Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-21 / 92. szám

Hazai krónika 1997. április 21., hétfő Politikai stílusváltás Palotai István (Új Kelet) Úgy tűnik, hogy a Néppárt-MDNP sikerrel kezdi meg­honosítani a magyar politikai közéletben a pozitív és konstruktív ellenzékiség gyakorlatát. Európába tartó hazánknak igenis nagyon nagy szüksége van rá, hogy legyen követendő példa, mert bizony na­gyon is eluralkodott a politikában a durva hangnem, és nem ismeretlen az elfogadhatatlan eszközök hasz­nálata sem... Az egész akkor kezdődött, amikor a Néppárt frakció­ja bejelentette a parlamentben, hogy a törvényjavas­latokat és az egyéb parlamenti felvetéseket eztán nem politikai alapon, hanem tartalmi szempontból fogja vizsgálni. (Ez magyarán annyit jelent, hogy azt né­zik, jó-e a dolog vagy rossz, helyes, vagy helytelen az ország szempontjából, és megszüntetik annak gyakorlatát, hogy a kormánykoalíció összes ötletét leszavazzák, míg az ellenzék javaslatait automatiku­san elfogadják.) A Néppárt első ilyen megnyilvánu­lását az SZDSZ azonnal helyeslőleg kommentálta... És azóta be is bizonyosodott, hogy működik ez a stílus. Az MDNPtöbb módosító indítványát már el is fogadták, sőt, immár egy önálló néppárti törvényja­vaslat is törvényerőre emelkedett - méghozzá a kor­mány akarat ellenére! A látványos fejlődés titka Horn Gyula szingapúri tapasztalatairól Horn Gyula, aki kevesli Szingapúr magyarországi beru­házásainak mértékét - a városállam cégei eddig 30 mil­lió dollár értékben ruháztak be Magyarországon - úgy véli: a százmillió dollár érték alatt maradó magyar-szin­gapúri kereskedelmi forgalmat lehet ugyan bővíteni, de mindez eltörpül más lehetőségek mögött. Kónya Imre nyilatkozata A parlamenti „csoda” után Kónya Imre nyilatkozatában az alábbiakat mondta: - A Néppárt újfajta politizálásá­nak látványos eredménye az a tény, hogy az Országgyű­lés a kormány ellenében megszavazta az olimpiai baj­nokok járadékáról szóló nép­párti javaslat elfogadását. Bejelentette továbbá, kezde­ményezni fogják, hogy a vi­lágbajnokok 2500 forint he­lyett 10 ezer forint nyugdíj­kiegészítést kapjanak. Mint fogalmazott: — A Néppárt égy évvel ezelőtt olyan politikát hirdetett meg, amelynek nem a merév ellenállás a lényege, hanem kidolgozottak és elfo­gadhatók. Az újfajta politizá­lással a Néppárt vissza akarja hódítani a szavazópolgárok­nak azt az 50 százalékát, akik elfordultak a politikától. 1990 óta állóháború folyik, a pártok beásták magukat a „lövészárkokba”, a társada­lom pedig értetlenül figyeli a történteket - mondotta Kó­nya, majd szólt a Büntető tör­vénykönyv Néppárt által be­nyújtott és a parlamentben el­utasított módosításáról is. Kijelentette, hogy elvi kü­lönbség van a kormány által előterjesztett Btk. módosítá­sa és a néppárti javaslat kö­zött. A kabinet előterjesztése ugyanis nem terjed ki a külö­nösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmények büntetési feltételeinek meg­emelésére. Kónya Imre sze­rint ezzel egy sajátos eredeti tőkefelhalmozást „szentesí­tenek”, vagyis a szegény tol­vaj tolvaj, a gazdag tolvaj pedig „ügyes” üzletember. MSZP-támadás? A Néppárt már egy éve tör­tént megalakulásakor megfo­gadta, hogy nem reagál a dur­va hangnemre, a sunyi táma­dásokra, és megteremti a kul­turált európai politizálást ha­zánkban, beleértve a konst­ruktív ellenzékiség gyakorla­tának követelését is. ígéretét betartotta: munká­ját nem követték botrányok, hangoskodások, és a törvény­hozó munkában is pozitív szerepet játszott. Eltökéltsége - hogy nem reagál a támadásokra — most komoly próbatétel elé került. A Nemzetbiztonsági Szolgá­lattal kapcsolatban felmerült a kifogás, a Nyírfa-akció, valamint Kiss Gábor megvá­dolása, a Nemzetbiztonsági Bizottságtól állítólag kiszi­várgott információk (avagy dezinformációk) és ennek politikai következményei némelyik politikust - úgy tűnik — rendkívül sajátos nyilatkozatok megtételére sarkallta.... Míg a leginkább érintett Kiss Gábor - korrek­tül és tisztességesen - nem nyilvánít véleményt és nem tör lándzsát senki felett a vizsgálat befejezése és am nak eredménye előtt, addig mások már - burkoltan ugyan - vádaskodhi kezd­tek. A „Nemzetbiztonsági Bizottság ellenzéki elnöké­re” tett ködös utalások a te­levízióban, a TV Híradó szombati kiadásában egy vezető beosztásban lévő MSZP-s politikus szájából hangzottak el, azt sejtetvén, hogy nevezetesen Kónya Imre (a bizottság néppárti elnöke) az, aki híreket szivá­rogtat ki a szigorúan bizal­mas tárgyalásokról. Kónya Imre — aki mellesleg felhívta telefonon a bevádolt Kiss Gábort, hogy együttérzé­sét és bizalmát fejezze ki - ed­dig hivatalosan nem reagált a vádakra, és az a kérdés, hogy egyáltalán akar-e reagálni, vagy a Néppárt hagyományai szerint elereszti a füle mellett az elhangzottakat. Könnyen meglehet, hogy ez már nem fér bele a politi­kai toleranciába, és az MDNP felveszi a kesztyűt és visszaüt, azaz keményen, de valószínűleg udvariasan, a politikai játékszabályok betartásával kikéri magának a burkolt vádkaal. Tehetné ezt abból a jól megfontolt indokból is, hogy egy szik­rázó pengeváltás az MSZP- vel nemcsak szerepének tisz­tázását eredményezheti, ha­nem ugrásszerűen megnö­velné ismertségét is. Persze, mindez csak talál­gatás, politikai okoskodás, és hogy mi is fog történni a kérdésben, az minden bi­zonnyal ma - hétfőn - feke- tcn-fehéren úgyis kiderül. MTI ________ _____ A miniszterelnök szomba­ton, szingapúri látogatásának befejezésekor nyilatkozott az MTI-nek, s a fentiek kapcsán arra a sajátosságra hívta fel a figyelmet, hogy Szingapúr bruttó hazai termékének több mint 70 százalékát külföldön állítja elő: hatalmas beruházá­sai vannak Kínában, Indonézi­ában, Thaiföldön, másutt Ázsi­ában, fejlődése hallatlanul nagy, beruházásokra váró tőke- felhalmozást tett lehetővé. Nagyon sok olyan nemzet­közi ügylet, fejlesztési-beruhá­zási program létezik, amelyek­ben a szingapúri vállalatoknak pénzük fekszik. „Amikor mi fejlesztési prog­ramokat akarunk megvalósíta­ni, s ehhez külföldi forrásokat MTI _______ Az alelnök úgy vélte, ma Ma­gyarországnak olyan minisz­terelnöke van, aki saját pártja, valamint a koalíciós partner befolyásos csoportjai között la­vírozva kormányfői hatalmát csak személyes, pártelnöki be­folyása megőrzésének eszkö­zeként használja és kamarilla- politikát folytat. „Magyaror­szág a rokonságok és panamák lápvilága” - idézte Móricz Zsigmond gondolatait Deutsch Tamás. A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz a teljes múltat vállalva maga mögött kívánja hagyni a XX; századot, annak minden mocskát, szennyét, ha­zugságát és árulását: a nyilas körzetvezetőből kommunista párttitkárrá átvedlett ügyes­kedőket; a kommunista rend­bevonni, a szingapúri befek­tetőknek, legyenek azok pénz­ügyi, vagy szakmai befektetők, nagyon komoly szerepük le­het. Ez nem közvetlenül érinti a magyar-szingapúri kereske­delmi kapcsolatokat, harmadik országban megvalósuló beru­házásokról van szó” - közölte arra a kérdésre válaszolva, hogy amennyiben Szingapúr európai terjeszkedéséhez Magyaror­szágot használná fel ugródesz­kának, Magyarország mit re­mélhetne a szingapúri kapcso­lattól. Mint Horn Gyula elmondta, Li Kuan Ju (Lee Kuan Yew), Szingapúr vezető politikusa, aki 31 évig állt a kormányrúd- nál, a szingapúri modell atyja, s ma is befolyásos személy, a magyar miniszterelnöknek négy pontban foglalta össze szer lelkes híveiből párt-, majd demokratikus ellenzékivé fej­lődő véleményformálókat; az MSZMP KB-titkárából nagy­tőkéssé emelkedett pártfunkci­onáriusokat; az önkéntes kar- hatalmistából miniszterelnök­ké alakult politikus típusát; a Nagy Testvér figyel téged moz­galomhoz tartozó, egymást, s talán minket is megfigyelő szo­cialista titkos ügynök parla­menti képviselőket.” Deutsch Tamás szerint az MSZP- SZDSZ-kormány egy soha ki nem mondo„az önök bizalmá­ból - saját zsebre”. Deutsch Tamás kijelentette, hogy a Horn-Kuncze-kabinet nem az országgal, hanem saját hatal­mával van elfoglalva. Mint mondta: a koalíció története szüntelen torzsalkodás, a rész­leges, illetve a teljes hasonulás érvényesülésének dialektikus Szingapúr látványos fejlődé­sének „titkát”: a városállam függetlenné válásával - elő­ször a britektől, majd Malajzi­ától szakadtak el - megfogal­mazták: az önállóság lehetősé­get nyújt arra, hogy teljes egé­szében maguk határozzák meg a gazdasági, a társadalmi és a külpolitikai mozgás irányát és elemeit. „Ha úgy tetszik, ha­sonló helyzetben van Magyar- ország is” - jegyezte meg a ma­gyar kormányfő szombaton. A szingapúri modell sikerei­nek további elemei: nem egy- két-három évre, hanem másfél­két évtizedre szóló programo­kat és célokat tűztek ki, s azok­hoz igen következetesen ra­gaszkodtak; mindent a munka érdekeinek rendeltek alá, nem folytattak ideológiai vitákat; tudatában voltak az ország ki­csinységének, nem akartak fog­lalkozni olyan kérdésekkel, amelyek végeredményben a nagyhatalmakra tartoznak, az ország adottságainak a kihasz­nálására összpontosítottak. folyamata. Úgy vélte, hogy az MSZP és az SZDSZ között egy évvel a választások előtt csu­pán annyi a különbség, hogy az SZDSZ jóval kisebb párt. Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy az 1998-as választáso­kon a jelenlegi koalíciónak mennie kell. Az alelnöki nyi­tóbeszédet kitörő taps fogad­ta. Trombitás Zoltán levezető elnök ezt követően jelentette be az esetleg még tájékozat­lan küldötteknek, hogy Orbán Viktor pártelnök nem vesz részt a kongresszuson, mert néhány napja a Bonnban tar­tott német-magyar parlamen­ti képviselők futballmeccsén megsérült, kórházban van, ahol már meg is műtötték bal lábát. A kongresszuson tiszt­újításra is sor kerül. Az egyet­len elnökjelölt a távol mara­dó Orbán Viktor. A nyolc al­elnöki helyre pedig tízen pá­lyáznak. A sérült pártelnök a tanácskozást Interneten köve­ti nyomon. A KDNP válasza Tukacs Istvánnak Új Kelet-információ Az MSZP elnökségének megyei látogatása igen­csak felkavarta a politikai érzelmeket házunk táján. A nyilatkozatháborúként is nevezhető pengeváltá­soknak most újabb szaka­szába léptünk, amikor Tukacs István rádiónyilat­kozata - amely szerint „az MSZP elnöksége po­litikai és nem kormánylá­togatást telt megyénk­ben” — okozott csetepatét. Az MSZP megyei alcl- nökének nyilatkozatára a KDNP megyei szervezete nevében Szilágyiné Csá­szár Terézia, a párt megyei elnöke a következő vá­laszt adta:- Mádi László képvi­selőtársunkkal folytatott rádióbeszélgetésében azt nyilatkozta, hogy az MSZP elnöksége politikai és nem kormánylátoga­tást tesz megyénkben. Demokratikus orszá­gokban ugyanis szokás, hogy a kormány regioná­lis problémákat - legye­nek azok társadalmiak vagy ágazatiak - a poli­tikai paletta teljességével (mondjuk az ellenzékkel is) együtt vitat meg. mint tette ezt az Áfit'atl-kor­mány anno 1991-ben. Hitünk szerint ugyanis a munkanélküliség, a határátkelők, a mezőgaz­daság. az iparfejlesztés, a munkahelyteremtés, a me­gye működése és műkö­dőképességének megőr­zése, az oktatás, az egész­ségügy... ne soroljuk to­vább: közügy. Talán az ellenzékieknek is lehet megfontolandó mondanivalója a kérdé­sekről, mint volt 1990-94 között. Választási korteshadjá­ratra viszont csakugyan nem kell, talán nem is il­lik meghívni az ellenzé­ket, mint tették azt ezúttal országos, megyei és váro­si szinten a szocialistáik. Csak akkor miért sértő a szocialistáknak, ha mi annak nevezzük a látoga­tást, ami volt, „előre­hozott választási körút­nak" ? — Döntse el Tukacs Ist­ván: retorikában, cselek­vésben gazdagította-e a Horn-kormány Szabolcs- Szatmár-Bereg megye la­kosságát! Örömmel olvastuk vol­na a tudósításokban. Tu­kacs István reagálásában is a tényeket: a közútfej­lesztést, a megteremtett munkahelyek számát, a kedvező agrárhiteleket, a kormány által a kis- és középvállalkozóknak biz­tosítandó adókedvez­ményt, az oktatás fejlesz­tését, a működési zavarok­kal küzdő önkormány­zatok preferálását, az esélyegyenlőséget bizto­sító intézkedéseket, az e térségbe irányított befek­tetőkkel, beruházókkal kötött szerződéseket...- Mucikám, lehet abban a nosztalgiában valami. Például a Kádár-rendszerben te is sokkal vonzóbb voltál... Torzsalkodó koalíció Fidesz-kongresszus elnök nélkül A kormány működésképtelensége veszélyezteti az or­szág stabilitását - mondta Deutsch Tamás nyitóbeszé­dében szombaton a Fidesz-Magyar Polgári Párt Vili., Budapesten rendezett kongresszusának kezdetén.

Next

/
Thumbnails
Contents