lezsák Sándor-a zsűri elnöke - testben ugyan itt van, de látható, hogy való-önmaga a múlt vizein evez... Aztán véget ér a varázs - a versek elhangzottak -, és az elnök - a pártelnök - újra visszatér. Díjkiosztás, ünnepi szavak, köszönetek, protokoll. A költészet kivonul, hazamennek a versmondók, egy óra múlva kezdődik a politikai fórum. A szívem mélyén kicsit szomorú vagyok... Bevonulunk egy különterembe. Néhány szendvics, üdítő és kávé. Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országos elnöke a rádiónak nyilatkozik. Hallgatom válaszait, és közben arra gondolok, hogy honnan ez az erő? Hogy tud egy ember költőből politikussá válni? El is határozom, hogy tisztázom ezt a kérdést... Palotai István interjúja ___- E lnök Úr! A napokban - készülvén az Önnel folytatandó beszélgetésre - elővettem Madár János kiadványát, a nyolcvanas évek végén napvilágot látott költői antológiát. Két remek verse van a könyvben. Hogyan bírja elviselni ezt a teret (és terhet), amelyben most él? A költők emelkedett tere után...?- Pedagógusnak, orvosnak, esztergályosnak lenni, földet művelni, vagy éppen verseket írni lehet tisztességesen és jól, de lehet becstelenül és rosszul is. Ilyen szempontból nem tennék különbséget feladat és feladat között, munkakörnyezetek között.-Nem is erre gondolok. A lelki miliő más... —A kihívás más. Hiszen valóban nagyon megrendült a politika iránti bizalom, és ezáltal a politikusok iránti bizalom is megtépázódott ebben az országban. Egyszerűen azért, mert aki itt negyven évig politizált, az pártpolitikusként egyenlő volt a pártrendszerrel. Élőrejutá- sához nem kellettek gondolatok, elég volt hozzá egy-egy bemagolt tankönyv... Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy akadt közöttük sok nagyon is okos ember, hiszen létrehoztak egy világhatalmat...- Méghozzá logikus bázisok nélkül...- így igaz! Ezt fenntartani nagy hipnotizőri tulajdonságokra volt szükség. A rendszer- váltó esztendőkben azonban megrendült a demokrácia iránti bizalom. Hiszen az ország azt érezte, hogy rosszabb lett a helyzet, romlottak az életkörülmények. Azzal mindenki azonosult, hogy szabadság kell, többpártrendszer és demokrácia, de ezzel együtt azonban óhatatlanul megérezte a saját környezetében jelentkező megoldhatatlan gondokat: a munkanélküliséget, az egyre drágább élelmiszereket, hogy a gyógyszerhez nem tud hozzájutni a nagymama, a tehetetlenséget és a tanácstalanságot. Lassan ráébredt arra is, hogy egyre érthetetlenebbül beszélnek hozzá...- Ha jól emlékszem, a rendszerváltáskor nagy hangon vállaltuk a „szabadfarkasok” sorsát...- Igen ám, de nem tudtuk megértetni, hogy mi történik körülöttünk! Hogy milyen öldöklő küzdelem van a világban, hogy milyen kíméletlen a gazdaság világa, hogy mi is történt ’89-90-91-ben, hogy valójában ebben a században három világháborút éltünk meg: a két világháború pusztított, gyilkolt, területeket vett el tőlünk, és hogy a harmadik, a hidegháború, csak most ért véget, 1989- ben! Ebben a „hideg világháborúban” nemcsak Magyarország, hanem egész Kelet-Euró- pa áldozattá vált, és valahol megrendítette Nyugat-Európát is. Rengeteg nyitott kérdés lebeg a levegőben. Amikor például az európai integrációról beszélünk, hogy nincs más út, mint az európai integráció, hogy privatizálják a gyárakat, majd megszüntetik, mert tulajdonképpen nem gyárat, hanem piacot akartak venni, és most már csak drágább mosópor kapható. Igaz, szebb csomagolásban. Reklámokkal hódítanak, amit szintén velem fizettetnek meg -hallani sokhelyütt... Aztán jött az MSZP-SZDSZ kormánya, a korrupciós ügyek, melyekkel nagyon nehéz szembenéznie az országnak. — Tudtuk azt mi, legalábbis sejtettük, hogy valakik lopnak... Csak éppen nem nevezték eddig nevén a gyereket...- Egy öreg szabolcsi barátom mondta egyszer: tudod, elnök úr, ahol egy patkány van, ott van tíz is. Nagy igazság van ebben, és ezt érzik is az emberek. Tudják, hogy ez csak a jéghegy csúcsa... Nagyon nehéz az ilyesmit feldolgozni, főleg ha akkor öntik az emberek fejére a szemetet, amikor egy jobb, tisztességesebb világot remélnek... Érthető tehát, ha mindezekért megrendült a politikusok iránti bizalom, egyáltalán nem csodálkozom rajta. Éppen ezért nekem is roppant nehéz ezt megélnem.- Elnök Úr! Mi a véleménye arról a nézetről, hogy az európai integrációs törekvések, az Európai Unió, az EBESZ és a többiek részét képezik egy nagyszabású tervnek: nevezetesen a nemzetek összemosási szándékának, hogy aztán könnyebben lehessen uralkodni felettük? Történetesen a pénzügyi világlobbira gondolok... — Ilyen szándékot is föl lehet fedezni minden bizonnyal, de éppen az Európai Unió története bizonyítja, hogy egy idő után az országérdek, a nemzeti érdek - gondolok itt Dániára, a hollandokra, a franciákra és a németekre - felülemelkedik, és megtalálja a helyét. Ez nagyon nehéz, és küzdelmes időszak, amit az országok „idegrendszere” is nehezen visel. Más út nincsen azonban Magyarország számára, hiszen nem függetlenítheti magát a világtól: az uborkát el kell, az almát pedig el kellene adni, és abban a pillanatban ez már külgazdaságot jelent. Van, amit meg kell vásárolni, mert nem tudjuk előállítani...- Mikor láthatunk, olvashatunk egy újabb Lezsák-verseskö- tetet?- Ha kivonulok a politikából.- A kettő együtt lehetetlen?- Az emberek összemoshatnák a kettőt.... Félreértések származhatnak belőle...- Miből? Abból, hogy Ön ír?- Nem. Abból még nem. Hiszen ma is írok verseket, ha megoldhatatlan helyzetben vagyok, mint régen, amikor nem tudtam úrrá lenni a problémáimon az iskolában, a családban, a közéletben, akkor jött utolsó mentsvárként a vers. Ma is vagyok néha ilyen helyzetben. Azt azonban, hogy megjelenjenek, nem tartom szerencsésnek. Nekem most más a feladatom, ezt kell teljesítenem, és ez minden idegsejtemet, minden mozdulatomat meghatározza.- Más. Mondana néhány szót a Nyírfa-akció körüli vizsgálatról? Hiszen Ön is tagja a bizottságnak, amely ezzel foglalkozik...- Abban állapodtunk meg, hogy a bizottság munkájáról, illetve a vizsgálatról mindaddig nem beszélünk, amíg nem fejeződik be.- Gondolja elnök úr, hogy ez már a választási hadjárat előszele?- A választásokra való felkészülés 1994 júniusában kezdődött. Egy magára valamit is adó párt már a választást követő napon fölméri, hogy mit tett rosz- szul, és milyen programot tud felmutatni az elszegényedés ellen. Pontosan azok érdekében, akik nagyon is megszenvedték az elmúlt esztendőket...- A pártok között most már erősen érezhető a választások előtti helyezkedés. Hol a helye tz MDF-nek?- A Magyar Demokrata Fórum nem keresi a helyét, hanem nagyon is stabilan nemzeti középpártként határozza meg magát! Az elmúlt három hónap közvélemény-kutatásai is jelzik - de érezzük mi magunk is -, hogy megújult az MDF, és kijött a hullámvölgyből. A legjobb közvélemény-kutatás a választás lesz, és éppen ezért jelentős az a tény, hogy egy, a múlt héten történt albertirsai időközi választáson az MDF jelöltje második lett egy független jelölt után. Harmadik helyen végzett az MSZP, a negyediken pedig az SZDSZ jelöltje.- Mely politikai erők táján keresik a választási szövetségek lehetőségét? Minden maradt a régiben? Újabban „régi-új arcok” is feltűntek Önök körül...- Az országgal kell választási szövetségre lépni! Nemzeti középpártként elkészítettünk egy olyan felzárkóztató programot, amelyik elsősorban az elszegényedés ellen küzd. Azokkal kell tehát szövetségre lépnünk, akik a bőrükön érzik, hogy a változások elsősorban fájdalmat, keserűséget, munkanélküliséget jelentettek számukra. A program alapja a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés. Nem szabad engedni, hogy a még meglévő állami vagyont többségében külföldi tulajdonosnak adják! Elsősorban az energiaszektor még meglévő vagyonára gondolok, és ebben legfőképpen a paksi atomerőműre. Ezek stratégiai ágazatok. Képzelje el, mi lenne abból, ha a több mint félmillió családot érintő távhőszolgáltatást idegen kezekbe adnánk? Ezeket a privatizációkat már most meg kell állítani. A szükséges anyagiakat átcsoportosításokkal igenis elő lehet teremteni! Például a nemzeti haderő programját is meg lehet valósítani ugyanúgy, mint azokat a térségi beruházásokat, amelyek igenis érintik ezt a tájat is. Az autópálya mindenképpen el kell készüljön. Legutóbb Bukarestben Ciorbea miniszterelnök úrral is beszéltünk erről, és közösen megállapodtunk, hogy reális és szükséges Erdélyen és Székelyföldön át Bukarestig, majd a tengerig egy autópálya megépítése. Erre megvan a belső erő is, ami mozgósítható, és nincs szükség semmilyen rossz koncessziók alkalmazására sem. Az ország érdeke kívánja Szabolcs- Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén felzárkóztatását, és ehhez autópálya kell. Ezért tehát az egész országnak kell meghoznia az áldozatokat, nem csak azoknak, akik majd használják azt. Programunk számos elemét megpróbáljuk már most is a parlament elé tárni, de sajnos a kormánykoalíció nem hajlandó minket, az ellenzéket partnerként kezelni. Kapkodás, összevisszaság jellemzi a tevékenységüket...- Önök nyugodtak?- Az MDF nyugodt. Még nem erős igazán, de nyugodt. Szembenéztünk az Antall- Boros-kormány kudarcaival, rossz döntéseivel is, amelyek leginkább sikertelen személyi döntések voltak. Sok politikai csirkefogó is megkömyékezett minket, ezek azonban idővel elmentek, illetve legutóbb kiszakadtak tőlünk. Ez egy megújult MDF, ahol a nemzedék- váltás is megtörtént, hiszen az önkormányzatokban elsősorban harminc év körüli politikusaink vannak. A fiatalokban nemcsak több energia van, hanem sokkal nyugodtabbak is. Nem csoda, nagyobb távlatokban képesek gondokozni.-Elnök Úr! Csak nem állom meg, hogy vissza ne térjek a költőhöz... Az Ön költészetének táptalaja a szabadságvágy volt, vezérmotívuma pedig a csendes ellenállás. Időszerű kérdések ezek manapság?- Egy valami azonos - és így megmaradt - a politikában és a költészetben: a Valóság. Nagyon sok „szocio-verset” írtam, a valóságból építkeztem. Ma is ugyanez a dolgom. Nem szabad illúziókba ringatni magunkat, a tényekkel kell szembefordítani, egyeztetni igazságainkat, és menetrendbe állítani, ami megvalósítható. Ez nem azt jelenti, hogy az embernek nem lehetnek álmai, politikai vágyai, hanem azt, hogy ezeket sorra és rendre kell elérnie. Lépést téveszteni pedig nem lehet, mert akkor könnyen megbotlik az ember... Következetes építkező munka a valóság fundamentumán. Ez a recept. Ugyanezt éltem meg vers- és drámaírás közben, de mint pedagógus is az iskolában...- Hogy tetszett a szavalóverseny?- Minden gyerekben egy kis csoda van, és ezt a csodát ma itt mindenki egy-egy másodpercre fel tudta villantani. Ezt a pedagógus szeme minden bizonnyal gyakorlottabban észreveszi, mint ahogy azt is, amikor egy gyermekből előbukkan, ami csak ő, és amikor kézen fogva együtt tud lenni a verssel egy-egy pillanatra, együtt és eggyé költővel és szavával, verssel és gondolatával. Ezek nagyon szép pillanatok voltak.- Önnek is ünnep volt ez a verseny?- Nekem minden óra, amit megélek - akár itt, akár a családom körében, vagy másutt - ünnep. Ez azonban valóban egy kicsit más volt. Ajtót nyitott a múltra, hiszen két és fél évtizedig tanítottam, és azt is bizonyította, hogy bármikor, bármelyik pillanatban vissza tudnék térni, és teljes életet élnék az iskolában, az osztályteremben... Nagyon jól éreztem itt magam.- Elvégre ez is katedra, ahol most van, csak egy kicsit nagyobb...- Valóban az, csak az a baj, hogy néha, ha rájuk szólok, nem hozzák ki a ellenőrzőjüket...
